Molnár Anikó nem régen még mindent megtett volna Bochkor Gábor szerelméért, most azonban a Bors kiderítette, hogy a “világsztár” két pasival is megcsalta az egyik kereskedelmi rádió műsorvezetőjét.
Ezek után kora reggel legurítunk egy felest, hogy fel tudjuk dolgozni a traumát, annyira hihetetlen. Pedig mindenki tudja, hogy Magyarország “világsztárjai” egyenes jelleműek, gerincesek, akik soha nem csalják meg azt, akit szeretnek, s nem csinálnak komplett hülyét magukból azért, hogy a címlapokon szerepelve éldegélhessenek szerény kuckóikban Rózsadombon és Csillaghegyen, meg olyan ócskavasakkal döcögjenek az úton 30 km/h-val, mint a legújabb BMW-k.
Ezért most hihetetlenül meg vagyunk lepődve, mert legvadabb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy ilyenre képes vetemedni Molnár Anikó “világsztár”. A holnapi kultúrlapok remélhetőleg a két illető nevét is közölni fogják.
Archive for 2010, május
Amikor Molnár Anikó a nem túl sikeres könyvben vallott az előéletéről, a hazai “celebek” közül néhányan attól tartottak, hogy kiderül: ők is érintettek. Itthon modellnek nevezik magukat, és csupa csillogás az életük. Drága autókkal járnak, luxushelyeken nyaralnak és drága lakásban laknak. De honnan van erre pénzük? – teszi fel a kérdést a hot! magazin és az informátor fejből tudja diktálni a névsort. Mit keres pl Horváth Éva, vagy Bódi Sylvi Dubajban? Tény hogy a magyar lányok ribanckodnak ott.
A hazai dubajkák, ha éppen nem privát partira rendelik őket, szállodákba járnak ki. A lányok menedzserekkel dolgoznak. A menedzser kíséri a lányokat, és megvárja őket az aktus színhelye előtt, vagy a megbeszélt időben visszamegy értük. Az arabok nem sokra becsülik a nőket, a magukat árusító fehér nőket meg különösen nem, úgyhogy nem árt az óvatosság” – figyelmeztet az informátor, majd így folytatja.
“A Maldív-szigetekre is járnak magyar celeblányok, csapatostól. Aztán itthon újságokban fotókkal számolnak be az egzotikus nyaralásról. Vannak ügynökségek is, ahova leadják a portfóliós képeiket, majd érkeznek a telefonok, hogy melyik napon, hány órakor várja őket a magánrepülőgép Ferihegyen, milyen országban kell eltölteniük egy vagy több napot. Külföldön limuzin várja őket. Bármit vásárolhatnak a legdrágább boltokban, cserébe viszont mindent teljesíteniük kell, amit a megrendelő kér. A szado-mazo, az erőszak, a csoportos szex is szerepel az igények listáján.”
[Domina]
A Szinművészeti végzősei a Tiszántúli Emanuelle címá szociográfiájából színdarabot csináltak. A szerző eredetileg az ország keleti felén végzett szexuál-mélyfúrásokat, a 80-as, 90-es évekből gyűjtött történeteket, melyben az érintettek első vagy sokadik kapcsolati-szexuális élményeikből egy sajátos mentális domborzati térkép is kialakul. A darab másik alkotóeleme a Kenguru című film zenéje, a 70-es évek magyar popja, amelyhez igazodik a jelmez is. A retró egyrészt Gálffit köti a darabhoz, hisz az ő egyik első filmszerepe volt a Kenguru, másrészt afféle körforgást is mutat: a régi, de ma újra divatos ruhák és zenék köntösében megszólaló 10-20-30 éves szövegek mintha a téma örök jellegére utalnának.
A darab dramaturgiai kerete meglehetősen egyszerű, egy vidéki művház szombat esti dizsijében vagyunk, ahová lassan szállingóznak a vendégek, persze legelőször a gondnok, majd a zongorista érkezik. A fiatalok pedig lassan betöltik a teret, ismerkednek, próbálkoznak, és mindenki elmondja a saját történetét. Némileg ellentmondásos helyzet ez: fiatal, kezdő színészek kell, hogy azonosuljanak visszaemlékezésekkel, amelyek nem mentesek a csalódástól, illúziórombolástól, az illúziók elvesztésétől. Nem egyszerű feladat ez, főleg, hogy amúgy a darab egyre erőteljesebb, egyre lendületesebb lesz, hogy aztán a végére – kissé a szexuális aktus érzelmi fokozódásának megfelelően – már lényegében egy zenés-táncos show-vá alakuljon.
Az osztály láthatóan élvezi a dolgot, és próbálja teljesíteni a feladatát. Sokak csak az első szintig jutnak, a szövegek groteszk és humoros oldalát emelik ki. Ez szórakoztató, a közönség élvezi, de így elvész az érzelmi tét, az idegenség és kulturális sokk, vagyis a társadalmi állapotok szintje. Ezek pedig igen fontosak. Hisz a visszaemlékezésekből rengeteg provincializmus, merevség, elmaradottság köszön vissza. Férfiak, akik a katonaságkor látnak először női fehérneműt (újságokban), akik kétnapos erős fizikai munkával “edzett” mocsokkal mennek el egy légyottra, akik megvetik barátnőjüket, mert az orálisan kielégítette őket. Nők, akik idegenkednek a saját testüktől, akik megalázzák maguk, akik nem mernek szólni az őket letámadó holland turista önző és velük nem törődő szexmagánszámáért. Mintha a testhez kapcsolódó felszabadult boldogság és kitörő öröm a szégyen kategóriájába esne. Szó sincs róla persze, hogy csak szomorkás és sötét történeteket hallanánk, de mindenki mond valamit, ami utal vagy rámutat erre az önszomorító, önsorsrontó konzervativizmusra.
Nyilván nem egyszerű ezeket a történeteket hitelesen elmondani, többeknek mégis sikerül. Barabás Richárd vidéki vageszként adja elő a történetét jól, Fehér Tibor tud talán leginkább parasztlegénnyé átváltozni, ahogy a pisilő lányokat megleső fiúk történetét mondja el, Farkas Dénes és Molnár Áron pedig megosztják egymás közt Kristóf karakterét, és kettévágva mondják el a fővárosi fiú és vidéki lány megrendítő erejű történetét. Meg kell említeni még H. Tamássyk Balogh Zsolt zongoristát, aki nem csupán kíséri a dalokat, hanem a darab végén maga is énekelni kezd, akár egy igazi falusi bárzongorista, sodró erővel, amely egyben groteszk is az előadásmód minőségéből fakadóan. A darab végi remek Bergendy-számot (Kikapcsolom az idegrendszerem), no meg a pazar táncbetétet aztán a közönség tombolása miatt még egyszer végigszórakozhatjuk.
Nem újítja meg a színházat a Tiszántúli Emanuelle, de kifejezetten pozitív nyomokat hagy a nézőben. Kár, hogy már csak egy előadás lesz belőle, de reménykedjünk, hogy a nyári szezonban még találkozhatunk valahol vele.
[Hírküldő]
Kiszel Tünde naptárbizniszét vizsgálja az Apeh! A celebek minden hangszeren játszanak, még mikorofont is veszen a szájukhoz. Bódi Sylvi mellett Voksán Virág, Kustánczi Lia és Kis Hegedűs Réka is megjelent naptárral. A naptárszüzességet többen is elvesztették az idén, de persze senki sem a pénzért, hanem kizárólag a rajongókért formálta magát hónapokká. Melyikkel büntetnéd ismerősödet? Tünci évek óta nem adózik a naptár bevétele után. “Jelentettem, kiskereskedő vagyok, még egy hajcsatról is számlát kell adnom. Egy rendezvényen a saját szememmel láttam, hogy nem adott számlát Tünde, s kétlem, hogy az interneten majdnem 1980 forintért megrendelhető naptárjaival kiküld nyugtát” – mondta az asszony, aki névtelenül vizsgálatot kért az APEH-nál. Tovább a teljes cikkre
Szexpláza babes bulvár linkek a témában: Pirelli naptárban Mihalik Enikő – Kiszel Tünde állatpornóval alázva – Kiszel Tünde válasza a gyalázkodóknak – Kiszel Tünde fiatalkori szexképei szexképei – Bulvár díszpintynek neveztek – Kiszel Tünde igénytelen a hajára és a pinájára – Kihagyták a sztárok az Operabált de Kiszel és Horváth Éva ott voltak – Kiszel Tünde az Operabálon is kavar – Kiszel Tünde ápolatlan pinája és haja – Kiszel Tünde csak nem bír a pinájával – Kiszel Tündét elhajtották a Glamour gáláról
Adottságaiknak, szorgalmuknak és egy adag szerencsének köszönhetően ma már világhírű divattervezőkkel dolgozhatnak együtt a magyar topmodellek. Cseh Annamária volt az első magyar modell, aki nemzetközi szinten is a csúcsra ért. Az 1977-ben született szupermodell karrierje tinédzserként indult, majd pár év múlva az angyalok városában a világ legszebb modelljének választották. Azóta több magyar lány is sikeressé vált külföldön.
Ebergényi Réka: Az idei Glamour Women of the Year gálán ő vehette át a legjobb modellnek járó díjat. Pedig eleinte több ügynökség elutasította, mondván, fogynia kellene. Ám ma már annyi felkérést kap, hogy egy bőröndöt kénytelen becsomagolva készenlétben tartani. Bejárta a világ nagyvárosait.
Fórizs Adina: A 176 cm magas modell egyetemi tanulmányai befejeztével egy év alatt futott be. 2008-ban ő nyithatta meg a Prada bemutatóját, majd a Fashion Awards gálán az év modelljévé választották. Több neves divatlap címlapján is feltűnt.
Mihalik Enikő: A 22 éves békéscsabai lány az utcán sétálgatott barátnőjével, amikor megszólította egy ügynök. A tündérmese hamarosan a világ divatvárosaiban folytatódott, ma New Yorkban bérel lakást. Tavaly a Women of the Year első helyezettjének választották. Jelenleg pályája csúcsán jár. Világszerte ismert a divatszakmában, gázsija a legkeresettebb modellekével vetekszik.
Srej Zsófi: A 21 éves hatvani lányt egy buszon fedezték fel három évvel ezelőtt, de szülei csak érettségi után engedték a kifutóra. Ő a divatszakma új üdvöskéje. Vezető divatházak kifutóin mozog, nagy kampányokban vesz részt. Jelenleg New Yorkban dolgozik.
[Babes] Terry Richardson világhírű fotós szopatta, dugta a modelleket - Pirelli Naptárban Mihalik Enikő
Beszélgettem egy fiú barátommal, akit rég nem láttam. Ő mesélte ezt a történetet, ami egy hete esett meg vele. Ottó, mert így hívják a fiút, ezzel a kijelentéssel kezdte: a mai lányok valahogy, mintha sokkal jobban rá lennének hangolódva a szexre, és fejlettebbek mint régebben, már ami a melleiket illeti. Huszonhárom éves vagyok, de ami a múlt héten történt velem, arra még a legvadabb álmomban sem gondoltam volna. Unokanővérem férjhez ment, az ő lakodalmukba mentünk le vidékre. Ott voltak hugai is, Barbara és Bernadett. Ők ikrek. Tizennyolc évesen most épp abban a korban vanak, hogy intenzíven érdeklődnek az erotika és a fiúk után.
Az esketés után bementünk az egyik étterembe. Leültünk és ahogy az lenni szokott, elkezdtünk enni. Barbi velem szemben ült, Bernadett mellette. Evés közben beszélgettünk: suliról, filmekről, zenéről. A vacsora után elkezdődött a tánc. Körülnéztem, hogy kit vihetek táncba, de nem akadt a két lányon kívül más fiatal. Először Bernadettel táncoltam, majd Barbival. Azután felkértem még egy lányt, aki nagyon megtetszett, bár nem az én korosztályom volt. Mikor leültem, Bernadették nagyon beszélgettek, észre sem vették, mikor odelépek hozzájuk. Így hát óhatatlanul is kihallgattam őket. Természetesen fiúkról volt szó. Már majdnem rátértek a pikáns dolgokra, amikor Barbi rám pillantott.
- Hát te, … mióta ülsz itt?
- Elég rég ahhoz, hogy mindent halljak abból, amiről beszélgettek.
- Na akkor mesélj, te kivel járnál legszívesebben az itt jelenlévők közül? – kérdezte.
- Senkivel.
- Na, de mégis!
- Mondom, hogy nincs olyan, aki hozzám illene, csak ti, de hát azt meg nem hinnétek el.
- Velünk? De hát mi ketten vagyunk.
- És, miért ne szerethetnélek benneteket, kettőtöket egyszerre?
Összenéztek, egymásra mosolyogtak, majd rám pillantottak. Megkérdezték, hogy meddig maradok a városban? Mondtam nekik, úgy tudom, hogy holnap megyünk vissza pestre. Ezután elkezdtek másról beszélgetni, ruhákról, frizurákról, ami engem nem érdekelt. Elmúlt éjfél, amikor odajött hozzám nagynéném, hogy kísérjem haza a lányokat, mert már álmosak, le szeretnének feküdni, de nem mernek egyedül hazamenni.
Aputól elkértem a kocsit, és mondtam, hogy én is lefekszem, mert már álmos vagyok. Beszálltunk az autóba, és tíz perc múlva már náluk voltunk. A lányok elmentek lefürödni, először Barbi, utána Berni. Még néztem a tévét egy kicsit, utána én is lezuhanyoztam.
Nagyon jól esett a melegvíz, egész felfrissültem tőle. Már majdnem végeztem a fürdéssel, amikor sutyorgást hallottam az ajtó felöl. Körbe néztem a fürdőszobában, de sehol nem találtam törölközőt, így csak magamra kaptam az alsógatyámat és úgy léptem ki. Az előszobában nem volt senki. Odamentem a lányok szobájához, és belestem az ajtónyíláson. Úgy láttam, hogy alszanak.
Lementem a nappaliba, megágyaztam magamnak, lefeküdtem, de sehogy sem tudtam elaludni. Az járt a fejemben, hogy itt vagyok egy üres lakásban, és nem messze tőlem két lány alszik. Annyira felizgatott a gondolat, hogy elkezdtem maszturbálni. Már majdnem elélveztem, amikor zajt hallottam a lépcső felöl. Kiugrottam az ágyból, és felszaladtam az emeletre. Barbara befutott a szobájukba, de előtte még láttam eltünni az ajtóban Bernadettet is. Utánuk mentem, a lányok egy szál hálóingben az egyik ágyon ültek, és mikor beléptem először megpróbáltak komolyak lenni, majd ahogy eléjük álltam, elkezdtek vihogni. Nem értettem, mi olyan mulatságos, de végig nézve magamon láttam, hogy egy szál nyakláncban vagyok, ráadásul a dákóm félig merev állapotban van.
Rájuk pillantottam, Barbi megigézve nézte farkamat, míg Bernadettel összevillant a tekintetünk. Kettejük közül ő volt a bátrabb. Felállítottam az ágyról, magamhoz húztam, és adtam neki egy hosszú, forró nyelves csókot. Egyből begerjedtünk mindhárman. Barbi az ágyon feküdt és simogatta magát, miközben a mellette fekvő hugának finom, kis szűz punciját nyalogattam. Bernadett hatalmas nyögések közepette elélvezett. Ezután Barbarát vettem kezelésbe. Nyaltam, csókolgattam, a már így is kellőképpen nedves puncikáját, míg ő is el nem élvezett. Ott feküdtek előttem, az előbb átélt izgalmaktól még mindig lihegtek, de én még nem végeztem velük. Még előttünk volt legalább öt óra. Ki kellett használnom az alkalmat.
Újra elkezdtem csókokkal borítani Bernadett ölét. Az első érintésektől egy picit összerándult, de folytattam. Amikor már kellőképp benedvesedett, megmarkoltam a dákomat és a punci bejáratához illesztettem. Úgy látszik tudta, mit akarok, mert megpróbált elhúzódni előlem. Megmarkoltam erősen a fenekét, és óvatosan elkezdtem betolni farkamat. Csak egy picikét vérzett neki, amikor átszakítottam a szűzhártyáját. Tövig betoltam, majd elkezdtem, alaposan megdugni a szűz pinát. Miközben Bernadettet keféltem, Barbi mellettünk ujjazta magát. Láttam, hogy ő is nagyon kívánja már falloszom, ezért kihúztam Bernadettből, és Barbara punciját is felavattam. Mint két tojás úgy hasonlítottak egymásra a lányok, de nem csak kívül, hanem belül is. Barbi puncija pont ugyanolyan szűk, és nedves volt, mint Bernadetté. Miközben Barbit dugtam, Berni, a nővére fölé térdelt, ráengedte magát Barbi szájára, ezzel kényszerítve őt arra, hogy nyalja az árván maradt puncit. Amilyen hevesen löktem Barbarát, ő olyan erősen nyalta a húgát. Mindannyian ráéreztünk a ritmusra. Barbara, majd Bernadett is elélvezett, szinte ugyanabban a pillanatban. Lefeküdtem az ágyra, ők pedig mellém térdeltek, és elkezdték csókolgatni, nyalogatni a makkomat. Az átélt események hatására ez a fajta cirógatás, babusgatás megtette a magáét, és néhány pillanat alatt tele spricceltem arcukat. Egymásról nyalogatták le ondómat, majd utána letisztogatták a farkamat is. Mellém bújtak, beszélgettünk még egy kicsit, majd szép lassan álomba szenderültek. Felkeltem és lementem a nappaliba, lefeküdtem, nemsokára én is elaludtam. Reggel apámék keltettek föl, úgy éreztem, csak álmodtam az egészet. De amikor ebédnél megéreztem combjaim között Barbi lábujjait, már tudtam, hogy tényleg megtörtént. Délután kimentünk sétálni a közeli erdőbe hármasban. A lányok vezettek be a sűrűbe, ahol kinyalhattam mindkettőjüket, ők pedig igazán intentíven két oldalról vették kezelésbe farkamat. Boldogan nyalták végig és egymás szájából kapkodták ki.
Rávették szüleinket, hogy nyáron elmehessünk hármasban egy hétvégére a Balaton melletti nyaralójukba. Már várom a nyarat, mert tudom, hogy nem csak a Balatonban, a gyönyör nedveiben is sokat fogunk úszni. Addig pedig ahányszor maszturbálok, mindig ők jutnak eszembe. Két kis szűz puncit avattam fel egy éjszaka.
[Történetek]
Szexpláza szexképek: Ha tetszenek a Szexpláza Roof című pornófilm forgatásám készült képek, vagy a Plázaciák, akkor a teljes Tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése – Belépés








































































