Az amerikai Heidi Fleisst még a Wikipédia is így jegyzi: Hollywood madámja. A kitűntető címet azzal érte el, hogy miután befejezte saját kéjhölgy-pályafutását, a filmipar legnagyobbjainak és Los Angeles előkelőségeinek szállított luxuskurvákat, elképesztő pénzekért: önnön bevallása szerint a „leglassabb napon” is keresett 10.000 dollárt. 1993-ban tartóztatták le, végül 20 hónapot ült börtönben, majd nagy médiafelhajtás közepette hirdette meg, hogy Amerikában és Európában luxusbordély-hálózatot kíván létrehozni, ezúttal legálisan, ám egyelőre nem sikerült a projekt, mindössze egy mosoda-lánc és egy szexuális játékszereket forgalmazó bolthálózat jött össze. Két éve kábítószer használaton érték, és kényszer elvonókúrára kellett vonulnia.
kurvak_bodelyhazbanFleisshez hasonló botrányt kavart egy Renáta nevű luxusmadám: egy oknyomozó riporterének diktálta tollba kuncsaftjainak szokásait, aki a vallomásból könyvet szerkesztett. Eszerint a legmocskosabb fantáziájú ügyfél az immár hetvenen túljutott Jack Nicholson volt; a legnagyobb étvágyú Marlon Brando, aki olykor naponta több ügyfelet is rendelt (gyakorta fiatal, szép arcú fiúkat is), valamint Charlie Sheen, aki már Fleisstől is négyesével vitte a lányokat. Elmondása szerint a szupermadámtól rendelt magának motoros külsejű, lehetőleg nagydarab tetovált csajokat Angelina Jolie, és kuncsaftjai közé tartozott a U2 néhány tagja is, ám őket nem nevezte meg név szerint. Elvégre diszkréció is van a világon.
[Domina] A magyar lányok szeretnek olaszországban kurválkodni - Ketrecben hordta a prostituáltakat - Nemzetközi elfogatóparancs Keleti Györgyi ellen - Magyar modelleket futtatott a szépségverseny rendező - Tiger Woods szétbaszott ribancai - Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1. rész 2. rész - Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok

4 Comments

  1. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Rablókurva képzés A prostitúció egy mély gödör says:

    [...] A szadómazó és csoportszex alapnak számít - A rendőrökm prostikat erőszakolnak meg - Sztárok és luxusmadámok - Kurvát csináltam a feleségemből - Hogy lettem egy szopós kurva - Maria Geronazzo [...]

  2. Lucrezia úrnő halálra kínozta szolgáját - Szexpláza says:

    [...] Bőr nyakörv volt már a nőd nyakában? - A szado-mazo és a csoportszex alapnak számít! - Sztárok és luxusmadámok - Kötözés, kiszolgáltottság, erőszak - Dominák szolgái többnyire diplomások - [...]

  3. 48 milliót kap a Szexmunkások egyesülete - Szexpláza says:

    [...] TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon - A prostitúció egy mély gödör - Sztárok és luxusmadámok - Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket - Luxusprostik az egyetemen, a [...]

  4. Férfi prostituáltakat csempésző bandát lepleztek le - Szexpláza says:

    [...] TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon - A prostitúció egy mély gödör - Sztárok és luxusmadámok - Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket - Luxusprostik az egyetemen, a [...]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.