Kórházi szexuális bűnügyben nyomoznak a győri rendőrök – erősítették meg kedden a megyei főkapitányság sajtóügyeletén. Kálmán Gabriella közlése szerint egy 18 éves nő tett bejelentést, hogy a Zrínyi utcai kórház egy közhasznú munkása az intézmény területén akarata ellenére szexuális aktusra kényszerítette.
Rendőrségi forrásból úgy tudni: a nő korábban az épületkomplexumban működő anyás csecsemőotthon lakója volt, de nagykorúvá válása miatt ki kellett költöznie onnan, de – átmeneti jelleggel – a kórház épületében maradhatott. Egy kórházi forrás úgy tájékoztatott, hogy a sértett cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt áll.
További erőszakos közösülés bejegyzések: 12 évesre izgult a kisvárdai férfi - Megmentette a tinilányt az erőszaktól, ajándékot kapott - Brutális tinik: megerőszakolták, kínozták társukat - Kéjjel kínozta a kurvákat a magyar banda - Edith Vogelhut eszébe jutott, hogy őt is seggbe kúrta Polanski - Fiatalkorúak kólás üveggel és seprűnyéllel erőszakoltak - Nemi erőszakkal dugta a csajokat a svéd főrendőr - 10 év börtönt kapott a diákkal szexelő tanárnő - Pedofil férfit tartóztattak le Ausztriában - Verések és szexuális erőszak a kiskunhalasi pszichiátrián
Perverz szexet kért az iskolás fiúktól a komlói pedofil - Szexpláza says:
[...] Kötözős, elfenekelős extrém szexet kért, cserébe ajándékokkal, külföldi utazásokkal jutalmazta tinédzser áldozatait egy komlói férfi. Sz. Attila az egyik fiú édesanyjára is kivetette hálóját. Análgolyó, ostor, vibrátor, korbács, nádpálca, kötél, nadrágszíj – csak néhány kellék azok közül, amelyeket egy komlói pedofilnál foglalt le a rendőrség. A 30 éves Sz. Attila számítástechnikai vállalkozó két fiút rontott meg garázsában rendszeresen 2005 és 2008 között. A Pécsi Városi Bíróságon az utolsó tárgyalási napon az ügyész fegyházbüntetést indítványozott megrontás, szemérem elleni erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt. Attila életfogytig tartó fegyházbüntetést is kaphat. Az első fiút 13 évesen vezette be a bizarr szexualitás rejtelmeibe. Kötözős, verős szexet játszatott vele, ahogy pár évvel később egy másik, 16 éves fiúval is, aki végül megelégelte a heti rendszerességgel elszenvedett nádpálcás elfenekeléseket. Sz. Attila mindent videóra vett, és képeket is készített, amelyeket a rendőrök meg is találtak számítógépén. A beteg örömökért cserébe ajándékokkal kedveskedett a gyerekeknek, akiket jutalomként Tunéziába és Törökországba is magával vitt. Az esetben talán az a legfurcsább körülmény, hogy Sz. Attila összejött második áldozata édesanyjával is, akitől egy kislánya született. A férfi szinte mindent beismert, de azzal védekezik, hogy a gyerekek önszántukból játszadoztak vele. A pszichológus szakértő szerint azonban a gyerekek azért viselték el a megaláztatásokat, mert az ajándékok értéke kárpótolta őket. A tárgyalás végén Attila egy kérvényt nyújtott be, hogy kapcsolatot tarthasson legjobb barátjával, aki nem más, mint a szintén börtönben lévő A. István, aki 2008-ban agyonverte, majd bebetonozta a Provident pénzbehajtóját. További szexuális bűncselekmények: 12 évesre izgult a kisvárdai férfi - Megmentette a tinilányt az erőszaktól, ajándékot kapott - Brutális tinik: megerőszakolták, kínozták társukat - Kéjjel kínozta a kurvákat a magyar banda - Edith Vogelhut eszébe jutott, hogy őt is seggbe kúrta Polanski - Fiatalkorúak kólás üveggel és seprűnyéllel erőszakoltak - Nemi erőszakkal dugta a csajokat a svéd főrendőr - 10 év börtönt kapott a diákkal szexelő tanárnő - Pedofil férfit tartóztattak le Ausztriában - Verések és szexuális erőszak a kiskunhalasi pszichiátrián - Kórházi szexuális erőszak miatt nyomoznak Győrben [...]
2010. szeptember 28., 00:57Szexrabszolgát csináltak belőlem - Szexpláza says:
[...] Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélhetik azt a utahi pedofilt, aki nyolc éve torkának szegezett késsel rabolta el az akkor 14 éves Elisabeth Smartot (23) az ágyából és szexuális vágyait élte ki rajta, szexrabszolgát csinált belőle. A férfinak most kezdődik a büntetőpere. Brian David Mitchell (57) ügyvédje most megpróbálja bebizonyítani, hogy védence elmeháborodott, ami hihető is. Jézus reinkarnációjának tartja magát, a tárgyalások alatt pedig a himnuszt énekli. A kislány anyja egyébként az utcán szedte össze a hajléktalant, hogy otthon barkácsmunkákra foghassa. Az elvetemült Mitchell állítólag akkor szemelte ki magának a szép szőke kislányt, amikor az utcán az anyja adott neki 5 dollárt, és felfogadta. Néhány héttel később, hogy a gyerek ne ismerje fel, álszakállban rabolta el, hogy nejével szexrabszolgaként tartsák. A kislányt 9 hónappal később látta meg egy autós, amint a rosszarcú férfi mellett gyalogolt, majd azonnal értesítette a rendőrséget. A mára gyönyörű nővé vált Elisabeth a tanúk padján elképesztő pontossággal számolt be a kilenc évvel ezelőtti horrorról. – Mindig éreztem, hogy sunyin méreget, ezért sose szóltam hozzá, amíg a tetőt javította apámmal – vallotta könnyek között a tanúk padján Elisabeth, aki szégyenében azóta az Egyesült Államokat is elhagyta, és Párizsban tanul. – A torkomnak szegezett késsel azt mondta, ha nem megyek csendben vele, megöl, és a családomat is kiirtja. Azt hittem, ez csak egy szörnyű rémálom, és mindjárt felébredek, de nem így lett… Csak az edzőcipőmet vehettem fel, pizsamában a hegytetőre vonszolt, ahol megerőszakolt. Azt hajtogatta, istenáldotta nász lesz a miénk vele és a feleségével, Breezzel. Ezután hazavitt, kikötöztek a kertben két fa közé, és néznem kellett, mit csinálnak, majd nekem is csatlakoznom kellett. Zokogva könyörögtem, engedjenek el, de nem érdekelte őket. Ezután mindennap megerőszakoltak – részletezte ma is rémült arccal az átélt borzalmakat Elisabeth. További cikkek hasonló témában: 12 évesre izgult a kisvárdai férfi - Megmentette a tinilányt az erőszaktól, ajándékot kapott - Brutális tinik: megerőszakolták, kínozták társukat - Kéjjel kínozta a kurvákat a magyar banda - Edith Vogelhut eszébe jutott, hogy őt is seggbe kúrta Polanski - Fiatalkorúak kólás üveggel és seprűnyéllel erőszakoltak - Nemi erőszakkal dugta a csajokat a svéd főrendőr - 10 év börtönt kapott a diákkal szexelő tanárnő - Pedofil férfit tartóztattak le Ausztriában - Verések és szexuális erőszak a kiskunhalasi pszichiátrián - Kórházi szexuális erőszak miatt nyomoznak Győrben [...]
2010. november 10., 07:46Pedofiloknak szóló kézikönyvet kapni | www.Szuzek.com says:
[...] Pedofiloknak szóló kézikönyvet árul a világ egyik legnagyobb internetes oldala. Mit kell tennünk ahhoz, hogy gyermekeinket megvédjük a pedofiloktól? Kézikönyv a szerelemhez és az örömhöz pedofiloknak: a gyermekeket szeretők illemtana bizarr címet viseli az a napokban megjelent botránykönyv, amely világszerte kiverte a biztosítékot. – A gyermekeket ért szexuális bántalmazások és zaklatások nagy része családon belül történik. Ilyen esetben a gyermekeket sokszor 3–4 éves korukban kezdi el zaklatni egy rokon vagy közeli ismerős. Ezt a gyermek ekkor természetes „játéknak” nézi, mivel nincs tisztában a szexualitás mibenlétével. Ám 6–8 évesen rájön, mit műveltek vele, ezért elkezdi szégyellni magát. Sokszor nyíltan nem merik bevallani, de utalnak a zaklatásra. Ám egy szülőnél gyakran beindul az énvédő mechanizmus, bebeszéli, hogy az ő gyerekével ez nem történhet meg. Oda kell figyelnünk a jelekre. Még gyanú esetén is azonnal forduljunk a rendőrséghez! – tanácsolja Révai Mónika őrnagy, a BRFK gyermek- és ifjúságvédelmi osztály vezetője. Zöldné Gyenes Katalin óvónő elmondja, hogy náluk minden lehetséges módszert bevetnek a kicsik védelmében: – Reggel kilenckor kapuzárás van, amit csak a szülők érkezésekor nyitunk ki. A rendőrséggel kapcsolatban vagyunk, baj esetén azonnali vonalunk van hozzájuk. A szülőkkel és a többi környékbeli óvodával is rendszeresen beszélünk. Nagyon szigorúan vesszük a védelmüket -írja a Bors. További cikkek a témában: Az banán volt, nem a péniszem mondja a pedofil pap – A pedomaci.hu-t pedofil tartalom miatt felfüggesztették – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Kétszáz tizenéves szüzet rontott és fertőzött meg két ukrán üzletember – A Facebookon elcsábította, majd kegyetlenül megerőszakolta és megölte a tinilányt – Megtámadták a szűz pináját áruló Lillát – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Orális szexre kényszerítették a diáklányt – Éveken át erőszakolta nevelt lányát – Jó, hogy Polanski megúszta örül az áldozat – Az egész család fajtalankodott 4 gyerekkel – Két különböző alkalommal erőszakolta meg ugyanazt a nőt – 12 éves unokahúgát kínozta aztán megölte – Kislányt kényszerített orális szexre egy öreg férfi – Perverz szexet kért az iskolás fiúktól akomlói pedofil – 12 évesre izgult a kisvárdai férfi – Megmentette a tinilányt az erőszaktól, ajándékot kapott – Brutális tinik: megerőszakolták, kínozták társukat – Kéjjel kínozta a kurvákat a magyar banda – Edith Vogelhut eszébe jutott, hogy őt is seggbe kúrta Polanski – Fiatalkorúak kólás üveggel és seprűnyéllel erőszakoltak – Nemi erőszakkal dugta a csajokat a svéd főrendőr – 10 év börtönt kapott a diákkal szexelő tanárnő – Pedofil férfit tartóztattak le Ausztriában – Verések és szexuális erőszak a kiskunhalasi pszichiátrián – Kórházi szexuális erőszak miatt nyomoznak Győrben [...]
2010. november 20., 23:51