Archive for 2010, július

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

A fiatal Erdélyi Tímea, a Barátok közt egykori Tildája cáfolja, miszerint ő azt nyilatkozta volna az egyik napilapnak, hogy élete legrosszabb döntése volt, amikor szerepet vállalt a Barátok köztben. Azt azonban nem titkolja, hogy időnként még ma is hátrányt számára, hogy egykor sorozatsztár volt. Időnként még ma is Tildával azonosítják, ami Tímeát bizony zavarja. A fiatal színésznő annak idején éppen azért szállt ki a Barátok köztből, mert szeretett volna kitörni ebből a szerepkörből. Azt azonban elismeri, hogy mind szakmailag, mind pedig emberileg sokat kapott a stábtól.
Mindezek ellenére soha többet nem menne vissza a sorozatba. Azt beszélik, hogy a Színművészeti Egyetemen a felvételin sokan nem nézik jó szemmel azokat, akik szappanoperából érkeznek. Timi azt állítja, neki szerencséje volt, őt úgy kezelték, mint a többi diákot.
Bár az ifjú színésznő azt szeretné, hogy a jövőben leginkább színházi szerepei miatt ismerjék meg az utcán, valljuk be őszintén, ehhez még el kell telnie jó pár évnek. A StoryOnline kisebb közvélemény kutatást végzett olvasói között, jelenleg ki honnan ismeri Erdélyi Tímeát. A legtöbben Tildaként emlegették, volt aki szexi fotói miatt emlékezett rá, de mint Csányi Sándor exbarátnője is szóba került. Mi mindenesetre a StoryOnline stábja nevében sok sikert kívánunk Tímeának a színészi pályához.
Természetesen megkérdeztük a Barátok közt illetékesét is arról, mit szól Tímea nyilatkozatához. Válaszuk röviden a következő volt: “Érdekes, hogy vannak színészek, akiknek nem bélyeg a Barátok közt. Ez mindig attól függ, hogy ki, mennyire tud.”

eroszaskos_szex_geci_ribanccal

Erőszakos szex, perverzc csajok megalázva. Pornó képsorozat, kattints és néz! További ribancok megalázva: Sex and Submission Rita Faltoyanóval - Erőszakos szex képgaléra - Megbaszott büdös kurva hardcore képek - Lucrezia domina úrnő halálra kínozta szolgáját - Szadómazó BDSM pornóképek - SM szex Sex and submission - Baszd meg a ribancot - Alázd meg a faszszopó kurvát - Kikötözött ribancok BDSM extrém szex!

Retró, Pierre Woodman két magyar csajjal baszik, gruppenszex videó, kattints és nézd!

Ex barátnők, de jó is lenne egy nosztalgia dugás, hisz időnkét jú megkúrni a volt csajunkat. Ex barátnők kapják be a faszt, spricceld szájba a kurváját - Barátnők, feleségek amatőr privát fotói - Cumizó barátnők és feleségek - Amatőr otthoni felvételek barátnőkről feleségekről

Fülledt nyári nap volt. Az irodában, ahol dolgoztam, légkondi híján egy árva ventilátor volt hívatva komfortérzetet biztosítani, de most elromolva, árván bámult minket a sarokból. Este 6 is elmúlt már, ráadásul péntek volt, de határidős munkáinkat be kellett fejeznünk hétfőig, s senkinek sem volt kedve hétvégén bejönni és dolgozni. Zitával ketten ültünk benn, papírjainkba mélyedve.
Egyszer csak felemelte világosbarna fürtjeit, melyek addigra már az asztalon feküdtek a fejével egyetemben, s kezeit a magasba emelve, hosszan nyújtózott. Én közvetlenül mellette ültem, így akaratlanul is átpillantottam. Zita gyönyörű lány volt a többi munkatársnőmhöz hasonlóan, hiszen a főnöknek jó ideje nem túl ideális a kapcsolata a feleségével, ráadásul két kisgyerek zajong otthon, így a gyorsan növekvő céghez szükséges új kolléganők egyik kiválasztási szempontja a külső megjelenés volt. Szerencsémre én voltam az egyik legrégibb alkalmazott, amikor még a szakértelem is számított, így férfi létem ellenére felvételt nyerhettem.
Tehát ahogy átpillantottam, a nyújtózkodás hatására amúgy sem kis mellei még hangsúlyosabban kitüremkedtek vékony kosztümje alól. Ráadásul egy pillanatra sikerült a kosztüm mély kivágásán oldalról bekukkantanom, s úgy láttam, hogy semmit sem visel alatta. Ez igazából nem lepett meg, Zita egy extrovertált, nyílt lány volt, aki tisztában volt adottságaival, s hogy általuk kompenzálhatja fejben meglévő hiányosságait. Természetesen észrevette pillantásomat, elmosolyodott, majd ártatlan szemekkel felém fordult, picit hozzám hajolt, s halkan megkérdezte, hogy nem masszíroznám-e meg a vállait, melyek úgy elgémberedtek az elmúlt órákban. Többször segítettünk már egymásnak így, állítása szerint érzékeny kezeim vannak. A valódi okot természetesen mindketten tudtuk, vonzódtunk egymáshoz, de ő se-veled-se-nélküled párkapcsolatban élt, s én nem akartam egy ilyenbe belemenni.
Tehát ahogy oly sokszor, a széke mögé álltam, s a hajába túrtam, majd kezeim lejjebb vándoroltak a nyakára, majd a kosztüm alatt a vállait vettem kezelésbe. Ehhez a vállainál szét kellett húznom a ruhát, melynek hatására, elől is jobban szétnyílt, még tisztább betekintést engedve, mellei nagy részét láthatóvá téve. Ennek hatására nadrágomban megindult a folyamat, egyre keményebb lett a farkam, ami pont Zita füléhez ért, s így ő is észrevette. Feltekintett rám, de most már kacérabban, egyik kezét leengedve a lábam kezdte simogatni, másik kezével, pedig kosztümét kezdte elől kigombolni, melynek végén előugrottak hatalmas, mégis ruganyos mellei. Én sem bírtam tovább, lekaptam a pólómat, ő pedig elégedetten konstatálhatta, hogy az edzéseim nem maradtak eredmény nélkül. Felém fordult, s kiszabadította merev szerszámom, s minden teketória nélkül bekapta. Tapasztalt lány volt, ezt eddig is tudtam, beszélt már róla, hogy milyen kalandjai voltak. A torkáig levezette péniszem, nyelőcsöve fantasztikusan ingerelt, nyelvével pedig az oldalát nyaldosta.
Így hamar vége lett volna a dolognak, szóval alul is levetkőztem, aztán megragadtam, felemeltem, s a tárgyalóba vittem, ami egyrészt hangszigetelt, másrészt kevésbé van szem előtt, hisz elvileg a többiek is bármikor betoppanhatnak vidéki ügyféllátogatásaikról. A tárgyalóasztalra raktam, gyorsan lekapta a kosztümét, én pedig térdig erő lenge szoknyáját húztam fel, igazán már meg se lepődtem, hogy bugyi sem volt rajta, nem véletlenül időzött annyit a fürdőszobában fél órája. Elétérdeltem, belenyaltam egyet fazonírozott puncijába, de ő nem akarta tovább húzni a dolgot, így felegyenesedtem, s egy kis körözgetés után egy lökéssel tövig beléhatoltam. Most hasznát vettük a hangszigetelt szobának, ugyanis akkorát sikított és nyögött egyszerre, hogy szinte aggódni kezdtem. De szükségtelen volt, lábaival átkarolt a fenekemnél, egyik kezével a melleit masszírozta, a másikat a számba dugta, hogy szopogassam, én ugyanígy tettem vele. Nagyon ki volt éhezve, igaznak tűntek a mendemondák, hogy a kapcsolata se-veled fázisban van. Pár perc múlva még jobban zihálni kezdte a levegőt, majd teste megfeszült, hatalmasat homorított, s fantasztikusat élvezett. A homorításból felült, átkarolt, s megcsókolt, majd azt súgta a fülembe, hogy tudta, ennek ma meg kell történnie.
Aztán éreztem, hogy szorítása hirtelen rándul egyet, majd ránéztem, s láttam, hogy a tárgyaló ajtaját nézi meredten, ami a hátam mögött volt. Hátrafordultam, s megláttam 17 éves gyakornokunkat, Erikát az ajtófélfának dőlve, mégpedig úgy, ahogy soha elképzelni sem tudtuk. Erika pár hónapja került a céghez, zárkózott lány volt, pedig adottságai alapján sokkal nagyobb önbizalma is lehetett volna. Úgy látszik, neki másra van szüksége gátlásai levetkőzéséhez, ugyanis a szende szűz – valóban az volt, elmesélte Zitának egyszer – csukott szemmel lihegett, egyik keze a kigombolt farmernadrágjában tűnt el, a másik pedig felhúzott pólója alatt simogatta pici mellét. Ahogy meghallotta, hogy abbamaradt Zita zihálása, kinyitotta szemét, s zavartan ránk nézett:
- Ne haragudjatok, de pont akkor érkeztem, hogy még épp láttam, amint meztelenül beviszed Zitát a tárgyalóba, s olyan érzések fogtak el, hogy nem tudtam parancsolni magamnak, így halkan kinyitottam az ajtót, s néztem a szeretkezéseteket. Most nagy bajban vagyok? – nézett ránk szinte sírásra görbülő szájjal, aggódó tekintettel.
- Dehogy is, ne butáskodj! – nyugtatta meg Zita. – Gyere ide.
Kihúztam farkamat Zitából, s félreálltam. Ahogy Erika közeledett kigombolt nadrággal, félig lecsúszott bugyival, tini melleit takargatva meg nem is, s közben végig a merev szerszámom nézte félve, mégis kívánva… Azt hittem, helyben rálövellek, de sikerült valahogy türtőztetnem magam. Zitához fordult, aki átölelte, melleik összepréselődtek, s Zita lágyan megcsókolta. Zita azt is mesélte korábban, hogy lánnyal is volt már közelebbi kapcsolata, de mindezt élőben látni felejthetetlen élmény volt.
- Van kedved beszállni? – kérdezte tőle pajkos mosoly kíséretében.
- Láthattátok, hogy nagyon élveztem a dolgot, de tudod, hogy vallásos nevelést kaptam, s szűzen akarok férjhez menni.
- Mindent meg lehet oldani… – válaszolta Zita, s elől kezdte lehámozni Erikáról a ráfeszülő farmernadrágot, s a szemeivel intett, hogy én hátulról segítsek.
Nem kellett bíztatni, karcsú dereka és gyönyörű popsija volt, ami a nadrágon keresztül is jól látszott, s ahogy lehámoztam hátulról az izzadságtól tapadó fenekéről a ruhadarabot, feltárult a legszebb női hátsó, amit valaha láttam, s amit csak egy fehér bugyi választott el kőmerev farkamtól. Nem tangabugyi volt rajta, mint szinte minden hasonló korú lányon abban a melegben, mert anyukája nem engedte, hogy ilyet viseljen. Azonban az egyik oldalt a csipkés széle becsúszott a popsivájatba, s a másik oldalt is haladt efelé, hiszen előtte elől a bugyiba nyúlva simogatta magát, s a bugyi az utat megtalálva, így tudott ellenállni a szétszakadásnak. Mivel Zita továbbra is az asztalon ült, s Erika pólóját segített levenni, így én guggolva toltam le a nadrágját a bokájáig, s segítettem kilépni neki a cipőjéből, s a nadrágból. Pont szemem magasságában találtam ezt a csodás izmos kis popsit, s nem bírtam tovább, lábait terpeszbe raktam, bugyiját félrehúzva mélyen belenyaltam puncijába, s haladtam a popsilyukáig, majd a fenekén is mindenfelé, s közben hevesen szívtam be bőre illatát. Hangosan felnyögött, s rémülten tekintett Zitára, hogy most mi lesz.
Tudtam, hogy Zita mire gondolt, amikor azt mondta, hogy „mindent meg lehet oldani”, így az előző puncitól még nedves farkam, az addigra a feneke alá letolt bugyi felett a nyálamtól nedves popsilyukához illesztettem, s nagyon lassan, de rendületlenül beléhatoltam. Egyszerűen leírhatatlan érzés volt abba a szűk nyílásba az izmos félgömbök között behatolni, közben hallgatni elnyújtott sikongatásait, amihez hozzájárult, hogy Zita elölről kényeztette kezével a punciját – ügyelve, hogy ne hatoljon be a szűzhártyáig –, szájával pedig a melleit szívogatta.
Óráknak tűntek a percek, amit így eltöltöttünk, s akár órákig is tartott volna, ha ismét meg nem zavar minket valaki. Erika már teljes extázisba került addigra, én az új fejleményektől mozdulatlanná váltam, de ő egyik kezével a fenekemet fogva magához húzva a farkamra tövig felnyársalta magát, másik kezével Zita egyik mellébe kapaszkodva elélvezett, egész testében megremegett, majd félájultan az asztalra borult. Ha meglepettnek tűntünk Erika felbukkanásától és cselekedeteitől, akkor most egyenesen leesett az állunk. Az Erika révén nyitva felejtett ajtóban ugyanis ott találtunk irodánk fennmaradó két alkalmazottját, Ildit és Szilvit, méghozzá elég hihetetlen pózban.
Ildi kezében mobilja fényképezőgépként tartva, másik kezét Szilvi hátracsavarva fogta egyik kezével, míg másik kezével Ildi felsőcombját és odáig érő falatnyi nadrágját simogatta alul. Ismét Zita szólalt meg:
- OK, miről maradtunk le?
Szilvi válaszolt:
- Amikor megérkeztünk Ildivel az irodába, beugrottam a mosdóba felfrissíteni magam, s mire kijöttem, ő már az ajtó mögött elbújva itt állt, s fényképezni próbált. Megláttam, mit csináltok, s összeállt a kép, tudjátok milyen kiállhatatlan tud lenni, most is összevesztünk visszafelé úton. Valószínűleg zsarolni akar titeket a fényképekkel, amit nem hagyhattam. Pláne, hogy tudjátok, én mindig benne vagyok egy ilyen buliban, s rám kacsintott egyet.
Ildi nem szólt, megint ki próbált szabadulni, de ő pici lány, alig 40 kiló, viszont nem mondanám kórosan soványnak, a magasságához megfelelő ez a súly. Szilvi sem mondható nagydarab csajnak, de a közel egynyolcvanas magasságához társuló 65 kiló elegendő ahhoz, hogy Ildit egy kézzel is biztosan le tudja fogni. Bár mintha Ildi szemében is azt láttam volna, hogy nincs nagyon ellenére a dolog, hiszen segítségért kiálthatott volna, a nyitott ablakokon keresztül biztos lett volna, aki meghallja.
- Most mit tegyünk? – kérdezte Zita.
- Szerintem büntetést érdemel – kacsintottam vissza Szilvire, aki ilyen válaszban reménykedett, s már hozta is a hatalmas tárgyalóasztalhoz a bűnös leányzót, szabad kezével már gombolta is ki Ildi blúzát. Ildire mindig is fújtam egy kicsit, fennhordta az orrát, nem tudott beilleszkedni a társaságba, a főnöknek viszont mindig is a kegyét kereste, párszor bemószerolt nála. Gyakran tartottak ketten „megbeszéléseket” ebben a tárgyalóban, így neki nem volt talán annyira új ez a szitu, legalábbis a szex része…
- Most megfizetsz azért a sok furkálódásért, s hogy kvittek legyünk, most én fogok furkálódni. – gondoltam magamban mosolyogva. Átvettem az irányítást, Zita és Szilvi háttal az asztalra fektették, addigra már mellei szabad prédává váltak. Továbbra sem szólt semmit, kicsit próbált ellenkezni, de ez talán csak reflexszerű mozdulatsor lehetett. Mindenesetre megkértem Szilvit, hogy a derekánál üljön rá vele szembe lábait szétvetve két oldalra, s kezeivel fogja le Ildi kezeit a feje fölött. Ő ennek örömmel tett eleget, sőt a saját pólóját és melltartóját is levette azzal a lendülettel, s melleit Ildi arcába nyomta.
Zitának se kellett több, felmászott ő is az asztalra, vele szembe, s ülőhelyzetbe emelte a cseppet sem visszafogott Szilvit, s falni kezdték egymás ajkait és melleit, miközben Zita kvázi ráült Ildi szájára, Szilvi pedig a bűnös lány mellbimbóit morzsolgatta, csipdeste.
Na, ez már nekem is sok volt, addigra lehúztam Ildi fekete selyem forrónaciját és piros tangáját, s minden előjáték nélkül – hisz nálam már volt épp elég – beledöftem farkamat a csupaszra borotvált szűzies pinájába, közben felhajtottam Szilvi fodros szoknyácskáját, s pompás popsiját markolásztam, nyakát csókolgattam, sőt párszor Zita ajkait is elértem, miközben Szilvibe kapaszkodott. Nem tudok jobb szót rá, percekig basztam és kúrtam az apró lánykát erősen, a méhéig hatolva, közben izmos combjait markolásztam és spárgáig feszítettem lábait. Tudtam, hogy képes rá, fiatalabb korában szertornázott, s ezt a pózt mindig is ki akartam próbálni. Ildi némasági fogadalma eddig tartott, sikított a drágám, de már későn, hangjai elhaltak Zita puncijában. Ráadásul így, hogy kinyitotta a száját, s Zita duzzadt szeméremajkai a szájüregébe kerültek, nyelvével akaratlanul is mennyei örömöt okozott neki. Zita nem is bírta sokáig, Szilvi hathatós közreműködésével ismét óriásit élvezett, Ildi nem győzte nyelni a lány nedveit, ha nem akart megfulladni. Közben ő is csúcsra jutott nekem köszönhetően, orgazmusának hullámai úgy dobálták pici testét, hogy majdnem levetette magáról a majd’ kétszer akkora Szilvit.
Lassan Erika is magához tért, s meglepődött, hogy mi minden történt ájulása óta. Szemérmességét is levetkőzte eddigre, s épp látta, hogy Zita szemei felakadnak, s marionettbábuként omlik Szilvi karjaiba. Látta Szilvi sóvárgó, irigykedő tekintetét is, így meztelen fiatal teste minden ruganyosságával lábujjhegyen mögém lopakodott, egész testével hozzásimult hátamhoz és fenekemhez, egyik térdét két lábam között a heréimig megemelve lehelt új erőket az addigra kimerülőben lévő testembe. Mélyfekete haja cirógatott, ajkaival édesen a fülemhez hajolt, s belesúgta:
- Már csak Szilvi maradt hátra. Ugye segítesz rajta? Nem bánod meg…
Nyilvánvaló válaszomat meg se várva leguggolt, hátulról szorosan átkarolva kihúzta farkamat Ildi szétkúrt pinájából, én pedig felette – hiszen Szilvi végig Ildin ült – óvatosan félrehúztam Szilvi fekete vonaltangáját, majd Erika lassan belevezette az Ildi feszes hasát már szinte eláztató punijába, aki kis sikongatással nyugtázta a fejleményeket. Fantasztikus ez a Szilvi, Zitát hittem eddig a legtapasztaltabbnak, de amit ez a lány művelt a farkammal az leírhatatlan, olyan lágy, ugyanakkor erőteljes mozgással, szorítással és lazítással kényeztetett, hogy megérte őt hagyni desszertként utoljára.
S hogy végképp a mennyben érezzem magam, a hátam mögött leguggolva maradt Erika, ez a pici, ártatlan, hófehér bőrű kislány apró csókokkal borította be fenekem. Majd ahogy a guggolás folytán szétnyílt lábai közé vette vádlimat, s a melleihez a combomat, közben aprókat mozgott fel-le, felajzva, az átélt élmények hatására teljesen bekattant, s farpofáimat széthúzva a fenekembe nyalt, Ildi közelben pihegő punciját is elérte, onnan is rakott át síkosítót a popsilyukamhoz, s hegyesre formált nyelvével ezt a nedvet kenegette szét, amilyen mélyre csak elért vele.
Ez már tényleg a vég, gondoltam: hátulról farkalok egy miniszoknyás-vonaltangás fantasztikus puncit, a fenekem egy szűz kislány lefetyeli egy előzőleg szétkúrt pina nedvével, miközben lábamhoz dörzsöli puncikáját és cicijeit, derekamnál a szétkúrt pina izmos, feszes combjai szorítanak, kezeimmel hat mellet fogdoshatok három méretben, s közben Zita is magához tért annyira, hogy smároljunk, és a torkomig dugja virgonc nyelvét…
-Áá… – A lábamon se bírtam volna megállni, ha nem vagyok körbevéve ennyi csajjal, akik megtartottak. Természetesen életem leghatalmasabb élvezését produkáltam. Csak jött és jött az anyag, melynek egy jó része a korábbi három dugás során gyülemlett fel. Ment Szilvi puncijába, csorgott Ildijébe is, mire kihúztam, addigra Zita is ott termett, beborítottam arcát, mellét. A legvégső löketek pedig Erika pici szájába mentek, aki még utána is percekig szopta és szívta, hisz életében először volt része ilyenben, s közben sikerült neki is másodszor eljutni a csúcsra.
Ezután egymásra roskadtunk, jó ideig egyikünk se bírt mozdulni. Végül az szólalt meg először, akire a legkevésbé, s azt mondta, amire egyáltalán nem számítottunk:
- Ezt meg kell ismételnünk, ha már nem engedtétek, hogy felvegyem a mobillal. Hétvégén úgyis túlóráznunk kell…

arcra_elvezes_szexplaza

Plázacicák arcra-, szájba gecizve a pornófilm forgatáson linkek, nyald a geci, nyeld a gecit kislány: Müller Niki, Niki Miller ex grádistalány szájába kivernéd a faszod? Főleg ha így imádja az ondót, na… – Zuzi nem csak gecit kért a szájába, hanem pisit is, szájba lett hugyozva! – Tinka tinicica szereti a spermát – Estella plázacica pinája megbaszva, aztán a szájában habzik az ondó – Leszopja a faszt a Plázacica, aztán játszik a gecivel és a vibrátorral. A gecit nyelni kell, mese nincs! – Mya Diamond egzotikus pornós is imádja a spermát az igazi és műfaszt is. – Szexpláza pornófilm forgatás rendezői képek, a lányok szájból szájba engedik az ejakulátumot, mielőtt lenyelik. Ez a cum swapping, ez a film címe is. – Engedd a spermádat a lány bugyijára és szájába, nyalja és nyelje a ribanc. – Spermás perverziók a Panties filmforgatáson. – Amatőr csaj megkapja az arcába a spermát. Lenyalni kötelező! – Plázacicák nyelik az ondót, van aki kanálból szereti, van aki előtte nagy műfaszt akar a seggébe! – Az öreg MILF picsák se maradhatnak ki az arcra, szájba spermázásból. Imádják a gecit, na! – Geciz, perverzkedj, kell nekik a fehérje! – Nilla plázacica épp hogy 18 múlt, de már tövig nyelte a faszt a castingon, és úgy nyeli az ondót, mintha az élete múlna rajta. – A sporthoz kell az energia, főleg ha faszból kell kiszopni! – Pisiszex előtt is jól jön az ondófolyadék amit arcról szájba kell fogyasztani! – Vivyen szájából folynak a hímivarsejtek! – Perverz picsa belecsorgatja a szájából a leszbi kurva szájába a spermiumot – Müller Niki megbaszva és szájon gecizve – Tini plázacicákról spermázós képek válogatás – A csaj arcán jól mutat a ondó – Bor és ondó a pornóforgatáson – Sperma és tejszínhab: így milyen íze lehet a gecinek? – Kend az arcodra és nyeld le! – Szép lány csúnya állagú ondóval az arcán – Tejszínhabos ejakulátum, nyald és nyeld! – Fiatal Niki plázacica torkára spriccelve kiderül, hogy utálja ezt! – Dugás, szopatás élvezés ki hova szereti, főleg arcba vagy szájba vagy üveglapra hogy nyalogathassa a tinipina – Ne köpd ki baszdmeg! – De állat gecis fejjel a pina! – Szeretni, vagy nem szereti, mindegy. Pénzért szopni, nyelni kell, és úgy kell csináni mintha nagyon finom lenne! – Paris Hill plázacica is fejbe lett lőveAnnamari először maszkban űzi a pénzes baszást, hátha nem ismerik fel, de felismerték aztán nem számított, egy kis privát is belefért. – Erika orrba, szájba, seggbe hagy szóljon a pornó – A szőke Niki fehér gecivel , és Hanna lenyelés előtti állapota jól mutat, feláll rá a farkad? – Caludia kiveri a szájába a faszt – Emma plázamama doktornő, MILF picsa gecivel és fasszal – Titanilla ért a fasz masszírozáshoz, és tolja a deeptrpoatot! – Ery cica segglyukán keresztül izgatható a fasz! Kesztyű kell, nehogy szar menjen a körmöd alá! – Juliet tapasztalatlan 18 éves, de nyeli a gecit mint kacsa a nokedlit. – Stella plázacica divatmodell akart lenni, de a fasz mellett kötött ki. – Geci, geci, geci de a lányok győzik – Gyerünk tovább geci, gecizés, ondó, spermium, ejakulátum, hím ivarsejtek, gecizés, szopatás, faszverés, facial, orálszex, backstage, nyeletés, faszmester, faszszopó, gecinyelő

Szexpláza backstage szexképek – Ha tetszenek a Szexpláza pornófilm forgatásán készült rendezői képek és a szereplő plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés – További plázacicák baszás után, arcra szájba ondózva pornófilm forgatáson

szexkellekek_rendelobenAmíg nyugaton teljesen elfogadott dolog az átlagemberek ugyanúgy felkeresik a szexboltokat, mint ha húsüzleteket vagy hipermarketeket, addig Magyarországon a különböző szexuális kiegészítőket használók még mindig inkább a világhálóban bíznak. A többség ugyanis fél a lebukástól, mit szól hozzá környezete, hogy valamilyen kellékkel teszi teljessé nemi életét. Látogassuk meg az Intim Centert a Károly krt. 14-ben. Egy lépcsőházból lehet felmenni a félemeletre. Legalább nem tudják hová megyek… A kívülről kíváncsiskodóknak esélyük sincs bepillantást nyerni. Ez valóban egy másik világ, legalábbis a belvérosban mindenképpen. Az üzletben teljes nyíltsággal az idehaza még sok társaságban tabutémának számító nyílt erotika fogadja az érdeklődőt. Nincs megjátszás, takargatás, a polcokon körbe csupa olyan eszköz található, melyek az eladók – és vélhetően a vásárlók – szerint a szexuális életet izgalmasabbá, teljesebbé teszik.
– A legnagyobb igény a vibrátorok iránt mutatkozik – állítja az eladó. – A többség természetesen nem azzal állít be, hogy egy hány centis, zselés műpéniszt szeretne. Aki először merészkedik be, jobbára csak nézelődik. Szégyenlik magukat, kel egy-kis idő, amíg feloldódnak. Sokan úgy kezdik, hogy a barátjuk vagy a szomszédjuk kérte meg őket a vásárlásra. Extrém igények is vannak. Vannak férfiak akik csak potencianövelőkért térnek be, vagy nők aki  szexi ruhák miatt.
Ha viszont a betérő megbarátkozik az atmoszférával, már csak a pénztárca szabhat határt vágyainak. Az eladó szerint legkelendőbb vibrátorok közül akad már háromezer forintért is elvihető, a legdrágábbért tízszer ennyit kell leszurkolni. Az olcsóságnak persze ára van: puritánabb a borítás, a készülék csak alapfunkciókat ismer, illetve a hangerő sem a legintimebb – persze nem kell rögtön légkalapácsra gondolni.
– Jelenleg a gyöngysoros a kedvelt – teszi hozzá az eladó. – Ez mind a három női erogén zónát stimulálja. Természetesen igény szerint férfiak is használhatják, ám az erősebbik nem képviselői közül a túlnyomó többség szíve választottját akarja meglepni a készülékkel. Körülnézve megállapítjuk, a kínálat valóban lenyűgöző: elképesztő a szín-, anyag- és méretválaszték. Utóbbi kategóriában a bátran erezett Super Duper Dong Ivory viszi el a prímet úgy 45 centis hosszával, öklömnyi átmérőjével és vagy kétkilós súlyával – állítólag évente még ebből is elvisznek egyet-kettőt…
A hölgyek körében azonban nem csak a különböző műfütyik népszerűek, hatalmas az érdeklődés az úgynevezett – anális használatra szánt – thai gyöngyök és – hüvelyerősítő –gésagolyók iránt is. Aki ennél nagyobb izgalomra vágyik, szexhintát vásárolhat. A plafonra rögzíthető szerkezet segítségével elképesztő figurák próbálhatók ki, akárcsak a szexfotelben, mely a kikötözést kedvelők egyik slágercikke. A korbácsok, erekció-, csikló- és mellpumpák, felcsatolható és méretnövelő „művégtagok” is mind a szexuális élet teljesebbé tételét szolgálják, s így, közszemlére téve nem is tűnnek humorosnak, inkább életszerűnek.
szexkellek_csendeletNem használnánk viszont ezt a jelzőt a hatezer forintos guminőre, ami az eladó szerint is jobbára csak a legénybúcsúk szellemes kelléke. Mivel minden része – így az intim szféra is – gumimatrac anyagból van, használata kellemetlenné válhat. Éppen ezért a plasztikbarátnőkre vágyóknak mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlni: több tízezer forintért már teljesen élethű asszonykát lehet kapni, amely csak annyiban különbözik egy hús-vér nőtől, hogy nem tud főzni.
Kabinok is találhatók, ahol olyan filmet is meg lehet nézni amit otthon nem, vagy egy önkielégítésre. Van kétszemélyes kabin is, pároknak. Sőt van olyan kabinpár, amelyek válaszfala között egy lyuk található az ismerkedni szándékozóknak.
– Tulajdonképpen mindenféle igényt ki tudunk elégíteni – mondja az üzletvezető hölgy. – intim ruhadarabok, dominaszerkó, extrém felszerelés, bármi szóba jöhet.
A lényeg, hogy a vásárló elégedett legyen: itt is és otthon is. A másik fontos dolog pedig a diszkréció. A boltból semmiféle információ nem szivároghat ki, az anonimitás garantált.
– Enélkül hamar bezárhatnánk – ismeri el az eladó. – Így viszont egyre többen veszik a bátorságot, hogy benyissanak. Az életben az egyik legfontosabb és legszebb dolog a szex. Sokan boldogtalanok, mert valami hiányzik az életükből, amit esetleg itt megtalálnának.

szexshop_szexi_ruhakNézzünk meg videókat, szexshop termékekről: Szexshop választék, csiklóizgatós péniszköpeny - Szexhop választék pillangóbugyi - Fétisvonalas fehérneműk videóriport - Vegyél a nődnek egy felcsatolható vibrátort, ha bátor vagy - Análtágító a szexshopból videó

Az Intim Center üzlet helye: 18 éve nyitottunk az Astoriától 40 méterre a Deák tér felé. A Károly krt. 14. számú ház félemeletén vagyunk, úgy jöhet be az épületbe, mint egy lakó, senki nem gondolja, hogy szexshopba jön. A félemeleten csak az üzlet van. A szexuális segédeszközöket beszerzésére különös gondot fordítunk, választékunk naprakész. A minden témakört átfogó pornófilm választékunkból vásárolhat, kölcsönözhet, kabinban megnézheti. Azt tanácsoljuk, hogy fáradjanak el üzletünkbe, ahol tapasztalt eladóink megmutatják a termékeket, annak formáját, minőségét tapintással érzékelheti. Az üzlet webcíme: Szexplaza.com, vagy Intimcenter.com

További Intim Center témák: Dildó művészet fasz performasz Vigyázat hamisított vágyfokozók – Bondage kikötözlek és megalázlak – Láttál már ilyen szexterméket dildóáll – Itt a tavasz kerüljenek le a bugyik – Csajok a Szexshopban – Szexshoppingolás az Intim Center vásárlói szemszögből – Egyre többen vásárolnak guminőt és más segédeszközöket – Vibrátorral lépés a határtalanság felé – Fétis szex beszélgetés a szexshopban – Négy segédeszköz ma éjszakára

A Szexpláza pornófilm készítését egy casting előzi meg. Jelentkezik ide a szende gimnazista lány aki alig töltötte be a 18 évet, és még nem élvezett senki a szájába. Jelentkezik olyan 40-es MILF is, akiben a szájában, pinájában és seggében annyi fasz járt, és annyi bránert fogott, hogy a földet körbeérné. Ekkor a pornózásra jelentkező lányokról fotók és videók készülnek, és tisztázásra kerül, hogy nem szűzlányt kell játszani. A cikk folytatása itt

KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

A casting videókat itt nézheted meg, és a képekre kattintva a lányok szárnybontogatásait nézheted meg. A pornófilm forgatás közben is készülnek backstage képek, amelyeket itt láthatsz. A filmekből bemutató vetítés itt. Minden lánny szerepel a 25 DVD pornófilmben amit leforgattunk, és egy emeltdíjas SMS-ért letölheted jelenetenként és vágatlanul, ha a kért jelszóval Tagként belépsz.

Pápai Gyöngyi sztriptíz pina premier plánban - Pápai Gyöngyiről (22) több internetes oldalon jelentek meg Natasha Portman néven aktképek és ennél egy kicsit erotikusabb nyitott lábas képek és vetkőzős szexvideók, amire ő nem adott engedélyt. Pápai Gyöngyit átverták a szexfotózással

Az utóbbi hetekben egyre többször teszik fel társaságban a következő kérdést: “Gyerekek, mi az az emo?” Helyesen megválaszolni sosem sikerül, hiszen nem is lehet. Mindenkinek az az emo, amit éppen annak tart, persze azért némi határokkal. A férfiember a szextingelő tinikre figyelt fel először. A magyar médiában a netribancok és az emo eddig csak amolyan látványosságként lett tálalva, de magáról a szubkultúráról és pláne a zenéről már jóval kevesebb szó esik. Az elmúlt pár hónapban egyre komolyabb jelenséggé vált nálunk is egy olyan stílus, melyről gyakorlatilag lehetetlenség pontosan megmondani, micsoda, azt viszont mégis könnyű megállapítani, ha valaki helytelenül használja. Az “emo” kifejezés ugyanis egyszerre több értelemben is használatos: használják szubkultúrára, öltözködési stílusra, használják zenére, és már a magyar nyelvben is egyre gyakoribb a jelzőként való használata, tehát bármi vagy bárki, aki/ami melankolikus, szomorú, nyomott, az emo, viszont mások szerint meg az az emo, aki túlságosan is érzelgős, szenvelgős, és akkor a szubkultúrával kapcsolatos tévhitekről még nem is beszéltünk. Mivel az emo már Magyarországon is divatjelenség, egyre több médium foglalkozik vele, ám ezek nagy része kimerül a külsőségek tárgyalásában, tizenéves lányok blogjainak pásztázásában és különféle, az irányzathoz kapcsolódó vélt vagy valós aberrációk feletti hüledezésben. Az azért majdnem mindenkinek világos, hogy múló divatról van szó, és bizonyos szempontból nálunk eddig jobban is lett kezelve, mint mondjuk Angliában, ahol a Daily Mail tavaly drámai hangvételű cikkben hívta fel a szülők figyelmét a tizenévesekből szuicid futóbolondokat faragó emo veszélyeire.
Egy viszont mindenhol közös: az emót senki sem tudja definiálni rendesen, legyen szó akár a zenéről, akár a stílusról, ellenben konkrét együttesről vagy emberről már annál többen el tudják dönteni, hogy emo-e, vagy sem, igaz, megindokolni ezt már sokkal nehezebb. Itt van nekünk tehát ez a káosz, amiben aki akar, egy idő után el tud igazodni, azzal viszont kevesen foglalkoznak, hogyan is lett az emo elszigetelt, független zenei rétegstílusból milliókat érintő tömegjelenség.
amator_csajok_szexting

Az itt látható személyek csak kinézetük vagy erotikus pózolásuk miatt lettek beillesztve és/vagy emo/scene jegyek mutatkoznak sminkjeikben, öltözködésükben, hajviseletükben. Bármely közösségi portálra feltöltött kép jogosan beilleszthető. Amatőr csajok mutogatják a pinájukat és a mellüket. A szexting, a magamutogatás, fényképezkedés, pózolás nemi vágyat gerjeszt: Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk - Szexting képek Szexting képek - Szexting mellek Szexting mellek - Magamutogató faszszopók – Exhibicionista tinipinák – Erre verik a farkukat a tinifiúk