polanski_es_akit_megeroszakoltA rendező elkábította a 13 éves lányt, és a vaginális és popószexre használta! 33 év után először hozták teljes terjedelmében nyilvánosságra a jegyzőkönyvet, amely Roman Polanski (76) erőszaktevését írja le a 13 éves Samantha Geimeren. – A jegyzőkönyvet pár nappal Samantha Geimer megerőszakolása után vették fel – mondta egy ügyészségi alkalmazott. – A bíró a vallomás és az orvosi vizsgálatok eredményei alapján akár ötven évet is adhatott volna Polanskinak, ha az nem szökik meg. A jegyzőkönyv kínos részletességgel írja le az akkor még érintetlen Samantha kálváriáját. A kislány bűne annyi volt , hog y óvatlan módon egyedül ment el Polanskival a malibui villába, ahol a már akkor világsztár Jack Nicholson és barátnője, Anjelica Houston lakott.
– Először a kertben fotózott le ruhában, aztán mondta, hogy vegyem le a blúzomat – vallotta Samantha a jegyzőkönyvben. – Én nem akartam, de akkor megitatott pezsgővel. Aztán bementünk a házba, ahol a jakuzziban akart lefotózni. Mondta, hogy oda csak teljesen meztelenül szabad bemenni, ezért mindketten levetkőztünk. Bejött mellém a medencébe, és simogatni kezdett. Akkor akartam először elmenekülni.
Samantha vallomása szerint Polanski ekkor folyamodott egy bódító hatású szerhez, ami szinte eltörli a beszedője akaratát. Orális szexre kényszerítette, majd többször hagyományos módon közösült vele, végül análisan is magáévá tette, mint mondta Samanthának, azért, mert „nem akarta, hogy teherbe essen”. A lány másnap mindent elmondott az anyjának, akkor tették meg a feljelentést a rendőrségen. Polanski pár hétre rá örökre elhagyta az USA-t, fél évvel ezelőtt vették őrizetbe Svájcban.
[Bulvár] Polanski két évvel is megúszhatja a kislány megerőszakolását - Elfogadták Polanski óvadékkérelmét - Polanski pedofil ügyében bírót és ügyészt vádol - Polanski Charlotte Lewwist is megrontota

3 Comments

  1. Roman Polanskit nem adja ki Svájc - Szexpláza says:

    [...] neki. Polanski liliomtipró nemi erőszak ügye: Polanski perverz szex tinivel, nyilvános az akta - Polanski Charlotte Lewist is megrontota - Polanski két évvel megúszhatja a kislány [...]

  2. Sharon Tate – Polanski felesége volt akit brutálisan meggyilkoltak - Szexpláza says:

    [...] sztorit az életében. Ami ráadásul nem kevésbé volt botrányos a maga idejében, és ami Polanski életére – állítása szerint – a legnagyobb hatással volt. Második felesége, [...]

  3. Edith Vogelhut eszébe jutott, hogy őt is seggbe kúrta Polanski - Szexpláza says:

    [...] került elő: nemi erőszakkal vádolja egy régi nőismerőse. Edith Vogelhut azt állítja,  Roman Polanski neves rendező ugyanott erőszakolta meg, ahol 1977-ben az akkor 13 éves Samantha Geimert, csak ő [...]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.