Fizessen aki szexiparban dolgozik. Pornó- és giccsadó bevezetését tervezi a kormány. Az adónem bevételéből a magaskultúrát kívánja támogatni a kabinet. Szalai András művészettörténész a TV2 Mokka című műsorában arról beszélt, igen nehéz behatárolni, mit is takar a giccs. Mindig egy adott társadalom, közösség határozza meg, mi számít művészi értéknek és mi nem. Valahol a pornó is az…
Kovi nem fél a kivetett adóktól, ugyanis szerinte ebből nulla forint lesz a bevétel, mivel körülbelül nullára csökkent az eladott DVD-k száma. A pornóproducer filmjei is szinte egytől egyig ingyenesen nézhetőek az interneten. Úgy véli, ez a lépés a kormány részéről a feketegazdaság felé fogja elvinni ezt az ágazatot
Archive for 2010, június
Szabadon engedték a bellunói börtönből a Brigitta Bulgari művésznevet viselő Kocsis Brigitta magyar származású pornóst, aki ellen gyermekpornográfia és közszeméremsértés gyanúja miatt emeltek vádat. Időközben az egyik olasz weboldal nyilvánosságra hozta azt a felvételt is, ami azon az éjszakán készült, amikor az explaymate egy pamlagon maszturbált 15-16 éves fiúk előtt. Bulgarit annyira megviselték a történtek, hogy nemhogy vetkőzni nem fog, de a szoknyáját sem emeli fel a továbbiakban.
A bellunói börtönben éhségsztrájkot is folytatott Brigitta Bulgari, akit május 23-án tartóztatott le az olasz hatóság gyermekpornográfia és közszeméremsértés vádjával – írta a Corriere Adriatico olasz nyelvű lap. Korábban a vizsgálóbíró megtagadta, hogy a magyar származású pornószínésznő szabadlábon védekezhessen, amit azzal magyarázott, hogy fennáll a bűnismétlés veszélye. A védelem viszont súlyos bűntett hiányára hivatkozva fellebbezett, minek után a bíróság elfogadta a letartóztatás megszüntetése iránti kérelmet.
Időközben a Panorama weboldala nyilvánosságra hozott egy olyan videofelvételt, amit az ominózus éjszakán készítettek, amikor is a 27 éves explaymate Fossato di Vicóban, egy éjszakai szórakozóhelyen maszturbált a közönségnek.
A bajok ott kezdődtek, amikor a Facebookra felkerült képekből kiderült, a diszkóban kiskorúak is jelen voltak. A február 27-én történtekről a Kocsis Brigitta néven született pornós az újságnak úgy nyilatkozott, aznap este is csak a szokásos erotikus munkáját végezte, véleménye szerint a szórakozóhely felelőssége, hogy ne jussanak be gyerekek a helyiségbe. „Reflektorfények vetődnek rám, ami miatt csak árnyékokat látok magam körül. Honnan tudnám megmondani, mennyi idősek a vendégek? Honnan tudnám, hogy az illető 17 vagy 18 éves? Börtönbe kerültem, mert tettem a munkám” – panaszolta Bulgari, akit annyira sokkoltak az események, hogy megfogadta, nemcsak vetkőzni nem fog a továbbiakban, de még a szoknyáját sem emeli fel.
A pornószínésznő most Milánóba készül, ahol az ügynökével fog találkozni. Tervei szerint átszervezi a munkáját – de hogy ez pontosan mit jelent a jövőt nézve, arra nem tért ki. Egy biztos: abbahagyta a pornófilmek forgatását, a sitten pedig belekezdett egy napló írásába, ami ki tudja, talán könyv formájában is megjelenik majd.
Brigitta Bulgari nem első alkalommal követ el közszeméremsértést: Olaszország 2005-ben ismerte meg a nevét, amikor teljesen pucéran szaladt be a piacenzai Garilli stadion pályájára a Piacenza-Catanzaro másodosztályú mérkőzésen. A mostani esetben a rendőrség a szórakozóhely tulajdonosát is vád alá helyezte, a vendégeket ugyanis nem értesítették előre az erotikus műsorról, nem kértek engedélyt és nem akadályozták meg, hogy a lokálba kiskorúak lépjenek be.
Brigitta pornós dolgai: Brigitta Bulgari és Diego Conte kúrnak - Brigitta Bulgari naptár 2009 2010 - Kocsis Brigitta nem bír a faszmániájával - Kocsis Brigitta képek és pornóvideó.
Sokan azt hiszik, az újágok és pornófilmek gyártása bomba üzlet. A valóság azonban más: az internetes oldalakra illegálisan feltöltött filmek tönkretették a gyártókat és kiadókat. Ha őket most még külön megadóztatják, végleg lehúzhatják a rolót. Az oldalak üzemeltetői viszont ezután sem fognak fizetni. Csakhogy amennyiben a gyártásra, és nem a forgalmazásra vetik ki az adót, attól nem menekülhetnek. Igaz, azt sem könnyű ellenőrizni, melyik cég gyárt giccset vagy pornót. A zenei előadókat a múlt rendszerre emlékezteti az elképzelés: korábban a lemezek kiadása után automatikusan giccsadót kellett fizetni. Ebből támogatták a komolyzenei felvételeket. Napjainkban ki és milyen alapon fogja eldönteni, hol van a művészet és a giccs közötti határ? Tovább a teljes cikkre
Az iskoláslány Ashlyn Rae suli helyett egy nagy faszt választ. Teen hardcore videó, kattints és nézd!
Szilveszter volt. Nagy buli. Az összes ismerős és barát egy helyen, nem kevés alkohollal. Én már körülbelül 10 órára kiütöttem magam… Ebben szerepet játszott az a pár pohár vodkago, néhány vadász, sör, és gyümölcsvodka…Amire emlékszem, hogy a legjobb barátnőm bent bulizott a házba, míg én a barátjával Petivel kint az udvaron beszélgettem az élet nagy dolgairól. Addigra már nem voltam 100%osan az alkohol hatása alatt, de még a józanságtól is távol álltam. Peti viszont egy kortyot sem ivott. Nagyon jól elbeszélgettünk. Egyszer csak feltápászkodtam a padról, és támolyogni kezdtem a ház felé.
- Hová mész? – kérdezte Peti értetlen arccal.
- WC-re… nem érzem jól magam… nem kellett volna ennyit innom.
- Ugyan, mindenkivel előfordul… Bekísérlek… nem nézel ki valami jól…
- Kösz – ez kicsit rosszul esett… nem szeretem, ha ennyire szétesve lát engem valaki, de Peti csak mosolygott. Mellém lépett átkarolt, és én szinte teljes súlyommal ránehezedve belekapaszkodtam. Mikor beértünk a mosdóba, leültem a WC kagyló mellé, gondolván hogy sokáig ott leszek… Peti pedig nem mozdult mellőlem.
- Vegyél nagy levegőt, attól jobb lesz. De nyugi, ha kijön belőled az sem baj, jobban leszel nyugi… mély levegő… – nem igazán értettem h miért ilyen kedves velem. Eddig is jóban voltunk, de soha nem gondoltam többre, mint barátság, hisz a legjobb barátnőmmel van.
- Azt hiszem jobb egy kicsit… téves riasztás volt – Megpróbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra. – Bár inkább most nem mennék vissza a buliba, hanem aludnék egy órácskát.
- Jól van. Egyedül az én szobámba nincs senki. Oda ledőlhetsz egy kicsit. – Belém karolt megint, és úgy segített a szobájához. Én megint szédültem egy kicsit, és csukott szemmel hagytam h ráfektessen az ágyra… Jó volt kicsit feküdni. Hallottam h elindul az ajtó felé.
- Ne menj el, kérlek… Nincs valami jó kedvem. Itt maradnál? Beszélgessünk – hallatszott a hangomon a keserűség, és kétségbeesés. Nem akartam, hogy egyedül legyek.
- Hát jól van. Nagyon nem sietek sehová – hallottam a hangján hogy mosolyog. A szemem még mindig nem nyitottam ki. Vagy fél óráig beszélgettünk, szomorú vagy épp vidám dolgokról. Belőlem kitört minden, és azon kaptam magam h a nyakába borulva mindent elmondtam neki ami bántott.
- Mi lenne, ha ennyi sírás után pihennél kicsit? – mondta, és visszafektetett az ágyra. Azonban nem engedett el, hanem megcsókolt. Nem az a gyengéd csók volt. Inkább az a követelőző smárolás. Lehet hogy másoknak ez nem jön be, de én ettől teljesen felizgultam. Miközben csókolt, simogatott…
- Most legszívesebben kinyalnálak-mondta, de közbe egy pillanatig sem hagyta abba a simogatást. Benyúlt a pólóm alá, és a melleimet simogatta…
- Akkor gyere – válaszoltam, bár tudtam, hogy hülyeség, hisz nem lett volna szabad. De egy perc sem kellett és mind ketten meztelenek voltunk. Elállt a lélegzetem mikor végignéztem rajta. Izmos volt, nagyon szexi. Megcsókolt, majd a nyakam és a melleim kezdte csókolgatni. Mellbimbóim kényeztette, majd meg sem állt a puncimig. A nyelvével izgatta a csiklóm, amitől majdnem elmentem. Aztán ujjazással folytatta, nagyon jól csinálta, és meglepetésemre a fenekemet sem hagyta ki. Ott még soha nem ujjaztak, de nagyon tetszett. Én végig simogattam, vagy ha épp nem nyalt, akkor csókoltam.
Majd mikor már láttam, hogy ő is élvezné a dolgot. átvettem az irányítást. A hátára fektettem, és szenvedélyesen megcsókoltam, majd lejjebb csúsztam és meredező férfiasságát vettem kezelésbe. Még soha nem láttam akkora péniszt. Simogattam, kicsit játszadoztam a golyóival, majd a számba vettem a méretes faszt. Ő erre hálás nyögéssel válaszolt. Szinte bele se fért a számba.Szopni kezdtem,amit nagyon élvezett. Nem kellett volna neki sok, és elélvezett volna, de nem akarta hogy ilyen hamar vége legyen a dolognak. Hanyatt fektetett engem, és csókolt ahol csak ért. Aztán mikor már én sem bírtam tovább, magamra húztam, magamhoz szorítottam amennyire csak tudtam, és ő belém hatolt. Mennyei érzés volt! Először lassan majd pedig egyre gyorsabban mozgott bennem… nem kellett sok egyikünknek sem az orgazmusig. Peti a hasamra élvezett, majd rám feküdt. Én még csak a levegőt kapkodtam…
- Ígérd meg, hogy ezt soha senki nem tudja meg!- most hangzott a félelem a hangjába. Hisz most csalta meg a barátnőjét.
- Ígérem – mást nem tudtam kinyögni.
Összeszedtünk magunkat, majd mentünk tovább bulizni a többiekkel. Azóta még egyszer voltunk együtt…
![]()
![]()
![]()
![]()
iWiW dögös csajok, tovább a teljes sorozatra
Szeptemberben jelenik meg a mozikban az Avatar pornóváltozata, melynek szlogenje: “A pornó evolúciója”. A Hustler felnőtt filmmel lovagolja meg a kék űrlények sikerét.
A hírek szerint a forgatás már be is fejeződött, a film pedig szeptemberre várható, ám ízelítőként Larry Flint stúdiója a Hustler, napvilágra hozta a DVD borítóját.
A produkciót a tervekhez hűen 3D-ben láthatják a nézők, és ahogyan azt beharangozták, a Hustler történetében az egyik legdrágább költségvetéssel bíró felnőtteknek szóló filmje született meg. Az Avatar XXX szlogenje: “A pornó evolúciója”. Tovább a teljes cikkre
Azok után, hogy Larry Flint stúdiója többek között a Star Trekből, a Beverly Hills 90210-ből, és az X-Aktákból is sikeres pornóparódiákat készített, nem volt meglepő, hogy a Hustler bejelentette: pár hónap és piacra dobják az Avatar pornóváltozatát is.
![]()
A hírek szerint a forgatás már be is fejeződött, a film pedig szeptemberre várható, ám ízelítőként Flint napvilágra hozta a DVD borítóját. A produkciót a tervekhez hűen 3D-ben láthatják a nézők, és ahogyan azt beharangozták, a Hustler történetében az egyik legdrágább költségvetéssel bíró felnőtteknek szóló filmje született meg. Az Avatar XXX szlogenje: “A pornó evolúciója”.
Ahogy lesz valami további infó, vagy filmrészlet, azonnal közzé teszem. Addig csak találgatni lehet, milyen lehet a Na’vi szex? Az Avatar közben, Jake és Neytiri enyelgését nézve futott át a gondolat a fejemen, hogy ha fajok közti szexről van szó, akkor az aktuális sci-fi vagy fantasy direktorok milyen konzervatívok tudnak lenni. Általában, ha valami szexhez közeli dologról van szó, rögtön valami humanoid megoldást tolnak az arcunkba, ahelyett, hogy meglepnének minket. Az Avatar persze alapvetően gyerekkompatibilis film, ezért nem sült volna el jól, ha Jake Sully, öhöm, jól elsül. Cameronék viszont ígérik, hogy az Avatar különleges DVD-kiadásán helyet kap egy kicsit merészebb jelenet is, melyet a Na’vi testbe bújt Sam Worthington és a Neytirit alakító Zoe Saldana közelebb kerülnek egymáshoz. Saldana így nyilatkozott a szóban forgó megpróbáltatásról:
“Ha szinkronizálni tudod magad egy repülő lénnyel vagy éppen egy fával, akkor miért ne csatlakozhatnál egy másik személyhez is? Úgy sejtem, hogy életed legvadabb orgazmusát élnéd át. Nagyon vicces volt felvenni a szcénát, mert annyi apró technikai részletet kellett fejben tartani, hogy legtöbbször nehezen ment gördülékenyen a munka. És mivel Jim (Cameron) még ebben a jelenetben sem szerette volna elijeszteni a gyerekes szülőket, megtartva a PG-13 besorolást, bizonyos irányokba nem mozoghattunk – bár néha feszegettük a határokat. Sokat kuncogtunk Sammel (Worthington) a jelenet felvétele alatt.”
Valószínűleg nem kell semmi eget rengetőre számítani, de mindenképpen érdekes, hogy Cameron a legapróbb részletekig elképzelte a Na’vik szokásait. Igen, a szexuális szokásaikat is. Én még mindig azt mondom, hogy vicces lenne, ha a néző ilyenkor egy szokott humanoid szexjelenet helyett valami formabontót kapna. Képzeljük el, a gyanútlan Jake Sully mennyire meglepődött volna, ha a Na’vik egy kicsit vadabbul, de ami a legfontosabb: a legkevésbé sem az általunk ismert módon képzelik el a párzási rituálét. Mindenkinek a fantáziájára bízom a továbbiakat. Neo
Tori Black seggbe kúrva nagy néger fasszal. Interracial hardcore videó, kattints és nézd!













