Archive for 2010, május

Kocsis Brigitta magyar lány aki, Brigitta Bulgari néven pornózik. Még februárban Olaszországban Fossato di Vico városka diszkójában több 15-16 éves fiú előtt teljesen meztelenül kielégítette magát, akik kedvükre fogdoshatták.

Letartóztatták vasárnap Olaszországban Kocsis Brigittát (27), aki Brigitta Bulgari néven pornósztár. Munkássága itt. A magyar-svéd származású nőt a venetói Belluno börtönbe zárták. Bulgari még február 27-én a Perugia közeli Fossato di Vico városka diszkójában több 15-16 éves fiú előtt teljesen meztelenül kielégítette magát.

Brigitta_Bulgari

A kiskorúaknak azt is megengedte, hogy melléhez, fenekéhez, vaginájához és egyéb intim testrészeihez nyúljanak. A vendégek közül sokan megörökítették a pornóműsort. A hatóságok a Facebookon és más videomegosztó portálon közölt felvételek alapján indított büntetőeljárást. A diszkó tulajdonosát és egy munkatársát is letartóz­tatták.
Mindeközben a terninrete.it internetes újságnak megszólalt Riccardo Schicchi pornóproducer is. Cicciolina egykori mentora (egyben Henger Éva volt férje, akit korábban hat év börtönbüntetésre ítéltek Olaszországban prostituáltak futtatása miatt) a lapnak elmondta, szerinte egy paradox helyzet állt elő: „Mintha visszatértünk volna a harminc évvel ezelőtti állapotokhoz, amikor Staller Ilonával letartóztattak minket a műsorunk miatt.” Hozzátette, egy „művész” nincs arra kötelezve, hogy minden 190 centis, 17 éves fiataltól követelje a személyi igazolványt, aki csak a közelébe akar kerülni. Schicchi szerint az is nonszensz, hogy az eljárást a rendőrség olyan képek felhasználásával indította meg, amiket jogosulatlanul töltöttek fel a Facebookra.

[Bulvár videók] Brigitta Bui pornó a Szexplázán – Brigitta Bulgari Kocsis Brigitta pornó - Brigitta Bulgari (Kocsis Brigitta) Bellissima - Brigitta Bui magyar pornósztár baszás - Pornóvideók Brigitta Bulgarival

[Videók] Dj Niki Belucci decadent love pornóvideó – További linkek a témában: Niki Belucci szopások - Niki Belucci ex pornós és DJ megint vetkőzött - Suzy Spark és Dj Niki Belucci pornóvideó - A magyar csajok bevállalósak: Dj Niki Belucci - Niki Belucci 18 évesen pornózott – videó

lohan_targyalasonA lábára erősített bilincs viselésére kötelezte a bíróság Lindsay Lohan színésznőt: a szerkezet azonnal jelzi, ha a híresség alkoholt fogyaszt. Marsha Revel bírónő hétfőn rendelkezett úgy, hogy a 23 éves Lohan sem alkoholhoz, sem kábítószerhez nem nyúlhat. Ha mégis, a hatóságok azonnal értesülnek róla. A botrányairól elhíresült színésznőnek emellett rendszeresen drogteszten kell megjelennie. Ez Stohl Andársnak sem ártana.
Lohant korábbi alkoholos kihágásai miatt próbaidős büntetésre ítélték. Múlt heti vétségét követően – nem jelent meg az előírt meghallgatáson, mert Cannes-ban volt – a bírónő figyelmeztette az amerikai sztárt, hogy újabb botlás esetén már letöltendő büntetés vár rá. A színésznő ügyében júliusban tartják a következő meghallgatást. A döntés értelmében Lohan nem hagyhatja el Los Angelest, noha munkája Texasba szólítaná. A bírónő azonban nem állt el rendelkezésétől, és leszögezte, hogy a drogteszteket Los Angelesben kell elvégezni.
[x69] Szex és faszmániás celeb csajok - Sztárok, szex, kábítószer - Lindsay Lohan majdnem belehalt a drogokba - Nem bálozott Bécsben Lindsay a mágnással

[Szexpláza szexképek] Ha tetszenek a Szexpláza Panther című pornófilm forgatásám készült képek, vagy a Plázaciák, akkor a teljes Tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kéréseBelépés

[Videók] Sunny Lane beautiful babe fuck. Pornóvideó, kattins és nézd!

Jössz egy menetre, bébi?
Törvény ide, felháborodás oda, utcalányok mindig voltak, vannak, és lesznek. Mert igény van rá, és sokan választják a pénzkeresésnek ezt a „könnyű” módját: becslések szerint vagy húszezren dolgoznak az országban, és vannak, akik az exlex állapotok miatt külföldön folytatják szakmájukat. Persze vannak, akiket kényszerítenek a prostitúcióra, de mi olyan lányokat kerestünk, akik önként és dalolva keresik a testükkel a kenyerüket.

utcalanyNapi 100 ezer megvan
Viki az ország keleti feléről érkezett nagy tervekkel és álmokkal a fővárosba, aztán az utcán kötött ki.
– Négyezer a francia, hatezer a szex, nyolcezer a komplett – ezt legalább másfél tucat nyelven el tudom mondani. Három helyen mehet a fuvar, pár perc alatt végzek. Aki szobát akar, 15 ezerért félórát kap, ezen felül még háromezer a panzió bére. Egy szalonban sem sokkal magasabb a tarifa. A napi átlagom 8-15 vendég. Részeggel nem bajlódok! Nem tud elélvezni, aztán balhézik. Megmondom az őszintét: napi százezer is összejön. Hat hónapja dolgozom Budapesten. Kétkezi munkával havi hatvan jött össze, aztán az se. Létszámleépítettek a régi munkahelyemen. Egy évig ültem a seggemen, aztán egy ismerős segített. A család úgy hiszi, felszolgálok. Sosem fázom, csodálkoznak is a palik. Csak a derekam hasogat a hidegtől télen, mert a bundából is kint a hasam.
Mindegy, ha nincs kedvem, nem jövök ki. A munkaidőm kettőtől kilencig tart, a csúcs négytől hétig fut. Kocsin hoznak, az egyik lány busszal jár. Védelmi pénz? Persze. Nem mondom meg, mennyi. Nyolcan dolgozunk, párosával állunk, így szeretjük. Zsebkendő, törlőkendő, gumi: sosem kapunk el semmi bajt. Barát? Este már nincs kedvem az egészhez. A kuncsaftjaink kedveskednek hamburgerrel, üdítővel, forró kávéval is. A rendőrök is ritkán kötözködnek, hiszen rendben a rendszeres orvosi vizsgálatot igazoló egészségügyi könyvünk. Jövő tavasszal lakást veszek – még egy év, aztán pihenek. Addig betanítom egy barátnőmet is. Megkeresett, hogy nincs pénze. Húszévesek vagyunk, földik.

Otthon űzi az ipart
Amszterdamban a világhírű vigalmi negyedben piroslámpás házak, bárok, kaszinók, pornó mozik, szexshopok, na és a kirakatban magukat kínáló lányok várják a kielégülésre vágyó urakat. Itthon törvény tiltja a nyilvánosházakat. A finomabb igények kielégítésére maradnak a magánlakások, például Szandié.
– Az éttermem két éve ment csődbe, csak a rajtam lévő ruhám maradt meg. Volt más választásom?! Harminckét éves vagyok, öt nyelven beszélek, de hol talál ma egy nő igényes, jól fizető munkát?! Nettó kétszázezerért elmennék dolgozni, de 70 ezerért már nem mehetek: csak az albérlet 90 ezer, és enni is kell. Ha szerelem nélkül összeállnék valakivel, az mennyivel lenne erkölcsösebb?
A „bűnös prosti” képet a VIII. kerülethez, a hajdani kocsisorhoz kötik, ám a kívülállók nem ismerik azt az életet. Gyerekkoromban gyakran jártam az ott lakó nagyszüleimhez, jóban voltam a környékbeli örömlányokkal. Ha fázol, egy ilyen lány szó nélkül kibújik kabátjából, és rád adja. Én se távoztam tőlük sose apró ajándékok nélkül.
Mikor a sorsom közéjük sodort, kíváncsiságból elmentem pár kupiba – hét helyen nem is fizetnek a lányoknak. Az ügyfélköröm? Ésszel szerveztem. Nincs stricim, magam intézem az ügyeimet, bérelt lakásban fogadom a férfiakat. Sokuknak a vágynál nagyobb a lelke. Feszült. Munkahely, társaság, család – a mókuskerékből menekül valami szokatlanba.
Nálam lazító masszázs, nagy beszélgetés, esetleg sakkparti várja. Az aktus csak pár perc. A lányom, a családom nem sejt semmit. Ahogy tudok, nyom nélkül tűnök el a prostitúcióból.
Vannak nők, akik egzisztenciális biztonságukhoz az utat kizárólag a férfiakban látják. Magyarországon a kitartottságról szóló rendelkezések több törvénybe is bekerültek, bár 1913 óta lényegében nem változtak. A joggyakorlat megosztott: az egyik irat szerint a kitartó és a kitartott „rendszerint közös megegyezéssel folytatja bűnös tevékenységét (ami jelenleg szabálysértésnek minősül), a törvényi tényállás megvalósítása már akkor teljes, ha az elkövető akár részben és csak egy személlyel tartatja ki magát”.

escortlanyHavi 300-400 ezer…
Annamari sosem szégyellte szeretői státuszát. Mindent megkap, amire szüksége van. Már elképzelni se tudja, hogy a „barátja” és a pénze nélkül éljen.
– Nem vagyok kurva! Nyíltan vállal a barátom. Kellett a pénz, az országnak ebben a sarkában sokan nélkülöznek. Amikor már nem bírtam kopott falusi házunkat, a két öcsém nyavalygását, szüleim rossz kedvét, beköltöztem albérletbe a városba. Felszolgáló, aztán pultos lettem egy olyan étteremben, ahová sok gazdag pasi járt.
Ettek, közben megbeszélték az üzletet: szeszgyártás, borhamisítás, olajszőkítés, drog- és fegyverkereskedelem – akkor, 1992 tájt egy-két év alatt rengeteget kerestek az ügyesek. Persze zsiványságokkal, egy-két év börtön belefért. Hamar akadt közülük barátom. Több is. Vállalkozók, sportolók. Ma is röhögök, ha látom a tévében nyilatkozni egyiket, másikat: csak a család számít…
 A szép, fiatal barátnő olyan, akár a luxuskocsi: mutatja, milyen vastag a delikvens pénztárcája. A pasik versengenek, ki tartja jobban a szeretőjét, ki költ többet rá.
Kézről kézre járnak, nekem pár év alatt nyolc szponzorom akadt. Volt, hogy egyszerre több is. Tudtak egymásról, a másikra licitálva, nevetve adták a tízezreseket.
Az egyik beköltöztetett egy rokona házába, amit aztán papíron megvettem tőle, magyarul nekem adta. Hetente egyszer, legfeljebb kétszer, háromszor jött, egy-két órát maradt. A tárgyalásaira elkísértem olykor, és a hosszú hétvégének vagy nyaralásnak álcázott üzleti megbeszélésekre. Akár a többi lány… A feleségek tudtak a dologról. Elfogadták.
A pasi kinézete, kora nem számít. Az ágyban? Mint minden pali: csak azt akarja, hogy leszopják vagy dugjon egyet gyorsan, aztán rohan. Mostani barátom ötvenes, lóképű, de jó karban van, és öt éve tart ki mellettem – mások évente, fél évente váltják a szeretőjüket. A felesége tündéri nő, imádja, de engem is szeret. Tuti, hogy vannak alkalmi partnerei is, az ő dolga. AIDS-tesztet még sosem csináltattam, nőgyógyászhoz úgy járok, akár a többi nő.
Alibiből a barátom egyik éttermében dolgozok, gyakorlatilag sehol. Fodrász, kozmetikus, pedikűrös, edzőterem, bevásárlás – már vége is a napnak. Hogy bírják ezt mások munka, család mellett?! Havonta legfeljebb 300-400 ezret kapok, ennyi a rezsim, félretenni nem tudok. Persze különajándékok járnak: régen ékszert, kocsit kaptunk, újabban a cicicsináltatás a menő.
Ahogy telnek az évek, egyre több pénzbe és időbe telik, hogy jól nézzek ki. Megszoktam a jó életet. Egy a kérdés: még meddig tarthat?! Jövő hónapban töltöm a 34-et. Az a baj, hogy az évek során életképtelen lettem a barátom és a pénze nélkül, közben rengeteg szép, vékony, fiatal pályázik a helyünkre!

telefonszex2Élvezz velem! Hívj most!
Ilyen, és ehhez hasonló felhívásokkal hirdetik magukat a telefonszex-szolgálatok. Vajon kik vállalnak ilyesmit? Teljesen átlagos lányok, asszonyok, akik munka után, mellékesként vállalják négy-hat órán át a telefonszexet. Mert kell a pénz, és ezzel tisztességesen kereshetnek. Gyönyörről, élvezetről az ő részükről szó sincs.
50-60 ezer jön össze
A huszonhét éves Gabi kisbabája mellett, „házimunkaként” vállalt telefonszex-szolgálatot, hogy kiegészítse a gyest és a gyedet. Férje szerint szexuális életük javult, amióta neje így szerez egy kis plusz pénzt.
– A telefonos buli addig megy, amíg itthon vagyok a gyerekkel. Az emelt díjas számot átirányították az itthoni telefonomra, vagyis ez amolyan házimunka. Első a kicsi, etetéskor, altatáskor némára állítom a készüléket. Ezért a tulaj nem tol le, csak presztízsből üzemelteti a szextelefont. Akad nap, hogy senki sem csörög rám, máskor öt, tíz, tizenöt hívás is érkezik. Különösen ünnepek előtt hívnak sokan. Az alapbéren túl – mondani sem kell, nem vagyok bejelentve – a forgalom után fizetnek, de legfeljebb 50-60 ezer jön össze. Aki 16 órás szolgálatot tart, az 90-100 ezret is megkeres.
Akadnak ilyenek a nagy cégeknél. Ott irodában, farostlemezzel leválasztott boxokban ülnek egymás mellett a nők, a korombéliektől a hatvanasokig. Legtöbben munka után, a konyhapénz kiegészítésére vállalják.
Párom tud a dologról, de nem bánja. Sőt! Azt mondja, legalább nem unatkozom, és talán fejlődtem is valamit az elmúlt időszakban. Olykor tényleg olyan pozíciókat javasolnak, amikről nem is álmodtam, hiszen mi a párommal teljesen hétköznapi szexuális életet élünk. Tökéletesen tudom kezelni a palikat. Ritkán szemétkednek, az aberráltaknak a hallott stílusban válaszolok, ha nem nyugszanak, leteszem a kagylót.
Alapesetben elmondom, hogy nézek ki, pontosabban hogy néz ki az a cica, akivel enyeleg. Aztán levezénylem az akciót, közben általában végzem az aktuális feladatom – port törlök, főzök, miegymás. Mire a vendég elkészül, nálunk is kész a vacsora.

Húsz perc a csúcsig
Gabriella olyan céget vezet, amely a lelkisegély-szolgáltatás és a horoszkóp-vonal mellett telefonszexet is kínál. Van rá kereslet.
– Komoly, modern telefonrendszert vásároltunk, számítógépes programokat írattunk, sok-sok millióból indult be az emeltdíjas telefonszolgáltatás. A horoszkóp, lelki segély és boszi-rovatok mellé hamar bekerült a telefonszex is, hiszen állnunk kellett a versenyt a konkurenciával. Nem akartunk túl nagy részt kanyarítani az erotikus szegmensből, ezért csak egyetlen lányt alkalmaztunk. Ez a műfaj szerintem szükséges rossz, akár a prostitúció, de tisztább, tisztességesebb.
Aki rászokik sok tízezret elenyeleghet egy hónapban, de akadnak bliccelők is. A legádázabb nem fizetők (több tucatnyian vannak) feketelistára kerültek. A program részben ezért tilt le húsz perc csevegés után. Akinek ennyi kevés, újra tárcsáz. Sok a törzsvendég, de még többen csak szórakoznak: nem szólnak bele a kagylóba, vagy pár másodperc után lecsapják.
Kiélik, hogy itt arc nélkül, azonosítatlanul lehet rosszalkodni. Egy éve elterjedt az internetes interaktív peep-show – ma már semmi sem elég! A látvánnyal a puszta hang képtelen állni a versenyt. Kiszállunk a boltból.

Tudnivalók:
Prostituált: aki ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást nyújt. Ha nem rendelkezik orvosi igazolással, amely tanúsítja, hogy nincs szexuális érintkezés útján terjedő fertőző betegsége, szabálysértést követ el.
Szexuális szolgáltatás: a prostituált olyan tevékenysége, amely a szolgáltatást igénybe vevő vágyának felkeltésére, illetve kielégítésére szolgál.
Forrás: az 1999/LXXV. számú, a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő jelenségek visszaszorításáért hozott törvény.

mellek_az_ablakbanErotikus látványban, cicivillantásban volt részük azoknak, akik a minap Cannes utcáin sétáltak. Egy hotelszoba ablakában ugyanis egy meztelen felsőtestű hölgy jelent meg. Ki az a titokzatos szőkeség, aki fedetlen keblekkel jelent meg a minap egy hotelszoba ablakában és miért tette? A cannes-i turisták, akiknek részük volt a nem mindennapi látványban, joggal tehették fel a kérdést, de azonnal megkaphatták a választ is, már ha jobban körülnéztek az utcán. Kiderült, hogy nem magamutogatásról van szó, hanem egy fotózásról. Az ötlet kiagyalója Ellen von Unwerth, a világ egyik legjobb fotósa, aki a modellszakmából igazolt át a fényképezés határok nélküli univerzumába. Mint ahogyan legtöbb munkája, ez a legutóbbi is tele van szexepillel, fétissel és szenvedéllyel. A szőke hölgy pedig egy modell.
[Bulvár] Celeb villantások és szex - Esküvői bugyivillantások - Hírességek, bugyik, villantások

 

 user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image user posted image
Kocsis Orsolya képek tovább - Videók tovább

judy_nero_ferjevelKiszabadult a börtönből Judy Nero exférje. A volt pornós napjai rettegésben telnek, hiszen volt kedvese, aki megcsalta és erőszakosan bánt vele, megpróbálta felvenni a kapcsolatot Judyval. Elhagyta a büntetés-végrehajtási intézetet Judy Nero volt férje. A férfihoz háromhetes ismeretség után ment férjhez Judy, de másfél év után már el is váltak. A közös életük azonban még ennél is rövidebbre sikerült, hiszen a férfit kommandósok vitték el öthónapnyi együttélés után, mert illegális úton kereste a pénzét. Judy akkor még kiállt a férje mellett, de mivel hamar kiderült, hogy a férfi három héttel az esküvő után megcsalta, a sztár beadta a válópert. A házasságuk felbontására majd’ két évet kellett várni, közben a felek egyetlen percre sem találkoztak, hiszen a férfi mindvégig börtönben volt. Judy pánikbeteg lett a válástól, hiszen nagyon megviselték a történtek. A betegségből mostanában kezdett kimászni, de sajnos újra rossz híreket kapott: a rettegett férfi újra szabadlábon van. A színésznő ismerősei szerint Judy nagyon fél a férfitől, akivel egyetlen percre sem szeretne találkozni, de a börtönviselt exférj ezt egészen másként gondolja: megpróbálta újra felvenni a kapcsolatot a szexsztárral. Judy ezért most teljesen visszavonult, a telefonját is csak akkor veszi fel, ha ismerős számról keresik. A Bors munkatársai is megpróbáltak kapcsolatba lépni vele, hogy nyilatkozzon a félelmeiről, de csak menedzserével sikerült beszélni:
– Judy nem szeretne megszólalni ebben a témában,mert nem akarja az exét maga ellen hergelni – mondta a menedzser.
[Bulvár] Judy Néró (Faragó Judit) pornósztár élete - Judy Nero szexképek - Kolléganőit alázta meg Judy Nero! - Judy Nero magyar pornós