Archive for 2010, július

Paris Hilton pornó – fake szexképek


Paris Hilton fake pornóképek

Július 31-én nyílik meg Hollandiában az első olyan pornófesztivál, mely kifejezetten a női közönségnek szól.
Az esemény a Cumshots névre hallgat. Mindeddig a pornóról egyből a férfi célközönség jutott mindenki eszébe, míg ezúttal a szabad szellemű, leszbikus, illetve biszexuális nőket szólítják meg.
- A Cumshots fesztivállal az volt célunk, hogy megmutassuk, léteznek igazán jó minőségű pornófilmek is. Ezek olyan nőknek szólnak, akik a megszokottól eltérően gondolkodnak a szexualitásról. Olyan filmekről beszélek, melyek el is gondolkodtatnak – mesélt a fesztivál szervezője.
Az esemény egyik csemegéje egy leszbikus road movie, a Too Much Pussy című film.

berlusconi_nagy_kujonNagyot alakított ismét Silvio Berlusconi! Az olasz kormányfőnek úgy tűnik, szinte mindig a szexen jár az esze. Most éppen a milánói Európai–földközi-tengeri Fórumon közölte nagykövetekből és neves vállalkozókból álló hallgatóságával: „Időnként hozzanak nekünk lányokat. Értékelni fogjuk, mert latinok vagyunk.” Majd széles mosollyal hozzátette:
Igaz, már nem playboyok, legalábbis én már csak playold vagyok” (öregfiú).
A politikus azzal is eldicsekedett, hogy hogyan viccelte meg Angela Merkel német kancellárt, amikor lesből ugrott elé. Berlusconi botránykrónikája elég hosszú: élcelődött már Barack Obama amerikai elnökön, rengeteg szexbotrányba is keveredett.
2008 év végén szardíniai villájának kertjében rengeteg pucér kép készült vendégeiről, más politikusokról és hölgyekről.

Szerelmi kiruccanásai miatt közel egymillió euróra zsarolták meg a romániai Eletrica áramszolgáltató vállalat egyik igazgatóját. Corneliu Stan összesen 910 ezer eurót fizetett egyik üzleti partnerének, hogy az ne fecsegje ki spanyolországi kalandjait. Az igazgató, amikor már nem tudott többet fizetni, a Korrupcióellenes Ügyészséghez fordult. A DNA a vizsgálat során tanúként Cornel Dinut, a Dinamo klub sportmenedzserét is kihallgatta.
Az Electrica igazgatója elmondta, üzleti partnere, Tonea Chiriac akkor kezdte el zsarolni, amikor megtagadta tőle, hogy részt vegyen egy csalásban. Tonea cége drága és eladhatatlan termékeket adott el egy nagyváradi cégnek, amely úgy jutott volna pénzhez, hogy az Electrica különböző munkálatokkal bízta volna meg.
Corneliu Stanról állítólag kompromittáló fotók készültek. Tonea Chiriac azzal fenyegette meg partnerét, ha nem fizeti ki a kért összeget, megmutatja a képeket az Electrica vezetőségének, és közszemlére teszi az interneten. Stan vallomása szerint barátaitól kérte kölcsön a majdnem egymillió eurót, amit részletekben oda is adott zsarolójának.

Paris Hill bemutatkozó oldala itt, még több plázacica, Paris Hill szex és pornóképek és videók: Szexpláza pornó forgatáson készült képek -  Paris Hill plázacica gecivel fejbe lett lőve - Szexpláza filmforgatás spermázós rendezői képek – Plázacicák szájba gecizve pornó fogatáson – Paris Hill pornófilmjének rendezői fotói – Paris Hill plázacica szexvideó pornózás előtt – Paris Hill plázacicával pornófilm forgatás - Paris Hill plázacica pornófilm forgatási képek – Szexpláza plázacicák Paris Hill leszbikus szexvideó – Plázacicák arcra-, szájba gecizve a pornófilm forgatáson - Paris Hill pornófilmjének rendezői fotói

Tudósok hada próbálja meghatározni, előállítani azt a bizonyos illatot, amelytől valaki szexuálisan vonzóvá válik mások számára. Lily Prior szerint felesleges, úgyse lenne belőle semmi hasznunk.
Képzeljük el, hogy egy nő testének olyan illata van, amely ellenállhatatlanul magához vonz és leigáz minden férfit, függetlenül a nő egyéb, külső és belső tulajdonságaitól. Áldásnak hangzik, pedig valójában átok.
Lily Prior meglehetősen érdekes fantáziával rendelkezik, ahhoz képest különösen, hogy angol. Magyarul először megjelent könyve, a La Cucina a szex és a konyha összefüggéseit taglalta, ami a brit gasztronómiát és a szigetország lakóinak legendásan hűvös viselkedését figyelembe véve elég rövid írás lett volna. A szerző azonban meg sem próbálkozott a lehetetlennel és a történet helyszínét inkább a minden szempontból megfelelőbb Sziciliába helyezte, az olvasók nagy megelégedésére.
Prior a Tericumnál nemrég Nektár címmel megjelent új meséje ismét a szex körül forog és hőseink megint csak Olaszországban küzdenek misztikus végzetükkel. Ramona, a történet főszereplője halmozottan hátrányos helyzetű: a legkevésbé sem csinos, albínó és ráadásul van egy szaga. Olyan szaga, ami minden ivarérett férfit arra kényszerít, hogy vinnyogva kövesse és a kegyeiért esedezzen. Mivel Ramona meglehetősen ostoba, sajátságos kipárolgását és hatalmát a kezdeti meglepetés után áldásnak éli meg, de hatalmával képtelen élni, lehetőségeinek ő maga a legnagyobb akadálya. Az illatos, ám igen csak amorális teremtés egymás után teszi tönkre a férfiakat, de aztán menetrendszerűen érkezik a kötelező, költői igazságszolgáltatás.
Prior új könyve stílusában, cselekményében hasonlónak tűnik az elsőhöz, ám ez csak a látszat. Míg a La Cucina hősét, Rosát nagy valószínűséggel minden olvasó megkedvelte és együtt aggódott, drukkolt vele a boldog végkifejletért, Ramonát legfeljebb sajnálhatják az érzőbb szívűek. Ritka az olyan, egyébként határozottan szórakoztató történet, amelyben egyetlen valóban szimpatikus szereplő sem található. A mulatság titka az a misztikus abszurditás, amely az alaphelyzetből adódik, bár Priort romantikus szerzőként tartják nyilván (a La Cucina alapján némi joggal), a Nektár inkább egyfajta paródia, kedvesen elmesélve.
Prior valószínűleg soha nem lesz igazán sikeres, ahhoz könyvei túlságosan is egyediek, furcsák, az átlagízlésnek nem eléggé negédesek. Mi szívesen olvasnánk magyarul másik két könyvét is, különösen a Cabaret címűt, amely egy olyan, természetesen olasz nő hirtelen örömtelivé vált életéről szól, akinek eltűnt a férje.

Szexpláza backstage szexképek – Ha tetszenek a Szexpláza Violated című pornófilm forgatásán készült rendezői képeken Paris Hilton és a szereplő plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés – További plázacicák baszás után, arcra szájba ondózva pornófilm forgatáson

dildo_allra_erositveSok furcsa és hasznos szexjátékszer létezik, és aki járt már szexshopban az „ez mire jó?” után szinte rögtön felteszi magának „vajon ki találta ezt ki?” kérdést is. Egy amerikai internetes oldal egy szexjáték-tervezővel beszélgetett, hogy megtudja a választ.
Chad Braverman amerikai vibrátortervező saját bevallása szerint az üzletet a génjeivel kapta: édesapja igazi úttörője volt ennek az iparnak, megalapította a Doc Johnson nevű erotikus játékszer gyártó céget. Tőle tanulta a formatervezést és a szakma csínját-bínját.
„A családomban nem voltak tabuk, ezért kezdettől fogva tisztában vagyok az üzleti és egyéb alapokkal, szinte beleszülettem. A termékfejlesztéssel kezdtem foglalkozni, mert imádom, hogy kiélhetem benne a kreativitásomat és teljes erőbedobással tudok rá koncentrálni”- mesélte a tervező, aki azt is hozzátette, hogy nyilvánvalóan az sem volt hátrány, hogy már ismerte az erotikus ipar működését. Ettől függetlenül számára sem könnyű lépést tartani a vásárlói trendekkel.
Nemrégen mutattak be egy új szexuális játékszert, melyre forgó pengéket szereltek. Ez egyértelműen jelzi, hogy a folyamatos újítási kényszer erre az iparágra is jellemző, mely egyre vadabb és ijesztőbb termékek kitalálására sarkallja a fejlesztőket. De mégis mit tudnak még kitalálni?
„A felnőtt játékok alapja főleg az elektronika, a műszaki világban pedig valóban hatalmas a nyomás, hogy az ember újat mutasson és egyedit teremtsen. Ez itt sincs másként. Az izgő-mozgó nyuszivibrátort jól kitalálták annak idején, ám azóta semmit sem változott. Mi azonban új funkcióval láttuk el, a rezgésen kívül lüktethet is, amely a hímtag orgazmus közbeni és utáni mozgását szimulálja” – vázolta Braverman. Azt is elmondta, hogy sok kedvenc találmánya van, némelyik olyan számára, mint a Mona Lisa.
prosztata_masszirozo„A Lucid Dreams-sorozat az egyik legjobb, melyből különösen kedvelem a 14-es sorszámú vibrátort. Ez több díjat is nyert! A másik favoritom a Men’s Pleasure Wand, amely az első prosztatamasszázs készülék volt a piacon. Megteremtette a férfi játékszerek piacát és egy sor egyéb új termék alapja lett, mely a férfiakat célozza.”
Megjelent a szexshopok polcain egy olyan dildó is, melyet fejre lehet erősíteni, és ez csak egy a sok nevetséges dizájn közül. Vajon létezik olyan szextárgy, amelyen már egy fejlesztő is csak kacag?
„Sok olyasmit láttam már ebben a szakmában, amin szívből nevettem, ám természetesen egyikkel sem ezt a fajta szórakoztatást szerették volna szolgálni. A szex valóban igazi magánügy; ami valakinek élvezetet okoz, másnak talán furcsának tűnhet és átlép minden határt. Tulajdonképpen mindennek van piaca, noha nem feltétlenül számottevő. A cégem arra törekszik, hogy minden igényt kielégítsünk. A ritka és fétis termékeket ezért ugyanúgy megtalálhatják a vásárlók kínálatunkban, mint a mainstream darabokat” – mondta el a dizájner, aki nagyra becsüli a WeVibe nevű páros vibrátor feltalálójának kreativitását is.
„A WeVibe egy nagyszerű eszköz, igazán nagy újítás. Mostanában leginkább az új formák és anyagok nyűgöznek le. Persze nem kell újra feltalálni a kereket, azonban a vásárlók egyre igényesebbé válnak és mindenhol keresik az újdonságokat, a jobb anyagokat, több funkciót. A jövőben ide is begyűrűznek majd az online platformok: az eszközök chipekkel lesznek ellátva, melyek a világ különböző pontjain élő embereket is össze tudnak majd kapcsolni” – tette hozzá végül.