Archive for 2010, május

[Videók] Anal Asspirations 10 DVD pornófilm, kattins és nézd!

Harmadik alkalommal rendezte meg az RTL Klub és a Magyarország Szépe Kft. Magyarország legrangosabb szépségversenyét a Királynő választást, ahol a 21 képernyőre kerülő döntős lány közül három koronával tér haza. Tavaly Serdült Orsolya a Miss World Hungary, Budai Zsuzsi a Miss Universe Hungary és Kocsis Korinna pedig a Miss Earth Hungary 2009. évi címét birtokolta. A csütörtök esti döntőben a 21 szép lányból az utolsó megmérettetés előtt már csak heten maradtak: Pocsai Ágota, Farkas Zsuzsa, Misik Renáta, Babinyecz Tímea, Dobó Ágnes, Zeller Zita, Kaló Jennifer.

dobo_agnes_szexpsegkiralyno

A szakmai zsűri döntése és a közönség szavazatai ezúttal azonosak voltak. Az ország legszebb lánya a 18-as sorszámmal versenyző Dobó Ági. /Magasság: 170 cm, Mellbőség: 84 cm, Derékbőség: 59 cm,Csípőbőség: 87 cm/ Az Ő fejére került a királynői korona, így Ő képviselheti hazánkat Vietnamban a világdöntőn. A 22 éves debreceni lány tavalyelőtt már indult „A Királynő” választáson , akkor a legjobb ötig jutott. Mint mondta tavaly nem jelentkezett, de idén azért jött el, mert úgy érezte, hogy mostanra ért meg annyira, hogy legyen esélye. Igaza volt. Őt választották Miss World Hungary-nek. A Miss Earth Hungary címet 2010-ben Kaló Jennifer vihette haza, míg a Miss Universe Hungary cím Babinyecz Tímeának jutott.
A Miss World Hungary, a Miss Universe Hungary és a Miss Earth Hungary címek szépséges tulajdonosai a világ egzotikus tájain versenghetnek a világdöntőkön. A győztes lányok nem csak a koronát, hanem egy sikeres új élet lehetőséget is megkapják: rendszeresen szerepelnek az RTL Klub műsoraiban, társasági események, partik állandó díszvendégei, cégek reklámarcai lehetnek.
Miss Universe Hungary Győztesek: 1992 – Patkó Dóra, 1993 – Pardy Zsanna. 1994 – Fórián Szilvia, 1995 – Harsányi Andrea, 1996 – Deák Andrea, 1997 – Kecán Ildikó, 1998 – Nagy Ágnes, 1999 – Garami Anett, 2000 – Nagy Ágnes, 2001 – Helbert Ágnes, 2002 – Friedl Edit, 2003 – Tomozi Viktória, 2004 – Bakos Blanka, 2005 – Proksa Szandra, 2006 – Bende Adrienn, 2007 – Bóna Ildikó, 2008 – Dammak Jázmin
Miss Wordl Hungary Győztesek: 1996 – Deák Andrea, 1997 – Petes Beáta, 1998 – Horváth Éva, 1999 – Dankai Erika, 2000 – Kuchta Judit, 2001 – Kapócs Zsóka, 2002 – Rozs Renáta, 2003 – Tóth Eszter, 2004 – Orbán Veronika, 2005 – Semmi-Kis Tünde, 2006 – Tóth Renáta, 2007 – Bodri Krisztina, 2008 – Freire Szilvia, 2009 – Serdült Orsolya

[Babes] Dobó Ágnes szépségkirálynő 2010 további képek

Az amerikai Heidi Fleisst még a Wikipédia is így jegyzi: Hollywood madámja. A kitűntető címet azzal érte el, hogy miután befejezte saját kéjhölgy-pályafutását, a filmipar legnagyobbjainak és Los Angeles előkelőségeinek szállított luxuskurvákat, elképesztő pénzekért: önnön bevallása szerint a „leglassabb napon” is keresett 10.000 dollárt. 1993-ban tartóztatták le, végül 20 hónapot ült börtönben, majd nagy médiafelhajtás közepette hirdette meg, hogy Amerikában és Európában luxusbordély-hálózatot kíván létrehozni, ezúttal legálisan, ám egyelőre nem sikerült a projekt, mindössze egy mosoda-lánc és egy szexuális játékszereket forgalmazó bolthálózat jött össze. Két éve kábítószer használaton érték, és kényszer elvonókúrára kellett vonulnia.
kurvak_bodelyhazbanFleisshez hasonló botrányt kavart egy Renáta nevű luxusmadám: egy oknyomozó riporterének diktálta tollba kuncsaftjainak szokásait, aki a vallomásból könyvet szerkesztett. Eszerint a legmocskosabb fantáziájú ügyfél az immár hetvenen túljutott Jack Nicholson volt; a legnagyobb étvágyú Marlon Brando, aki olykor naponta több ügyfelet is rendelt (gyakorta fiatal, szép arcú fiúkat is), valamint Charlie Sheen, aki már Fleisstől is négyesével vitte a lányokat. Elmondása szerint a szupermadámtól rendelt magának motoros külsejű, lehetőleg nagydarab tetovált csajokat Angelina Jolie, és kuncsaftjai közé tartozott a U2 néhány tagja is, ám őket nem nevezte meg név szerint. Elvégre diszkréció is van a világon.
[Domina] A magyar lányok szeretnek olaszországban kurválkodni - Ketrecben hordta a prostituáltakat - Nemzetközi elfogatóparancs Keleti Györgyi ellen - Magyar modelleket futtatott a szépségverseny rendező - Tiger Woods szétbaszott ribancai - Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1. rész 2. rész - Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok

Egy fehérvári suliba járt már 6 éve. Sokan meg akarják dugni, mert jó teste van, nagy mellek, kerek fenék. Fekete haja nyakáig ér, és csak 1 hibája van, hogy flegma, de nagyon, ami sok ember szemét szúrta, egy nap bosszút álltak. Mivel gyógyszert kellet szednie, egyik osztálytársa kicserélte az egyik vitaminját szexuális vágyfokozóvá, még hozzá a durvábbik fajtából. Amint reggel bevette, egyből érezte ez a nap nem lesz szokványos. Már a buszon is alig bírt a puncijával, az összes srácot jól végig mérte, és az járt a fejében, hogy vajon mekkora és milyen vastag a farkuk. Amint beért a suliba, beült az első órára. Az óra közben végig csak azon járt az esze, hogy valaki elkaphatná a WC-ben, és jól megdughatná. Nagyon lassan telt el az 1. óra, a következőn felelnie kellet a kettesért az egyik tantárgyából, mivel hiányzott, így a tanár elkérte egy másik óráról, hogy be tudja pótolni a felelést.
Eljött az idő, első kérdés felteszi a tanár, aki idős volt, olyan 50 éves, és Eszter mindig flegma és bunkó volt vele. Tehát első kérdés. Válasz nincs, másod kérdés, ismét nincs, Eszter nem tudott koncentrálni, mivel már annyira be volt indulva, még ezt a seggfej tanárt is izgatónak találta, pedig utálta őt. A harmadik kérdés után sem volt felelet, és a tanár ezt mondta:
- Eszterke, ez bizony harmat gyenge, remélem, tudod – majd végig nézett Eszteren, és szeme megakadt a kivágott felsőn és a nagy melleket. Eszter ezt észre véve ezt felelte:
- Tudja tanár úr, van amiben jobb vagyok – elmosolyodott.
A tanár kérdőn mondta:
- És miben?
Eszter a vágyfokozótól benedvesedett puncival ezt mondta:
- Szopni remekül tudok.
A tanár felállt, és odalépett Eszterhez, és csak lehúzta a sliccét és mosolygott. Eszter, mint egy jó kislány kivette a tanár farkát, ami 50 éves létére elég nagy volt és vastag. Hátra húzta a makkot, felnézett a tanárra, és egyszerűen bekapta a faszt. A tanár csak halk nyögéssel nyugtázta, hogy a fasza a diákja szájában pihen és merevedik. Eszter egyre erőteljesebben bólogatott. És mikor ki-ki vette a szerszámot, mindig mondott valamit:
- Ezt szereti tanár úr, mi? Ha mélyen bekapom, ha szopom a farkát?
És mindig próbálta jobban a torkába engedni a faszt.
Pár perc után Eszter abba hagyta a szopást, és elkezdte levenni a pólóját, majd a melltartóját előkerült nagy melle mely feszes volt. Majd szépen közéjük tette a kemény faszt, és úgy folytatta a munkáját. Ezekkel a szavakkal feszélyezte a helyzetet.
- Ugye mindig is ezt akarta, hogy jól mellbe kúrjon tanár úr. Gyerünk akkor kúrjon! – szinte ordította. A tanár meg csak dugta és dugta. Eszter a padon hasal, a tanár pedig hátulról döngette:
- Ez kell ribanc, szereted ha kúrnak? Eszter fejét teljesen átjárta a kéj és így válaszolt:
- Igen, imádom, imádom a faszt, gyerünk mééég!!
És a tanár, míg bírta, kúrta is Esztert. Majd tíz perc múlva már a végéhez közeledett a tanár úr. Megfogta Eszter kezét, lenyomta térdelő pózba, és a szájába eresztett egy löketet.
- Nyeld le, gyerünk, nyeld le ribanc. És Eszter le is nyelte. Felöltöztek és a tanár meg adta a 3-ast Eszternek.
Ekkor még azt hitte ő is, hogy vége a napnak. Ám de mivel olyan hangosan beszéltek egy osztálytársa meghallotta és felvette videóra a “felelést”. Következő óra gyakorlat volt, így mindenki ment átöltözni. Ekkor Eszter szembesült a videóval, amit hárman is tudtára adtak. A főnök, a három srác közül csak ennyit mondott: a miénk vagy. Eszter beletörődően bólogatott. – Vetkőzz! – hallatszott az utasítás. Eszter el is kezdte először kabátját, cipőjét. Húzva az időt, majd jött a póló és a nadrág, egy fekete tanga volt rajta, elöl alig takarta nem rég kúrt punciját. – Most a bugyid, vedd csak le – hangzott. – Térdelj le – Eszter letérdelt, és jól tudta mi következik, csak annyit mondott:
- Kérlek, a videót utána töröljétek. Válasz nem volt, a 3 srác körbeállta, és elővette a farkukat, mindegyiké méretes volt. Eszter szájában a nyál is összefutott, majd szépen munkához látott szopott, mint akinek ez a hívatása, a srácok meg csak röhögtek és szidták.
- Ez az te kis flegma picsa, szopjad, ezt már szereted. Másra nem is vagy jó csak a faszszopásra.
Az egyik copfba fogta a haját, és elkezdte szájba baszni, próbálta minél jobban a torkába engedni, de egy idő után elfogyott a levegője, de a srácot nem érdekelte, és még inkább erőteljesebben lökte a faszát. Aztán kihúzta. Eszter hátraesett a seggére, és levegő után kapkodott.
- Gyere vissza, még seholsem tartunk!
Lehajtott fejjel visszatérdelt, majd a másik srácot kezdte szopni. Hevesen szopta a srácot, mikor érezte, hogy valaki a pináját izgatja, de megfordulni, nem mert, nehogy még rosszabb legyen a helyzet, inkább folytatta a szopást: Kicsit kivette a faszt, húzott rajta egyet-kettőt, majd a szájába engedte, amíg bírta és szívta. Akit szopott, odaszólt a másikhoz:
- Ez igen, érti a dolgát.
A harmadik fiú közben a puncijához illesztette farkát, és egyszerűen mind a 22 cm-ét betolta Eszternek. Eszti egy percre abba hagyta a szopást, majd folytatta, de most már mind kettő előtte lévő faszt szopta, hol ezt, hol azt felváltva. A nyelvéhez csapdosta őket, kezdte nagyon élvezni a dolgot. Beindult a kicsike. Mondta az a fiú, aki már erőteljesen dugta.
- És milyen jó szűk, istenem, kár hogy vége lesz lassan a sulinak – röhögtek mind a hárman.
Az alacsonyabb, akit eddig szopott megelégelte, és pozíciót akart cserélni ezzel, aki eddig dugta, hirtelen eltűnt de Esztinek ez fel se tűnt, eléggé lefoglalta, hogy szopjon és hogy élvezze hátulról való baszását, ami már lassan kezdte a csúcs felé vinni. Az alacsony srác úgy járt benne, mint a gép, egyre erőteljesebben és gyorsabban. Eszti puncija csak úgy csattogott a srác farkának tempójától, nagy mellei remegtek előre, hátra. Eszti nyögései nem hallatszottak, mivel szájában egy percre se volt üres hely. A következő percben arra lett figyelmes, mintha vakufény lett volna, hátra nézett, és az alacsonysrác fényképezte, amint dugja.
- Ezt ne. Kérlek, ne csináljatok képeket.
Mire a másik srác, jó akkor videózunk, és telefonján be is állította videóra. Eszti a kéjtől már nem tudott gondolkodni, úgy hogy nem is felelt. A srác visszadugta faszát a szájába, és kamerázta:
- Ez itt Varga Eszter szopása, istenem nagyon csinálja.
Amikor Eszti ezt hallotta, arra gondolt, most vége mindennek, de még is élvezte, hogy valaki hátulról kúrja és közben, mint valami kis kúrva szop egy másik faszt.
- Eszti élvezed a faszomat szopni? – kérdezte a kamerás srác. Eszti gondolkodás nélkül válaszolta:
- Iggen, élvezem, imádom a vastag farkadat a számba venni – tört ki belőle. Az alacsony srác már a végét járta, így cseréltek, a kamerás oda lépett a puncihoz, és hozzá illesztette a farkát.
- Betegyem, hm? Betegyem? – kérdezte.
- Iggen, tedd tövig, érezni akarlak, bassz meg, mint valami olcsó kurvát, gye… – tovább nem tudta mondani Eszter, mert az alacsony srác a farkát a szájába dugta. A kamerás hozzá kezdett még az előzőknél is nagyobb tempóban. Eszit átjárta a kéj, és már nem is tudod a szopásra koncentrálni, az alacsony srác ezt látván a fejét megfogva rányitotta a szopást. Rántott 3-4-et a farkán, és telepumpálta a száját. Eszti, mint a jó kislány ismét lenyelte. Már csak a kamerázós maradt. De hirtelen visszajött, aki eltűnt. Újból a szájába tette a farkát. A kamerás kezdte érezni a végét, így kihúzta a farkát a puncijából, és a segglyuk felé vette az irány.
- Engedd el magad – és egy lökéssel felnyársalta Eszti seggét, aki sikoltani próbált, de nem tudott a szájában lévő fasztól.
- Ez az, seggbe kúrlak ribanc.
Eszti fájdalma kezdett élvezetté alakulni. A szájában lévő srác hirtelen megfogta fejét, és ráhúzta az egész farkára, majd telepumpálta spermával a torkát. Eszti fuldoklott egy kicsit, de lenyelte az adagot. Most már csak a seggében lévő srác volt, és mivel szája először a délután szabad volt, el is kezdett nyögni.
- Igggen. Bazd a seggem, még erősebben.
A srác próbálta minden erejét összeszedni, lökött még párat, majd a seggébe élvezett.
Pár perc múlva felöltözött, és mikor Eszti kifelé ment volna az ajtón, és már azt hitte vége, a kamerás oda szólt.
- Hová sietsz? Még egy búcsú szopás se jár?
- De hát most dugtatok szét, és szoptattatok le.
- És? – mosolygott a srác.
Eszti visszajött az ajtóból, ismét letérdel, és munkához látott. Szopott. Mind a hármat leszopta. A középsőt szopta először, és a két szélső faszt csak verte. Mivel kezét nem használta, a srác fejénél fogva szopatta, és a csípőjét emelve adta a ritmust, és Eszti csak szopott és szopott, mint ahogy egész nap az iskolában, és utána lenyelte a gecijüket. Végre megszabadult az osztálytársaitól. Habár igazán élvezte az együtt töltött perceket. És még mindig dolgozott benne a tabletta, maga sem értette mi lehet vele, de faszt kívánt.
Megérkezett gyakorlatra, ahol unalmas szokásos dolgokat kellet csinálni. Eszter már nagyon unta ezeket, így a gyakszis tanárnak mindig visszaszólt. Ma is így volt ám, de a tanár ma más munkát szánt neki. A teremben, ahol csak ők voltak kellet számolnia. Eszter tudta, hogy a mai nap úgy is erről szól, hátha most is dughat egy jót. Mikor csak ketten maradtak a tanárral, aki olyan 40 éves lehetett, sportos, elkezdett játszadozni, mindig zavarba hozta, és valahogy mindig a tanár előtt kellet hajolgatni, és természetesen a nadrág alig volt rajta fekete tangája mindig látszott, szóval értette a dolgát. Ám a tanár nem nagyon vette a lapot, kiment és beküldte az osztály legnyomorultabb emberét. 165cm vékony kapafogú szemüveges volt. Eszti el is keseredett, de miután még legalább 1 óráig nem volt senki más, így arra gondolt, legalább ki tudja nyalni a gyerek. Odalépett hozzá, méregetni kezdte, majd megkérdezte kerek perec, mekkora a farka.
- 22 cm – válaszolta a srác hebegve. Eszti már is jobban érezte magát.
- Mutasd meg! – szinte parancsolta.
- Ááá nem, szégyellős vagyok.
- Ha megmutatod, leszoplak, és meg is dughatsz, ahogy akarsz. Na? – kérdezte.
A srác már rég meg akarta dugni Esztit, így ezt mondta:
- Jó – azzal elővette a farkát, és leült a székébe.
Eszti szépen térdre ereszkedett kezébe fogta a faszt, ami talán még több is volt, és elkezdte verni, majd a szájába vette. Először csak kicsit szopogatta, majd a torkba engedte, és megint csak a makkot szopta és nyalta a nyelvével. Majd bólogatni kezdett ritmusosan, és kezével a saját punciját izgatta. A srác hátra dőlve élvezte a műsort, nézte, ahogy a fekete hajú, nagy mellű csaj szájában tűnik el a fasza. Pár perc után felsegítette Esztit, kibujtatta a nadrágjából, és hátára fektetve a padra A tangát félrehúzta, megnyálazta egy kicsit a puncit, és betolta.
- Ez iggen – mondta Eszter, végre újabb fasz volt a puncijába. A srác belekezdett. Minden lökésnél mélyebbre jutott. Eszter élvezett, és mit sem törődött, hogy ki kúrja épp. Miután a tempó nőtt, a nyögések is gyorsultak.
- Ohh Jézus, igen bassz meg, nyerünk basszál.
És a srác baszta is. A pad már nyikorgott, kis pihenő következet, mivel telefon hívást kapott Eszter. Alig bírta ki, hogy letegyék, már közben is végig azt bámulta és kívánta. Most a srác a székben ült és Eszter a faszra ereszkedett.
- Óriásiii – hangzott, és már folytatódhatott a menet A srác Eszter fenekét markolászta, és nagy melleit szopogatta, ez csak még jobban feltüzelte Esztert.
- Iggen szopd a mellem. Üsd a fenekem, rossz voltam.
El is kezdte fenekelni. A srác már a végén volt, és Eszti sem bírta tovább, gyorsan leugrott róla, és a mellei közé engedte a srác spermáját. Ezután felöltöztek, és megtörölköztek.
- Ha ezt elmondod valakinek, letagadom – mondta Eszter. Befejezték a feladatot, és kicsöngettek.
A szünetben ezalatt Petrának, Eszter osztálytársának az igazgatóhelyettesnél kellet segítenie. Amikor a kamerás srác is odaért, hogy segítsen, érdekes kép várta. A fotelben ült az igazgató helyettes, és előtte a fiatal 20 éves hosszú barna hajú kerek fenekű csaj bólogatott. Épp kivette és a szájához csapdosta a fasz és ez hallatszott iggen szopjad csak mikor benyitot a vendég.Petrán már csak a melltartó és a tanga vol. Gyorsan felugrottak és mondták. ez nem az aminek látszik.
- Én nem láttam semmit – mondta mosollyal a kamerás srác.
- Akkor gyere, hadd mutassak valamit – mondta Petra, azzal odalépett a srác elé, és letolta a nadrágját, boxeréből előkereste a farkát és bekapta. Ezalatt az igazgató helyettes Petra alá feküdt, lehúzta tangáját és kopasz puncijába dugta farkát, és elkezdte dugni. Érezni lehetet Petra szopásán az alsó fél ritmusát.Petra a kéjtől nem tudott a szopásra figyelni így csak verte a faszt.Miután az igazgató helyettes már eléggé a végén volt cseréltek és kutyapózban folytatták a kamerás dugta hátulról petrát az igazgató meg szopatta.Petra alázatosan bólogatott a faszon és szürcsölte.Szép kis kép volt.AZ igazgató helyettes kis idő múlva telenyomta petra száját aki kiköpte a spermát és a hátul munkálkodohoz fordult h jelezze ő is nem sokára végez.A hátsó ember eröteljesen dugta amitöl nyögések sora jött.Ez az gyere dugj.Dugj meg.Érezni akarom az egészet.Még 1-2 lökés és a hátára élvezett petrának.KÖvetkezett a tesi óra két osztály össze vonva végzösök és a 3.-osok.Esztert nagyon izgatták a kisseb srácok így mikor öltözni kellet “véletlenül”rossz öltözöbe ment 6 srác volt ott és miután látták h elkezd vetközni mind elökapta a farkát.Ezt már szeretem_gondolta eszter.A terem közepére ment letérdel a srácok körbe állták és új fent szopni kezdett egy két srác nem bírta így már mire a szájába tették el is élveztek beteritve eszter arcát és melléit. 4 en maradtak srácok.Az egyik alá feküdt és a nedves punciba hatolt.El kezdte lovagoltani esztert kis vártatva egy másik srác a seggéhez illesztette makkját és bedugta igy már keten jártak benne és kettő faszt szürcsölt szopogatott és nyalt.Nagyon élvezte a vágtát egész testében bizsergettOhhh ez az keményebben gyertek fiúk mégg.A két srác akit szopott se bírta tovább így ők is szép kis mennyiséget adtak az arcára és a melleire már alig volt száraz hely.Nyögéseket elnyomta ahogy a testek össze ütköztek.Póz csere következett.Aki eddig a seggében volt a punciját döngette és így fordítva.Eszter nagyon élvezte.A két srác szinte egyszerre élvezett el ismét beteritve Eszter arcát és mellét.Ekkor jöt a meglepetés mivel a három srác végig ott volt és végig nézte a dugást a végén bejöttek a termebe és le is fényépeszték Esztit ahogy tiszta geciben uszik.Majd videoval kérdezgették:
Te igazi kútva vagy?
Hát nem de szeretem ha basznak.
És Szopni mióta tudsz így?
Már régóta gyakorolok-nevet egyett közben dehát ez van szeretk szopni és kész.
Ha akarod megint meg mutatom-és nevetett.
A kamerás elövette a farkát eszti ráborult és ma már 3.-szor szopni kezdte a srácot.OHH iggen télleg születtett faszszopó vagy.
Eszter elkezdte a makkot nyelvével izgatni és nyalogatni majd kicsit be vette és szívott rajta párat utána a kezével elkezdte verni miközben szopta.Szép ritmusosan.A kéz és fej munka egyszere.Jó tíz perc múlva már csak verte és nyelvével izgatta.
Gyerre élvezz a számba.
Imádom ha oda jössz.
Élvezz a te fasszopód szájába.
Bele is élvezett.Eszter ismét lenyelte a gecit.
Nah de akkor ezzel vége ügye.-kérdezte Eszter.
Nah jó végeztünk.- és megpaskolta a fenekét mint valami olcsó kúrvának dugás után és kiment.Eszter összeszedte magát letusolt és felöltözött.A további órák viszonylag csendesen teltek.Eljött a nap vége mindenki ment haza.Eszter a felső folyoson pakolta a cuccait.Nem volt már senki ott mivel már 3 óra is el múlt.Egyszer csak egy hang a szekrény ajtó mögül megszólította.
Hát eszter maga még itt?-az a tanár volt aki tanította öt
Hja eddig itt tartottak.-flegmán oda bökte
És a tanulás a vizsgára menni fog?
Persze ugyis megcsinálom.-még flegmábban
A tanárt kezdte elönteni a dűh Mondja Ester nem kéne kicsit illedelmesebben beszélni?
-Nem az apám-
Ekkor a tanár megfogta eszter és belökte a terembe és bezárta azt maga mögött.Eszter a meglepettségtöl nem is tudodd szólni.Csak kis idő múlva
Maga mit akar?Engedjen ki.orditotta Eszti.
Nem nem most megtanulod h viselkedj azzal elö vette a nadrág övét és azt mondta vegye le a nadrágját.
-És ha nem?
Akkor sose engedem ki és megbukik évvégén.
Essztinek nem volt választása levette a nadrágját.Ismét elökerült formás feneke és fekete tangája
-Fogd meg a bokád. Haladszott.
Eszti lehajolt és a következő percben egy éles ütést érzett a seggén és orditott egyett.
-Egy.-megint ütött.2.A 4 után Eszti már alig állt a lábán.Sege pirosan izzot szinte az ütésektől.
-Könyörgöm.Hagyja abba.
A tanár elé lépett és megsimogatta az arcát csak ha most velem jössz és azt teszed amit mondok.
Rendben csak ne üssén még egyszer meg.
Felhúzta nadrágját és lement a tanárral a kocsijához.Egy 5 perces út végén egy kis házhoz érkeztek.bementek az ajtón és 4 másik tanárral találkoztak akik szintén Esztert tanitották az átlag életkor a 50 hez volt közelebb.Eszter hátán futkosott a hideg de követte a tanárt.Bementek egy másik szobába ahol át kellet öltöznie szoba lány ruhába.Kis mini sziknya miből kinn a fél feneke kötényke és melltartó.
-Ezt nem veszem fel.És elfordult a kijárat felé
A tanár elé lépett és az ővére mutatott.Eszter vissza fordult és felvette a ruhát.Melle ép h ki nem buggyantak a ruhából fenekét is épp hoy takarta.
-Mi lesz a dolgom?kérdezte
Kiszolgálni minket.-mondta a tanár kaján vigyorral.
Eszter vissza ment az elötérbe ahol két tanár szivarozott és olvasott.Az egyik a statika a másik pedig az egyik szakmai tanárja volt.
-Gyere ide szépen.-mondták neki
Eszter oda ment a bőrfotelben ülökhöz.
-Most szépen.-és vették elő a farkukat-szopjál szeretem ha olvasás közben szopnak megnyugszom töle.
Eszter letérdel és munkához látot nem volt valami hosszú farok de vastag.Elkezdte verni és elöször csak nyelvével izlelgette.
-Nah gyerünk vedd be szépen
Ekkor Eszter sóhajtott és bekapta a faszt majd szép ütemesen bólogtni kezdett.szzcs.csak ennyi hangzott a munkájából.Akit szopott megsimogatta fejét és olvasott tovább.A másik tanár se bírta soká tétlenül.
-Menj le kutyába úgy szopd.Miután megtette elkezte nyalni eszter punciját Miután eléggé benedvesedett a tanár félre húzta a tangát és betette Eszternek a farkár eszti mint ha mi sem történt vna szopott tovább.Az olvasó tanár lapozott egyet míg a hatsó igen nagy igyekezettel dúgta az alkalmi szóba lányt.Eszter puncija ismét bizseregni kezdett és halk nyögéseket adott ki.Magában pedig azon vivodott h valyon ki és hogyan fogja ma még meg dugni.Akit szopott egyre hangosabban kezdett hörögni Eszter tudta jön a vég és hevesebben kezdte verni a faszt a hátul lévő ember még nagyon s bírta és feljebb kapcsolt ezt már Eszti se tudta szó nélkül hagyni
-Iggen ez az uhhhhh.Gyorsabban keféljen tanár úr.Kérem
A szájában lévő faszt rándult egyett és jó adag gecit nyomot a szájába.
Nagyon ügyesen szopsz.-mondta és olvasott tovább.
Eszter még vert néhányat és szívott a lankadó faszon majd nyögésekkel értékelte a még mindig dolgozó másik tanárt.
Uhh de jó szük vagy istenem nemm bíroom.-és ezzel Eszterbe élvezett.Majd felállt vissza ült a fotelba és olvasni kezdett.
-Héé cseléd gyere csak-haladszott az emeletről Eszter felment és a reggeli tanár várta aki épp letusolt.
-Gyere mosd meg a farkam.
Eszter oda lépett és elkezdte mosni a kezével.A lankadt farok kezdett életre kelni.
Hogy is mondtad reggel mit is tudsz jól?-kérdezte megvetően
-Szopni tanár úr.Szopni.
-Akkor mire vársz?
Eszter ismet munkához látott bekapta és szota a tiszta faszt.Bologatott mint aki csak helyeselni
-Igen ez az újra.ohh ez igen tudsz te mélyebben az egészet.
Eszter próbálta minél mélyebbre engedni a faszt.Már nem érdekelte semmi szopott ha mondták kúrták ha akarták csak túl akart lenni ezen.És mélyen belül élvezte h fasz volt a szájába és h kúrták.
-Szereti a tanár úr iggaz olyan nagy nem tudom egészben bekapni.-mondta eszter ésebben a pillanatban a tanár a hajánál fogva huzta rá a faszra
-uggh ez nagy- mondta Eszter kéjesen amitől a tanár még inkább ráhúzta a farkára.Ezt a tempót nem bírta sokáig el is élvezett rá Eszter melleire.
- Ügyes kis diák vagy te. – Simogatta meg Eszter fejét a tanár. Eszter még lenyalta a maradék spermát a lankadt faszról majd felállt és lement az alsó szintre. Már 4 meg volt csak 1 maradt- gondolta Eszter.
Mikor meglátta hozzá sietett.
- Nah maga mikor basz meg már mennék hazza.
- hát ha ennyire sietsz
- meny le kutyába
Eszter szó nélkül le ment a pózba. Segge kint volt és tangája látszott. A tanár mögé állt és semmi szólás nélkül seggébe tette a farkát.ÉS elkezdte tömni Esztert. Aki kis idő után kezdte élvezni
- uhh- ez jó még gyerünk még.
- kúrjon a nagy faszával tanár úr.
A tanár mintha csak erre várt volna még erősebben kezdte kúrni Eszter seggét. Eszter eggyik kezével a punciját izgatta mely újra nedvtől csöpögött. A többi tanár is hallotta a nyögéseket lejöttek és ők is előkapták a farkukat és verni kezdték. Aki Esztert dúgta már nagyon kész volt így kiszállt a seggből. Esztert körbe vették és verték tovább a faszukat. Eszter térdelt a kör közepén melleit összenyomva és száját tátva várta az újabb sperma adagokat. Szép sorban meg is kapta.Teljesen beterítette a testét.
- Nah gyere haza viszlek
Haza vitték Esztert aki lefeküdt és próbálta elfelejteni mi történt ma.
[Történetek] Kutya pozícióban iszonyúan megujjazott - A szolgaság beteljesülése - Úrnőd vagyok 5 - Jó ribanc vagyok? - Véletlenül a szomszéd férfit szoptam - Akinek kedve támadt megerőszakolhatta a lányokat - Erotikus történetek amire a lányok élveznek! - Belém szorult a kutyám farka - Családi szextörténet: Anyámmal először - Szex a titkárnőmmel


Leszbikus, gruppen, fétis és nyilvános szex tartalmú pornófilmekben szerepelt a Jobbik csepregi szavazóköri megbízottja. A szervezet tisztában van Katona Vivien múltjával, a gárdista Müller Nikolett botránya után meg is szüntették a tagsági viszonyát, ennek ellenére őt delegálták az egyik választókörbe. Tovább a teljes cikkre

Katona Vivien ugyan kilépett a Jobbikból Müller Nikolett szexbotránya után, ám a párt mégis őt delegálta egy csepregi választókörbe. A Jobbikban tisztában voltak Katona múltjával, a csepregi elnök szerint azonban nem szükséges párttagnak lenni a poszt betöltéséhez.

pornos_jobbikos_katona_vivien
A Jobbik Magyarországért Mozgalom csepregi szervezetének elnöke szerint Katona Müller Nikolett botránya után tagságának azonnali megszüntetését kérte, amelynek eleget tettek. Szilágyi Zoltán elmondta, „a szervezeten belül semmilyen posztot nem töltött be, csupán szervezeti tag volt. Csepregen a választások idején az egyik szavazókörben küldött volt, azonban pártunk alapszabálya értelmében nem kell tagsági viszonnyal rendelkezni ezen poszt betöltéséhez”.
Leszbikus, gruppen, fétis és nyilvános szex tartalmú pornófilmekben szerepelt a Jobbik csepregi szavazóköri megbízottja. A szervezet tisztában van Katona Vivien múltjával, a gárdista Müller Nikolett botránya után meg is szüntették a tagsági viszonyát, ennek ellenére őt delegálták az egyik választókörbe. Az expornós szánja-bánja tettét, aminek köze sincs a párt által hangoztatott krisztusi tanítás értékrendjéhez. A pornóiparban Allisa, Honey, Viviien Voge neveket viselő Katona repertoárja Nikki Milleréhez hasonlóan széles: ahogyan az lenni szokott, ő is szólóban nyomta a kezdetekkor, később nőket és férfiakat is bevállalt, és nem riadt vissza a gruppentől és a nyilvános szextől sem. Filmjeinek többsége 2008-ban készült, amikor Katona 18 éves volt – nem véletlen, hogy sok helyen tinédzser pornóként hirdetik a nevével fémjelzett produkciókat. Legyünk jóhiszeműek, hogy a lány ezzel szemben már nagykorú volt, amikor belecsöppent ebbe a világba. Legalább egy napja.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom csepregi szervezetének az elnöke, aki úgy nyilatkozott, Katona Vivien Nikki Müller botránya után kérte, hogy azonnali hatállyal szüntesse meg tagsági viszonyát, amely kérésének eleget is tett. „A szervezeten belül semmilyen posztot nem töltött be, csupán szervezeti tag volt. Csepregen a választások idején az egyik szavazókörben küldött volt, azonban pártunk alapszabálya értelmében nem kell tagsági viszonnyal rendelkezni ezen poszt betöltéséhez” – mondta Szilágyi Zoltán.
Mindemellett Katona egyik közösségi oldalon lévő adatlapján szabadidős tevékenységének a „jobbikozást” nevezte meg. Kérdésünkre pedig, miszerint pornós tevékenysége mennyire egyeztethető össze a Jobbik erkölcsi elvárásaival (Idézet a Jobbik honlapjáról: “Nem várjuk el tagjainktól, hogy vallásgyakorló, hívő emberek legyenek, de azt igen, hogy azonosuljanak a krisztusi tanítás értékrendjével.”), a következőt válaszolta: „Már régóta nincsen hivatalos kapcsolatom a Jobbikkal. Évekkel ezelőtt követtem el hibákat, amelyekért a mai napig bűnhődöm.”

[Babes videók] Katona Vivien pornós munkái – Katona Vivien pornóvideó –  Müller Niki gárdistalány a Szexpláza pornófilm forgatásán - Müller Niki gárdistalány maszturbál - Müller Nikival pornófilm forgatás képek - Kilép a pornós csaj a Magyar Gárdából - Müller Nikivel Vine című pornófilm forgatás képek

Azt vizsgálják, segített-e magyar lányoknak olaszországi prostitúcióban. Saját bevallása szerint mindig is a család fekete báránya volt Keleti Györgyi (35), aki két évvel ezelőtt hatalmas botrányt kavart, amikor levetkőzött a Playboy magazinban. A volt honvédelmi miniszter lánya meztelenül, tankok és más harci eszközök közt pózolt a nyuszis magazinban, utalva ezzel édesapja egykori titulusára. Györgyi bízott benne, hogy atyja tetszését is elnyerik majd a képek, és ha nem is mondja ki, de büszke lesz kisebbik gyermeke fotóira. Tovább a videós teljes cikkre
[Babes]

[Videók] Diggin In The Gapes DVD pornófilm, kattints és nézd!

Milyen pina van a ruha alatt? Kattints a fotóra, és meglátod! Csajok ruhában és ruha nélkül
kurvak-ruhaban