Akmodell válogatás és verseny videó. Kattints és nézd! 2. rész - 1. rész - Gerincre vágták az Aktmodell-verseny győzteseit? “Megalázó volt az egész válogatás, s nem titkoltam, statisztáknak néztek bennünket” – állítják többen is azok közül a lányok közül, akik az Aktmodell leszek! című műsorba jelentkeztek. Szerintük előre lejátszott meccsről van szó, a győzteseket már kijelölték, csak kiesőket keresnek.
A közelmúltban választották ki azt a 12 lányt, akik rövidesen a Cool TV képernyőjén is láthatóak lesznek majd, s akik közül megválasztják majd az év aktmodelljét. A Blikket több jelentkező is megkereste, hogy a válogatás rendhagyó módon történt.
Az egyik résztvevő szerint a legjobb 24-ből úgy szűkült 12-re a keret, hogy egyesével szólították őket, s miután 12-en örömtől röpködve azt hitték, ők a nyerők, kijelentették, hogy nem, hanem a maradék.
- Azok nyertek, akiken egytől egyig volt smink, miközben egy csomó lányt direkt smink nélküli megjelenésre kértek – panaszkodott az egyik versenyző.
A zsűri nem tud a bundáról – Horváth Éva: – Ha igazán van tétje egy versenynek, akkor szinte mindig felmerül a bundagyanú. De ezúttal nekünk is meg kellett küzdenünk egymással, hogy kik legyenek a legjobbak, s ebbe senki sem szólt bele…

2 Comments

  1. Akmodell 4 - Szexpláza says:

    [...] válogatás és verseny videó. Kattints és nézd! 3. rész – 2. rész – 1. [...]

  2. Aktmodell 5 - Szexpláza says:

    [...] válogatás és verseny videó. Kattints és nézd! 4. rész – 3. rész – 2. rész – 1. rész Nem gondoltuk volna, hogy kétballábas, suta mozgású, futballpályán [...]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.