becker_gecijebol_ez_lettSzájába vitte a spermabankba Angela Ermakova a gecit, és a képen látható az eredmény. Boris Becker feltehetően nem sejtette, mekkora árat fizet a Nobu étterem mosdójában lezajlott röpke kalandért. Honnan is tudhatta volna, hogy leszopják, és abból gyereke születik?
A csillapíthatatlan szexuális étvágyáról híres Borist ugyanis csúnyán átverte a leleményes Angela Ermakova: meg sem állt a spermabankig, ahol a szájában őrzött testnedvet lefagyasztatta, majd megtermékenyíttette vele magát. A botrány bejárta a világsajtót. Ermakova bevallottan csőbe húzta a világhírű teniszezőt, hogy pénzt csalhasson ki tőle. Becker csapdába esett: nemcsak az így született Anna lánya után kellett fizetnie, hanem feleségének és házasságából született két gyerekének is súlyos összegeket kellett kipengetnie, hiszen Barbara azonnal elhagyta, és a bíróság mindent az asszonynak ítélt. Összesen mintegy hatmilliárd forintnak megfelelő összeggel csappant meg a csapodár férj bankszámlája az éttermi kaland miatt.
Beckernek azonban ez sem vette el a kedvét a csajozástól, sőt ekkor szabadult csak föl igazán. A sok-sok modell mellett összejött a német rapperrel, Sabrina Setlurral, és a táncos Caroline Rocherrel is, aki azt állítja, a sportoló egy alkalommal bántalmazta is.
– Ha egyszer bevadul, már nem tudja visszafogni magát – mondta Rocher.
Sharlely Kerssenberg svájci modell először szintén csak egy újabb trófeának bizonyult a gyűjteményben. Egy tengerparti szeretkezésükről készült fotó a sajtót is bejárta.
– Boris csak használja a nőket. Amint megkapta, el is dobja őket, mint a szemetet – mesélte Sharlely, akit 2009 augusztusában végül oltár elé vezetett a teniszező. Becker állítólag második házasságáig senkivel sem bújt óvszer nélkül ágyba, annyira félt egy újabb váratlan gyermekáldástól. Kerssenberg tudhat valamit, amit a többi modell nem: idén tavasszal ugyanis megszülte a negyedik Becker bébit, Amadeus Benedict Edley Luis Beckert.
További degenerált nők: Gátlástalan tinik a közösségi oldalakon - Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon - Szexpartikra járnak 30 éves házasok - Miért nem válnak el a picsák?

2 Comments

  1. Szájába vitte a spermabankba Becker ondóját a picsa | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] 4 SzexplázaSzájába vitte a spermabankba Angela Ermakova a gecitSzájába vitte a spermabankba Angela Ermakova a gecit, és a képen látható az eredmény. Boris [...]

  2. Szájába vitte a spermabankba a gecit a picsa | www.Szuzek.com says:

    [...] és Belépés – További plázacicák baszás után, arcra szájba ondózva pornófil […]Szájába vitte a gecit Angela Ermakova a spermabankbaSzájába vitte a spermabankba Angela Ermakova a gecit, és a képen látható az eredmény. Boris [...]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.