Megcsalt? Elhagyott? Vagy csak meguntad? – szögezi nekünk a kérdést hazánk talán legrosszindulatúbb portálja, ahol bárki közszemlére bocsájthatja ex-barátnője fedetlen bájait. S, mindezt miért? Természetesen bosszúból, ahogy azt a honlap finoman sugallja felénk.
Nemrégiben fölbolydult a közvélemény, hála egy feljelentésnek, amely azon portál ellen indult, amelyen egykori excsajok meztelen képei láthatóak. Nos, azóta kiderült, hogy a rendőrség és a jog gyakorlatilag tehetetlen és elképzelhető, hogy tovább üzemelhet a már említett oldal. Nos, erre csak azt tudom mondani kedves lányok, nincs pucérkodás, nincs sírás!
Szinte a kezdetektől nyomon követtem az excsajok képeit tartalmazó oldalt, hiszen tűkön ülve vártam mikor pattan ki mereven konzervatívnak tűnő, ámde képmutató társadalmunkból az elemi felháborodás és mikor tesznek lépéseket a jogvédők az üzemeltetőkkel szemben. Nos, nem kellett sokat várnunk, ez a napokban megtörtént egy konkrét eset kapcsán, hiszen az egyik oldalon szereplő hölgy feljelentéssel élt volt párja ellen, aki természetesen mereven tagadta, hogy ő küldte volna be a lány képeit. No, ki hitte volna, hogy szegény fiú nem tesz egyből beismerő vallomást, s azt, hogy a jogvédők tehetetlenek lesznek az ügyben, ebbe azonban nem szeretnék bele menni. Elvégre olyan amilyen a jogalkotásunk ez ellen aligha tehetünk egyik napról a másikra.
A fiatal lányok agyában azonban jó lenne már végre rendet tenni. Akár a szülőknek, akár a pedagógusoknak, de azt se bánnám, ha valaki jó poroszos módon a fejükbe verné a leckét, miszerint nem fekszünk össze minden jöttmenttel néhány randi után, s azt pláne nem engedjük meg neki, hogy lefotózzon minket. Természetesen, ha mi készítünk magunkról meztelen fotót, azt sem tanácsos szétküldeni mindenféle emberkének, még akkor sem, ha megígéri, hogy nagyon lájkolja majd a fotót.
Felelőtlen generáció: A cinizmust félretéve nem állítom, hogy az említett oldalra minden lány ezen az úton került fel vagy ebből kifolyólag, de az valahogy a mai generáció sajátja, hogy szégyenérzet és felelősségteljes gondolkodás nélkül tesznek meg olyan dolgokat önként, amelyre másokat még pénzért sem biztos, hogy rá lehetne venni. Ilyenkor persze lehet siránkozni, meg azon moralizálni, hogy szegény kislányok egész élete, sorsa mehet egy-egy ilyen aljas húzással tönkre, de erre nulla iróniával csak azt lehet mondani, hogy bizony a többség csak a saját kárán tanul. Valahogy képesek vagyunk mi emberek azt hinni, hogy ilyesmi csak másokkal, mások gyermekével eshet meg, holott gyanítom sokan elképednének, ha a csemetéjük mobiljába vagy a számítógépen tárolt rejtett mappáiba lesnének.
A kárörvendő pasiknak, akik most azt gondolják naivan, hogy az üresfejű lányok milyen csúnyán pórul tudnak járni, szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy létezik az expasik meztelen fotóival, nevével és elérhetőségeivel teletűzdelt oldal figyelemreméltó kísérőszövegekkel karöltve. A felelőtlenség tehát úgy tűnik, nem csak a tinilányok sajátja, éppen ezért támadjon fel mindenkiben a gyanú, ha esetleg egy fülledt éjszakán villanna a vaku…
Excsajok: újraindult és a rendőröket is sértegetik - Szexpláza says:
[...] Az Excsajok.hu magyar domin név kezelés miatt könnyen letiltható. Az Excsajok.net domainnal már nem ilyen egyszerű a helyzet, a wwww.1and1.com oldalon regisztrálták, és anonim tárhelyet is lehet hozzá bérelni. Ha teljesen anonimok akartak lenni, akkor még azt kellett megoldani, hogy milyen hitelkártyával fizessék ki. Hiába tiltották be a a volt barátnőket alázó internetes portált, üzemeltetői újra beindították, sőt a rendőröket is nyíltan sértegetik. Mint arról korábban a Blikk is beszámolt, elhagyott pasasok hívták életre a honlapot, akik volt barátnőik intim fotóit rakták fel, közzétéve a szóban forgó hölgy összes elérhetőségét, személyes adatait. A férfiasságukban megsértett üzemeltetők és követőik egyáltalán nem tartanak a lebukástól, sőt, az oldalon hatalmas betűkkel kiírt üzenetben obszcén üzenet áll a zsaruknak szánva. A szexuálpszichológus szerint azok a férfiak, akik ilyen elkeseredett lépésre szánják el magukat, csúfos kudarcot vallottak férfiként és ezt igyekeznek kompenzálni. – Egy magabiztos, kiegyensúlyozott férfiember túlteszi magát azon, ha elhagyják, esetleg tanul az esetből – magyarázta a pszichológus. –Az önértékelési vagy potenciális problémákkal küszködő férfiak azonban nem tudják feldolgozni az őket ért sérelmet, ezért kétségbeesetten igyekeznek vagdalkozni, így fitogtatva erejüket. Az informatikai szakember nem érti, miért nem tesznek semmit a hatóságok, hiszen könnyűszerrel leleplezhetnék az üzemeltetőket. – Ha az IP-cím a saját nevén van, 3 perc alatt a nyomára bukkanhatnak a honlap tulajdonosának – magyarázta Kovács Alex. – Ha nem, akkor egyszerűen le kell foglalni a szervert, majd ellenőrizni a számlákat, így hamar kiderülhet, honnan érkezik a pénz, kié az oldal. Akkor sincs különösebb nehézség, ha a szerver külföldön van, a hazai hatóságok felvehetik a kapcsolatot a kintiekkel, akik ugyanezen módon le tudják foglalni a szervert és megnézni, milyen magyarországi számláról érkezik rá a pénz. A rendőrök azonban lassabban dolgoznak: – 2011. április 26-án Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást indított 2010. szeptemberében a személyes adatokkal való visszaélés ügyében, az eljárás még tart. Bővebb információt jelenleg nem áll módunkban adni – közölték válaszukban. Forrás Blikk.hu, Olimpiq.com További excsajok cikkek: Lionel Messit kikosarazta Sabrina Ravelli - Damu mindenért vert Palácsik Tímea - Excsajok erotikus pózokban - Sásdi Vivien excsajok Stella Wood, Johanna, Lisa - Amatőr csajok geciznek - myVIP magamutogató exhibicionista lányok - myVIP magamutogató exhibicionista csajok - Volt barátnők és feleségek kompromittáló fotói - Webkamerázott a drágám - Excsajok fasszal és más erotikus helyzetben - Amatőr csirkék faszokkal - Excsajok és feleségek kompromittáló fotói - Excsajom lófasszal - Meztelen képek bosszúból - Excsajom, maszturbált állandóan - Excsajok fotóalbum, válogatás képek - Excsajok: Intézeti faszszopó aki meglopott - Excsajok: Szorcsik Viktória - Excsajok: Barátomnál baszták hátulról - Gregori Dóra szépségkirálynő lopott - Excsajok, igénytelen retkes szutyok - Excsajok, igénytelen retkes szutyok - Excsajok, fehérmájú perverz picsa - Miss Hungary, Gregori Dóra meztelen képeket villantott - Excsajok, Miamiban élő félvér faszszopó - Excsajom szopja a blázt - Excsajok, önimádó ribanc - Excsajom imádja a faszt - Excsajok: nagymellű faszéhes picsa - Excsajok az interneten, privát képek barátnőről - Megcsalt? Elhagyott? Excsajok az interneten, illegálisan - Csinálj lotyót te is az exedből nincs pucérkodás, nincs sírás [...]
2011. április 28., 00:40