Archive for 2010, július

Nemi erőszakért és más szexuális bűncselekményekért került börtönbe egy svéd főrendőr, aki a nemek közötti egyenlőségről és a szexuális zaklatásokról tartott előadásairól volt ismert Svédországban. A 64 éves Goran Lindberget 6 és fél év börtönre, valamint három áldozatának kártalanítása céljából összesen 300 ezer korona (9 millió forint) pénzbüntetésre ítélték pénteken. A volt rendőrfőnököt több mint tucatnyi vádpontban, többek között szadista nemi erőszak miatt találták bűnösnek, amiért az ágyhoz kötözve erőszakolta meg az egyik áldozatát. Minden ellene felhozott vádat tagadott, egyedül azt ismerte el, hogy néhány esetben fizetett a szexért. Lindberg 1997 és 2006 között Uppsala rendőrfőnöke volt, miközben a svéd rendőrakadémiát is vezette.
Az eset sokkolta a skandináv ország közvéleményét, mert Lindberg az egyik legnagyobb rendőri szaktekintélynek számított etikai és erkölcsi kérdésekben. A helyi média szerint gyakran utazott az országban, hogy előadást tartson a nemek közötti egyenlőségről, és fellépjen a szexuális zaklatásokkal szemben.

Saját bevallása szerint is paprikás hangulatban van mostanában Mészáros Dóra – legalábbis pár nappal ezelőtt arról írt blogjában, hogy senki ne kerüljön az útjába, mert kiszámíthatatlan, mikor robban. Úgy tűnik, a detonáció csütörtökön következett be, minek után a sztriptíztáncos hiába könyörgött Sziget-jegyekért a Facebookon, a megszólított újságírók és celebek nem reagáltak a kérésre. Mészáros Dóra pár órával később kifakadt a közösségi oldalon:


“okés, úgy látszik, szarcsiznak a pofimra szigetjegycsi ügyben… kutycsit sem érdekli a problémcsim… na nem baj… majd ha megtudom kinek volt jegye és nem ment el és nem adott… az majd nem kap interjút, képeket ingyér, szívességet meg hasonló jókat, amiket bírnak kérni mindig, amikor kell nekik valami. Azt üzizem nektek, szarcsimmókcsik, nyalcsizzátok ki a pink segglukcsimat.”
A bejegyzés persze nem okozott osztatlan sikert – bár volt olyan, aki szerint pont azért nem adnak Mészárosnak jegyeket, hogy benyalhassanak neki -, többen is megkérdőjelezték a sztriptíztáncos intelligenciáját. “egyesek nem ismerik azt a szót, hogy irónia” – jegyezte meg ezek után Mészáros.

pornoplakat_szopasPolgárpukkasztó bizarr plakát tűnt fel az Astoriánál, az egyik buszmegálló hirdetési felületén. Egy nő két férfival keveredik orális kalandba. Szerettük volna megtudni, hogy az erős szexuális töltettel bíró plakát mennyi időn keresztül volt kint a forgalmas csomópontban, ahol gyermekek is megláthatták, ám a felületet bérbe adó Intermédia többszöri megkeresésünkre sem válaszolt kérdésünkre.
– Függetlenül attól, hogy mi van az adott plakáton, ugyanaz a helyzet, mint a graffiti esetében. Másnak a vagyontárgyát használják fel jogellenesen – magyarázta az ismert városvédő, Ráday Mihály.
– A tetteseket általában akkor lehet felelősségre vonni, ha rajtakapják őket, ezért intenzívebb büntetésekre lenne szükség. Megoldást jelenthetne, ha a felületeket a rongálástól védő anyaggal vonnák be, illetve ha a takarítást a fiatalokra bíznák, akik társaikat is motiválhatnák – tette hozzá.

nyilvanos_szex

Nyilvánosan üzekedő fiatalok képeivel ébresztette a TV2 a Mokka nézőit. A szabadban szerelmeskedő fiatalok arcát ugyan kitakarták, de ágyékukat már nem. Az ORTT büntetheti a csatornát, mivel már korábban hasonló esetben elmarasztaló döntés született. Pikáns ébresztővel kedveskedett a TV2 hűséges nézőinek. A reggeli műsorban Claudia és Kárász Robi élőben kapcsolta a Neo Fm két műsorvezetőjét, Bochkor Gábort és Boros Lajost, akikkel egy közterületen szerelmeskedő párról beszélgettek. A fiatalok Budapest egyik szórakozóhelye mellett, a parkban estek egymásnak fényes nappal, a járókelők legnagyobb megdöbbenésére. Tovább a teljes cikkre

Saját bevallása szerint is paprikás hangulatban van mostanában Mészáros Dóra ex pornós és sztriptíztáncos – legalábbis pár nappal ezelőtt arról írt blogjában, hogy senki ne kerüljön az útjába, mert kiszámíthatatlan, mikor robban. Úgy tűnik, a detonáció csütörtökön következett be, minek után a sztriptíztáncos hiába könyörgött Sziget-jegyekért a Facebookon, a megszólított újságírók és celebek nem reagáltak a kérésre. Tovább a teljes cikkre

Czagány Klaudia, nyíltan a szexről videó! Pucsítva a seggét, állva a mellét szereti! Nem meglepő, hiszen pornózott.

Ribery-kurvaja-Zahia-DeharA fotbalista Franck Ribéry beismerte, hogy lefeküdt a Zahia Dehar nevű prostituálttal, de határozottan cáfolta, hogy fizetett volna ezért, illetve hogy tudott volna annak kiskorúságáról. Ennek ellenére az eljárás tovább folytatódik ellene.
Újabb fejlemény Franck Ribéry szexbotrányával kapcsolatban: a Bayern München és a francia labdarúgó-válogatott klasszisa elismerte, hogy lefeküdt a csinos prostituálttal, Zahiával azt azonban kategorikusan cáfolta, hogy ezért a „szolgáltatásért” fizetett volna. Ezt először az M6 televíziós csatorna szellőztette meg, majd a futballista ügyvédje is megerősítette.
„Azért jött, hogy szexeljen velem, mivel híres és gazdag vagyok, és ez imponált neki” vallotta Ribéry, aki azt is hozzátette: fogalma nem volt arról, hogy a lány még kiskorú. A vád szerint pedig a középpályás 100 eurót adott Zahiának a légyottért, ezen kívül fedezte az utazása, a szállása és az étkezése költségeit is. Az eljárás természetesen tovább folyik Ribéry és társai, köztük Karim Benzema ellen, és a focista akár három év börtönbüntetést is kaphat.

A japánoknak nagyon jellegzetes helyeik vannak, ahol ázsiai csajok vannak. Itt néhány ilyen intézmény leírása következik. A szerelem hotelek (abec hoteru, love hotel) amolyan párok számára létrehozott erotikus menedékek, ahova a fiatalok azért járnak, hogy ne kelljen tekintettel lenniük a család többi tagjára, a lakás vékony falaira. Itt az ázsiai csajok nyugodtan sikoltozhatnak. Naptól, napszaktól, szolgáltatásoktól függően lakosztály kibérlése 40 dollártól akár óránkénti több száz dollárig is felkúszhat. A szerelemhotelek sajátossága, hogy tiszták, diszkrétek, és valamiféle idétlen-bájos-giccses hangulat lengi be őket – ez teszi, hogy útikönyv tanúsága szerint legalábbis, a betévedt nyugati férfiaknak potenciaproblémái lehetnek. A szerelemhotelek kis csoportokba rendeződnek, gyakran előfordul, hogy régi temetőkre épülnek (másra senkinek nem kellett a telek), és többnyire középkori váraknak, mini-disneyknek, esetleg Titanicnak vagy repülő csészealjnak néznek ki; mindenképpen nagyon látványosak. A párok és az ázsiai csajok, miután a kivilágított fotókat tartalmazó pulton érintéssel kiválasztják a szobát, vékony résen fizetnek, és ugyanott megkaphatják a kulcsot is – a dolog telj esen anonim. Szobájukba a padlón végigfutó fénycsík kalauzolja el őket az ázsiai csajok kényelméhez. Középkategóriájú lakosztály karaoke automatát, vízágyat, videójátékokat, videokamerát, tévét (pornócsatorna előfizetéssel), romantikus zenetárat, óvszer- és masszázsolaj-készletet tartalmaz. Akik vadabb élményre vágynak, tematikai szobákba mennek (Fogorvosi rendelő, Csillagok Háborúja, Arab románc stb.). A japán vörös lámpás negyedek szappanországok ázsiai csajok buja helye (soaplands, sopu). A bordélyok kívülről például sógunvárnak vannak kiképezve, és gyakoriak a barokk stukkók is, belül a krómozott üvegfalak, metálos sci-fi fantáziamegoldások. Szökőkútban Botticelli Vénuszának szobormásolata, esetleg darumadarak, stilizált sinto szentélyek. A klasszikus soap szolgáltatás rituális levetkőztetéssel kezdődik, amelyet lazító fürdő követ puha szivacsok és illatos szappanok és ázsiai csajok társaságában. Ezután hatalmas felfújható matracon a speciális masszázs következik ázsiaicsajok kezével, az ava odori, aminek a lényege, hogy a habos ázsiai csajok (sopu-reedi) teljes testrészarzenáljával masszírozza a férfi teljes egészét. Ezt követően a shakuhachi következik, ami férfivágyat felkeltő és fokozó ázsiai csajok által erotikus tánc. Mindezt – minthogy a prostitúció tilos – orális szex koronázza. Az interneten található beszámolók szerint a 90 perces program 400 dollár körüli áron élvezhető amit ázsiai csajok nyújtanak. A luxus kategóriának, amit koh kyu-nak hívnak, 600-700 dollár az ára – itt válogatott ázsiai csajok dolgoznak, és a vendégnek a bordélyba való limuzinos szállítása is benne van az árban ami ázsiai csajok kíséretében zajlik. (Aki olcsóbbat szeretne, fapadosabb ázsiaicsajok szolgáltatását is igénybe veheti: a fashion health keletiesen fűszerezett egyórás pettinget nyújt átlag 100 dollárért.)

Rocco Siffredi nagy faszával alázza a csajokat, gruppenszex videó, kattints és nézd!