Archive for 2010, július

linsday_bortonben_seggbe_ujjazvaA színésznő mégiscsak bevonult a lynwoodi börtönbe, hogy letöltse a legújabb hírek szerint 14 napra kurtított börtönbüntetését. Bár a bíróság előtt konfettivel fogadták, a börtönben töltött első pár perc nem volt diadalmenet: ugyanúgy levetkőztették és megmotozták, mint bárki mást. Rabtársai ugyan odavannak érte, de a magánzárka ettől megvédi.
Lindsay Lohan kedden némi előjáték után mégis bevonult a börtönbe, hogy letöltse a bíróság által kirótt büntetését, amit azért kapott, mert megszegte a próbaidőre helyezés feltételeit a 2007-es ittas vezetése miatt. Eredetileg kilencven napot kellett volna a hűvösön tölteni, de ez először huszonháromra módosult, a legújabb hírek szerint pedig valószínűleg már csak 14 napig tart majd a börtönélet. Lohannek a börtönbe bejelentkezés előtt meg kellett jelennie a bíróságon. Bár hivatalosan fél kilenckor volt jelenése, hét percet késett, ugyanis az őt szállító autó dugóba keveredett. A bíróság előtt természetesen fotósok sorfala várta az édesanyja társaságában érkező hírességet, meg pár könnyekre vadászó katasztrófaturista, akik egyike aranycsillámos konfettivel dobálta meg a hecc kedvéért.
Puccos bevonulás: Lohan végül nyolc óra negyven perckor lépett be a tárgyalóterembe, ahol összesen 10 percet töltött. Szemtanúk szerint a 24 éves színésznő a könnyeivel küszködött, amikor Marsha Revel bírónő bejelentette, hogy itt az idő, nincs menekvés, igenis le kell töltenie a büntetését. A börtönbevonulás előtt még gyorsan mindenféle lapnak zsinórban vetkőző színésznő természetesen ügyelt arra, hogy tetszetős külsővel érkezzen meg a bíróság elé, hiszen ki tudja, hogy mikor készülhet róla újabb előnyös kép. Lohan frissen szőkített hajjal, szűk farmerben, magassarkúban, szürke pólóján fekete fűzőszerűségben és dögös fekete bőrkabátkában jelent meg a bíróság előtt. Egyesek szerint még a száját is feltöltette a jeles alkalomra. A Lynwood női börtön lakói kitörő lelkesedéssel fogadták a színésznőt érkezésekor, az elhíresült intézményben egyébként korábban már Paris Hilton, Nicole Richie, sőt, egyszer már maga Lohan is tiszteletét tette kerek 84 perc erejéig.
Itt azért már sírva fakadt: A Daily Mail információi szerint Lindsay Lohan könnyek közt tűnt fel a lynwoodi női börtön egyik oldalsó bejáratánál, és az se vigasztalta, hogy a 90-ről már korábban 23-ra csökkent büntetése újabb egy héttel rövidült: a Los Angeles-i Seriff Hivatal szóvivője, Steve Whitmore azt is megosztotta a közzel, hogy a színésznőnek csak két hetet kell kibírnia Lynwoodban. „Augusztus elsején vagy másodikán engedik ki, mivel jó a magaviselete, és túlzsúfoltság van a börtönben” – nyilatkozta Whitmore a People-nek. A rendőrség hangsúlyozta: a büntetés ilyen arányú csökkentése nem Lohannek szóló kivételezett bánásmód, és ezt a Daily Mailnek nyilatkozó rabok is megerősítették.
“Sírt, amikor megérkezett. Megbilincselték, de nyugodtnak tűnt. Üdvözöltük, azt mondtuk neki, hogy az Isten áldja meg, és visszamosolygott ránk” – mesélte élményeit az egyik elítélt, Tiffany Hawes, akinek 35 napot kell ülnie, mert lejárt jogosítvánnyal vezetett. „Üdvrivalgással fogadtuk, és mondtuk neki, hogy szeretjük” – tette hozzá az ötvenéves Brenda Armstrong, akinek az eredetileg kiszabott százhúsz napból csak húszat kell rács mögött töltenie. „Kedves volt, mosolygott, de látszott rajta, hogy sírt. Ő is ember, akárcsak mi. Igaz, ő történetesen egy híresség, akinek sok a pénze” – nyilatkozta Jen Devey, aki azt is megemlítette, hogy Lohan azért bizony rendesen elszúrta a dolgait.
A motozás sem maradt el: Miután a híres rab megérkezett, a börtön egyórás zárlatot rendelt el, lakóinak be kellett menniük a cellájukba. Lohan azonban ettől eltekintve nem kapott különleges bánásmódot: akárcsak sorstársait, őt is ugyanúgy levetkőztették, ujjlenyomatot vettek tőle, és még testüregi motozást is végeztek rajta, mielőtt belebújhatott volna a rabok kötelező viseletébe, a narancssárga kezeslábasba – írja a lap. A testregi motozás a hüvely a végbélnyílás ujjal való vizsgálatát jelenti, hogy nem rejtett e oda valamit a rab. Ezután természetesen lefotózták, Lohan a kép tanúsága szerint még el félmosolyt is próbált megereszteni a kamerának. Ezután felvették az adatait, a börtön hivatalos nyilvántartási oldaláról így az egész világ megtudhatta, hogy Lindsay Lohan pontosan 167 centiméter magas, 52 kilót nyom, szőke a haja és – meglepő módon – fekete a szeme. Az adatfelvétel után a színésznő elfoglalhatta a celláját, ami szomszédos azzal az Alexis Neiersével, aki a hollywoodi celebek lakásait feltörő Bling Ring néven emlegetett betörőbanda egyik tagja, és azután került börtönbe, hogy Orlando Bloom házának kirablásakor végül lebukott.
Spagetti volt vacsorára: Lohan cellája egyébként a 2200 férőhelyes börtön speciális részlegében található, és az egyetlen kivételezés, hogy magánzárkát kapott, ahonnan saját biztonsága érdekében naponta csak egy órára engedik ki. A sheriff hivatala egyébként igazán bőkezű tájékoztatást nyújtott Lohan első napjáról, nem csak a színésznő pontos paraméterei derültek ki, hanem az is, hogy az első napon milyen vacsora várta: állítólag spagettit kapott brokkolival. A TMZ kicsit részletesebb tájékoztatást adott: ők úgy tudják, Lohan kapott még némi kenyeret, egy kevéske almamártást, és a spagetti valójában pulykahúsos tetrazzini volt, és az egészet egy pohár tejjel öblíthette le. A seriffhivatal szóvivője szerint egyébként Lohan jól viselte az első napját, “nyugodt volt és együttműködő” – mondta a TMZ-nek.
Gyors ügyvédcsere: A Daily Mail szerint az utolsó pillanatok is tartogattak némi kihívást a színésznő számára. Robert Shapiro sztárügyvéd ugyanis röviddel a Lohan börtönebevonulása előtt lépett vissza a színésznő képviseletétől, amit egyébként hivatalosan el sem vállalt. Shapiro állítólag azután döntött így, hogy a Lohan keddi jelenését megelőző délután találkozott a bíróval. Szerencsére a celeb korábbi ügyvédje, Shawn Chapman Holley beugrott a helyére. Bár anno, az ítélet kihirdetése után ő is faképnél hagyta híres ügyfelét, nem írta alá a lemondásáról szóló papírokat. Holleynak tegnap délután egy gyilkossági ügy miatt kellett volna megjelennie a bíróságon, de inkább elnapolták az ügyet, hogy Lohan mellett lehessen.
A rajongók imáira számít:Holley egyúttal arra kérte a rajongókat, hogy segítsenek a rossz útra tévedt kedvencüknek átvészelni a következő napokat. „Ugyanannyira fél, mint amennyire más is rettegne hasonló helyzetben. De eltökélte, hogy letölti a büntetését. Arra kér mindenkit, hogy imádkozzanak érte és támogassák őt. Elismeri a felelősségét, felvállalta tettét, és teljesíti a kötelességét” – nyilatkozta Holley a bíróságon, miután ügyfelét átkísérték a börtönbe. Lohan a bírósági jelenés előtti éjszaka még gyorsan írt pár sort a Twitter-oldalára, és láthatóan még mindig nem akarta elhinni, hogy ismét börtönbe kell mennie. Azóta valaki egy kamu Twitter-oldalt is létrehozott LindsayInJail (LindsayBörtönben) felhasználónévvel, ahol Lohan kamu börtönkalandjairól tudósít.
Ha azonban igaz, hogy valóban csak két hetet kell ülnie, a színésznő még legújabb filmje premierje előtt kiszabadul: a Machete ugyanis szeptember harmadikán kerül a mozikba. Igaz, nem bulizhat azonnal boldogan a premieren, szabadulása után még részt kell vennie egy 90 napos elvonókúrán.

Lothar Matthäust megcsalja a neje. A Bild című német bulvárlap olyan fotókat közölt, amelyeken felesége, a 22 éves Liliana egy úriemberrel ölelkezik és csókolózik. A férfi nem Matthäus. A Bild által leközölt fotókon az egykori magyar szövetségi kapitánynál 27 évvel fiatalabb felesége fürdőruhában csókolózik egy férfival, akit állítólag Matteónak hívnak. A Bild úgy tudja, hogy a férfi egy dúsgazdag olasz üzletember. A Szardínián történt eseményeket felgöngyölítette a bulvárlap, és megtudta, hogy Liliana azt mondta a férjének, egy jól fizető modellmunkát kapott a szigeten. Amikor Matthäus érte ment Nizzába, és számon kérte rajta a fotókat, a lány még mindig tagadott, azt állította, egy ártalmatlan csókról volt szó. Ám amikor az újságírók kezdték el faggatni az egykori világválogatott labdarúgót, teljesen összeomlott.
– Ha valaki hibázik, akkor vállalnia kell a következményeket, nem pedig hazugságokkal megpróbálni menteni a helyzetet – akadt ki felesége viselkedésén a német sztár. – Iszonyúan csalódott vagyok, hogy a nő, akinek én mindent megadtam, akinek minden ajtót megnyitottam, így elbánik velem, nyilvánosan tesz nevetségessé. A legrosszabb, hogy megcsalt és becsapott, egyszerűen elfelejtette, hogy én vagyok a férje. Egy biztos: most külön fogunk költözni.
Egyszer már megcsalta őt Liliána: Lothar és Liliana viharos kapcsolatában az első szakítás 2008- ban következett be – alig négy hónapos együtt járást követően. Esküvőjük után is rendszeresen veszekedtek, az elmúlt szilvesztert is külön ünnepelték, Matthäus Moszkvában, neje Kitzbühelben – ahol a szemtanúk szerint hevesen flörtölt egy német milliomos fiával.

Magyar exhibicionista picsák mutogatják magukat az Akmodell műsorban. A teljes videók itt: 1.rész, 2. rész. 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész.

keleti-gyorgyi-kozmix-lanyi-lalaKeleti Györgyi elesetten bolyongott az éjszakában, miután párja, Lányi Lala szakított vele. Elveszettnek és rosszkedvűnek tűnt. A Bors megpróbálta megtudni az okát. Budapest egyik népszerű parti helyszínén látták Keleti Györgyit egy újságíró barátjával. A modell fehér farmernadrágot és márkás sportcipőt viselt, a beszámolók szerint egyhelyben állt, kocsikulcsát szorongatva, kissé elveszetten. Nem bulizott, nem ivott és nem is pasizott.
– Felfoghatatlan, hogy már egy szórakozóhelyre sem tehetem be úgy a lábam, hogy abból néhány nap múlva ne legyen újságcikk. A történet egyszerű. Az egyik barátommal ugrottunk be a szórakozóhelyre, miután ő keresett valakit, akinek a nevét nem szeretném nyilvánosságra hozni. Megtalálta, és el is jöttünk. Mivel autóval voltam, és rövid ideig tartózkodtam a szórakozóhelyen, ezért semmit nem fogyasztottam. Fáradt is voltam, talán ezért láthattak elveszettnek – mondta Keleti Györgyi, akit a hírek szerint nagyon megviselt, hogy a Kozmix frontembere, Lányi Lala szakított vele. Mély érzelmek kötötték a zenészhez, és még bízik abban, hogy egyszer valaha egy pár lehetnek, tudatta lapunkkal Györgyi egyik ismerőse.
– Már másfél évvel ezelőtt megfogadtam, hogy a magánéletemről nem beszélek, így nem is szeretném kommentálni ezt a hírt. Sejtelmem sincs, hogy az ilyen típusú információk honnan és kiktől származhatnak. Ezek nagyon bosszantanak, mert úgy érzem, bárhol is legyek, állandóan a figyelem középpontjában vagyok. Nem értem, miért vagyok annyira érdekes, hogy mindenki azt nézze, mit csinálok. Miért nem foglalkozik mindenki a saját ügyeivel? A dolgok folyamatosan változnak, semmi sem állandó. Csak a hozzám közel állók, a szüleim ismerik az életem részleteit, és ez továbbra is így marad – mondta Györgyi.

Olga Martinez régebben Evelyn Stone magyar pornós picsa videó, kattints és nézd!

A Mad Maxnek két folytatása is készült, a harmadik részben rövid életű, ám annál szenvedélyesebb viszony kezdett Tina Turnerrel. Miközben Mel Gibson felesége otthon nevelte a közös gyerekeket, Mel a forgatásokon nyíltan hancúrozott a szexis énekesnővel. Részegen gyakran üvöltözött a stáb tagoknak, hogy „ itt jön Tina, aki tegnap fél órát térdelt előttem!”
Turner tűrt, hiszen beleszeretett a jóképű színészbe. Hogyne szeretett volna bele! Hiszen Gibson a nagy kék szemeivel, finom vonásaival, a belőle áradó szexepillel nagy változás volt a mindig részeg és verekedős Ike Turnerhez képest. Ám ahogyan Ike annak idején, úgy Gibson sem tartotta vajmi sokra Tinát. Mel Gibsonnak csupán egy egzotikus kaland volt az énekesnő, szenvedélyét újabb és újabb nőkön élte ki, miközben felesége zokogva várta otthon. Tovább a teljes cikkre

Tímea állítólag sosem tudta elválasztani egymástól a szerelmet és a szexualitást. Rába Tímea aki mostanában öregen is fotózott, a szexi Orosz Barbarának mesélt, arról, hogy mi tesz egy férfit igazán vonzóvá. A modell elárulta, hogy mindig is egy vagány csajnak tartotta magát ezen a téren, imádta, ha a középpontban lehet, a pasikkal bátran flörtölt. Úgy véli azonban, hogy nem lehet csupán egy-egy szexi testrész miatt megkívánni valakit, nála nem csak a külsőségek dominálnak, a vonzalomnak kell, hogy legyen érzelmi alapja is. Tímea ezért korábban sem értette, amikor barátnői méregették a srácok hátsóját.
– Az ágy és a szexualitás nekem soha nem volt külön, sokkal komplexebb dolog. Én egy feneket nem tudok megkívánni, nekem ez olyan furcsa, nekem ez kevés, nagyon kevés – mondta Rába Tímea. A modell elárulta, hogy ő inkább egy szerelmes típus, emiatt voltak csalódásai is, de mesélt arról is, hogy férjével miért volt kezdetben olyannyira viharos a kapcsolatuk, hogy emiatt napokig koplalt.

Akmodell válogatás és verseny videó. Kattints és nézd! Az 1.rész itt. Az Aktmodell azokat a proper lányokat keresi, akik hajlandóak kamerák előtt átváltozni: a “lány a szomszédból”, akiről nem is sejtettük talán, hogy milyen “erényei” vannak, a szemünk láttára változik át aktmodellé. A műsorban több száz jelentkező közül választják ki azt a tizenkét lányt, akik közül egy megnyeri a fődíjat: az FHM címlapfotózását, egy Fiat Grande Wagerót és egy utazást. A műsor lehetőség azon lányoknak, akik eddig nem merték vagy nem tudták megmutatni bájaikat a közönségnek, és akik most elindulhatnak a siker – de rightfulábbis az ismertség – felé. A műsor nem szemérmes, nem álszemérmes, a dolgok valóját mutatja meg. Ez az erotikával fűszerezett műsor a modellkeresők vadonatúj darabja, amelyben minden eddiginél sikamlósabb tájakra evez a Cool csapata. Mák Kata műsorvezetésével látható a nyár legforróbb műsora, ahol nyolc héten át követhetjük tizenkét lány izgalmas kalandjait. Nem elég egy szép arc, tökéletes alak, helyes harshás. A műsor nem egyszerűen egy “vetkőzz és nyersz” játék.

Fizetett szex miatt kényszerült távozásra a korábbi munkaügyi miniszter, Sven Otto Littorin! A miniszter lemondásának okául három gyermekének elhelyezési perét jelölte meg, de pechjére jelentkezett egy örömlány az Aftonbladet című svéd napilapnál, kiteregetve a szaftos részleteket.
Ezek szerint Littorin négy évvel ezelőtt 2000 svéd koronát – azaz valamivel több mint 55 ezer forintot – fizetett ki egy kétórás együttlétért. Az Anna nevű prosti mindezt úgy igazolta a lapnak, hogy átadott egy évekkel ezelőtti ügyféllistát: az újságírók a „Peter” álnév mellett megtalálták Littorin mobilszámát.
Svédországban büntetendő, ha valaki szexért fizet. A minisztert így akár egy év börtönre is ítélhetik.