Egyre több híresség bukik le, vagy kényszerül kínos vallomásokra, amelyekből az derül ki, párjuk rendszeres megcsalásának hátterében kóros szexfüggőségük áll.
Hosszú volna a híres szexfüggők névsorát összeállítani, hiszen csak a közelmúltból olyan nevek bukkannak fel, Mark Owen és Ronald Keating a popszakmából, vagy Tiger Woods világhírű profi golfozó, hogy David Duchovnyt az X-akták Mulder ügynökét és a Kaliforgia viseltes, és szexuális kalandokba gyakran bonyolódó íróját ne is említsük.
Susan Qulliam szexológus szerint a megcsalás és a szexfüggőség két egészen különböző dolog. A szexfüggőség alig különbözik a drogfüggőségtől, ilyenkor az ebben szenvedő megszállottan cselekszik, gyakran teljesen nyilvánvaló ostobaságokat követ el, mivel nem képes a következményekkel számolni. Az esemény után ugyanakkor bűnösnek érzik magukat, amit – ördögi kör – úgy igyekszenek enyhíteni, hogy ismét szexuális kalandba bonyolódnak. A megcsalás azonban egészen másképp működik – véli a szakember. A megcsalás során az adott személy azt választja, hogy kapcsolatot létesít valaki mással. Sokkal tudatosabb döntés ez, mint a szexfüggők csillapíthatatlan szexuális éhségének impulzív kielégítése. Teljesen mindegy ilyen szempontból, hogy a megcsalás csupán egy egyéjszakás kaland távol az otthontól, egy futó kaland vagy valódi szerelem. A szexfüggőség miatti megcsalás viszont már súlyosan felforgatja az abban szenvedő életét, attól teljesen eltérően, ahogy az egyszeri megcsalás.
A szexfüggőség sokáig rejtett maradhat az abban szenvedő párja előtt, Susan Quilliam erre egy 25 éves marketingmenedzser esetét hozta fel, mint a legjobb példát. A fiatal nő csak akkor kezdett el gyanakodni, hogy valami nem stimmel a barátjával, mikor összeköltöztek. A lány akkor vette észre ugyanis, hogy amikor TV-t néztek vagy az utcán jártak-keltek a fiú nem bírja megállni, hogy ne kommentálja a képernyőn vagy az utcán látott nőket – és kivétel nélkül a megjegyzések szexuális töltetűek voltak. A fiatal lányra természetesen nem hatottak jól ezek a megnyilvánulások, önértékelése romokban hevert. Mivel a szexfüggők képtelenek összefüggésbe hozni a szexuális aktust a szerelemmel, ezért ebben az esetben is első lépésként a pár nemi élete ment tönkre. A lány gyakran ébredt arra reggelenként, hogy a fiú a másik szobában éppen pornófilmet nézett ahelyett, hogy a párjával lett volna együtt. Később a lánynak beismerte, hogy kapcsolatuk kezdete után két héttel már mással is lefeküdt – az elkerülhetetlenül bekövetkezett szakítás után pedig az is kiderült, hogy egy sornyi egyéjszakás kalandja volt végig az együttélésük ideje alatt.
Susan Quilliam szerint egy dolog közös a megcsalás és a szexfüggőség kezelésében: amint a partner gyanút fog, azonnal szembesítse azzal párját. El kell mondani a szexfüggőnek és a megcsaló félnek is, hogy amennyiben ugyanígy folytatják, akkor elveszítik az irántuk érzett szeretetet és elkötelezettséget. A szakember szerint sokat segíthet, ha a pár hajlandó együtt elmenni párterápiára.
A szexfüggőség ugyanakkor mégis nehezebb eset, itt ugyanis a racionális érvek csak ritkán működnek. Quilliam szerint, ha nem képesek a szexfüggők szembenézni tetteikkel, illetve elismerni viselkedési zavarukat, akkor sajnos nincs remény, nem fognak meggyógyulni.
A szakember ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is: a megcsalásukat szexfüggőség indoka mögé rejtő férfiak egy része egyáltalán nem szexfüggő, csak szeretne több nővel lefeküdni, a szexfüggőség ugyanis nagyon ritka pszichiátriai eset. Egy brit terápiás klinika vezetője, Steve Pope szerint a hírességek szexfüggőségéről szóló híradások, bármilyen meglepő is, pozitív hatást gyakoroltak az emberekre.
A szakember szerint a sztárok vallomásai sikeresen feloldottak egy túl sokáig élt tabut. Steve Pope szerint a szexfüggők 75-80 százaléa valamilyen gyermekkori fizikai vagy érzelmi abúzus áldozata volt. Az ilyen esetekben az emberek hajlamosak megismételni azt, amit ellenük követtek el, ami egy ördögi kört indít el, hiszen önmagukat egyre mocskosabbnak és alávalóbbnak érzik, amit aztán újabb és újabb aktusokkal próbálnak enyhíteni mindhiába.
Archive for 2010, július
Tudtad-e mi az:
“A MÉRGES SÁRKÁNY: Rögtön a szájbaélvezés után úgy kell tarkóncsapni a nőt, hogy a cucc az orrán jöjjön ki. Amikor felkel, úgy fog nézni, mint egy mérges sárkány.”;
“AZ ANGYALCSÓK? menstruáló nő orális kielégítése.”;
“A GECIVEDELŐ SPERMABÖFFENTŐ kurva: Miután mélyen a torkába élveztél a nőnek, eröltess le a torkán egy nagy üveggel a kedvenc hideg szénsavas italodból. Ezután rázd a fejét erősen előre-hátra, így hozva létre a gecivedelő spermaböffentő hatást.”;
“A DOKKOLÁS: A pénisznek egy másik férfi fitymája alá helyezése.”;
“A MEDENCEFELTÖLTÉS: Mikor a partnered köldökébe élvezel.”;
“A LÁNGOLÓ AMAZON: Közvetlenül ejakuláció előtt kirántva a péniszt, gyorsan fogjunk egy öngyújtót, gyújtsuk fel a nő szeméremszőrzetét, majd… jó tűzoltó módjára oltsuk el a spermával. A tökéletes hatás elérése érdekében a szőrzetet ajánlott előtte bekenni alkohollal.”;
“A RÓMAI ZUHANY: Szép kifejezés a hányásra. Pl. Elélvezek ha lehánysz. Betegosz.”;
“A HÓGOLYÓZÁS: Megcsókolni a nőt, miután a szájába élveztél. A sperma szájból szájba köpésére is használják.”;
“A ZEBRACSÍKOZÁS: Mikor egy fehér férfi egy fekete nő arcára élvez.”;
“A 96-OS FIGURA: A férfi és a nő egyszerre finganak a másik arcába.”;
“A DIRTY SANCHEZ: A nő ánuszából kirántott pénisszel szép barna bajszot rajzolni a szája fölé.”;
“A DVDA: Dupla Anális, Dupla Vaginális. Két fütyi a popsiba, kettő a punciba. Az egyetlen dokumentált és sikeres DVDA-t 1978. augusztus 13-án Münchenben filmezték le. Az alany Hilda Stumpy Rachmann volt, egy nyomorék nő, akinek mindkét lába hiányzott.”;
“A FELSZOPÓ: Az a nő, aki orális szekszben részesíti a pornószínészt, hogy az már harckész állapotban léphessen a kamera elé.”;
“A JUAN POOCHUTO: Hasonlít a DIRTY SANCHEZ-hez. Hátulról dugva a nőt, a férfi bedugja az ujját a nő fenekébe, hirtelen kihúzza, majd a meglepetésében hátraforduló nőnek barna bajszot rajzol az ujjaival.”;
“A DUGIKORNIS: Felcsatolható pénisz felhelyezése a homlokra.”;
“A KOKIGAMI: Japán művészeti ág, amiben sárkányt vagy gúnárt formáznak a péniszre tekert öszegyűrt papírból.”;
“A ZSELÉS FÁNK: Mielőtt a nő arcába élveznél, orrbavágod, majd összekevered a vért a spermával.”;
“A FORMIKOFILIA: Szeksz, hangyák bevonásával.”;
“A KAVIÁR: Ugyanaz, mint a BARNA ZUHANY. Az meg egyértelmű ugyebár.”;
“A PROSZTATAFEJÉS: A pénisz érintése nélkül ejakulációt okozó technika. Belülről masszírozzuk a prosztatát, aminek magömlés a vége. Ha jegelik a péniszt és a heréket, orgazmus nélkül is lefejhető a sperma.”;
“A HOUDINI: Hátulról dugva a not, élvezés elott hirtelen kirántjuk a péniszt, majd a nő fenekére, hátára köpünk, ő azt gondolja, odaélveztünk. Mikor megfordul, az arcába spriccelünk, majd eltűnünk, otthagyva őt kétségek között, vajon hogy csináltuk ezt?”;
Mel Gibson az ágyban pervert Mad Max volt. Mel Gibsont egyik barátja ajánlotta be George Miller producer-rendezőnek, aki válogatást tartott új filmje, a Mad Max főszerepére 1979-ben. A színész a válogatás előtti este egy kuplerájban mulatott és hulla részegre itta magát, majd összetűzésbe keveredett három férfival, akik alaposan helybenhagyták. Mel másnaposan, borostásan, sérülésekkel az arcán ment el a válogatásra, maga sem gondolta volna, hogy megkapja a szerepet. Ám amikor a rendező meglátta a fiatal, világítóan kék szemű, harcedzett férfit, felkiáltott, hogy a ő a tökéletes Max Rockatansky!
Mel imádta a forgatást és kiélvezte annak minden pillantát. A forgatásokon rendre hulla részeg volt, és falta a szebbnél szebb nőket. Megtehette, hiszen a Mad Max soha nem látott sikert ért el. Mel Gibson egy csapásra világhírű, szexidol, a produkció pedig egy korszak életérzésének kultikus filmje lett 1979-ben.
A kedves fogorvos asszisztens, Robyn továbbra is a közelében volt, hébe-hóba vele is összefeküdt. Ám mivel Mel gyakran hangoztatta, hogy a védekezés nem az erőssége, Robyn az egyik aktus során teherbe esett. Mivel dacára féktelen életmódjának, Mel hívő katolikus volt, feleségül vette a lányt, akit a maga módján nagyon szeretett. 1982-ben már három gyermekük volt.
Persze mindez nem gátolta meg Melt abban, hogy folyamatosan nőzzön. A Mad Maxnek két folytatása is készült, a harmadik részben rövid életű, ám annál szenvedélyesebb viszony kezdett Tina Turnerrel. Miközben Gibson felesége otthon nevelte a közös gyerekeket, Mel a forgatásokon nyíltan hancúrozott a szexis énekesnővel. Részegen gyakran üvöltözött a stáb tagoknak, hogy „ itt jön Tina, aki tegnap fél órát térdelt előttem!”
Turner tűrt, hiszen beleszeretett a jóképű színészbe. Hogyne szeretett volna bele! Hiszen Gibson a nagy kék szemeivel, finom vonásaival, a belőle áradó szexepillel nagy változás volt a mindig részeg és verekedős Ike Turnerhez képest. Ám ahogyan Ike annak idején, úgy Gibson sem tartotta vajmi sokra Tinát. Gibsonnak csupán egy egzotikus kaland volt az énekesnő, szenvedélyét újabb és újabb nőkön élte ki, miközben felesége zokogva várta otthon.
Szexpláza backstage szexképek – Ha tetszenek a Szexpláza Cumsun című pornófilm forgatásán készült rendezői képek és a szereplő plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés – További plázacicák baszás után, arcra szájba ondózva pornófilm forgatáson
Lányom segíts már! – hát igen, ennyit az átélésről. Pont most kezdtem volna elképzelni, hogy az érzéki gyönyör milyen is valójában, de nem, az én drága jó apám közbeszólt! És milyen nehéz lesz újrakezdeni…
- Nem érek rá! – kiáltottam az emeletről, egy kissé remegő hangon. – Nem lehetne később?
- Nem – hangja határozott és halk volt -, most gyere.
Hangosan sóhajtottam. Ilyen az én apám, ha ő akar valamit, akkor annak úgy is kellett lennie. Harmincas évei végén jár és még mindig nagyon jóképű. Akárhányszor jön hozzánk valaki, vagy mi megyünk el, mindig megcsodálják – a fiatal és idős nők egyaránt -, ilyenkor mindig büszkeség fog el. Igen az én apám még mindig vonzó férfi.
Mire a konyhába értem különös látvány fogadott. Apám felrobbantotta az ebédet. Eléggé komikus látvány volt ott látni egy rakás krumpli és húsdarabok által alkotott kupacon csúszkálni.
- Hát itt meg mi történt? – alig bírtam visszatartani a nevetésemet.
- Azaz átkozott macska! Tudtam, hogy nem kellett volna megtartani! De nem! Ragaszkodtatok hozzá, és most nézz körül! Az egész konyha egy disznóól! – dühöngött.
- Ha jól értem a macska okozta a felfordulást. – mégsem robbant fel semmi…. – Mégis, mit csinált?
- Dörgölőzött – ekkor már nem bírtam bent tartani a nevetésemet. – Nem vicces! Az a büdös dög a lábamhoz simult és felborított. Aztán kiesett a kezemből minden és…,és… – ekkor már ő is hahotázott. Imádom, ahogy nevet, mindig olyan életteli és vidám. Én erre sosem lehetek képes, mert sosem tudom magam teljesen elengedni, és mert merőben különbözünk egymástól. Az ő bőre napbarnított, jó magas és sportos, míg én utálok sportolni. Ennyit a külső hasonlóságról……
- Jól van, mára fejezzük be – jelentette ki, mikor már összeszedtük magunkat. – Majd Márti néni összeszedi, végül is ezért kapja a fizetését.
Márti néni, ahogy mi hívtuk egy nyugdíjas, hatvanas öregasszony. Néhány éve dolgozik nálunk. Ő végzi a házimunkát – kivéve a főzést -, az ugyanis nem igazán megy neki. De alapjába véve nagyon meg van vele elégedve mindenki.
- Akkor én, miért kellek?
- Hogy tanúsítsd nem én vagyok a hibás, hanem a macska. – ezzel mindketten újabb nevetésben törtünk ki.
Már nagyon fáradt voltam. Timi nagyijának újraírtam mindent, az elejétől kezdve. Nehéz volt, de szerintem jó lett. Főleg, hogy, ilyet még sohasem csináltam.
- Megfürdök – motyogtam félhangosan.
Levetkőztem és benéztem a tükörbe. Teljesen olyan vagyok, mint az anyám! Ugyanolyan alacsony és törékeny teremtés, csak fiatalabb kiadásban. Nagyot sóhajtottam, mely halkan visszhangzott.
Behúztam a zuhanyajtót, és megengedtem a vizet. Kellemesen meleg volt, nem túl hideg se nem túl meleg. Annyira beleéltem magam, hogy észre sem vettem, hogy valaki bejött, míg hátulról át nem ölelt. Halkan felszisszentem, meg akartam fordulni az idegen nem hagyta.
Elsőre azt sem tudtam ki az, sőt még másodjára sem, csak amikor a mellem kezdte el simogatni esett le, hogy a saját apám taperol. Nem tudtam, mit csinálhattam volna. Ha hagyom, hogy folytassa, akkor elég kínos lesz a szembesítés, de ha most szólok, akkor a végén csak egy jót nevetünk. Csak hát volt egy kis probléma, én ezt élveztem és a jelek szerint ő is, mert a csípője hozzám nyomódott, és éreztem a merev férfiasságát.
Fogalmam sincs honnan, de erőt gyűjtöttem és megfordultam. Azt az arcot sohasem fogom elfelejteni, míg élek. Kétségbeesés, düh és – igen jól láttam a szemében – , vágy kavargott.
- Apu, nézd, felejtsük el – suttogtam.
- Azt fogjuk tenni – ezzel kiviharzott a fürdőből.
Remegő térdekkel magamra tekertem a törülközőt és a szobámba menekültem.
- Te jó ég! – dőltem az ajtónak. Biztos azt hitte, anya vagyok, és ezért simogatott olyan érzékien. De hol van anya, ha azt hitte, én vagyok az? Tanakodás közben pizsamát vettem fel, amely egy trikóból és egy rövidke nadrágból állt.
Kopogtak.
- Gyere! – biztos anya az.
- Kori, drágám, én vagyok az. Bejöhetek? – dugta be a fejét apu.
- Persze.
Egyenesen előttem állt meg, mintha, kissé tétovázott volna. Ami érthető…
- Az előbb történteket meg kellene beszélünk. Nézd, én azt hittem, anyád van bent. Sohasem jutott volna eszembe ilyet tenni, ha tudom…
- Nyugi, apa! Semmi sem történt. Csak azt nem értem, miért hitted, hogy anya vagyok?
- Anyád egy órával ezelőtt jött haza, és gondoltam meglepem… de nem ő volt ott, ugyanis már elment, mert visszahívták a kórházba. Hagyott levelet a konyhában.
- Óh! Így már érthető.
- Akkor elfelejtjük?
- Persze – feleltem.
Ezzel fogta magát és zavartan kisietett.
Az éjszaka közepén hirtelen felébredtem. Hihetetlenül megszomjaztam.
Miközben a lépcsőn mentem le, fura hangokat hallottam. Nyögéseket, szuszogáshoz hasonló hangokat. Gondoltam biztos hazajött anya és apuval megy az akció, bár azt mondta apa, hogy ma nem jön haza. Akkor biztos a tv vagy valami…
ÉS igazam lett!
Apám hegylakót nézett. És pont a szex jelenet ment. Gondoltam hangosan köhécselek, hogy észrevegyen, de arra sem reagált. Végül is kb. 10méter választott el engem tőle, meg aztán biztos érdekes a film…
Így hát közelebb mentem és hirtelen elhatározásból megszólaltam.
- Le tudnád halkítani egy… – akkor vált világossá előttem, hogy miért is nem hallott meg engem. Ugyanis maszturbált! Önkéntelenül is oda néztem és láttam hatalmas, merev péniszét. Teljesen megbabonázott apám farka és még, csak fel sem tűnt neki, hogy ott vagyok!…Gondoltam megint köhécselek, azt meg kell hallania!!!!
Ezt meg is tettem. És akárcsak a zuhany alatt itt is láttam a szemében vágyat. De itt mát nem érdekelt, hogy mi lesz, ugyanis még mindig leplezetlenül bámultam a farkát, amit ő is látott.
Lassan visszarakott mindent a helyére, és felállt. Egyenesen elém.
- Mond csak, meg akarod ezt is beszélni? – ismét én törtem meg a csendet.
- Igen – hangja határozott volt -, te szűz vagy még?
Ezt úgy kérdezte, mintha mindennapos dolgot beszéltünk volna meg, mint például: Milyen volt a suliban, de nem,ő azt kérdi, hogy szűz vagyok – e!
- Hát – hezitáltam -, nem.
- Aha! Akkor gondolom számodra világos, hogy egy férfinak vannak bizonyos szükségletei.
- Persze, de nem azon lepődtem meg, hogy te… itt… érted. Hanem a…
- Hanem a…? – sürgetett.
- Hanem a… méreteken – nyögtem ki nagy nehezen. – Tudod, a… öööö… ugye érted mire akarok kilyukadni? – jesszus ez egyre kínosabb! – Inkább menjünk a konyhába! – javasoltam.
Egymással szemben ültünk le, a lehető legmesszebbre a másiktól. Eléggé kínos volt, és most nem a helyzetre gondolok, hanem a tényre, hogy apám pénisze lázba hozott! És nem csak azért, mert félig-meddig tapasztalt vagyok, és láttam egy jól megnőtt, ágaskodó péniszt, hanem, mert a saját apámé hozott lázba!
Most biztos azt gondoljátok, milyen undorító, de nem bírtam másra gondolni! Igen, tudom ez beteg dolog, de mit csináljak?!
- Szóval, mire akartál kilyukadni?
- Nézd, apa, ez eléggé nehéz nekem,de megpróbálom elmondani, ha elmondod, mit éreztél a zuhany alatt.
Szemmel láthatóan zavarban volt, amit ismételten nem csodálok…
- Mint már mondtam, azt hittem az anyád vagy, és azért mentem be…
- Jó, de mit éreztél?
- Hát – megköszörülte a torkát -, mint láthattad eléggé… eléggé…
- Felizgultál?
- Igen… de te a lányom vagy, és nem normális dolog a saját gyerekemre beindulni!
- Ugyan apu, az állatok is ezt csinálják, akárcsak az a büdös dög, amelyik fellökött délután. – oldottam a hangulatot, mely szemmel láthatóan jobb lett.
- Nos, azt ajánlom, hogy felejtsük el ezt is, és csináljunk úgy, mintha semmi sem történt volna.
Ez most komolyan gondolja?!
- Nem, apu! Nem akarom elfelejteni! Épp ez az, hogy nekem tetszett, amit láttam, és… és jó volt! – egy szuszra elhadartam neki a dolgot és még csak meg sem lepődött! – Tehát nem akarom, hogy elfelejtsd. Nem csak te gerjedtél be, hanem én is – ez persze nem volt igaz,viszont teljesen megbabonázott -, és annyira jó volt, hogy végre valaki egy kicsit kényeztetni akart! Érted mire gondolok?
- Ha jól értem, te is… kívántál engem… Ugye ere gondolsz?
- Igen.
- És nem akarod elfelejteni?
- Nem.
- Tehát, meg akarod ismételni?
- Fogalmazhatunk így is.
Látszott rajta, hogy ő is ezt akarja, csak az erkölcsei tartják vissza, gondolom…
- Aha. Akkor holnap tehetnénk egy kísérletet?
- Persze.
Micsoda nap! – gondoltam már az ágyamban. Kissé bizarr volt,de lényegében jó. Örülök,hogy kibírtam mondani, azt, amit már régen ki kellett volna mondani. A hetedik mennyországban éreztem magam, amikor arra a nagy faszra gondoltam, ami nemsokára bennem lesz. Te jó ég! Ha ezt tudnák a suliban, akkor többé nem gondolnák, azt, hogy milyen jó kislány vagyok… Hanem, elmezavarodott is!
De akárhányszor eszembe jutott, nem bírtam ellenállni a gondolatnak,hogy magamban érezhessem. Végül is, mi tart vissza? – kérdeztem magamtól. Hisz anya nincs otthon, és testvéreim sincsenek… Fogtam magam, és átmentem apámhoz.
Kopogás nélkül benyitottam és leültem az ágya szélére.
- Tudod, apa – kezdtem gyorsan, nehogy előttem szólaljon meg -, azért jöttem, mert nem bírom elfelejteni…És segítene, ha hagynád, hogy feldolgozzam.
- Persze, amit csak akarsz – egyezett bele.
- Meg akarom fogni…
Egy rántással lerántotta a takarót, és ott feküdt előttem meztelenül. Pénisze félig állt már mikor hozzá értem. Lassan elkezdtem simogatni, fel-le. Hihetetlenül jó érzés volt. Tudtam, most már nincs megállás.
A lehető leglassabban ráhajoltam a férfiasságára – a szívem a torkomban dobogott -, és fentről lefelé végigcsókoltam, majd felfelé is megtettem ugyanezt. Halkan sóhajtozott, mely zene volt füleimnek. Csodálatos érzés volt tudni, hogy hatalmam van felette, hogy nem menekülhet…
- Istenem, Kori, ne kínozz már! Kapd végre be! – halkan felnevettem, és még egyszer végigcsókoltam. Először csak a makkot kaptam be, ízlelgettem, és vártam, hogy felnyögjön. Szép lassan haladtam aztán lefelé, mígnem teljesen el nem nyeltem. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába – immár sokadszorra -, de egyszerűen nem tudtam betelni vele! Ahogy egyre gyorsabban mozogtam, úgy ő egyre hevesebben szedte a levegőt.
- Kicsim, mindjárt… – zihálta.
Nekem sem kellett több, gyorsan megszabadultam a ruháimtól, és ráültem. Hatalmas volt..!
Erős kezét a csípőmre kulcsolta, és vadul fel-le mozgatott. Közben mindenütt simogattam, ahol hozzá értem és csókolgattam, ahogy ő engem. Hangos kiáltással jelezte, hogy elélvezett, nekem sem kellett több, kétszer gyorsabban elkezdtem meglovagolni, és én is követtem a csúcsra.
Még egy darabig lovaglópózban maradtunk, és megismételtünk mindent, persze, ekkor már ő is kinyalt engem…
Az ismerősei ugyanis már megszokták, hogy mutogatja magát. Szerinte az lett volna a meglepő, ha nem jelentkezik egy olyan versenyre, ahol meztelenkedhet. Az aktmodellként dolgozó fiatal lány egyedül azt sajnálja, hogy a fotózáson nem a legjobb formáját hozta. Két éve feküdt először kés alá, a válogatásra pedig még úgy érkezett, hogy varratok lógtak a melléből a második nagyobbító műtét után, szeme alatt pedig lila karikák voltak az orrműtéttől. Tovább a teljes cikkre
Egy 35 éves görzi férfit, Ramon Berlosót vádol az olasz rendőrség legalább két prostituált brutális meggyilkolásával: a börtönviselt Berlosót kedden fogták el a padovai vasútállomáson.
Egy Udine közeli patak medrében találták meg a két nő erősen bomló holttestét. A szomszédos mezőről lerült elő a gyilkos fegyver, egy profi számszeríj.
A 24 éves romániai származású Diana Alexiu autóját még június 29-én találták meg Udine közelében, a rendőrség kutyákkal és helikopterekkel indult a nő keresésére. A másik áldozat egy 28 éves olasz nő.
A két nő után március óta nyomoztak, de csak kedden találtak rá a meztelenül eltemetett holttestekre az Udine melletti Aiello del Friuli településen: az áldozatokat Berloso bottal ütötte, halálra nyilazta, levetkőztette, majd elásta a őket. A gyilkos eszközöket is itt ásta el.
Az olasz férfi a gyilkosságokat számszeríjjal követte el, tettét pedig azzal indokolta, hogy pénzre volt szüksége. Berlosót a kilencvenes években egyszer már elítélték gyilkosságért, akkor egy férfit ölt meg egy verekedés során Friuliban.
Az olasz csendőröket az egyik meggyilkolt prostituált telefonja vezette nyomra: Berloso néhányszor használta, amikor harmadik kiszemelt áldozatával igyekezett randevút megbeszélni. A letartóztatás nem ment könnyen, Berloso kedden többször is meg tudott lépni az őt kergető rendőrök elől, mielőtt a pályaudvaron elkapták volna.
A két játékos egy kiskorú prostituálttal létesített kapcsolatot, hiába állítják, hogy nem tudták, hány éves volt a lány, mindkettőjüket lefogta a francia rendőrség. Három évet és 45 ezer eurós büntetést kaphatnak.
A francia rendőrség őrizetbe vette Franck Ribéryt, és Karim Benzemát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szexuális szolgáltatásért cserébe pénzt adtak egy 18 év alatti lánynak. A két játékost az év elején már kihallgatták az ügyben, miután az aktus idején a 16 éves kis kurva Zahia Dehar elmondta, lefeküdt a két játékossal.
Akkor mindketten tagadták bűnösségüket, Ribéry ügyvédje a rendőrség lépcsőjén adott nyilatkozatában megismételte az elhangzottakat: „Szándékosság nem merülhet fel, hiszen ügyfelem nem tudta, hány éves a lány, és ránézésre nem lehetett megállapítani, hogy kiskorú. A lány nem mondta el senkinek, hány éves, sőt, a sajtóban úgy nyilatkozott, hogy nagykorú” – mondta Sophie Bottai.
A fiatalkorú prostituáltakkal foglalkozó ügyosztálynak csütörtök reggelig kell eldöntenie, előzetes letartóztatásban tartja-e a két futballistát, vagy szabadlábra helyezik őket. Franciaországban a prostitúció 18 év felett legális, de kiskorú megrontásáért akár három év börtön, és 45 ezer eurós büntetés is kiszabható.
Előző cikkek a témában: Kiskorúval szexelt a futballsztár - Ribéry kiskorú kurvás botránya ellenére is népszerű - Szexbotrány után megbocsát Ribery neje
A két játékos egy kiskorú prostituálttal létesített kapcsolatot, hiába állítják, hogy nem tudták, hány éves volt a lány, mindkettőjüket lefogta a francia rendőrség. Három évet és 45 ezer eurós büntetést kaphatnak.
A francia rendőrség őrizetbe vette Franck Ribéryt, és Karim Benzemát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szexuális szolgáltatásért cserébe pénzt adtak egy 18 év alatti lánynak. A két játékost az év elején már kihallgatták az ügyben, miután az aktus idején a 16 éves kis kurva Zahia Dehar elmondta, lefeküdt a két játékossal.
Akkor mindketten tagadták bűnösségüket, Ribéry ügyvédje a rendőrség lépcsőjén adott nyilatkozatában megismételte az elhangzottakat: „Szándékosság nem merülhet fel, hiszen ügyfelem nem tudta, hány éves a lány, és ránézésre nem lehetett megállapítani, hogy kiskorú. A lány nem mondta el senkinek, hány éves, sőt, a sajtóban úgy nyilatkozott, hogy nagykorú” – mondta Sophie Bottai. A fiatalkorú prostituáltakkal foglalkozó ügyosztálynak csütörtök reggelig kell eldöntenie, előzetes letartóztatásban tartja-e a két futballistát, vagy szabadlábra helyezik őket. Franciaországban a prostitúció 18 év felett legális, de kiskorú megrontásáért akár három év börtön, és 45 ezer eurós büntetés is kiszabható.
Előző cikkek a témában: Kiskorúval szexelt a futballsztár – Ribéry kiskorú kurvás botránya ellenére is népszerű – Szexbotrány után megbocsát Ribery neje
Egyre több részlet lát napvilágot Cristiano Ronaldo kisfiával kapcsolatban. Barátai különböző brit lapoknak elárulták, hogy a gyerek még márciusban született, az anyja egy szegény amerikai pincérlány. Cristiano Ronaldo a foci vb idején, július 3-án tette közzé a hírt, hogy apa lett. Annyit tett hozzá, hogy az anya kiléte titok marad és a gyereket ő neveli fel. Béranyáról írt a portugál sajtó, amit kétkedve fogadott mindenki, hiszen miért venne igénybe egy béranyát egy olyan világhírű, jóképű és gazdag fickó, mint Ronaldo, aki nők százezrei közül választhat.
A brit sajtó persze tovább nyomozott, és kezd kirajzolódni az igazi történet. Több angol lapban is nyilatkozott Ronaldo néhány ismerőse, akik elárulták, hogy Ronaldo tavaly júniusban, feltehetően Las Vegasban feküdt össze egy szegény pincérlánnyal, és ebből az egy éjszakás kalandból született a kisfiú.
– Ronaldo jól adta a hülyét – mesélte az egyik barát. – Amúgy jól beszél angolul, de ha arra van szükség, elkezd makogni. Most is ezt történt, csak annyit mondott a lánynak: én és te, dugunk? A lány nem értette, majd a szórakozóhely párás ablakára rajzolt egy szívet, és annyit: én, te, csók. Ronaldo hotelszobájában kötöttek ki, a lány pár hónappal később Ronaldo ügynökén, Jorge Mendesen keresztül üzent: terhes. A DNS-teszt igazolta a feltételezést, Ronaldo az apa. A focista ügynöke mindent elrendezett, a lány egy vagyont kapott azért, hogy lemondjon a babáról – a gyereket csak 18 éves kora után láthatja –, és hogy megőrizze anominitását.
– Ronaldo örül, hogy apa lett, még akkor is, ha váratlanul érte – mondta a barát. – A gyerek egyébként márciusban született, de a vb alatt derült ki, hogy Ronaldo az apa. Anyjával, Doloresszel és nővéreivel, Katiával és Elmával megbeszélte a dolgot, vállalták, hogy gondját viselik a kicsinek. Ha ő nem állt volna a baba mellé, a katolikus hitben élő család karolta volna fel, hiába, Cristiano Ronaldo Junior Dolores unokája, ez a tény mindent felülír.
További cikkek focista szex és botrányok témában: Ronaldo titka a szép Irina - Dobó Katát megdugta Ronaldó - Varga és Merczel nőnek öltözött - A foci VB nyitókoncerjén az énekesnő a pináját fogdosta - Ribéry kiskorú kurvás botránya ellenére is népszerű - Meghalt Ronaldo transzvesztita partnere