Japán pornó Harukával! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!
Archive for 2010, augusztus
A barátom sorra, akinek az ölében ültem, farka nedves puncim ajkaihoz simult és így nyilvánvalóan neki volt épp a legjobb dolga a fiúk közül. Érthető módon nem akart a helyéről felkelni, ezért odaadtam neki a dobókockát. Négyest dobott, két mezővel állt meg a cél mező előtt. Felolvasta a kártyát, amit adtam neki:
- „Cserélj helyet azzal, aki a legjobban le van maradva. A bábuitok is cseréljenek helyet, és a feladataitokat is adjátok át egymásnak, amennyire lehet!” Óóóóó, a francba, nem kellett volna mégsem betennem ezt a kártyát! – bosszankodott, és kaján mosollyal búcsút vett tőlem. Eddig Peti volt az utolsó helyen, így most az ő ölébe kellett beleülnöm még egy körig. Végül is nagyon nem bántam, hiszen bár Lacira voltam begerjedve, de Peti farka vastagabb volt, ezért jobban szétfeszítette az ajkaimat, makkja pedig pont a csiklómig ért, így a legkisebb mozdulatra is kéjhullámok törtek rám. És az is biztos, hogy Péter sem bánta meg a cserét, bár félő volt, hogy minden igyekezetünk, mozdulatlanságunk ellenére is elélvez, elvégre nagyon felhúzták a lányok szegényt, a pinám pedig nagyon tüzes volt már. Alig tudta visszatartani a lüktetését, engem ez pedig csak egyre izgatott. Mikor ezt észrevette, csak még nehezebben uralkodott magán.
Én is négyest dobtam, még három lépés hiányzott a célig, a feladatom pedig így hangzott: „Annak a fiúnak a szerszámát, aki a legközelebb van hozzád, engedd magadba. Ha bármelyikőtök attól tart, hogy ő vagy a másik el fog élvezni, válassz más személyt!”
Bevallom, nem is tudtam hirtelen, hogy mit szeretnék. Leginkább Lacira vágytam, de Peti farka olyan vastag volt, és úgy lüktetett, hogy komolyan megkívántam. Kérdőn Petire néztem, aki szintén tanácstalan volt. Mit meg nem adott volna, hogy belém mélyessze a faszát, de már mindannyian eltökéltük, hogy a végére érünk a játéknak, és láttam rajta, elbizonytalanodott. Mindketten tudtuk, hogy nem állta volna meg, és eszét vesztve telepumpálja a hüvelyemet, amint körbezárom vele a farkát. Végül bocsánatkérőn rámosolyogtam és azt súgtam a fülébe:
- Meg lesz a jutalmad, Csődör, amint megnyerem a játékot!
Bár már teljesen kitárulkoztunk egymás előtt, én mégis szinte szemlesütve pillantottam Lacira, aki diadalittasan közeledett felém, farka még az én nedveimtől csillogott.
- Gyere Lilla, mutasd meg nekem, milyen forró vagy belül!
- De csak nagyon lassan, mert elmegyek! – válaszoltam halkan, és mindent megadtam volna, hogy végre bennem legyen az a fantasztikus fasz! Hatalmas kihívásnak, lelki próbatételnek éltem meg, hogy ne menjek el, és a kéj, amit éreztem, míg fokról fokra belém hatolt, egyszerűen leírhatatlan. Háttal neki ültem bele a dárdájába, kezemmel irányítva a farkát, először a makkja csusszant be, itt pihentünk egy kicsit, majd lassan, teljesen elmerült bennem. Homorítottam a hátam, és éreztem, ahogy teljesen betölt, makkja a méhemet csókolja.
- Meg ne moccanj, te Drága! – mondtam csukott szemmel, lélegzetvisszafojtva Lacinak, vagy talán a farkának, már nem is tudom.
- Csak ha rosszalkodsz! – hangzott a válasz, és hogy nyomatékosítsa, hogy a hatalmában vagyok, megfeszítette a farkát bennem.
- Ah! Te, ne csináld, mert rögtön elélvezek! – nyögtem, és valóban, csak azért úsztam meg megint az orgazmust, mert olyan hamar abbahagyta, pedig már indultak volna a kéjhullámok a mélyen kitöltött hüvelyemből.
Peti már bánta, hogy átengedett, bár azt is be kellett látnia, hogy nem bírta volna ki bennem, így jobb híján dobott a kockával, pechjére egy egyest.
- Kettessel nyertem volna! – bosszankodott.
- Asszongya: „Kérj meg valakit, hogy szopogassa a szerszámod!” Bárkit? Na jó, asszem én maradok a lányoknál! – húzta el a száját és Lacira nézett szemrehányóan a kártya megfogalmazása miatt. Laci erre óvatosan, nehogy a mozdulatot a hüvelyem is megérezze, megvonta a vállát, és azt felelte:
- Ugyan, Péter, a kártyát nem neked írtam, hanem bármely társaságnak. Ha a lányok paklijában volt ilyen kártya biszexuális hajlamokhoz, akkor úgy igazságos, ha a másik pakliban is megvan rá a lehetőség. – mondta, és a lányokra vonatkozó szövegnél rám vigyorgott.
- Majd adok én neked biszexuális hajlamot, te szájhős! – vágtam vissza, és jól megszorítottam hüvelyemmel a farkát, hátha kizökkentem vele az önuralmából. Ez azonban sajnos kétélű fegyvernek bizonyult, így gyorsan visszavonulót fújtam.
- Szóval én maradok a lányoknál! Pannit nem merem választani, mert azonnal elsülök! – vallotta be Peti.
- Kösz a bókot!
- Nórival hasonló a helyzet! – tette hozzá sietve. – Tehát Lilla maradt! – fordult hozzám.
- Nos, a helyzet az, hogy nem vállalhatom, mert egy ilyen élmény, hogy két farok van bennem egyszerre, a mostani állapotomban végleges lenne! – mondtam, de érezhető volt a hangomban, hogy azért utasítottam vissza, mert sértett, hogy csak mintegy maradékként választott engem, csak azért, mert az én nyelvtechnikámat tartotta a legkevésbé izgatónak, holott még nem is ismerte.
Erre Laci a fülembe súgta:
- Ugyan, ne sértődősködj, én tudom, hogy te vagy a legjobb, és ha nem állsz azonnal kötélnek, úgy elkezdek lüktetni benned, hogy rögtön elélvezel, és csúfosan kiesel! Úgyhogy kapd csak be szépen azt a faszt, és mutasd meg, mit tudsz, te Vadmacska!
A biztatás és a fenyegetés megtette hatását, úgyhogy elővettem a legcsábosabb tekintetemet és mire ajkaimat kéjesen benyálaztam, Péter már a számhoz is dörzsölte a farkát. Éreztem, ahogy bevettem a rúdját, hogy a srácok minden mozdulatomat figyelik, és közben Panni ártatlan, de profi kényeztetéséhez, meg Nóri vad mélytorkos szopásához hasonlítgatják produkciómat. Elkapott a versenyszellem, és annyira bizonyítani akartam, hogy teljesen megfeledkeztem arról, hogy éppen két faszt fogad be a testem, és bármelyik pillanatban akkorát élvezhetek, mint még soha. Hogy ez a felismerés elmaradt, ez volt a szerencsém, és ha Péter kibírja, megnyerhetem a játékot.
Pontosabban, ha Péter kibírta volna, nem vesztettük volna el a játékot.
Olyan elszántsággal estem ugyanis neki Peti vastag faszának a többiek elkápráztatására összepontosítva, hogy mire észbe kaptunk volna, már nem volt visszaút. Párszor benyeltem a farkát, igyekezve a nyelvemmel körbeölelni a makkját, és Peti már kezdte is finoman döfködni a számat a farkával. Későn vettem észre, hogy a farka megfeszül a számban, pár másodpercig megszűnik a korábbi finom lüktetése, és semmi nem állhatja már az útját annak, hogy magját kilövellje.
- Ah! – örült hörgés mellett megfeszítette az izmait, mire én gyorsan eltoltam az arcomtól, kikaptam a farkát a számból, és az arcomra spriccelt a gecijének első lövete.
A fordulat teljesen meglepett, és úgy tűnt, meglepte Lacit is, aki akarata ellenére elkezdett lüktetni bennem. Nem tudott ugyan nagyon mozogni bennem, de olyan mélyen kitöltötte a pinámat, hogy a legkisebb rezdülések is borzasztó kéjt okoztak. Éreztem, hogy itt már nincs mit tenni, Petivel elvesztettük a játékot, de mindegy is, hisz két csodálatos farok kényeztet éppen, egyik a másik után sül el, úgyhogy én sem kerülhetem el a sorsom, pár pillanat és robban a testem.
Peti második lövete még az arcomra ment, lefolyt a mellemre, de a harmadikat és a többit már a számba kaptam. Peti egyenesen felnyársalta a torkomat, két kezével a tarkómat fogva húzta rá a fejemet a tüzelő farkára és a torkomig hatolva döfködött vele keményen, minden döfésnél újabb adagot belém lövellve. Vastag fasza teljesen elállta sikolyaim útját, én pedig éreztem, hogy az öntudatom elmerül a forróságban. A számban lüktető farokkal egy ritmusra a hüvelyem is összeszorult és ez a gecitől bugyborékoló sikításommal együtt megtette a hatását az alattam ülő lovagomra. Éreztem, ahogy a spermájának tüze nekicsapódik a méhszájamnak meg a hüvelyfalamnak. Állatias hörgéssel rángatta a farka körül a csípőmet, vadul baszta a pinámat, míg egyre jobban megteltem a két srác magjával, miközben velük együtt élveztem. Peti már a torkom mélyét baszta, szerencse, hogy nem volt hosszabb a fasza, nem kezdtem tőle fulladozni, és még mindig jött belőle a geci. Én csak nyeltem, ahogy bírtam, közben sikítoztam és dobáltam magam a kéjtől. Laci egyre lassabb ütemben, de egyre kíméletlenebbül vágta belém a faszát, kicsavarva belőle az utolsó cseppet is. Spermája a farkán oldalt lefolyt a hasára, és éreztem a nedveink forróságát a fenekemen is, ahogy minden döfésénél összecsattant a testünk. Folyamatosan élveztem, önkívületben dobáltam a csípőm Laci farkán az ő ritmusát követve, míg Peti vasmarokkal szorította a fejem a faszára.
Mire mindkét farok kiapadt és a fiúk lelassultak, minden erőm elhagyott, és a testem már csak utórángásokra volt képes. Tartani sem bírtam magam, Petinek dőltem és nem tudtam magamról. Leírhatatlanul jól esett nem gondolni semmire, lebegni a katartikus öntudatlanságban, majd hallgatni, hogy kielégült lihegésem hogy keveredik Laci és Péter sóhajtásaival.
Arra tértem magamhoz, hogy mások hangja is beleszól lihegésünk triójába. A hangok forrása felé néztem, és mintha egy pornófilmbe keveredtem volna, olyan látvány fogadott.
Az olasz miniszterelnök lánya Bermudán nyaral férjével és két fiával. Nem tudni, mi vette rá Marina Berlusconit, hogy 44 évesen mutassa meg először kendőzetlen bájait, de megtette. Bikini felső nélkül flangált a családi nyaralóban és természetesen megörökítették. Ebben talán még nem lenne semmi különös, csakhogy a fotót abban a lapban közölték, mely a Berlusconi család tulajdonában van. Arról nincs hír, hogy vajon Marina engedélyezte-e a kép megjelenését. Ha nem, akkor egyel több állástalan olasz főszerkesztő van.
További celeb cikkek: Kiszel Tünde szőrös pináját imádja a Napiszar - Megan Fox fake pornóképek - Tiger Woods feleségül veszi Rachel Uchitelt, a csajt akit kurogatott - Mariah Carey és celeb csajok gecizve, fake pornóképek - Szabó Zsófit milliárdos kufircolja - Zimány Linda nem szarozik: felveszi a segélyt
Ha például az Intim Center Szexshopban szert tettél egy rezgő kütyüre, de még vacillálsz, hogyan kényeztesd magad vele, adunk egy kis segítséget! Hála a kifogyhatatlan fantáziájú dizájnereknek, már könnyen megtalálhatod az igényeidnek megfelelő vibrátort. Bár, ha még tapasztalatlan vagy e téren, a széles kínálat egy kis fejtörést is okozhat, ám, ha egy szolid, nem extrém paraméterekkel rendelkező eszköz mellett teszed le a voksodat, garantáltan nem lősz mellé. Hogy kezdőként ezek után se érjen csalódás, segítünk neked a kezdeti lépések megtételében: tudd meg, hogyan használd a vibrátort, ha először kísérletezel az újszerű élménnyel!
Ráhangolódás: Akárcsak a klasszikus, kézzel történő maszturbáció előtt, ebben az esetben is elengedhetetlen a kényelmes, nyugodt környezet és a ráhangolódás. Csak azért tehát, hogy mielőbb leteszteld az új szerzeményt, ne fogj bele a játékba. Ahhoz, hogy megfelelően felfokozott hangulatba hozd magad, tedd a már korábban is megszokottakat: nézz egy erotikus videót, olvass egy szexi novellát, vagy szimplán csak fantáziálgass, ha jólesik.
Fontos tényező a kényelem is, ezért válassz egy komfortos helyszínt a lakásban: helyezkedj el az ágyon vagy egy fotelben, lehetőleg fekvő vagy félig ülő pózban, ami könnyen hozzáférhetővé teszi erogén zónáidat. Készítsd a közeledbe a vibrátort, és gondolj a síkosítóra is, hiszen, ha nem a kezeddel kényezteted magad, erre is szükséged lesz.
Az első érintések: Ha ez az első alkalom, hogy egy játékszerrel próbálsz örömet szerezni magadnak, mindenképpen fokozatosan és mértékletesen tedd. Először simogasd végig magad: a nyakadat, melleidet, hasadat, mintha csak a kezeiddel szeretnéd izgatni magad. Majd a leglassabb fokozatra kapcsold be a vibrátorodat, és érintsd meg vele a testedet, akár végigkövetheted a kezed útját is vele. Amikor már kellő mértékben eluralkodott rajtad a vágy, akkor a kütyü csúcsával vagy a rezgő törzsével stimuláld a nagyajkakat és a csiklót – a lényeg, hogy egyelőre csak a külső részeket ingereld. Játssz a vibrátorral, kezdd el próbálgatni a különböző fokozatokat és szögeket, közben pedig figyeld a tested jelzéseit, melyek elárulják neked, hol izgató, illetve hol kellemetlen a rezgő érzés számodra. Amikor már teljesen felkészültél a legintenzívebb élményre, csak akkor vezesd a hüvelyedbe a játékszert, hogy igazán élvezetes legyen az első tapasztalatod.
A legjobb vibrátoros technikák: Ha már kellően kitapasztaltad, hogyan és milyen intenzitással tudod a vibrátorral a legnagyobb élvezetben részesíteni magad, elkezdhetsz merészebben játszani vele: íme, a legizgalmasabb trükkök!
Szexi spirál: Állítsd kellemesen lágy rezgésre a vibrátorod, majd a csúcsával rajzolgass köröket a nemi szerved környékén, és fokozatosan, spirálszerűen csökkentsd az átmérőt. Így olyan élményben lehet részed, mintha egy kellemes masszázs egy kitörő orgazmusban csúcsosodna ki. Azonban, ha a vibrátor rezgése túlságosan intenzív lenne számodra, akkor a tested és az eszköz közé helyezz egy kendőt vagy vastagabb anyagot.
Háton-hason-oldalt: Ha már gyakorlottabb vibrátorhasználó vagy, a testhelyzetekkel is kísérletezhetsz, akárcsak a klasszikus, segédeszköz nélküli önkielégítés során. Próbáld ki hason fekve és hátra nyúlva, teszteld az érzést az oldaladon fekve, vagy akár úgy, hogy az egyik lábadat egy székre teszed.
Feladat a szabad kezeknek: A vibrátor használatával nem szabad, hogy a természetes érintések háttérbe szoruljanak. zért, ha az egyik kezeddel a csiklódon mozgatod a játékszert, a másik kezeddel cirógasd a melleidet, vagy az ujjaiddal ingereld a hüvely környékét.
Tartsd tisztán! Ha az első találkozásod a rezgő játékszerrel örömtelire sikerült, nem szabad elfelejtened azt sem, hogy még lesz egy kis tennivalód vele: ez pedig a tisztítás. Ahhoz, hogy hosszútávon használhasd a vibrátort, és elkerülhesd a különféle betegségeket, minden alkalmazás után langyos vízzel mosd tisztára, és higiénikus környezetben tárold.
További szexshop bejegyzések: Szexshop választék, hüvely és análgolyó füzér videó - Szexshop dolgok, az Intim Center tükrében - Prosztatamasszázs tudnivalók a nődnek - Csiklóigatós péniszköpeny – Szexhop választék, pillangóbugyi videó - Vegyél a nődnek egy felcsatolható vibrátort ha bátor vagy - Lindsay Lohan vibrátort nem vihetett a börtönbe
Megsínylette, de mégis emelt orral távozott egy disznó mellől Annina Ucatis pornódíva, mellyel két napig hempergett a sárban, írja a Click! napilap. A 31 éves, hatalmas melleiről híres nő a lap szerint lényegében kocaként élt, még ha rövid ideig is.
Az ólban aludt, vályúból evett, és sárban hempergett. Igaz, nem saját indíttatásból viselkedett így, egy német műsor rendezői kérték ezt tőle.
- Egyelőre nem tudom, hogy kaptam-e tetűt, bolhát vagy valamilyen betegséget. Az biztos, hogy megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy sikerült jól teljesítenem ezen a pokoli próbán – vallotta be Annina.
A pornódíva azt is elárulta, hogy a próba alatt ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy szexeljen. „A silány körülmények, az elviselhetetlen szag és a korlátozások hiánya őrülten felajzott. Hosszú órákig csináltam volna”, mondta nem kis szerénységgel Annina.
További pornós picsák: Hugyozik egyet a Szexpláza pornós picsája - Nem ízlik az öreg fasz gecije a pornós picsának - Legközelebb is basszatok meg - Dóra Venter magyar pornóst szarrá basszák - Mészáros Dóra szigetjegyet tarhál - Perverz magyar picsák megöklözik magukat. – Pornóvideó az említett disznóólban élő Annina Ucatisről:
Öt testvére miatt vállalkozott Kovács Barbara arra, hogy megmutatja bájait a Blikkben, de álmában sem remélte, hogy el is nyeri az augusztus szépe címet. A 19 éves lány éppen főiskola előtt áll, ezért nagy szüksége lenne a főnyereménnyel együtt járó 1 millió forintra, amiért azonban 11 társával együtt decemberben, sztárzsűri előtt kell megküzdenie. Barbara mindent bevet a győzelem érdekében, bár üröm is csúszott az örömébe. Tovább a teljes cikkre
Szexpláza backstage szexképek: Ha tetszenek a Szexpláza Hungarian girls című pornófilm forgatáson készült rendezői képek, vagy a szereplő plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés – További anyag a témában, plázacicák baszás után, arcra szájba ondózva pornófilm forgatáson
Még a sötét középkor hóhérai is szörnyülködtek volna a magyar stricik kínzási módszereitől. Sz. Sándor 41 éves strici örökre tönkretette S. Piroska örömlányt. A kínzásoktól, amelyeket a prostitúcióra kényszerített élettársnak el kellett szenvednie, maradandó sérülései keletkeztek. A két nappal ezelőtt Zürichben bíróság elé állt négyfős stricibanda állati sorban tartott húsz magyar lányt.
- A sértettet Magyarországon vásárolta a vádlott. Amikor a nő nem akart Svájcba költözni, hogy pénzért árulja testét, Sz. Sándor autójával el akarta gázolni, majd félholtra verte. Ettől kezdve 3 éven át verte, kínozta és megalázta a nőt Sz. – avatta be a történet kezdetébe a bíróságot Silvia Steiner ügyész, aki 40 percig sorolta azokat a tetteket, amiért bíróság elé állt a négy vádlott, Sz. Sándor, K. Jenő, Sz. Gyula, és R. Antal.
Amikor egy nő nem volt hajlandó, vagy éppen jártányi ereje sem volt kiállni strihelni, jöttek a büntetések. Banánt, szafaládét, seprűnyelet, vécékefét, szivardobozt dugtak a nemi szervükbe. Ennél kevesebb is elég volt a büntetésre. Egyszer Sz. Sándor öngyújtógázt szívatott élettársával, amikor S. Piroska elbódult, megtiltotta neki, hogy levegőt vegyen, s ebbe kis híján belehalt a nő. A büntetés azért „járt”, mert a férfit fel merte ébreszteni délután ötkor azzal, hogy elkészült az étel, és jöjjön enni. Amikor azon kapták a lányokat, hogy gumi nélkül közösültek a kuncsaftokkal, kopaszra nyírták a fejüket, de még a szemöldöküket is leborotválták.
– A vádlott legalább két platinagolyót ültettetett a nemi szervébe, hogy az nagyobb legyen, majd rendszeresen, minden síkosítás nélkül análisan megerőszakolta a sértettet. A nő sikított fájdalmában, ez még inkább felizgatta Sz.-et – folytatta az ügyész, aki megemlítette azt az esetet is, amikor a vádlott bérelt lakásuk erkélyéről kilógatta a meztelen S. Piroskát. Mindezekre a vádlottak ügyvédei a második tárgyalási napon azt mondták, hogy csak a lányok agyszüleményei, egyikük ügyvédje még azt is kilátásba helyezte, hogy kártérítést kérjen, amiért védence ártatlanul ül előzetes letartóztatásban. A védők szerint az áldozatok mindent, ami velük történt, akartak, sőt kértek.
További kurva és futtató cikkek: Éjjeli lepkevadászat, bordélyvilág a régi időkben - Elrabolták és megerőszakolták Berlusconi prostiját - A kurvázós fószer - A galaci kurvák olcsóbban szopnak - Aleska Diamond felháborodott a pornós kurvázó publikáció miatt - Berlusconi egyik kurvája csoportszexről vallott - Erőszakos szex, perverz csajok megalázva - A kis lehúzós kurva Zahia Dehar, bajba keveri Ribéryt
Sandra Iron és Coni Ferrara retró magyar pornósztárok análszex után arcukba, szájukba kapják a spermát! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!
Gyereklányokkal rendezett, droggal feldobott orgiákkal teltek Bon Jovi legsikeresebb évei – állítja könyvében az énekes volt menedzsere. A rocker pert fontolgat, szerinte bosszúhadjárat folyik ellene.
Szex, drogok és Bon Jovi – ezzel a címmel jelenik meg az amerikai rockerről szóló botránykönyv. A cím tökéletesen fedi a tartalmat: egykori menedzsere, Rich Bozzett a zenész tajtékos napjait örökítette meg. A memoár felér egy ügyészi vádirattal. Részletesen leírja a féktelen bulikat, melyekben John és a banda többi tagja részt vett.
„Halmokban állt a fű és a kokain, a rajongó tinilányok pedig felváltva, vagy csoportosan elégítették ki a zenekar tagjait. John nem bánta, ha kiskorú lányokról volt szó, mindenféle szexuális játékba bevonta őket és kifejezetten élvezte, ha közben a többiek bámulták – írja Bozzett. A hírek szerint Bon Jovi dührohamot kapott, amikor értesült a könyv tartalmáról. Szerinte a volt menedzser eltorzítja a valóságot, így állva bosszút azért, hogy az énekes a nyolcvanas években kirúgta.
– John nem tagadja, hogy voltak balhés évei, de az túlzás, amit Rich állít. Mindenképpen meg akarja akadályozni, hogy megjelenjen a könyv, mert rendkívül rossz fényben tüntetné fel a rajongók és a gyerekei előtt is – nyilatkozta a család egyik ismerőse a National Enquirernek. Az informátor szerint a negyvennyolc éves rocker fontolgatja, hogy bepereli Bozzett-tet.
Szex, drogok, buli: Lindsay Lohan tizennégy évesen már szexelt és drogozott - Lady Gaga kokainfüggő - Új picsa eszébe jutott, hogy őt is seggbe kúrta Polanski - Sztárok, szex és kábítószer - Lindsay Lohan: börtön, drogok, biszexualitás - Cameron Diaz tizenhárom évesen már drogozott aztán pornózott - Polanski meztelenül fotózta, bedrogozta és megerőszakolta a 13 éves lányt - A popipar sokkoló sztorijai: Anális kokainozás, orgia hallal, hangya szippantás
