A Budapesten haknizó AC Milan angol sztárja, David Beckham egy bulvárlap szerint közelebbi kapcsolatba került a magyar toplessmodellel, Fogarasy Mariann-nal. Az áprilisban megjelent cikk miatt Beckham perelt, nyert, a Daily Star kénytelen volt visszavonni állítását, és komoly összeget fizet a játékosnak.
David Beckham jelentős összegű kártérítésre tarthat igényt a Daily Startól, miután becsületsértés miatt bíróságra vitte a lapban (és annak honlapján) megjelenteket. A Daily Star azt állította, amikor az angol futballista az AC Milannal Budapesten járt, közelebbi kapcsolatba került egy szőke magyar toplessmodellel, Fogarasy Mariann-nal.
A lap idézi a magyar modellt, aki szerint Beckham beszédbe elegyedett vele, és ráhajtott, majd hozzáteszi, hogy a 34 éves játékos később e-mailekkel bombázta Fogarasyt, újabb találkozót kérve. A Daily Star állítását, amely szerint Beckham és a modell közel került egymáshoz, kénytelen volt visszavonni, és a perköltségek megfizetése mellett jelentős, de nyilvánosságra nem hozott összegű kártérítést köteles fizetni a játékosnak. Az újság nevében Kate Wilson bocsánatot kért a Beckham családtól. Néhány nappal korábban egy másik bíróság pénzbüntetés nélküli bocsánatkérésre kötelezte Beckhamék egykori dadáját, aki a család Los Angeles-i életéről árult el bizalmas részleteket egy bulválapnak.
[Bulvár] Fogarasy Mariann kiválasztottja - Filmsztár lesz Monacóban a Bachemmel összehozott magyar modell - Fogarasy Mariann Playboy fotózása videó - Meztelen a magyar modell aki Becham után Ronaldóra hajt - Fogarasy Martiann szexképek - Becham után Ronaldo - A legnagyobb fotbalista szexbotrányok - Fogarasy Mariannt az olaszok vetkőztetik
Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Dobó Katát megdugta Ronaldó says:
[...] vetkőzött - Örömlányok jártak Ronaldóéknál Budapesten - Meztelen a magyar modell aki Becham után Ronaldóra [...]
2010. június 18., 09:09David és Victoria Beckham szex a liftben - Szexpláza says:
[...] cikkek: Beckham nem hajtott a magyar modellre - Filmsztár lesz Monacóban a Bachemmel összehozott magyar modell - Becham után Ronaldo - A [...]
2010. szeptember 11., 00:23