Majkára cserélte a férjét Szentiványi Hajnalka, Dundika: Majka Rómába vitte kéjutazásra Dundikát. Az eddig titokban randevúzó szerelmespár a Ferihegyi reptér tranzitjában bukott le, mert kézen fogva turbékoltak, csókolóztak.
Dundika nem sokáig szomorkodott tönkrement házassága miatt. Nyolc év együttélés után, néhány hónapja költözött el párjától, akivel válófélben vannak, s máris Majka oldalán vigasztalódik. A titkolt románcot egy olvasónk leplezte le, aki a minap meglepetten látta a Ferihegyi reptér tranzitjában, hogy a lemezlovassá avanzsált nyuszilány és az ózdi szoknyavadász csókolózva üti el a várakozás unalmas perceit.
– Úgy tűnik, Majka ezúttal Dundikának csapja a szelet. A repülőtéren láttam őket kettesben, kézen fogva, majd a Duty Free kévázóban várakoztak a Rómába induló repülőgépre. Szinte végig turbékoltak, mint a galambok. Vidámak voltak, látszott, hogy roppantul élvezték egymás társaságát, gyakran összebújtak és csókolóztak – számolt be a meglepő románcról a neve elhallgatását kérő olvasónk.
Telefonon utolértük Majkát, aki nem tagadta, hogy az olasz fővárosban tartózkodik, de útitársáról adott személyleírása a legcsekélyebb mértékben sem illik Hornyák Hajnalkára.
– Valóban Rómában vagyok, de egy szemüveges, szőrös férfival. Ha vele csókolózni láttak, akkor csak gratulálni tudok az olvasónak – mondta az Ezek megőrültek című show műsorvezetője. Információink szerint Majkát és a nyuszilányt az elmúlt hetekben többször is látták éjszakánként vásárolni a Váci úti hipermarketben. Az ózdi rapper baráti társaságában jó ideje nyílt titok, hogy összeszűrte a levet Dundikával. Majka és Hornyák két évvel ezelőtt egy videoklip forgatásán már munkakapcsolatba került egymással, de nem tudni, hogy akkor kezdődött-e köztük a vonzalom.
Szentiványi László, Dundika férje a Borstól értesült arról, hogy felesége Rómában vakációzik Majkával.
– Nem az én dolgom, már hónapok óta szétváltunk. Hajni azzal van, akivel akar. Ez az ő élete – mondta lapunknak Szentiványi, akit az a kérdés sem zaklatott fel: elképzelhető-e, hogy a rapper miatt ment tönkre a házasságuk. – Ezt Hajnitól kellene megkérdezni, nincs kizárva. Forrás: Bors
További erotika, szex Dundikával: Lázad a szakma Dundika lemezlovas karrierje ellen - Dundika, Hornyák Hajni fénykorában - Hornyák Hajnalka képek - Dundika Hornyák Hajnalka - Dundika is nyomul a VB kapcsán - Dundika, Hornyák Hajnalka meztelen - Dundika pénzért szexelne - Dundika és a kéjlepedő - Dundika vajon elélvezett a lovon? - Dundika és huga a pinák retusálva - Benkő farka megmoccant Dundikára - Dundika pinájáj mikor látjuk újra
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.