Archive for 2010, május

azsiai_kis_tinikurva

[Szexképek] Ázsiai tinikurva Aya Hirai Gorgeous Honey. Gosplay kislányos fehérneműben – Saki Seto pucsít - Asami Tada iskoláslány pedofíling – Rio Hamasaki nagy mellei kimonóban

noi_orgazmusSose értettem igazán – és ez most nem álszerénység – mi sodort néha kedves, helyes, csinos, érzéki nőket hozzám, akikkel előtte semmilyen kapcsolatom nem volt. Nem hinném, hogy bármi különleges lenne bennem, külsőleg nagyjából átlagos, belsőleg… hát, mondjuk talán empatikus, meg gyengéd, ellenben nem tipikusan férfias, hiszen sose voltam kimondottan irányító karakter, sem pedig erős és határozott. Vannak bennem gátlások, de ezeket gyorsan leküzdöm: Talán az, hogy nem szoktam és nem is nagyon tudnám eltitkolni az érzelmeimet?

Az is igaz, hogy ezek többnyire csak futó kapcsolatok maradtak – megmérettettem és könnyűnek találtattam. Alighanem más képet mutattam a netes megszólalásaimban, mint a valóság és aztán csalódást okoztam.

Történetem:
Ez felidézi bennem az I.-vel töltött éjszakám emlékét. Ő írt nekem, akkoriban, mikor amolyan netes szoknyabolondként csapongtam megrészegülve a fórumokon kialakult pezsgéstől és az izgalmas lehetőségektől. Abban a pár évben több szeretőm volt, mint előtte és utána együttvéve, nem mintha erre büszke lennék vagy bármilyen jelentősége volna, csak az időszak (kilencvenes évek vége) jellemzésére mondom.
I. tehát email írt nekem, és bár előtte soha nem beszéltünk sehol, egy randit kért, mert megkedvelt a hozzászólásaim alapján. Egy óbudai gyorsétteremben találkoztunk. Csinos, nálam fiatalabb pár évvel, határozott, egyenes. Azt mondta, mostanában túlzottan kiéhezett, mert egyedül van, és úgy találta az írásaim alapján, hogy olyan a szexkultúrám, ami szerinte megalapozza a lehetőséget, hogy vélhetőleg megfelelő szexpartner legyek, minden mélyebb kötődés nélkül, ha ő és ez a helyzet így megfelel nekem, mert ő pillanatnyilag csak erre vágyik, nem akar belebonyolódni érzelmileg semmibe.
Vonzó nő volt, megtisztelőnek éreztem, hogy ilyen egyenesen elmondta, kicsit zavarban is voltam, és természetesen biztosítottam róla, hogy szívesen megismerném testközelből is.
A randi már kicsit nehézkesebben indult, először is, nehéz volt odatalálnom hozzá, egy Buda környéki kis faluban lakott, egészen az erdő szélén, mobilon navigált, miközben vezettem. Azzal indítottuk, hogy legyen ez csak egy vacsora, és meglátjuk, hogy alakul, de semmi kötelezettség. Valami olasz tésztát készített éppen, mire odaértem, jól csinálta. Eleinte nagyon visszafogottak voltunk, csak pár simogatás, puszi. Vacsora után jött a „hogyan tovább” kérdése, már elég későre járt. Megkérdeztem, mit szólna egy kis masszázshoz, konkrétan lábmasszázshoz. Ebben van némi gyakorlatom, bár nem vagyok profi benne, de szívesen csinálom (általában szívesen foglalkozom egy női testtel, örömmel végzek mindenféle masszázst).
Nekiálltam, hátradőlt, lehunyta a szemét, „ez nagyon jó” mondta halkan. Aztán, hogy el ne aludjon ott nekem, elkezdtem csókolgatni masszázs közben a lábujjait. Ez se volt ellenére, és láthatólag felvillanyozta.
„Te mindig így végzed a talpmasszázst?” érdeklődött mélyeket lélegezve „Tudod, hogy ez alattomos, fondorlatos manipuláció a gyanútlan, relaxálni vágyó nők izgatására és elcsábítására?” folytatta.
„A fenébe is, lebuktam…” játszottam meg a rajtakapottat. „És most mi lesz velem?”
„Az lesz…” tápászkodott fel kedvesen kacér mosollyal és hozzámvágott egy törölközőt „…hogy lefürdesz, és addig én megágyazok…”
Mire visszaértem a törölközővel a derekamon, már meztelenül várt az ágyban. Szép volt, kívánatos és odaadó. Sokáig ismerkedtünk egymás testével, kellemesen elhúzódott az idő. A végjátékban felhúzott térdekkel feküdt, az ágy szélén, én előtte térdeltem a padlón és teljes átéléssel nyaltam kedves punciját, de nem csak a punciját, a popsilukat is időnként, néha nyelvemet ameddig csak tudtam ki-be dugtam a forró nyílásba, aztán ujjammal belül, nyelvvel kívül, a csiklónál izgattam, az egész fantasztikus nyalakodás vagy 10 percig tartott, végül a számmal karikát formálva a csiklója körül picit szopogattam, szívogattam, közben a nyelvem hegyével gyorsan csiklandoztam, két ujjam pedig a puncijában mozgattam intenzíven.
Mikor elélvezett, éreztem, hogy mégse sikerült tökéletesen, maradt benne feszültség. „Mi a baj?” kérdeztem finoman csókolgatva melleit, miután éledezni kezdett „mondd, hogy csináljam úgy, hogy jó legyen…” „Nincs baj…” felelte kis szünet után, láthatóan zavartan „veled nincs… nagyon élveztem, jól csinálod. Inkább nálam van a gond…” mosolygott kissé kényszeredetten. „Tudod… van valami” folytatta tétovázva „ami zavar egy kicsit, és emiatt nem tudom igazán elengedni magam… csak nem tudom, elmondhatom-e…”
Láttam rajta, hogy már majdnem sír. Átöleltem, simogattam, puszilgattam. „Naaa… ne aggódj” próbáltam nyugtatni „meséld el, hidd el, nem akadok ki egykönnyen, szeretném tudni… lehet, hogy csak beképzelsz magadnak valamit, ami valójában nem gond…” „Hát jóó…” sóhajtott fél perc hallgatás után, kezével kezem után nyúlva. A plafonra nézve folytatta, mint aki szeretné az emléket valahová távolra tudni. Némi vonakodás után kibökte, hogy neki valamiért elég gyakran és elég könnyen következik be orgazmus alatt a női ejakulációnak nevezett jelenség, puncija bőségesen fröcsköl, ha nagyot élvez, de tényleg, szinte mint egy kis szobai szökőkút, amiket virágboltokban meg lakásdekorációs üzletekben kapni, főleg ázsiai beszerzés.
És az előző pasija egy ilyen után felháborodva és undorodva közölte vele, hogy fújj, milyen gusztustalan szokásai vannak. Ez persze elég rendes gátlásokat keltett benne, és azóta mindig attól fél, hogy más férfi is ezt gondolja, tehát nem meri magát elengedni, tudatosan próbálja megakadályozni, hogy ez bekövetkezzen, ami persze azzal jár, hogy a csúcsra jutás sose úgy megy végbe, ahogy tényleg a legjobb lenne neki, és sose olyan magasra.
„Ó, az a szemét faszfej… már bocs…” szakadt ki belőlem „de miért nem beszéltél erről előtte?”
„Tudod, attól féltem, hogy ha meghallod, eleve te is utálkozol majd…” mondta szomorúan.
„Pedig nagy kár, látod…” vigyorogtam fejcsóválva és megcsókoltam „hihetetlenül felizgattál volna vele, és imádtam volna, ha a számba spriccelsz… nem próbálhatnánk meg még egyszer?” kérdeztem már felizgulva.
„Áááá, inkább most ne… azért így is kifárasztottál…” mosolygott (lehet, hogy ekkor már gyanút kellett volna fognom?) „de annyira, hogy még arra sincs erőm, hogy viszonozzam most… lehetne reggel?” kérdezte kicsit bűnbánó arccal.
Elkedvetlenedtem. Nem azért, igazából orgazmus nélkül is nagyon jól éreztem magam, végig nagy élvezet volt vele lenni… csak nem maradhattam reggelig, mivel ahhoz messze lakott.
„Majd talán legközelebb, tudod, reggel korán kezdek, nem tudok maradni, mennem kell…”
Lehet, hogy ezzel szúrtam el, hogy otthagytam akkor éjszaka ezután egyedül, lehet, hogy mégse volt neki jó velem, csak nem akart megbántani, mert nem lett legközelebb. Bár mindig hangoztatta, hogy tényleg jó volt, de mégis húzta-halasztotta a következő randit, végül azt írta „inkább fejezzük ezt be, nem látom, hogy lenne jövője a kapcso
latunknak”
Ez rosszul esett, nem az elmaradt viszonzás miatt, csak mert jó volt vele. És nem értettem, hiszen éppen ő mondta, hogy csak szex és más semmi, akkor miféle jövőről beszél?

Mi is a női ejakuláció?
Ezzel kapcsolatban több, ellentmondásos válaszra is akadtam: A szexológusok megvizsgálták ezt a jelenséget, mely a nők egy részénél magas izgalmi szint, illetve leginkább orgazmus alatt bekövetkezik. A vizsgálatok leginkább arra mutatnak, hogy a hüvely elülső-felső falán található G folt és és ahhoz tartozó mirigyek termelnek nedvet, mely az orgazmus izom-összehúzódásaira kiürülnek, szinte kispriccelnek. Ennek mennyisége nagyon változékony. A G folt mirigyeinek van kijárata a húgycső felé is, ezért nem csak a hüvelyből, hanem a húgycsőből is távozhat ilyen váladék- kisebb mennyiségben . Természetesen ez nem vizelet. (Forrás: szexterapia.hu)

És ezzel egy gyökeresen ellentétes: A női ejakuláció nem teljesen kikutatott terület. Állítólag valaki talált a nőkben egy prosztataszerű mirigyet, ami ebben játszik szerepet. Én sok esetet boncoltam patológus koromban, de ilyet nem láttam. Pedig állíthatom, hogy szövettanilag is jól feldolgozott objektumnak számít manapság az ember. Az ejakuláció mégis létezik. A saját verziómat tudom csak elmondani neked.

A nők a szexuális izgalom hatására gyorsabban választanak ki vizeletet. A “ritmikus gimnasztika” során az izmok hullámzása és az élvezet által kiváltott erőlködések, nyomások, amiket a nő végez közben, egy-egy vizelethullámot továbbítanak a húgycsőbe. Amikor a nő elélvez, a kismedencei izmok még erősebben megfeszülnek-elernyednek, lüktetnek, a vizelet pedig nagy nyomással ki-ki lövell, növelve az élvezetet. Így látványban és élményben is hasonlít a férfi magömléséhez. Olyan messzire persze nem lő, mert a női húgycső jóval tágabb, mint a férfié.
(A férfi a merevedéskor nem tud vizelni. Hasonló vizelési ingere lehet, ha a korábban sem üres hólyag hirtelen megtelítődik és megfeszül a nemi izgalom hatására. Ezt én cáfolom. Saját tapasztalatból tudom, hogy merevedés alatt is lehet vizelni, csak nem mindig, és nem könnyen, de előfordul, lásd reggeli merevedés, mikor ki kell menni vécére.) Ez az anyag a nőknél egy igen tiszta, színtelen és szagtalan, steril folyadék. A szex közbeni hormontermelés növekedése is valószínű, hogy hatással van arra, hogy hirtelen víz távozzon a szervezetből a veséken keresztül. Mivel ez nagyon friss, és nem volt idő arra, hogy a kiválasztó csatornákban és a húgyhólyagban tartózkodva egyes anyagok még átalakuljanak benne, így vízszerűsége megmaradt. Valószínűnek tartom azt is, hogy ez a vizelet hígabb és bomlástermékekben szegényebb lehet.
Amelyik nő jól átadja magát az élvezetnek, bármelyik nő tehát képes lehet erre, az ejakulálhat. Idegrendszerileg viszont van ebben is különbség, vannak érzékenyebb nők, akikre hirtelen rájön a vizelési inger szextől függetlenül is. Ők talán potenciálisan többször ejakulálnának. A viselkedés ezt gátolni tudja még ilyenkor is. Ezért nem feltétlenül jár együtt az orgazmus a vizeléssel. (Forrás: Origo.hu/noilapozo)

Tehát mi az igazság? Nem tudom, de nem is fontos igazán, ami lényeg, hogy engem nagyon izgat.

Másik történetem:
Ez a kicsit sikeresebb történet. Á., aki egy multinál dolgozott fordítóként, szintén úgy kezdeményezett, hogy előtte sose beszéltünk. Emailt írt a fórumos hozzászólásaimmal kapcsolatba, és hamar kiderült, hogy kölcsönösen érdeklődünk egymás iránt. Küldtünk képet is, nekem nagyon tetszett, sötét, dús, göndör haj, csinos, karakteres arc, igéző fekete szemek, alacsony, nőies termet, határozott egyéniség.

Kitárgyaltuk a perverziókat is, sőt, azt se hallgattuk el, hogy közben mindkettőnknek van más kapcsolata is. Pontosabban, a perverziókkal kapcsolatban csak részben meséltem el mindent, de érdekes módon, az hasonló volt, mint a pasijának, és ez neki nem igazán tetszett.

Volt azonban egy téma, ami nagyon megfogott, erről sokáig kérdezgettem, ez pedig a női ejakuláció. Á. elmondta, hogy nála néha már előfordult ez a jelenség… Természetesen nem ezért randiztunk, de nálam mindenképpen külön érdekességet jelentett ennek a lehetősége.
Tudtam, hogy ínyenc, dióval és szőlővel körített különleges sajt-tállal és finom borral vártam. Az evés után hamar az ölembe ült és fergeteges csókolózásba kezdtünk, aztán gyorsan vetkőzéssel folytattuk. Nagyon aktív, mozgékony szerető volt, gyakorlottan és érzékien adagolta a gyönyöröket, én csak követtem egy jó ideig. A késő délutáni kezdés után éjszakára már túl voltunk pár orgazmuson, és engem nem hagyott nyugodni a női ejakuláció dolga. Mivel még egyikünk se tudott betelni a másikkal, itt volt az ideje valami újat kipróbálni, amit eddig nem csináltunk, és én voltam soron az irányításban.

Egy párnát tettem az ágy közepére, úgy fektettem, hogy csípője-dereka alatt legyen, így ágyéka feljebb került. Ez jobb hozzáférést engedett, és nagyon szexi látvány volt, ahogy fehér teste széttárt combokkal kitárulkozott, a göndör, sötét szőrzet alatt a duzzadó sötétrózsaszín, nedves puncival.
Egyszerre kezdtem az ujjaimmal simogatni és a nyelvemmel izgatni. Előbb csak egyik ujjammal térképeztem fel a síkos nyílást belül, keresve azt a kis érdesebb, domborzatosabb részt, ahol a G-pontot sejtettem, miközben csiklóját csókolgattam és finoman nyalintottam rajta időnként.
Aztán két ujjamat csúsztattam be, és ahol úgy éreztem, jó felé járok, célzatosan kezdtem masszírozni, apró, gyors, vibrátorszerű mozgással a lágy alagút boltozatát, nyelvemmel pedig gyorsabban izgattam a csiklót. Határozottan érezhető volt, ahogy fokozódik benne a kéj, de nem kapkodtam el, időnként kicsit lassítottam, gyengébbre vettem az ingerlést, majd ismét fokoztam.

Végül a másik kezem mutatóujját megnyaltam, és óvatosan, lassan behatoltam vele a popsilyukba is, éreztem, ahogy az izmos gyűrű szorítanak. Á. nyögései egyre kéjesebbé váltak, csípőjét emelgette, lábai vonaglottak, mellbimbóit ujjai közé szorította…. de elég sokára jutott fel a csúcsra, percekig folytattam ezt a hármas izgatást, már eléggé fájt mindkét kezem a kitekert pózban, és felszegett nyakam is kezdett merevedni, de végül nagy ajándékkal hálálta meg a fáradozást: nem szökőkútszerűen spriccelő, de az ujjaim ki-be húzogatásakor határozottan, kis spriccekkel kilövellő női ejakulációval élvezett el hangos kiáltások közepette. Igyekeztem a majdnem víztiszta, jellegtelen ízű folyadékból mindent a számba fogadni és lenyelni, mert nagyon élvezetes volt átélni és magamévá tenni ezt a testéből fakadó gyönyör-forrást.
A hosszúra nyúlt és kölcsönösen élvezetesnek tűnt éjszaka után mégse lett folytatás. És még mondják, hogy a pasik akarnak csak egyéjszakás kalandot, aztán meg eltűnnek…
Squirt videó - Képek

viagraA Viagra, a Cialis, a Levitra, és a hasonló, foszfodiészteráz-gátló vegyületeken alapuló potencianövelők használata összefügg a halláskárosodás kialakulásával – jelentették be kutatásaik eredményeit a University of Alabama egyetem kutatói. Több mint 11 ezer, potencianövelő szert használó, 40 év feletti férfi adatait elemezve arra jutottak, hogy kétszeres a hosszú távú halláskárosodás kialakulásának esélye közöttük, az ilyen gyógyszerekkel nem élőkhöz képest. Hogy pontosan hogyan, milyen hatásmechanizmusokon kertesztül járul hozzá a Viagra (itt mutatkozott a legerősebben a hatás, a másik két népszerű szernél csak jóval gyengébben) a hallás megromlásához, azt még nem sikerült kideríteni. A kutatás eredményeit kritizálók azt is kiemelik, hogy a felmérésben nem vették figyelembe, hogy milyen volt az alanyok egészségi állapota, mennyire voltak hajlamosak a hallás megromlására a tabletták nélkül. 1996 és 2007 között egyébként 29 olyan esetet jegyeztek fel az amerikai Food and Drug Administration statisztikáiban, hogy Viagra-fogyasztók halláskárosodásról számoltak be – igaz, ezek mind a pirula bevétele után néhány órával következtek be, nem hosszú távon, amit a mostani felmérés vizsgált. A Viagra hatóanyagát, a szildenafil-citrátot eredetileg magas vérnyomás és szívproblémák kezelésére fejlesztették ki, és a tesztek során derült ki, hogy mellékhatásként a szer blokkolja a PDE-5 nevű enzim működését, ami a cGMP nevű másik enzimet bontja le, ami pedig a merevedés kialakulásáért felel a férfi szervezetében.
[Szex Dr]

muller_niki_pornofilm_forgatas_szexplaza

[Szexpláza szexképek] Ha tetszenek a Szexpláza Hulla Hopp című pornófilm forgatásám készült képek a gárdistalányként elhíresült Müller Nikivel, vagy a Plázaciák, akkor a teljes Tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kéréseBelépés

muller_niki_pornofilm_forgatas_szexplaza

Szexpláza szexképek – Ha tetszenek a Szexpláza Hulla Hopp című pornófilm forgatásám készült képek a gárdistalányként elhíresült Müller Nikivel, vagy a Plázaciák, akkor a teljes Tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kéréseBelépés

foci_sport_szexOlyan híres labdarúgók kerültek kellemetlen helyzetbe félrelépéseik miatt, mint Franck Ribéry, John Terry vagy Ashley Cole. A goal.com most összegyűjtötte a tíz legnagyobb szexbotrányt, a fentiek közül csak Cole neve került fel a szégyenlistára.

10. Ashley Cole (2010) Rengetegen álmodnak olyan sikeres életről, amilyen a Chelsea bekkjének megadatott. A futballpályán nyújtott teljesítményéért sorra kapta a dicsérő szavakat, ráadásul nemrég még egy gyönyörű énekesnővel, Cheryl Cole-lal élt együtt. Neki ez sem volt elég, többször gyanúba keveredett, hogy Cheryl mellett más nőkkel is foglalkozik, de csak most robbant a bomba. A Girls Aloud énekesnője rájött, hogy férje meztelen képeket küldözget magáról egy modellnek, így azonnal kidobta.

9. Izraeli válogatott (1999) A 2000-es Európa-bajnokság pótselejtezőjén az izraeli válogatott összesítésben csúfos, 8-0-s vereséget szenvedett Dániától. Kiderült, hogy a tel-avivi, 5-0-ra elveszített mérkőzés előtti estén a játékosok többsége prostituáltakkal múlatta az időt. Így nem csoda, hogy futballozni már nem maradt erejük. Egy izraeli miniszter a botrány kirobbanása után viccesen azt mondta, a dánok olyan jók, hogy akkor is nyertek volna, ha ők mulatják át az éjszakát.

8. Gianluigi Lentini (1993) A fénykorában a világ legdrágább játékosának számító Lentini nagy árat fizetett féktelenségéért. Az akkor még az AC Milanban játszó középpályás igen közeli kapcsolatba került olasz válogatottbeli csapattársa, Toto Schillaci feleségével. Egyik alkalommal, miután meglátogatta a nőt, bepattant sportautójába és csikorgó kerekekkel elhajtott. Egy közeli árokig jutott, ahol a kocsi alaposan összetört, majd ki is gyulladt. Lentini egy ideig kómában volt, felépülése után ugyan visszatérhetett a pályára és jelenleg is aktív labdarúgó, de megközelíteni sem tudja régi önmagát.

7. Martin Edwards (2002) Az 1980 óta a Manchester United elnöki székében ülő Edwardsnak volt egy különös szokása: szeretett belopózni illemhelyekre és ott titokban figyelni a dolgukat végző nőket. 2002-ben bukott le, amikor egy hotelben a WC-ig követett egy nőt, majd az ajtó alatt próbált leskelődni, de észrevették. A brit sajtó ezután elnevezte “Kukkoló Tom”-nak, ami ennél is jobban fájt neki, hogy le kellett mondania az elnöki posztról Manchesterben.

6. Jean-Francois Larios (1982) Az akkor épp a Saint-Étienne-t erősítő Larios csapattársa, Michel Platini feleségével kezdett ki, ami a lehető legrosszabbkor jött az 1982-es spanyolországi világbajnokságra készülő franciáknak. A válogatotton belül kialakult paprikás hangulat miatt Lariost kirakták a nemzeti csapatból.

5. Oliver Kahn (2003) A nemrég visszavonult kapus zsenialitása vitathatatlan volt, de viselkedésével gyakran váltott ki ellenszenvet az emberekből. 2003-ban egész Németország haragját kivívta, amikor elhagyta terhes feleségét egy 21 éves lány, Verena Kerth kedvéért, akit egy buliban ismert meg. A bulvárlapok által csak “piercinges partycsajként” emlegetett nőt és Kahnt gyakran hasonlították a Beckham házaspárhoz, mivel ők is mindig egymáshoz illő ruhákat vettek fel. A Bayern München sportigazgatója, Uli Hoeneß azt mondta, hányingert kap az egész ügytől.

4. Ronaldo (2008) Két éve attól volt hangos a nemzetközi sportsajtó, hogy a brazilok ikonja, Ronaldo három transzvesztita prostituáltat vitt fel a lakására, miután hazavitte barátnőjét. A legendás csatár megdöbbent, mikor látta, hogy valójában nem is nőkkel hozta össze a sors, kidobta őket a házból, de megfenyegették, hogy mindent elmondanak, ha nem fizet. A dolog végül kitudódott és rendőrségi ügy lett belőle, de végül nem emeltek vádat a Real Madrid egykori sztárja ellen. “Ronaldo mindent elmondott, csak szerette volna jól érezni magát, ami nem bűn”- nyilatkozta a riói rendőrség egyik szóvivője.

3. José Altafini – A brazil és az olasz válogatottat is megjárt egykori kiváló csatár az 1960-as években, a Napoli játékosaként szűrte össze a levet csapattársa, Paolo Barison feleségével. Hatalmas botrány keveredett a dologból Olaszországban, pedig ott nem gyakori, hogy ennyire felfújják a hasonló ügyeket.

2. Garrincha (1959) A Kismadár becenévre hallgató brazil nemcsak a pályán volt féktelen, az életben sem bírt magával, ami miatt rengeteg balhéba keveredett. Az 1958-as svédországi vb után egy évvel klubcsapatával, a Botafogóval egy túra keretében visszalátogatott a skandináv országba. Hazatérése után nézeteltérésbe került egy dühös maffiózóval, majd kocsijával részegen elütötte saját apját. Néhány hónappal később kiderült, Svédországban sem tétlenkedett, teherbe ejtett egy lányt, aki minden részletet elárult az újságíróknak. Garrinchának ekkor már volt felesége és öt gyereke. A csatár ezután sem emberelte meg magát, pár évvel később elhagyta feleségét, aki addigra már nyolc lányt szült neki, egy szamba-énekesnő kedvéért. Később egy interjúban elárulta, hogy 12 éves korában vesztette el a szüzességét egy kecskével (!), és több mint 14 gyermeket nemzett.

1. Tommy Docherty (1977) Alig, hogy megnyerte az FA Kupa 1977-es kiírását a Manchester United menedzsereként, Docherty körül nagy botrány alakult ki. Kiderült, hogy egy ideje viszonya van a csapat egyik gyúrójának a feleségével. Az ügy miatt véget ért 27 éves házassága, melyből egy fia született és a United kispadjáról is fel kellett állnia. Az eset a manchesteriek lendületét is megtörte, 16 évükbe telt, mire újra bajnoki címet nyertek.
[Bulvár] Dögösek az orosz futballisták cicái - Ribéry 16 éves kurvát dugott - Szexbotrány után megbocsát Ribery neje - Az anyósa tette hűtlenné a sztárfocistát - Levetkőzött Bodnár László csaja - Beckhmam után Ronaldo - Meghalt Ronaldo transzvesztita partnere - Meztelen szőke focistafeleség szexjelenetben - Beckham és Fogarasy Mariannal modell flörtje

[Videók] Fetish Fuck Dolls DVD pornófilm 1-2. rész , kattints és nézd!

Prostituáltként kereste kenyerét a 16 éves Szilvia és az őt mélybe lökő 17 éves Annamária. A tini vesztőhelyévé vált miskolci panellakás a szomszédok szerint kuplerájként működött. Zűrös helynek mondják a miskolciak a Király utcai panelsort. Múlt szerdán az egyik ház tizedik emeletéről lökték mélybe a 16 éves Szilviát, a lány szörnyethalt. A környékbeliek szerint egy negyvenes éveiben járó férfi bérli a lakást, ahol sok fiatal hölgy megfordul. A tragédia napján is négy lány tartózkodott ott, a 17 éves Annamari és az egy évvel fiatalabb Szilvi az erkélyen kapott hajba, majd Annamari kilökte onnan vitapartnerét. Állítólag egy fiún és néhány ruhadarabon vesztek össze. A környékbeliek úgy tudják: mindketten prostituáltként dolgoztak. Szilvi a Miskolctól 60 kilométerre lévő gönci gyermekotthonban lakott. Valószínűleg onnan szökött meg, az otthonban azonban nem nyilatkoztak lapunknak.
A 17 éves gyanúsítottat 24 órával a gyilkosság után fogták el.
– Eleinte közigazgatási eljárás keretében vizsgálták a halálesetet kollégáim, de egy nappal később már emberölés miatt folytatódott a nyomozás – közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. – Az erkélyen dulakodás nyomait fedezték fel a helyszínelők, a tanúk kihallgatása után jutottak el a gyanúsítotthoz.
A rendőrség egyelőre nem kommentálja, hogy valóban örömlányok voltak-e a tragédia érintettjei, s hogy nyomoznak- e a lakást bérlő férfi ellen. A szóvivő csak annyit jegyzett meg: vizsgálatuk minden körülményre kiterjed.
[Bulvár] Ketrecben hordta a prostituáltakat - Erkölcstelen tüzes pinájú szuka vagyok

Big Titty Bangers - Hottie with huge hooters getting her pussy stretched wide (ImageVenue)

[Szexképek] Big Titty Bangers, nagymellű csaj pornózik

Kellemes a színe, szemet gyönyörködtető a formája, finoman a kezedbe simul, és ha ez még nem minden, használatával további élvezetekhez jutsz. Mi az? A válasz egyszerű: a szexuális segédeszközök legújabb generációja. A dildo és a vibrátor között annyi a különbség, hogy az előbbi nem rezeg, illetve sokkal régebb óta létezik. Egyes leírások szerint a nőket készítették fel vele az „egyszemű kígyóval” való első találkozásra. A vibrátorokat a 19. században fejlesztette ki egy amerikai orvos, hogy segítségével „gyógyítsák” a nők izgatottságát. A technika és a dizájn azóta sokat fejlődött. A vibráló segédeszközök haute-couture-je ez a 18 karátos aranyból készült darab. Na de térjünk vissza a földre, mert a világ legismertebb kéjszerszáma mégsem a fent említett példány, hanem a Nyuszi névre hallgató darab. Az elsőt 25 évvel ezelőtt Japánban dobták a piacra. Azóta rendszeresen másolják, több-kevesebb sikerrel. Világsikerét nemcsak teljesítményének köszönheti, hanem rövid epizódszerepének is. A Szex és New York első évadjának egy részében Charlotte alig tudott leszakadni a Nyusziról.
A vibrátorok sokféle formája nem csak a formák szerelmeseit ejti rabul. Fejlesztésüknél igyekeznek a legkülönfélébb igényeket kielégíteni. Ez a cuki, ruganyosnak látszó rózsaszín darab, de az exkluzív, letisztult fekete-ezüst példány is a G-pont izgatásának csúcsmodellje.
Mi van akkor, ha az ember lánya libidótúltengésben szenved? A kérdésre szinte valamennyi gyártónak megvan a maga válasza. A legkisebb retikülben is elrejthető minivibrátorok közül a rúzsnak és körömlakknak álcázott csoda mellett találunk nagyon elegáns, USB-vel tölthető szépséget is.
A gésagolyónak nevezett szexuális segédeszköz a Távol-Keletről indult hódító útjára. A két egymáshoz kapcsolt fémgolyó a gátizmok erősítését szolgálta. Téved, aki azt hiszi, hogy a vaginába vezetett golyók orgazmust okoznak, de az izmok trenírozásával könnyebben elérhetjük a vágyott magasságokat.
g_pont_vibratorA szexuális játékok egyik legújabb innovációja a párok számára ajánlott vibrátor, amely hét év fejlesztés után készült el. A női kéjt fokozza, hogy egyszerre nem egy, hanem két helyen éri közvetlen inger: a G-ponton és a csiklón. A rugalmas és hajlékony szilikonból készült darab további előnye, hogy vízálló, szinte hangtalan, és könnyedén ki-be kapcsolható.
A szexuális segédeszközök tárháza egyre csak bővül. Felsorolni is lehetetlen, mi minden kapható már, így végezetül kiválasztottunk két izgató darabot. Nem maradhatnak ki a sorból a másféle izgatásra vágyók kedvencei: a kéjostor és a mellbimbó-cuppantgató.
További végeláthatatlan számú és fajtájú segédeszeközök az Intim Centerben kaphatók.