Itthon már megmutatta bájait, most pedig az olaszoknak vetkőzne Fogarasy Mariann (24). Az Olaszországban élő modell képei a világhírű focista, Ronaldo után az olasz nyuszis magazin vezetőinek is megtetszettek, Mariann már csak arra vár, hogy megcsörrenjen a telefonja.
– Milánóban vacsoráztunk az egyik barátommal, amikor odajöttek hozzá köszönni az olasz Playboy főnökei. A barátom kapva kapott az alkalmon, és azonnal bemutatott nekik, majd én is előkerestem a telefonomból a magyar Playboynak készült képeimet. Kérték, hogy bontsam ki a felkötött hajamat, majd csodálkoztak, amikor kiderült, hogy minden eredeti rajtam, nincs szájfeltöltésem, és a formás mellemet sem a sebésznek köszönhetem. Nagyon tetszett nekik, hogy egyedül a műkörmöm az, ami nem természetes rajtam.
fogarasy_mariann_pucsit
– Névjegykártyát cseréltünk, és azt ígérték, hogy hamarosan jelentkeznek nálam, szerintük 80 százalék az esélyem, hogy bekerüljek a lapba. Persze erre a lehetőségre az is rásegít, hogy Olaszországban már szerepeltem egy mozifilmben, és az újságok is írtak rólam, tehát nem ismeretlen az arcom – mesélt a nagy lehetőségről Mariann, aki egy hónapig hazánkban tartózkodik.
[Babes] Fogarasy Mariann a focistákat szereti - A meztelen magyar modell Beckham után Ronaldóra hajt - Fogarasy Mariann Playboy fotózás videó - Fogarasy Mariann Playboy - Filmsztár lesz a Monacóban Bechammal összehozott magyar modell - Fogarasy Mariann kiválasztottja - Becham és Fogarasy Mariann modell flörtje

One Comment

  1. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Beckham nem hajtott a magyar modellre says:

    [...] A Budapesten haknizó AC Milan angol sztárja, David Beckham egy bulvárlap szerint közelebbi kapcsolatba került a magyar toplessmodellel, Fogarasy Mariann-nal. Az áprilisban megjelent cikk miatt Beckham perelt, nyert, a Daily Star kénytelen volt visszavonni állítását, és komoly összeget fizet a játékosnak. David Beckham jelentős összegű kártérítésre tarthat igényt a Daily Startól, miután becsületsértés miatt bíróságra vitte a lapban (és annak honlapján) megjelenteket. A Daily Star azt állította, amikor az angol futballista az AC Milannal Budapesten járt, közelebbi kapcsolatba került egy szőke magyar toplessmodellel, Fogarasy Mariann-nal. A lap idézi a magyar modellt, aki szerint Beckham beszédbe elegyedett vele, és ráhajtott, majd hozzáteszi, hogy a 34 éves játékos később e-mailekkel bombázta Fogarasyt, újabb találkozót kérve. A Daily Star állítását, amely szerint Beckham és a modell közel került egymáshoz, kénytelen volt visszavonni, és a perköltségek megfizetése mellett jelentős, de nyilvánosságra nem hozott összegű kártérítést köteles fizetni a játékosnak. Az újság nevében Kate Wilson bocsánatot kért a Beckham családtól. Néhány nappal korábban egy másik bíróság pénzbüntetés nélküli bocsánatkérésre kötelezte Beckhamék egykori dadáját, aki a család Los Angeles-i életéről árult el bizalmas részleteket egy bulválapnak. [Bulvár] Fogarasy Mariann kiválasztottja - Filmsztár lesz Monacóban a Bachemmel összehozott magyar modell - Fogarasy Mariann Playboy fotózása videó - Meztelen a magyar modell aki Becham után Ronaldóra hajt - Fogarasy Martiann szexképek - Becham után Ronaldo - A legnagyobb fotbalista szexbotrányok - Fogarasy Mariannt az olaszok vetkőztetik [...]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.