A disc jockey Metzker Viki (23) sokak örömére újra levetkőzött, a szexis fotók a tegnap megjelent Playboyban láthatók. A dj. legutóbb három éve mutatta meg bájait a magazinnak, azóta elmondása szerint megkomolyodott, ezt pedig, szerinte, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szőkéről barnára váltott.
– Külsőleg a hajszínemen látszik leginkább, hogy érettebb lettem – magyarázta a szépség. – Az elmúlt időszakban próbáltam felnőni a feladathoz, hogy minél jobban tudjam képviselni a magazint. A zenei pályafutásomat már a magazin előtt elkezdtem, de mégis azt gondolom, hogy nekik köszönhetem azt, hogy szinte az egész világot bejártam már. Talán Brazília az egyetlen hely, ahol még nem zenéltem. A nyuszis újság csapatára mindenesetre úgy tekintek, mint a második családomra” – árulta el Metzker Viki, aki azt is elmondta, hogy habár a playmate címet nem nyerheti el akárki, mégis érdemes próbálkozni.
– Azt gondolom, ha egy lányon látszik, hogy lelkileg és külsőleg is egyben van, akkor bátran pályázhat erre a címre, hiszen a legfontosabb a kisugárzás. Ugyanúgy lehet esélyes az, akin minden természetes, és az is, akinek már van egy-két szépészeti műtéte” – tette hozzá a dj., aki remélhetőleg nem utoljára mutatta meg idomait a magazinnak.
Metzker Viki szexképek, hírek, bulvár: Metzker Viki Dj és modell egy divatcég arca lett - Metzker Viktória videó és képek – Metzker Viki melleivel búcsúzik az FHM - Keleti Györgyi és Metzker Viki kurtizánok fotózása - Dundika, Hornyák Hajni fénykorában - Playmate választás lesz
Sándor Orsi pinája csak bikini alatt rajzolódik ki | Szex.be says:
[...] Átlátszó fehérneműben a nemi szervének domborulatait mutatva pózol, mégis megjátsza magát és nem szeretne a szexről beszélgetni a CKM e havi címlaplánya, Sándor Orsi, aki a TV2 egyik betelefonálós játékát vezeti. A műsorvezető modellként kezdte, és amíg igény van rá, szeretné magát különféle magazinokban viszontlátni. – Az egyetem után próbáltam irodában dolgozni, de rájöttem, hogy nem nekem való. Amíg lehet, a könnyebb utat választom. Annak ellenére, hogy vannak igen kemény fotózások, szerintem ez alapvetően könnyű meló – árulta el a CKM interjújában a modell, aki szerint a szereplés nem fontos, mégis jelentkezett képernyősnek. Orsi ennek ellenére úgy döntött, inkább a szereplést választja a család helyett. Képek és a verk videó 1. része itt. – Tudom, hogy egy gyerek megváltoztatná az életemet. A mostanit viszont annyira élvezem, hogy szeretném elnyújtani – árulta el a 32 éves modell, aki csak Ördög Nóra új férjével, Nánási Pállal volt hajlandó együtt dolgozni. A fotós kellemes meglepetést szerzett Orsinak. – Tangában álltam az autó mellett, amikor lehajoltam megigazítani a cipőmet. Az az igazi pucsítás. Csak annyit láttam, hogy villan a vaku. Tényleg telibe lefotózta a fenekemet? – gondoltam magamban. Visszafordultam, és kiderült, hogy nagy áhítattal épp az autót fényképezte. Magyar címlaplányok: Kibékültek Kedves Feri ágyasai, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita – Aubert Evelin nyuszilány – Maximovits Anett 2010-es szépségkirálynő külföldön pinára vetkőzött – Lévai Adrienn: Imádok meztelenkedni – Metzker Viki megint megmegmutatta [...]
2010. szeptember 9., 08:14Sándor Orsi pinája csak bikini alatt rajzolódik ki | Olimpiq.com szex innováció says:

2010. szeptember 9., 08:16