Archive for 2010, szeptember

Szőke leszbikus csajok kinyalják egymás pináját! Ingyenes szexvideó, kattints és nézd!

Andrea_RiseboroughAndrea Riseborough 1981. október 27-én született. Andrea Riseborough-ra akkor figyeltünk fel, amikor elveszítette a szüzességét Sam Taylor Wood Love You More című kedves rövidfilmjében. Mia Wasikowska mellett új hús a színésznő piacon. Eljátszotta a főhősnő egyik barátnőjét a Hajrá boldogság!-ban és BAFTÁ-ra jelölték a Margaret Thatcher politikai pályájának kezdetét elmesélő tévéfilmért, amiben a címszerepet alakította. Riseborough nagy pillanata az idei torontói filmfesztiválon jött el, ahol három filmet is bemutattak, amiben játszik: itt debütált Mark Romanek Never Let Me Go-ja, amiben csak egy kisebb szerepe van, a Made in Dagenham című 60-as években játszódó brit film, ami gyári munkásnőkről szól, akik sztrájkot indítanak a nemi diszkrimináció miatt és még a Brightoni szikla is.
Utóbbi Graham Greene regényének újabb adaptációja (1947-ben már megfilmesítették Richard Attenborough-val a főszerepben), ami eléggé megosztotta a kritikusokat, de a Guardian szerzője áradozva számol be Riseborough “lélegzetelállító” alakításáról, amit “csak lealacsonyítana, ha azt mondanánk rá, hogy Oscart ér”. A színésznő egy butuska pincérnőt alakít, aki bemárthatná a hatóságoknál a pszichopata gyilkos főhőst (Sam Riley a Control-ból), ezért a fickó elkezd neki udvarolni, majd feleségül is veszi, hogy bebiztosítsa magát, a lány pedig teljesen a hatása alá kerül. A Guardian szerzőjének értelmezésében a film voltaképpen nem is a gyilkosról, hanem Riseborough figurájának kálváriájáról szól. A színésznő azóta eljátszotta Madonna második filmjének, a W. E.-nek a női főszerepét is: ő alakítja Wallis Simpsont, azt az elvált, amerikai nőt, akinek a kedvéért VIII. Edward lemondott a brit trónról.

További moziszukák: Görög Zita visszatért - Julia Roberts csak szexre kellett Richard Gere-nek - Szex a moziban Gryllus Dorka Nyugalom - Gryllus Dorka és Parti Nóra szexelnek Zuhanórepülés - További cikkek moziszex témában: Túl jó nő a csajom Alice Eve az ágyban - Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris - Szopós szájú szexistennők: Emmanuelle Béart és Béatrice Dalle, Brigitte Bardot és Jeanne Moreau,  Susan Sarandon és Geena Davis, Charlize Theron és Penélope Cruz, Penélope Cruz és Salma Hayek, Monica Bellucci és Sophie Marceau - Szex a mozivászon, Ismeretlen nyugdíjasok szexelnek Tejút 2007 - Gálffi László és Szabó Dávid Férfiakt - Oroszlán Szonja és Szabó Győző Valami Amerika - Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris - Gsyllus Dorka és Makranczi Zalán Nyugalom - Tóth Ildikó Jadviga párnája szexjelenet - Kristi Stubo és Ulrich Tomsen Ópium Egy elmebeteg nő naplója - Sárközi Nagy ilona és László Zsolt Májusi zápor - Tóth Orsi és egy idős farok Johanna - Hámori Gabriellát dugja Nagy Ervina a moziban Kaméleon - Hámori Gabriella és Leonardo Madeiros Budapest - Dobó Katát dugja Árpa Attila  The Kiss Goodnight - Kerekes Vica és Keresztes Tamás Felnőttfilm - Hernádi Judit szex Nyugalom - Molnár Piroska és Czene Csaba Taxidermia - Kerekes Vica és Jiri Machánek szex Nestyda  – Görög Zita Pinája 8 mm gruppenszex a filmben - Gryllus Dorka és Parti Nóra Zuhanórepülés - Tóth Ildikó és Bodó Viktor Jadviga párnája - Szirtes Ági és Mucsi Zoltán Roncsfilm - Kerekes Éva és Nagy Ervin Szezon - Lucia Brawley és Nagy Péter Lora - Nemes Wanda és Nagy Zsolt Panel - Marozsán Erika és Joachim Krol Szomorú vasárnap - Görög Zita gruppenszex Johnathon Schaech és Lori Heurig 8 MM 2 - Liptai Claudia és SzabóGyőző Valami Amerika - Oroszlán Szonja, Herendi Gábor Valami Amerika - Eredendő bűn Angelina Jolie meztelen - Pornó és szadizmus a művészfilmekben Grotesque - Zongoratanárnő - Titkárnő - Ken Park - Az érzékek birodalma - Kilenc dal - Pannon töredék szex pornó és forradalom - Szopós szájú szexistennők egymást kívánják

Fiatal lány kúr öreg férfi! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!

Gyönyörű reggel volt. Meleg, tiszta és csendes. Ideje volt ellenőrizni újra az állatokat. Már korábban megetettem őket, és ellenőriztem is őket. Néhány csődör imádta, ha játszom velük. Töltöttem egy csésze kávét, és elindultam az istálló felé. Állt ott valaki a karámnál, egy fekete ló faszát szopva.. Ahogy közelebb értem, felismertem. Ugyanaz a kölyök volt, akinek leckét adtam viselkedésből tegnap. De ma más volt. Tiszta ruha, kedves volt az állathoz, hmmm? – Jó reggelt. – mondtam, és csészémet a kerítésoszlopra tettem.
Ő szégyenlősen elmosolyodott. – Tartozol egy szívességgel. – Őh, igen? – fordult meg, és láttam a szemében az izgatottságot. – Azt mondtad, vigyázol majd erre?. Kinyitotta sliccét, és 18 centi férfi hús szabadult ki. Megragadtam, erre ő felnyögött. – Az ígéret, az ígéret. Letérdeltem, és megnyaltam a makkját. Hörgött, kezeit a vállaimra tette. Az érzékeny végét harapdáltam, fogaimmal gyengéden dörzsölve végig a faszát. Mikor teljesen megkeményedett, abbahagytam, és felálltam. – Gyere, megmutatom, hogyan kefélnek a lovak.
Volt egy póni az istállóban, egy gyönyörű walesi csődőr, aki korábban érdeklődést mutatott a golyóin lévő kezem és a farka alá döfött ujjam iránt, Talán nem én voltam az egyetlen, aki szerette ezt a fajtát. Kivezettem a hátsó karámba és a kantárját a kerítéshez kötöttem. – Mellesleg, én Rick vagyok, és még senki sem csinált nekem ilyet. Elég jó volt. – Ahogy a csődört szoptad, én azt mondanám, ez több volt elég jó. Elmosolyodott ezen. – Én Jack vagyok. Benyúltam egy másik rekeszbe, és elővettek a vazelint, és kimentünk a karámba.
Ledobta ruháit, csinos halomba raktam őket, az egyik oldalra. – OK. Az első szabály, hagyd az állatot, hogy állandóan tudja mit csinálsz. Simogasd meg az orrát, majd dörzsöld végig az oldalát, majd egyenként vidd a kezdet a hasára, vagy csúsztasd keresztül a farán és a farka alatt. Így tudni fogja, hogy barát vagy és te is tudni fogod, hogy az állat érdeklődik – e. Rick simogatta az állatot, keze végig ment a hátán majd le a farka mögé. A póni horkantott és felemelte a farkát. – Most kend be.
Rick belemártotta két ujját a síkosítóba és játszani kezdett a csődör segglyukával. Mindkét ujja teljesen eltűnt az állat anusában. – Tetszik neki! – mosolyogtam. – Most kend be a faszodat és dörzsöld vele a seggét. Rick egy kicsit több síkosítót tette a faszára. Aztán a nedves faszának fejét fel le mozgatta a ló seggénél. – Ha már nem bírod, keféld meg! Nekinyomta síkos faszát a ló seggének. Összehúzódott egy pillanatra, majd kinyílt és éhesen magába fogadta a fiatal férfi faszát. – Húha, milyen szűk!
- Ha egyedül vagy, és a póni elég kicsi, előrehajolhatsz és jétszani tudsz a faszával, miközben keféled. Nagyon szereti. Figyeltem, ahogy a fiú olyan mélyre hatolt, hogy szeméremszőrzete a ló seggéhez nyomódott. – Masszírozhatod a hátát és az oldalát, míg keféled, de nem fogd meg a lábát. Van egy nagyon érzékeny rész ott, ahol a lába találkozik a testével, érintsd meg ott, és lerepülsz róla. Érezd magad?. Eloldottam a kantárt, kiszabadítva ezzel az állat fejét, így már tudott mozogni. És mozgott is.
Először horkantott, majd megszimatolt engem, majd hátrafordította a fejét és megszimatolta a fiút, aki lassan baszta őt. Megrázta a fejét, sörénye lobogott, morgott, kinyújtotta a nyakát. Fülei felcsapódtak, és bólogatni kezdett abban z ütemben, ahogy a fiú hátulról seggbe baszta. Kimentem és behoztam a kávémat. Majd leültem a rekeszre és néztem, ahogy Rick keféli a lovat. Olyan volt, mint ha púp lenne a ló hátán, egyik keze a ló oldalát masszírozta, a másik keze átkulcsolta a ló fekete faszát és lassan verte. Olyan volt, mint egy lassan mozgó szobor. Rick csípője hátramozdult, fasza néhány centit kicsúszott. Felfelé húzta kezét a ló faszán, remegésre bírva az állatot ezzel. Majd az ember újra előnyomult, és fasza eltűnt ismét a póni seggében, közben az állat visszalökött, ezzel a 30 centinyi lófasz előrecsúszott a szorító ujjak között. Az ember morgott, az állat hörgött, és az egész kezdődött elölről. Lenyeltem az utolsó kortyot a kávéból, és odamentem a párhoz. A ló rám nézett, még mindig bólogatva.
Élvezet látszott a szemében és tudtam, hogy orgazmusa már nincsen messze. Hadd segítsek egy kicsit? Rick kiegyenesedett megragadta a ló csípőjét és elkezdte gyorsan és keményen baszni. Én leülten az állat hasa alá, és játszottam duzzadt golyóival, és szoptam a makkját. És nem sokára! A herék a kezemben megmozdultak, amint a póni makkja szinte felrobbant és egy csomó spermát spriccelt a számba. Egészen a torkomig hatolt. A ló zihát, fasza lüktetett. Fölöttem Rick hörgött, majd morgott. Én még egy adag krémes löketet nyeltem le.
A póni anusa összehúzódott, minden alkalommal, ahogy fasza ejakulált. Rágcsáltam tovább gumiszerű húsát, fejve tovább heregolyóit. Még több lósperma ömlött ki. Hagytam, hogy szám tele legyen egy pillanatra, majd vettem egy nagy levegőt, az édes ló illattól szédülni kezdtem. Nyelvemet a makk alá csúsztattam, torkomat kinyitottam és vákumot keltettem. Forró sperma ömlött le a hasamba a nagy spatula szerű faszából, ami a szájpadlásomnak nyomódott és még mindig pumpálta a spermát. Édes íze volt. Mikor kitörései csordogálássá lassultak, hátrahúztam a fejemet és vettek néhány nagy levegőt.
Majd kezemmel ismét megfogtam faszát és kifejtem az utolsó csepp lógecit is. A fáradt állat farka ismét visszahúzódott bőrhüvelyébe. Rick a ló széles hátán feküdt lhegve. Felálltam és megsimogattam a csődör fejét. Rávigyorogtam a fiúra. – Na, mennyire szereted a lovakat most? Ő megrázta a fejét. – Ezt sosem hittem volna? Veszek egy fürdőt. Míg ő beugrott az egyik tóba én lecsutakoltam a lovat és mindent a helyére raktam. Ezzel három szexszel teli nap kezdődött. Volt, hogy Rick baszta meg a lovat, volt hogy én.
Megmutattam, hogyan tartsa vissza a lélegzetét, és így hogyan tudja mélyen beszopni. Azt is megmutattam, mennyivel jobb kancával. Aztán pénteken a bátyám hazajött, és én visszamentem dolgozni.

selena-gomez-basznivalo-tinisztar

Már több mint 5 millióan látták Selena Gomez budapesti klipjét! Nagyon népszerű az internetezők körében Selena Gomez legújabb klipje. Számunkra ez igen kecsegtetően hangzik, ugyanis a Round & Round című dal videóját Budapesten forgatták.

Az amerikai Szenátus igazságügyi bizottsága szerdán elfogadta azt a jogszabályt, amely betiltja azoknak a szexvideóknak a forgalmazását, amelyekben állatokat megcsonkítanak vagy megölnek. A szerdai döntés azt jelenti, hogy valószínűleg a Szenátus is megszavazza a tilalmat.
Elfogadta szerdán az amerikai Szenátus igazságügyi bizottsága a Képviselőház júliusi döntését, amely betiltja azoknak a szexvideóknak a forgalmazását, amelyekben állatokat megcsonkítanak vagy megölnek. Az igazságügyi bizottság döntése azt jelenti, hogy a Szenátus szavazásakor szinte biztosra vehető a tilalom törvényesítése. A Képviselőház 416 igennel, 3 nem ellenében megszavazott jogszabálya szerint akár öt év börtönnel is büntethető az, aki ilyen filmet elad vagy forgalmaz. A jogszabály kivételt tesz a vadászatról, csapdahasználatról, horgászatról, halászatról, állatorvoslásról és állattenyésztésről készült filmekkel.
Jon Kyl republikánus szenátor közölte: ő és más szenátorok is mindent elkövetnek az ilyen kegyetlenkedések felszámolása érdekében. A demokrata párti Patrick Leahy úgy fogalmazott: a szólásszabadság híve, de kell lenniük kivételeknek, amikor az alkotmány erre vonatkozó első kiegészítése nem érvényes, és ezek közé tartoznak ezek az obszcén, állati videók, amelyek nélkülöznek minden társadalmi értéket. A képek egy állatorvosin egyetemista lányról készültek:

Keleti Györgyi nagy bajban van – telefonját lehallgatták, és számos terhelő bizonyíték merült fel ellene. A vád üzletszerű kéjelgés elősegítése. Keleti György volt hadügyminiszter lányának ügyét már két napja tárgyalják a bíróságon, a Nemzeti Nyomozó Iroda által rögzített felvételekből pedig számos pikáns részletre derült fény.
Györgyi a szalagon arról beszélt, hogy ő is rendszeresen dolgozik külföldön, mellyel igen szép összegeket keres – pár nap alatt akár több millió forintot. E mellett közvetítői munkát is végzett napi 100 euróért – lányoknak segített külföldön szobát bérelni, illetve az internetes hirdetések felkerülésében is szerepe volt. A felvételeken ez is elhangzott: “én lányokat dolgoztatok külföldön, de én nem járok a Kempinskibe kurválkodni.” Györgyi jövő év februárjában áll ismét bíróság elé.
Az ügyben nemcsak Keleti Györgyi, de Laky Zsuzsi, az egykori Miss Európa is érintett. Az egyik felvételen Györgyi ugyanis említést tesz arról, hogy ő maga is hasonló indokokkal utazgat külföldi klienseihez, mint azt Zsuzsa teszi: “Majd én is azt mondom, amit a Laky Zsuzsi szokott, hogy elmegyek nyaralni.” Utóbbi azonban kikéri magának a vádakat, hiszen alig egy hete volt az esküvője, és fogalma sincs, Györgyi miért őt említette a felvételen.
Keleti Györgyi életéből egy kis ízelítő:

Kurva hírek az örömlány világból, és további cikkek Keleti Györgyivel: Keleti Györgyi pinája - Máris az éjszakában Keleti Györgyi? - Keleti Györgyi szexvideóval sokkolta családját - A magyar lányok szeretnek olaszországban kurválkodni - Keleti Györgyi kurválkodott - Keleti Györgyi allűrjei - Szexis harci bevetés Keleti Györgyivel - TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon - Keleti Györgyi allűrjei - Keleti Györgyi belebetegedett az őt ért vádakba - Prostik futtatásával vádolják a volt miniszter lányát

A pornófilm forgatás előtti maszturbálós videók vetítése itt: a Szexpláza pornós ribancai (plázacicák) videón kéjelegnek. Kattints a képre, és a lányok szóló maszturbációval vadítanak! Pornó előtt a plázacicák kéjelegnek, maszturbálnak, hogy jobban menjen a munka.

szexplaza_plazaciak

Legyél tag, és töltsd le az eredeti DVD videókat! Jelszó kérése – Belépés a Tagi könyvtárba!  Pornófilm forgatási képek baszás, szopás, gecinyalás, gecinyelés, orális és anális szex az alap: Plázacicák nyelik a gecit cumshot videó mix 01 02 – Casting amatőr és profi csajokkal pornófilm válogatáson 01 02 – Plázacica dugás szopatás pornózáson, backstage képek – Paris Hill backstage képek pornózpornózáson – Mya Diamond spermát eszik a pornózáson – Nyelni kell a gecit a Szexpláza pornófilm forgatásán – Csajok arcon és szájba gecizve a Szexpláza filmezésen – Plázacicák megszopatva pornófilm forgatáson Szexpláza backstage – Plázacica megbaszva pornófilm forgatáson – Pornóforgatáson készült rendezői képek Szexpláza – Szexpláza pornófilm forgatáson folyik az ondó a plázacica szájába – Estella plázacica seggbebaszás után pisál egyet – Plázacica faszban lovagol – Baszás plázacicával – Plázacica amatőr szopatása a háztetőn – Bögyös plázacica backstage képek pornófilmezésen – Pornóképek filmforgatáson gecizős képsor – Leszbiző plázacicák pornófilm forgatáson – Öreg picsa baszás után pofán gecizve – Milf plázamama megkapja a spermát – Hugyozik egyet a Szexpláza pornós picsája – Pornófilm forgatáson készült gruppenszex képek – Folyik a geci és tejszín a plázacicák fejére és szájába – Szexpláza pornózáson backstage képek – Szexpláza backstage szexképek, Paris Hill plázacica – Arcára kapja az ondót, a Szexpláza pornófilm forgatáson – Arcra élvezés a Szexpláza pornófilm forgatásán – Plázacica seggbe és pinán baszva, szopatva ahogy kell – Victoria Swinger a Szexpláza pornófilm forgatásán – Plázacica gruppenszex Pornófilm forgatáson – Niki Miller megbaszva a Szexpláza pornófilmezésen – Szexpláza pornófilmben Niki Miller – Érett asszony szájba spermázva <
a title="Permanent Link to Érett asszony szájba spermázva filmforgatáson" rel="bookmark" href="http://szexplaza.hu/2010/08/erett-asszony-szajba-spermazva-filmforgatason/">filmforgatáson – Folyik a spermium a Szexpláza pornófilm rendezői felvételein – Öregasszony is szereti a faszt, Szexpláza backstage képek – Szexpláza backstage képek pornófilm forgatásról – MILF picsa gecizve a Szepláza pornófilm forgatásán – Baszás rendezői képek a Szexpláza pornófilm forgatásán – MILF plázamamák pornófilm forgatáson Szexpláza – Nyelni kell a gecit kislány mese nincs – MILF picsa, érett asszony imádata, forgatási képek – Análszex képek pornófilm forgatásról – Pornófilm forgatáson folyik az ondó, rendezői képek – Baszás rendezői képek a Szexpláza pornófilm forgatásán – Folyik az ondó a pornófilm forgatáson Szexpláza – Pornóforgatáson plázacica pinán és szájba baszva – Vivien plázacica szereti a répát – Heni plázacica bemutatkozó fotók - Niki Miller plázacica pornóforgatás előtt fotózva -  Baszás rendezői képek a pornófilm forgatáson - Folyik az ondó a pornófilm forgatáson - Plázacica pinán és szájba baszva - Vivien szereti a répát - Paris Hilton pornó casting képek - Szexpláza pornófilm forgatáson készült rendezői képek - Pornófilm forgatáson perverz plázapicsák disznólkodnak - Hanna plázacica amatőr baszás, szopatás képek és videó - Folyik a sperma a plázacicák arcára szájába, pornó forgatáson - Folyik az ondó a plázacicák arcára szájába, pornófilm forgatáson - Plázacicák nyelik a gecit - Csoportszex pornófilm jelenet, rendezői képek - Rendezői képek a Szexpláza pornó forgatásáról - Plázacicák filmezésen, arcon és szájba ondózva - Stella plázacica megdugva szopatva - Ondó perverzkedések plázacicákkal filmforgatáson - Mészáros Dórával leszbikus pornóforgatás - Sperma és bor a Szexpláza plázacicák arcába szájába - Szexpláza pornó forgatás közben készült képek - Pornófilm forgatáson hardcore fotósorozat - Plázacica arcába kapja az ondót pornófilm forgatáson - Arcra, szájba spermázás pornófilm forgatáson - Pornófilm forgatáson készült rendezői képek - Szexpláza pornófilm forgatás közben készült képek - Müller Niki, Niki Miller ex grádistalány szájába kivernéd a faszod? Főleg ha így imádja az ondót, na… – Zuzi nem csak gecit kért a szájába, hanem pisit is, szájba lett hugyozva! – Tinka tinicica szereti a spermát – Estella plázacica pinája megbaszva, aztán a szájában habzik az ondó – Leszopja a faszt a Plázacica, aztán játszik a gecivel és a vibrátorral. A gecit nyelni kell, mese nincs! – Mya Diamond egzotikus pornós is imádja a spermát az igazi és műfaszt is. – Szexpláza pornófilm forgatás rendezői képek, a lányok szájból szájba engedik az ejakulátumot, mielőtt lenyelik. Ez a cum swapping, ez a film címe is. – Engedd a spermádat a lány bugyijára és szájába, nyalja és nyelje a ribanc. – Spermás perverziók a Panties filmforgatáson. – Amatőr csaj megkapja az arcába a spermát. Lenyalni kötelező! – Plázacicák nyelik az ondót, van aki kanálból szereti, van aki előtte nagy műfaszt akar a seggébe! – Az öreg MILF picsák se maradhatnak ki az arcra, szájba spermázásból. Imádják a gecit, na! – Geciz, perverzkedj, kell nekik a fehérje! – Nilla plázacica épp hogy 18 múlt, de már tövig nyelte a faszt a castingon, és úgy nyeli az ondót, mintha az élete múlna rajta. – A sporthoz kell az energia, főleg ha faszból kell kiszopni! – Pisiszex előtt is jól jön az ondófolyadék amit arcról szájba kell fogyasztani! – Vivyen szájából folynak a hímivarsejtek! – Perverz picsa belecsorgatja a szájából a leszbi kurva szájába a spermiumot – Müller Niki megbaszva és szájon gecizve – Tini plázacicákról spermázós képek válogatás – A csaj arcán jól mutat a ondó – Bor és ondó a pornóforgatáson – Sperma és tejszínhab: így milyen íze lehet a gecinek? – Kend az arcodra és nyeld le! – Szép lány csúnya állagú ondóval az arcán – Tejszínhabos ejakulátum, nyald és nyeld! – Fiatal Niki plázacica torkára spriccelve kiderül, hogy utálja ezt! – Dugás, szopatás élvezés ki hova szereti, főleg arcba vagy szájba vagy üveglapra hogy nyalogathassa a tinipina – Ne köpd ki baszdmeg! – De állat gecis fejjel a pina! – Szeretni, vagy nem szereti, mindegy. Pénzért szopni, nyelni kell, és úgy kell csináni mintha nagyon finom lenne! – Paris Hill plázacica is fejbe lett lőveAnnamari először maszkban űzi a pénzes baszást, hátha nem ismerik fel, de felismerték aztán nem számított, egy kis privát is belefért. – Erika orrba, szájba, seggbe hagy szóljon a pornó – A sz
őke Niki fehér gecivel , és Hanna lenyelés előtti állapota jól mutat, feláll rá a farkad? – Caludia kiveri a szájába a faszt – Emma plázamama doktornő, MILF picsa gecivel és fasszal – Titanilla ért a fasz masszírozáshoz, és tolja a deeptrpoatot! – Ery cica segglyukán keresztül izgatható a fasz! Kesztyű kell, nehogy szar menjen a körmöd alá! – Juliet tapasztalatlan 18 éves, de nyeli a gecit mint kacsa a nokedlit. – Stella plázacica divatmodell akart lenni, de a fasz mellett kötött ki. – Geci, geci, geci de a lányok győzik – Gyerünk tovább geci, gecizés, ondó, spermium, ejakulátum, hím ivarsejtek, gecizés, szopatás, faszverés, facial, orálszex, backstage, nyeletés, faszmester, faszszopó, gecinyelő faszszopó perverz picsák.

Az amerikai Szenátus igazságügyi bizottsága szerdán elfogadta azt a jogszabályt, amely betiltja azoknak a szexvideóknak a forgalmazását, amelyekben állatokat megcsonkítanak vagy megölnek. A szerdai döntés azt jelenti, hogy valószínűleg a Szenátus is megszavazza a tilalmat.
Elfogadta szerdán az amerikai Szenátus igazságügyi bizottsága a Képviselőház júliusi döntését, amely betiltja azoknak a szexvideóknak a forgalmazását, amelyekben állatokat megcsonkítanak vagy megölnek. Az igazságügyi bizottság döntése azt jelenti, hogy a Szenátus szavazásakor szinte biztosra vehető a tilalom törvényesítése. A Képviselőház 416 igennel, 3 nem ellenében megszavazott jogszabálya szerint akár öt év börtönnel is büntethető az, aki ilyen filmet elad vagy forgalmaz. A jogszabály kivételt tesz a vadászatról, csapdahasználatról, horgászatról, halászatról, állatorvoslásról és állattenyésztésről készült filmekkel.
Jon Kyl republikánus szenátor közölte: ő és más szenátorok is mindent elkövetnek az ilyen kegyetlenkedések felszámolása érdekében. A demokrata párti Patrick Leahy úgy fogalmazott: a szólásszabadság híve, de kell lenniük kivételeknek, amikor az alkotmány erre vonatkozó első kiegészítése nem érvényes, és ezek közé tartoznak ezek az obszcén, állati videók, amelyek nélkülöznek minden társadalmi értéket. A képek egy állatorvosin egyetemista lányról készültek: