A szexuális együttlét előtt afféle vágy- és energiafokozó gyógyszert használt Tiger Woods és egyik szeretője, Rachel Uchitel. Az amerikai golfozó egykori titkos kedvese olyan sokszor használta az Ambien nevű vágyfokozó készítményt, hogy rászokott, és most rehabilitációs kezelésre jár.
A Sawf News információja szerint 2009 novemberében Woods e-mailben üzent a nőnek, megkérve arra, szerezzen be még több Ambient, hogy jobban tudjon teljesíteni az ágyban.
Ugyan a hölgy tudta, hogy függőség alakulhat ki a gyógyszer szedésével, Woods kérésére rendszeresen használta a vágyfokozót, hogy a kanos golfos kedvére tegyen. Azonban ahogy arra számítani lehetett, Rachel Ambien függővé vált, s ezért bevonult egy klinikára elvonókúrára.
További cikkek a témában: Tiger Woodsnak zabigyereke van - Potencianövelővel dugta a csajokat a kanos sztár - A szexuális vágy meghülyíti a férfiakat - Pornófilm készül Tiger Woods szexkalandjairól - Tiger Woods szétbaszott ribancai - Tiger Woods tízmillió dollárt fizetett a szerető hallgatásáért
Archive for 2010, július
Elképzelhető, hogy soha többet nem lehet a francia válogatott tagja Franck Ribéry és Karim Benzema. A két játékos ellen vádat emeltek a héten, mert a gyanú szerint szexuális szolgáltatásért fizettek egy tinédzsernek.
A Francia Labdarúgó Szövetséget mától új elnök irányítja, és Fernand Duchaussoy egyik legfontosabb programja, hogy a morálisan romlott válogatottat megtisztítsa. A sportvezetőnek természetesen ehhez kapóra jön a hónapokkal ezelőtt kirobbant, de a napokban felgyorsult prostibotrány, amelybe két klasszis, Franck Ribéry és Karim Benzema is nyakig belekeveredett.
A két focista ellen a héten vádalt emeltek a hatóságok, mert korábban egy kiskorú örömlánnyal, Zahia Deharral létesítettek szexuális kapcsolatot. A törvények szerint ezért akár három év börtönt is kaphatnak. Ugyanakkor a francia válogatott mezétől egy időre biztosan (egyes vélemények szerint örökre…) elbúcsúzhatnak, ugyanis az új elnök elképzelhetetlennek tartja, hogy olyanok viseljék a nemzeti dresszt, akik ellen rendőrségi eljárás zajlik. Ribérynek amúgy is van már a rovásán, elvégre ő volt az, aki a katasztrofálisra sikeredett világbajnokság alatt sztrájkot szervezett a csapaton belül.
Ami pedig a rendőrségi nyomozást illeti: az már kiderült, hogy a labdarúgók olyan, a párizsi éjszakai életben ismert stricivel álltak kapcsolatban, akinek specialitása volt a fiatalkorú prostituáltak beszerzése, és kiközvetítése a tehetős ügyfelek részére. A Bayern-szélső Ribéry egyébként elismerte az intim viszonyt, de azt nem, hogy tudta volna, a lány még nincs 18 éves. Ellenben Benzema mindent tagad. Ügyvédje szerint a Real Madrid csatára nem feküdt le Zahiával.
További cikkek a témában: Kiskorút lány dugott pénzért a futballsztár - Ribéry kislányos botránya ellenére is népszerű - Szexbotrány után megbocsát Ribery neje - A kétgyermekes Ribéry kéjvágyból látogatta, a marokkói származású szőke kebelcsoda Zahia Dehart.
Felbőszült szülőkkel néz farkasszemet Bódi Sylvi. Összefognak ugyanis azok az anyukák, akik úgy érzik, gyereküket megalázták, hitegették a manöken modelliskolájában. Nem tud napirendre térni gyermeke megaláztatása felett Vörösné Nóra, aki arra kéri sorstársait: jelentkezzenek és fogjanak össze. Mint arról a Bors beszámolt, az édesanya elvitte kisfiát Bódi Sylvi modelliskolájának válogatására, ahol azt ígérték, elindítják a sikeres résztvevők karrierjét. Arról azonban nem volt szó, hogy mindezt irreális anyagi feltételekhez kötik.
– A kisfiamról, Olivérről azt mondták, nagyon tehetséges. Kérték, hogy vigyem vissza a következő fordulóra. A férjem vitte, ott közölték vele, hogy fizessen be aznap estig hetvenötezer forintot, majd augusztus elejéig még százkilencvenhatezret. A gyerek összetört, kikészült a csalódás miatt. Azt hajtogatta sírva, hogy ha nincs pénze, nem is lehet modell? – mesélte lapunknak Vörösné Nóra, akit azóta hasonlóan járt szülők kerestek meg.
– Egyikük például elmondta, hogy az ő kislányát is elhívták a válogatásra azzal, hogy ez a gyermeke számára is pénzkereseti lehetőség. Ott szembesült vele, hogy nem igazán erről van szó – mondta Nóra, aki várja azoknak a szülőknek a jelentkezését, akik szintén csalódottak, mert tudja, sokan vannak.
– Pert szeretnénk indítani, hogy több szülő és gyermek ne kerülhessen ilyen helyzetbe. Az összes gyereket sajnálom, akit Bódi Sylvi modelliskolája ilyen helyzetbe hozott. Azt szeretném, ha megítélnek kártérítést, azt Sylvia fizesse be valamelyik gyermekalapítványnak. Nem lehet így bánni gyerekekkel! A bugyit is le fogjuk róla perelni! – mondta felháborodottan az édesanya. Bódy Silvit nem tudtuk szóra bírni az ügyben.
“…este tizenegy lehetett, amikor a Blaha Lujza téren a padon megpihentünk, és barátom új, a munkáltatójától kapott Wap-os telefonján kurvákat kezdtünk nézegetni. “28-as kebelcsoda Csepelen ismerkedne”. “Párductestű szupernagyi Kökinél vár”. “Babaarcú modellány reggeltől estig kényeztet kulturált magánlakásán”. “Huncut főiskoláslányok francialeckéi éjjel-nappal, nálam – nálad.” Szóval néztük az “Anyagiak kizárva” hirdetéseket, és úgy éreztük, hogy egy közös kurvázással megpecsételjük amúgy is sikeres életünket még nem EU tagként, a 2004. áprilisi budapesti valóban.
Bevallom férfiasan a “vibrátort vállalok az úr örömére is”, a “kényszerfrancia extraként kérhető”, és a “kulturált intelligens partnerrel a toalettszex sem kizárt” hirdetések olvasásánál már majdnem elment a kedvem az egésztől. Azért mégiscsak erőt vettünk magunkon, és kiválasztottuk végül a “Fiatal lányok gáláns úriembereket szórakoztatnának a belvárosban tabumentesen” című ”Anyagiak kizárva” hirdetést, és felhívtuk a Corvin parkolójára néző padról a számot.
- Hallo?! – jellegtelen női hang szólt bele.
- Szia! Láttuk a hirdetéseteket a wap-on és azt szeretném megkérdezni, hogy tudtok-e engem fogadni a barátommal kb. egy félóra múlva? – kérdeztem koncentrálva.
- Hogy szólíthatlak, drága?! -kérdezte
- Ádámnak. – válaszoltam.
- Drága Ádám. Természetesen tudunk fogadni titeket.
- Tudnál mondani magadról meg a barátnődről pár szót?! – kérdeztem immár bennfentesnek érezve magamat a szexiparban.
- Hát persze drága! Én Jenny vagyok, 170 magas, 56 kilós, hosszú vörös hajú vékony lány szilikoncicikkel, és borotvált. A barátnőm pedig 161 magas, szőke rövid hajú, szolibarna, szép mellű, és csíkra borotvált.
- Értem. – hümmögtem. (Elgondokodtam, hogy én mit mondanék magamról. Hogy egy 191 cm-es elcseszett életű okoskodó joghallgató, aki retteg, hogy kirúgják – e az egyetemen ötödéven, ideggyógyszereket szed, tele van kisebbségi komplexussal, és az anyjától a jegyzetekre meg utóvizsgacsekkre kapott pénzt elkurvázza). – És az árak?
- Egy kellemes félóra 7ezer, óra 10. Ebben benne van előjáték, masszázs, közös zuhanyzás lehetősége, francia óvszerrel és többszöri aktuslehetőség, és persze ezen felül vannak az extrák. – hadarta a hölgy. (Kb. úgy mondta, mint a reklámok végén amikor spórolni kell az időt, és elhadarják, hogy a “kockázatok és mellékhatások tekintetében kérjük kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét”. Elgondolkodtam, vajon hogy zajlik az a “kellemes félóra”, ahol lezuhanyzol, megmaszíroznak, óvszerben leszopnak, majd többször el is élvezhetsz a hölggyel. Biztos gyors a tempó, megint csak én vagyok lemaradva valamiről, nem követem a trendeket. Letettem a telefont, és diadalittasan felkiáltottam;
- Zoli baszmeg leszerveztem, megyünk kurvázni!
- Az a szánalmas, hogy még büszke is vagy rá, hogy ügyesen megszervezted. – válaszolta.
Elindultunk hát a Blaháról oda, ahol “fiatal hölgyek gáláns úriembereket szórakoztatnának tabumentesen”. Egy Király utcai bérház elé értünk, ahol a kurvázás etikettje, formál logikája és szokásjoga alapján ismét csak fel kellett hívni a hölgyeket, jelezvén hogy megérkeztünk a helyszínre, és nem csak “csóró kúrni akaró, de pénztelen köcsögök vagyunk, akik csak szórakoznak és bejelentkeznek, de nem jönnek el”. Azt hogy ilyen hálátlan személyek is vannak, csak később tudtuk meg a lányoktól, már a lakásban.
- Halló?! – szólt bele egy másik női hang.
- Szia, azt hiszem a barátnőddel beszéltünk kb. fél órája, ő mondta a címet, és hogy tudnátok fogadni engem a barátommal, meg hogy a ház előtt mondja meg a pontos lakáscímet.
- Igen, nyomd meg a kaputelefonon, hogy “Apolló Tanácsadó és Befektetési Bt”, és máris kinyitom. A földszinten leszünk szemben, a 4-es ajtó.
- Köszi. – Fuldokló röhögésben törtem ki, ahogy a tudatomig eljutott, hogy ők “befektetési bt”. Tulajdonképpen igen…
Berregett a kapu, benyomtam a nagy ajtót, Zoli jött utánam. Közölte, hogy mindennek eljön egyszer az ideje, például annak is, hogy cigány stricik meztelenre vetkőztetnek bennünket, elvernek, megkéselnek, levizelnek, megölnek, és majd a Nagyecsedi Fekete Szemek zenéjére táncolnak a sírunkon. Belegondoltam, és teljesen reális volt a helyzet. Egy ősz hajú, “Eurosport” feliratú melegítője fölött rózsás otthonkát viselő hölgy megvetően nézett minket az első emeleti gangról, amint gáláns úriemberként a tabumentes fiatal hölgyekhez igyekeztünk át a bérház udvarán. Gyanítom aznap nem mi voltunk az első gáláns úriemberek, akiket látott félmerev fasszal áthaladni a szönyegporoló és a házmesterlakás között. Résnyire kinyílt a lefüggönyözött zöld ajtó, és fehér bugyiban, fekete magassarkúban egy rondafejű, műtéti heges mellű, vörösesszeplős fogatlan proli lány invitált be cigarettával a kezében.
- Gyertek be! -mondta. Ketten vagytok, vagy van még valaki más is?
- Nem, csak ketten! – felelte Zoli. – Nem hoztunk magunkkal egy egész jégkorongcsapatot. – szellemeskedett.
Bírom benne, hogy ő is megfelelési kényszeres, még egy kurvával szemben is. Csakúgy, mint én. Bementünk a lakásba, ahol gondosan zárt ajtók közé kerültünk. A vörös lány mellé megérkezett a szőke “barátnő”. A szolibarna szőke lány valójában cigánylány volt, ami tulajdonképpen nem volt baj.
- Üljetek csak le! – mondta a vörös lány, és egy IKEA ágyra mutatott.
Megindultunk az ágy felé, útközben kikerültük Cirmit, a koszos keverékmacskát, és elméláztam, hogy ő vajon beletartozik-e az “extrákba”. Gyorsan elhessegettem minden betegesen perverz gondolatot, és ráültem az ondószagú lepedőre Zoli barátom mellé.
- Akkor hogy akarjátok?! – kérdezte a szőke, mintegy munkaköri kötelességszerűen, mint amikor a Mc Donald’s -ban kérdezi az újjonan a pulthoz került lány, hogy “elvitelre”, vagy itt “fogyasztjátok?!”
- Hát, milyen lehetőségeink vannak? – kérdeztem vissza “ügyeskedve”. Szánalmas, hogy én még egy kurvázásnál is ügyeskedni akarok, és meghallgatok magabiztosságot színlelve minden opciót, hogy mint jól informált fogyasztó dönthessek, és “a pénzemért jó szolgáltatást kapjak”. Ez annyira kispolgári attitüd, úgy szégyenlem, próbálom magamból kiirtani, de olyan nehezen megy. A mai napig örülök pl., ha száz forinttal többet adnak vissza a közértben.
A lány elismételte;
- Ahogy a telefonban is mondtam fél óra 7, óra 10. Ezen felül vannak az extrák. – folytatta.
Sok minden bevillant az agyamba rég látott és friss pornóélményekből egyaránt, és elcsukló hangomon uralkodni próbálva, műmacsós ábrázattal, és Dr. Kende Péteres szájtartással, mintegy szívességet megkérdeztem;
- Na, és mik az extrák?!
- Vállalunk csólolózást, kebelszexet, vibrátoros játékot, közös zuhanyzást ezek plusz kétezer. Natúrfrancia előjátékként szintén plusz kettő, testre élvezéssel plusz három, szájba élvezéssel plusz négy. Anál mérettől függően plusz három.
- Rendben. – vette át hirtelen a szót Zoli. – Akkor szeretnénk egy-egy órát extrák nélkül. Mindezt úgy jelentette ki, hogy abban érződött, hogy fizetne még tízezret, csak ne kelljen most levetkőznie és kelletlenül dugnia.
- És ki kivel, vagy hogyan? – kérdeztem ártatlanul.
- Tök mindegy! – mondta Jenny. Rádöbbentem, hogy nekik tényleg teljesen mindegy, és nekünk is. Végül is Zoli kapta Kittyt – szerintem Kanalas Aranka -, én pedig Jennyt – szerintem Kiss Mónika.
- Menjetek el zuhanyozni a fürdőbe, mi pedig megvárunk, és aztán én leszek veled a másik szobában! – közölte Jenny ellentmondást nem tűrően, miközben göcsörtös sebes mutatóujjával rám mutatott.
- Ok.
Bementünk a lelakott fürdőbe, ahol enyhe húgyszag terjengett, valószínűleg valaki a mosdókagylóba vizelt nem oly rég. Levetkőztünk, és a használaton kívüli mosógépre tettük a ruháinkat. Csendesen vetkőztünk, majd egymásra néztünk és elkezdtünk úgy röhögni, mint talán még soha életünkben.
- Bazmeg én úgy érzem most magam, mint a tüdőszűrőben! Bárcsak már túl lennénk rajta – mondta Zoli.
A szám szélét harapdálva röhögtem, ahogy a ruháinkat kezünkbe fogva meztelenül kisétáltunk a szobába. Nagy úr az ösztön meg a hormonok, de ekkora?! Fogtuk jobb kezünkben a ruháinkat, bal kezünkben a cipőket belegyűrve gondosan a zokni, és álltunk meztelenül a szoba közepén. Annyira szürreális volt. Kitty törte meg a csendet;
- Figyu, a harmadik lánynál még vannak a másik szobában, úgyhogy egy szobában leszünk. – közölte.
Nem állt be semmilyen “koronás csehovi csend”, csak egy öt másodperces űr.
- Jó, persze, ok. Semmi gáz. Nagyszerű! – mondtam, és azon gondolkoztam, hogy vajon ki lehet a harmadik úr és a harmadik lány a másik szobában. Be kell vallanom megnéztem volna őket. Talán egy politikus? Zöldséges? Taxis? Rendőr? Diák? Strici? Elképzeltem, hogy ők a másik szobában tőlünk alig négy méterre most éppen közösülnek.
A lányok gondosak, körültekintőek, és rutinosak voltak. Jenny lefektetett hanyatt az IKEA ágyra, Zoli és Kitty a sofára került tőlünk két méterre. Cirmi köztünk járkált olyan befáradt természetességgel, ahogy csak egy bolhás keverék macska tud, miközben a gazdáját kúrják. Néha átsandítottam Zolira és Kittyre. Kitty épp Zoli bal heréjét nyalta miközben szerintem arra gondolt, hogy vajon hányan jönnek még ma, vagy mit fog vacsorázni, esetleg hogy holnap megy-e a Westendbe. Ettől megint röhögőgörcsöm támadt. Jenny kötelességtudó volt, figyelmeztetett hogy a csók nincs benne az árban (hál isten – gondoltam), és a párcsere se, bár plusz ötezerért cserélhetünk az “első menet” után. Kicsit úgy éreztem, mint a focimeccsen. Negyvenöt perc, aztán térfélcsere. Megköszöntem az infókat, és arra koncentráltam, hogy minél előbb elélvezzek, mert tudtam, hogy vagyunk annyira perverzek, hogy aki előbb “végez” az végignézi a másikat.
Nos, hoztam a formámat, a röhögéstől, a szürreális helyzettől, meg a “tescogazdaságos” óvszertől ami totálisan elszorította a hímvesszőmet nemhogy viszonylag gyors ejakulációm, de még merevedésem is alig volt. Jennyt ez nem zavarta, nem tett fel hülye kérdéseket, hogy “nem tetszem?” vagy ilyesmi, hanem abszolút célratörően préselte a farkamat tudatván, itt bármit is akarok úgyis előbb-utóbb elélvezek, mert “ő jó szolgáltató”, és “nem hagy cserben”. Egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy a sokadik pózcsere után Jennyt hátulról dugom, míg Zoltán barátom már a kék farmeringjét gombolja, és kajánul vigyorog rám. Kitty már nem volt a szobában. Zoltán visszaült a sofára és nézte, ahogy túlsúlyosan dugom a csúnya prolilányt hátulról, és nagyon koncentrálok, hogy végre elélvezzek. Keresztbetett lábbal tanulmányozott, mint egy nem emberi lényt. Érdeklődése inkább tűnt tudományosnak mintsem cinikusnak. Izzadtam, löktem és helyezkedtem, aztán megint löktem, becsuktam a szemem és csak a dörzsölés hatására gondoltam. Irdatlan hosszúnak tűnő három perc után görcsösen elélveztem. A lány rutinosan lekapta rólam a gumit, egy csavarintásos technikával csomót kötött rá, majd zsepibe csomagolta. Mindezt fél másodperc alatt. Újabb fél másodperc múlva már felöltözve nézett Kittyvel és Zolival együtt. Meztelenül szedelőzködtem, prüszköltem, és úgy éreztem magam, mintha most futottam volna le egy félmaratont.
- Ha akarsz még zuhanyozni, belefér. – szólt ismét Jenny egy megfáradt, de megértő munkásnő hangján.
- Nem, kösz. Kocsival vagyunk. -válaszolta Zoli helyettem is.
Kiléptünk a lakásból, a Eurosport melegítős-otthonkás néni már nem volt a gangon. Aztán kiléptünk az utcára, és gyalog elindultunk vissza a Blaha Lujza tér felé. Kb öt percig csak mentünk, nem szóltunk egymáshoz. Nem a meghatódottságtól, nem a döbbenettől, hanem egyszerűen csak fáradtak voltunk. Végül Zoli törte meg a csendet;
- Ronda pattanásos segged van. – mondta…”
Az üveg pezsgő hatását már mind a hárman éreztük. Viki a fotelban ült. Egy testhez simuló top és egy miniszoknya volt rajta. Pont szemben ült velem. Lábait kényelmes terpeszbe tette, utat hagyva kíváncsi szemeimnek. Fehér francia bugyi volt rajta, mely a puncijára tapadt, és én jól szemügyre vehettem. Izgatott a látvány, és a szívem egyre hevesebben kezdett verni, és vért jutatni egyre merevebb farkamba, melyet eléggé izgatott a látvány. Viki ebből semmit sem vett észre. Csak ült a fotelban és kortyolgatta a maradék pezsgőjét. Én pedig egyszerűen képtelen voltam levenni róla a szemem. Dia, Viki barátnője mellettem ült. Ő is elég sokat ivott már. Hosszú, szőke haja félig az arcomba lógott, ahogy hozzám simult. Már régóta tetszett nekem, és ezt jól tudta. Már régóta nem volt senkije se, és a szexet is nélkülöznie kellett egy ideje…
Én még mindig Vikivel voltam elfoglalva, mikor Dia lassan, gyengéden csókolni kezdte a nyakam, és közben az egyik kezével a pólóm alá nyúlt és a hasam kezdte simogatni. Ez még jobban felizgatott, és tudtam, hogy ma éjjel, akár mind a két lányt is megkaphatom. Csókolózni kezdtük, miközben én is simogatni kezdtem gyönyörű testét. A vágy lassan fokozódni kezdett. A pólója alá nyúltam –nem volt rajta melltartó- és végigsimítottam a melleit, szép finoman és gyengéden… majd levettem róla a pólót. Már megölt a kíváncsiság. Látni akartam a melleit. Az egész testét. Fedetlenül, meztelenül. Egymás szemébe néztünk. Tekintetéből kiolvastam a vágyat, és ez felbátorított.
Nyakát kezdtem csókolgatni, majd lassan elindultam lefelé, hogy megízlelhessem a melleit is. Apró csókokkal pusziltam körbe őket, majd rájuk tapadtam és szívni kezdtem. Ezt nagyon élvezte. És én is. Alig bírtam leállni, de muszáj volt. Másra vágytam. A puncijára. Az ízére, arra, hogy kinyalhassam. Lecsúsztam a kanapéról, a lábai közé. Ő ott állt előttem, várva, hogy tovább vetkőztessem. Nem haboztam egy pillanatig sem. Farmernadrág volt rajta. Kigomboltam, és levettem róla. Már csak a rózsaszín tanga maradt. Egyszerűen gyönyörű volt. A hosszú combjai, kicsi feszes feneke… álomnő.
És most megkaphatom. A legszívesebben egyből nyalni kezdtem volna, de tudtam, hogy nem kapkodhatom el. Ki akartam élvezni a helyzetet. Az alkalmat, melyre talán többé nem lesz lehetőségem. Finom csókokkal kezdtem kedveskedni, melyeket a combjaira adtam. Kezeim a fenekére tapadtak, mely sima és bársonyos volt. Meg is feledkeztem Vikiről, aki még mindig a fotelban ült és minket nézett. Nem láthattam, de a pohár már nem volt a kezében. Helyette már a punciját simogatta. Izgatta a látvány és ő sem akart kimaradni. És nem is fog. Én még mindig Dia combjait puszilgattam, egyre feljebb haladva a pinája felé, míg el nem értem. És már csak az apró tanga volt rajta akadályként. Gyors lehúztam róla. A punija egyszerűen gyönyörű volt.
Frissen borotvált, sehol egy szőrszál, és már kellően nedved az izgatottságtól. Egy kicsit nagyobb terpeszbe állt, hogy jobban hozzáférjek, és én nem haboztam. Puszilgatni kezdtem, hogy még jobban felizgassam, majd a nyelvemet is segítségül kértem, és csókolni kezdtem. Ő halkan felnyögött, miközben két kézzel megfogta a fejemet és szó szerint a puncijához szorította. Ám itt nem értek véget a meglepetések. Viki felkelt a fotelból és odasétált hozzánk. A földön ültem, és Dia punciját nyaltam, miközben Viki kigombolta a nadrágom és levetkőztetett. Kész megkönnyebbülés volt ez a farkam számára, melynek eddig a szűkös nadrágomban kellett kényelmetlenkednie.
Most viszont az égnek meredve, szabadon izgulhatott. Vagy mégse. Viki megmarkolta és izgatni kezdte, majd a szájába vette, és szopni kezdett. Nagyon jó érzés volt. Ilyen profin eddig még senki se csinálta. Nagyon élveztem. És ennek hatására még gyorsabban kezdtem izgatni Dia punciját, mely már így is eléggé nedves volt a kéjtől. A csiklóját kezdtem izgatni, aztán abbahagytam, bal kezemet levettem a popsijáról, és ujjazni kezdtem nedves, meleg punciját. Éreztem, hogy már nem sok kell neki ahhoz, hogy elélvezzen. Ekkor ismét a csiklóját kezdtem nyalogatni, és ő nem bírta tovább. A teste megfeszült. Hagyta, hogy az érzés átjárja az egész lényét, és elélvezett. Olyannyira, hogy egy adag pisi is került a számba. De nem bántam. Élveztem. Felnéztem rá és a tekintetünk találkozott. Egyből kiolvastam a szemeiből, hogy számára ennyi még koránt sem volt elég. És én ennek nagyon örültem. Ő megfordult és Vikire nézett. Helyet cseréltek. Ám Dia nem állt neki szopni. Farkam a puncijához igazította, majd ráült és lassú, ritmusos lovaglásba kezdett. Meleg puncija teljesen elnyelte merev hímvesszőm… gyönyörű érzés volt.
Ám Viki sem habozott. Levetette a topját, és végre megpillanthattam a melleit. Nagyobbak és formásabbak voltak, mint Diáé. Aztán a szoknyát is levette, majd a kéjnedvtől teljesen átázott francia bugyiját is. Az ő puncija is szőrtelen volt, és kissé húsosabb, mint Diáé. El sem akartam hinni. Mintha csak álmodnék. Két ilyen csajt kaphatok meg egyszerre. Kezével lassan végigsimította a testét, majd beállt elém és punijával szó szerint a számra ült. Kellemes édes íze volt. Nem olyan finom, mint Diáé, de azért ízlett. Széthúztam a lábait, hogy jobban hozzáférjek, majd a nagyajkakat is és finoman ízlelgetni kezdtem, miközben a tekintetünk eggyé vált. Láttam a szemeiben, hogy mennyire élvezi. Hogy ilyen érzésben még talán sosem volt része –persze ez nem igaz, mert tudtam, hogy mennyire szereti a szexet, és rengeteg egyéjszakás kalandjáról tudtam már- számba vettem a pöckét és nyelvemmel játszadozni kezdtem vele. Ettől még nedvesebbé vált a puncija. Egyik kezével a melleit simogatta, míg másikkal a hajamba túrt, és felnyögött. És én is. Mert Dia mindeközben még ritmusosabban kezdett el lovagolni rajtam és én éreztem, hogy már nem bírom sokáig.
Tudtam, hogy nem szabad. Hogy még nincs itt az ideje. Tovább kéne bírnom, de egyszerűen nem bírtam parancsolni magamnak. A puncija már szinte forró volt, és én bele akartam élvezni. Úgy akartam elélvezni, hogy a spermámat a puncijába lővelem… ezért hagytam, hogy megtörténjen. Minden izmom megfeszült, a szemem behunytam és hagytam, hogy megtörténjen. Ő is érezte, hogy mi fog történni, ezért még gyorsabban kezdte el a csípőjét mozgatni… és én nem bírtam tovább. Elélveztem. Szinte megkönnyebbültem az érzéstől, ám ő ezután sem állt le. Egészen addig mozgott rajtam tovább, míg a farkam kellően merev volt. Ezután lecsúszott rólam, és elernyedt péniszem a szájába vette, hogy ismét felizgassa. Ilyen élményben ezelőtt még sosem volt részem. Nagyon tetszett.
Miután magamhoz tértem a gyönyörtől még jobban Viki puncijára tapadtam. Nem kellett hozzá sok idő, pár perc múlva ős is elélvezett. Csodás érzés volt. Ekkor ismét egymásra néztünk és ő egyből tudta, hogy mit szereznék. Dia mellé térdelt és most együtt izgatták tovább az időközben ismét merevvé vált farkam. Nagyon élveztem, ahogy a két lány dolgozott rajta. Felváltva nyalták és szopták, míg nem Viki felállt, odajött és a fülembe súgta, hogy mindennél jobban vágyik rá, hogy megdugjam. A puncijában szeretné érezni a farkam. Majd a kanapéra dőlt várva, hogy megtegyem. Nem haboztam egy pillanatig sem. Felálltam. A lábait széthúztam, és beléhatoltam. Ő hangosan felnyögött, én pedig egyre dinamikusabban kezdtem kefélni. Miközben csókoltam. Dia a kanapé mellett lévő asztalra ült, és ujjazni kezdte magát, miközben én a barátnőjét keféltem. Akinek nem kellett sok idő, és ismét elélvezett. A csúcsra jutott. Ám most nem a nyelvem által, hanem a farkamnak köszönhetően… amire mindig is vágyott.
Miután magához tért a gyönyörtől rám mosolygott és a fülembe súgta „köszönöm”. Én ezután felálltam és Diára nézem, akinek a pinája ismét készen állt rá, hogy belé hatoljak. Megfordult és bepucsított, én pedig hátulról a puncijába hatoltam merev és még Viki nedvétől csöpögő farkammal. Olyan gyorsan keféltem, míg még előtte soha senkit. Kezeimmel a melleibe kapaszkodtam, már szinte tökéletes volt a gyönyör. Ő egyre hangosabban nyögött fel. Egyre szaporábban vette a levegőt, míg végül elélvezett –csak másnap mondta meg, hogy ez a kedvenc pozíciója – ekkor én kicsúsztam belőle. A kanapé szélére ültem, és a két lány ismét szopni kezdett. Pár perc múlva hatalmas erővel törtem ki, mindkettőnek jutott a spermámból. Ízlett nekik.
Ezután kielégülten mentünk át a szobámba. Már majdnem reggel volt. Fáradtak voltunk. Aludni akartunk pár órát. A két lány meztelen teste szorosan hozzám simult… és szép lassan elaludtunk.
Polanskit nem adja ki Svájc, mese nincs. Az amerikai 42 éves Charlotte Lewis állt elő azzal, hogy a rendező – aki ellen több mint harminc éve folyik hasonló ügyben eljárás – őt is megrontotta annak idején. Nemi erőszakról azért nem volt szó, Lewis 16 évesen önként döntött úgy, hogy él a korántsem lovagias ajánlattal: ha szerepet akar a Kalózokban, azért dugni kell. Charlotte Lewis angol színésznő 16 éves volt, amikor jelentkezett Roman Polanski Kalózok című filmjének válogatására, majd meg is kapta a szerepet. A színésznő 26 év elteltével, múlt pénteken érezte szükségét, hogy elmesélje, pontosan hogyan. Charlotte LewisLewis esetében azonban szó sem volt erőszakról vagy tiltakozásról, az ő esete inkább a szereposztó dívány kategóriába tartozik. Mint a Daily Mailnek adott hétvégi interjújában azonban hangsúlyozta: rá volt kényszerítve, hogy elfogadja a rendező ajánlatát, mert nagyon kellett neki a pénz.
- Csak annyit mondott, rendkívül hűvösen, hogy ’Ha nem vagy elég nagylány ahhoz, hogy lefeküdj velem, akkor ahhoz se vagy elég nagylány, hogy részt vegyél a válogatáson. Le kell feküdjek minden színésznőmmel, így tudom megismerni, formálni őket’” – idézi vissza a most 42 éves Lewis Polanski szavait. Tovább a teljes cikkre

