A nemi erőszak és pedofília miatt elítélt sztárrendező szerint mindenki az ő 33 éves sztoriján akar felkapaszkodni a saját ranglétráján! Elfogatása után először törte meg a csendet Roman Polanski (76), és kíméletlenül lehordta a kaliforniai igazságszolgáltatás embereit, amiért egykori pedofilügyét saját karrierjük építésére akarják most felhasználni. A francia La Regle du Jeu nevű irodalmi folyóiratban elhelyezett nyílt levelében hazugsággal vádolja meg a Los Angeles-i kerületi ügyészt, Steve Cooleyt, amiért népszerűsége érdekében meghazudtolja a 33 éve született döntést.
Polanski követeli, hozzák nyilvánosságra a régi aktát, melyben az áll, annak idején előzetes letartóztatását az akkori bíró beszámította büntetésébe, azaz nincs miért szeptemberben bíróság elé állítani. Mint kiderült, Cooley nemsokára indul az államügyészi posztért, és választói támogatását akarja megszerezni a Polanski ellen indított bosszúhadjárattal. Az Oscar-díjas rendezőt a svájci reptéren fogták el tavaly szeptemberben, mert állítólag megszökött az akkori ítélet elől.
Ősszel pedig bilincsbe verve akarják Los Angelesbe vinni, hogy bűnéért felelősségre vonják. Polanskit Samantha Geimer jelentette föl anno, amiért megerőszakolta Jack Nicholson házában, ám a feljelentését a nő már visszavonta.
– Nem akarok hallgatni tovább, azt akarom, hogy a kalifornai polgárok tudják meg az igazságot, mielőtt államügyészt választanak – tudatta Polanski felháborodottan levelében. – Annak idején az ügyész, Roger Gunson eskü alatt állította, hogy letöltöttem a büntetésemet, amit a mostani ügyészség meg akar cáfolni.Mivel Gunson azóta nyugdíjba vonult, senkit nem érdekel, ő mit mond, hiába állítja, hazugságon alapszik a mostani vád ellenem. Nem mond igazat az üggyel most megbízott David Walgren ügyész sem, aki azt állítja, az csak a pszichiáteri kivizsgálásom ideje volt. A bűnösségemet vádalku fejében ismertem be, cserébe az akkori bíró felmentett minden vád alól, majd később megváltoztatta az ítéletét. Ha Cooley hazudik, azt tudniuk kell az amerikaiaknak és az egész világnak, még mielőtt megválasztanák!
[Bulvár]
Archive for 5th május
Mivel Magyarország jelentős hányada már legalább egyszer látta az Üvegtigris-t, ezért nem is ragozzuk túl. Fülledt nyár van, a kissé husimusis Kecskés Karinán alig van valami ruhácska, így nem is csoda, hogy beindulnak a hormonok Rudolf Péterben. Sajnos a jelenet nem jut el a hőn áhított csúcspontig, mert megpróbáltak valami humort csempészni bele, konkrétan viccet csináltak belőle: jön a szőke mama, utána meg a vadász apuka és majdnem áll a bál. Ennél szebben a Ludas Matyi magazinban sem dolgozták volna ki a poént.
Tartalom: Az Üvegtigris hat barát pár eseménytelen napjának története. Lali, az amerikamániás büfés, aki az Üvegtigris nevű rozoga, útszéli büfékocsi tulajdonosa; Gaben, az autónepper, Róka, a piti csencselő; Sanyi a félnótás hajléktalan; Csoki, aki mindig arról szövegel, hogy majd szerez pénzt és elmegy Amerikába; és Cingár, aki a többiek idegeit nem kímélve szaxizik. Gaben rábeszéli Lalit, hogy vegyen meg egy, az amerikai álmot ízig-vérig megtestesítő régi Chevrolet Impalát. Amikor hosszú kálvária után meghozza a rég várt autót, Lali ki sem tudja próbálni, egy úton visszaforduló teherautó összetöri. Közben Róka izgatottan keresi a “Vasat”, melyet korábban odavitt, hátha akad rá vevő. Lali azonban pár nappal azelőtt eladta a semmire sem használhatónak vélt “fémhulladékot”. Rókára rászálltak a nehézfiúk, s halálosan megfenyegették, hogy hozza vissza, vagy fizessen. Pénzt kell tehát szerezni mindenáron. Csoki szerint egyetlen megoldás van, ki kell rabolni a közeli postát. Mindenki kocsiba száll. A nagy balhé azonban nem sikerül tökéletesen.
Kritika: “Apa egyszer zt mondta: mikor a padlón vagy, szedjél fel onnan valamit.” És Lali tényleg a padlón van, de úgy tűnik, nem is csak átmene-tileg, hanem folyamatosan. Day by day éldegél út menti (diszk-réten eldugott) lakókocsibüféjé-ben. A nulla forgalom nem kifize-tődő, főleg annak nem, aki – ba-rátaival együtt – amerikamániás. A büfékocsi USA-zászlóval van fel-szentelve, a neonreklám csillogó-villogó (na jó, ütött-kopott) nagy-városi bárt idéz, és még Koko is óriásplakátról hirdeti az álomkarriert. Az egyszerű, hétköznapi ember, aki szupersztárrá bomlott (ki) halandó bábjából. Tiszta Ame-rika. Alapsztorinak ennyi elég, nem kell több – mindez nagyszerű vonása a magyar filmeknek (lásd Csapd le csacsi!, Portugál, I love Budapest… stb.). A mind ma-teriálisan, mind azon túli jelentőséget hordozó bázis-helyszín körül dongnak aztán a film további szereplői – barátok, “tartozékok”, kósza vendégek -, hogy valós (és eredeti) helyzetkomikumokkal, neoburleszk szituációkkal adjanak értelmet az egésznek. A helynek, az időnek, na és Amerikának.
Igazság szerint nem vagyok oda túlságosan az olyan filmekért, me-lyek egymáshoz kapcsolt, több-nyire önmagában is zárt egészet képező jelenetekből (scene-ek-ből) épülnek fel. Azt szeretem, ha egy filmnek van egy markáns ele-je, haladási iránya és lezárt vége. Ez viszont nem jelenti azt fel-tétlenül, hogy teljesen “nyitott mű”-ellenes vagyok (lásd Umberto Eco). Az Üvegtigris viszont éppen olyan anekdota-film, amelynek a cselekmény-szilánkjait leheletfinom történetvonal fűzi egybe. Ez pedig nem más, mint az amerikai életforma mindenekfeletti vágya. Mint egy vallást, építik maguk köré a Szabadság-szobor hazájának eszméjét a szereplők, hogy aztán önmaguk, s ezen jóval túl az Egyesült Államok paródiájává váljanak, s visszazuhanjanak oda, ahol ténylegesen is léteznek, a mai magyar valóságba.
Kapitány Iván és Rudolf Péter, az Üvegtigris két rendezője élvezetes vígjáté-kot hozott össze vezető színészekkel. Néhány kritika unalmasnak, sekélyesnek, fe-leslegesnek nevezi a filmet, pedig ha paródiaként nézzük, remekül szórakozhatunk rajta. Felvonul a mai magyar filmre jellemző összes kellék: erős karakterek, groteszk szituációk, “őszinte” párbeszédek, s nem érezzük az erőltetettség morzsáját sem.
Tudom, közhely, de a szerepek életre kelnek, köszönhetően a vá-logatott színészeknek. Éles kon-túrral rajzolódnak körbe az egyes habitusok, ab ovo szikrázó viszo-nyok teremtődnek az egyes ka-rakterek között. Lali (Rudolf Pé-ter) olyan, mint a lakókocsi bel-seje: sivár, ötlettelen, vegetáló. Világos ingei és fehér kalapja jelzi ugyan, hogy lelkileg tiszta, mint a patyolat, de mit ér mindez, ha csak vergődik az életben, s két hot dog között az égvilágon semmi sem történik vele? Vágyott Amerikája olyan messze van tőle, mint ócska hűtőszekrényének tartalmától a higiénia. Olyan szerencsétlen ő, aki egyszer adja ki kezéből a félig már lekapart sorsjegyet (a kutya se vesz tőle soha), ami persze rögtön az egymillió Forintos fődíjat rejti. Fogyatékos társa, Sanyi (Horváth Lajos Ottó) jellegzetes “él bele a világba” figura, olyan lelki és értelmi szegény sors megtestesítője, akinek egy amerikai kocsi, vagy egy robotgép már felsőbb intelligencia. (Figurája csak nem a technikai fejlődés fétisének gonosz, ironikus szimbóluma?) Lali unokatest-vére, Róka (a betegesen hülye Gáspár Sándor) szó szerint ócskavas-kereskedő, aki a film végén ártalmatlan szakmájának majdhogynem áldozatául is esik. Rikító színű autója és ruhakollekciói éles ellentétben állnak Lali személyiségével, de sorsuk ugyanaz: ízig-vérig szerencsétlenek mindketten, a tipikus “se kutyája, se macskája” módon leírható divatos, modern kasztrendszerből. Gaben (Reviczky Gábor) is ke-reskedő, csak ő autókkal kopírozza Róka üzleti érzékét és szerencséjét. A har-sánnyal éles ellentétben álló modora remek paródiája a régmúlt amerikai porszívó- és autóügynök társadalom gengszter kartellekbe tömörülő figuráinak. S hogy az underground életérzés, a kétes hippi szabadság se maradjon érintetlen, fel-fel-bukkan néha a magyarított “szelíd mopedes” Csoki (az eszméletlenül jó Csuja Imre), alias Easy Rider. Akiről kiderül, hogy van macskája, mi több, még anyja is. Ilyenformán ő nem az az “egyedülvagyokmintazujjam”-karakter, harsánysága és életkedve mégis sorstársaihoz hasonló unlucky-unhappy predesztinációt takar. Aztán van még egy halványabb figura is, Cingár (Szarvas László), aki szintén egy ütött-kopott-ügyefogyott hontalan, s néha erre rápakol még egy lapáttal, amikor szaxizni kezd. Ez a hagyományosnak egyáltalán nem nevezhető “baráti” (vagy érdek) társaság kerül hol csip-csup, hol nagyobb kalamajkákba egyetlen vágytól katalizálva: wanna go to America.
Az Üvegtigrisben feltűnik még számtalan ismert (és elismert) szí-nész, akik, Fábry Sándor szavajá-rásával élve, emelik a film fényét: Kecskés Karina (mily fájdalmas is tud lenni egy orgazmus); Szilágyi Tibor (mily fájdalmas is tud lenni egy feleség); Básti Juli (mily fáj-dalmas is tud lenni a műköröm le-törése); Bodrogi Gyula (Lali ap-ja, mint bús buszsofőr); Dörner György és Kaszás Attila (az év-század bankrablói); Kállai Ferenc (/vizelet/problémás utas); Kállóy Molnár Péter (problémás vendég); Nagy-Kálózy Eszter (a baltás, máskülönben néma meny-asszony). Persze a sor nem teljes.
Itt muszáj leírnom egy szerintem nagyon bájos poént. Az elhagyott néma meny-asszony (Nagy-Kálózy Eszter), levetett cipőivel a kezében mendegél az ország-úton, miközben Lali az út szélén ücsörög. Meglátja a még mindig esküvői ruhában pompázó nőt, és odaszól neki: “Elvegyelek?… Elvennélek!” Ehhez persze tudni kell, hogy ők a valóságban már hosszú-hosszú évek óta házasok.
A film végén egy postarablás szán-dékával futnak össze a szereplők (Sanyi szó szerint), hogy persze ne legyen semmi az egészből. Ez a jelenet teszi fel a koronát arra a szándékra, amely az amerikai álom kifigurázására irányul. A végső fi-nisben pedig lehull az álarc a “be-ce” (vagy csúf) nevekről, s a film hősei egy kilencórás testi mezte-lenség után szembesülhetnek a pőre valósággal is, miszerint Ame-rika tényleg fényévekre van. Egymás valódi nevei hallatán röhögőgörcs vesz erőt rajtuk: Zsíros Ferenc, Turbók Imre, Kakszi Lajos. Nevetik magukat, nevetik egymást, s talán még azt is, nem is kell olyan nagyon az a fránya kontinens-ország.
Fontos szót ejteni a filmben fellelhető (méghozzá egyértelműen fellelhető) rek-lámokról is. Néhányan szemet bántónak, szánalmasnak nevezik őket, pedig egy magyar film költségvetését manapság nehéz összekalapozni látható reklámok nél-kül. Azonban a Sláger Rádió, az RTL Klub, az Aranyászok, az In-Kal Security, a VW Beetle, a Playboy (bocs, ha kihagytam valamit) az Üvegtigrisben – szerin-tem – másodlagos jelentést is nyer, méghozzá az amerikai filmek parodizálását, ahol állandóan Pepsit isznak, Sony cuccokat nyomkodnak, Motorolával telefonálnak. Jó-pofának tűnnek ezek a magyar cégmegjelölések, és véleményem szerint nemhogy bántóak lennének, kézzelfogható valóságba helyezik a film történéseit.
Már beszéltem róla, hogy az Üvegtigris szituációkból összefűzött film. A vezérfonal pedig, amely eggyé (és egyben kronologikussá is) kapcsolja a történéseket, egy rendőrségi kihallgatás képei. A különös, ám félrevezető narrációnak is felfogható kockákon a főszereplők jelennek meg az egyes jelenetek közben illetve után, és úgy “terelnek” vagy tagadnak mindent, amit az imént a két szemünkkel láttunk, ahogy az annak a rendje. Pofátlan módon “mosakszanak”, hogy aztán a film záró kockáján hivatalos gépelt szöveg formájában megjelenjen a konklúzió: az ügy le-zárva.
Amerika, minden vonzó csillogásával, minden vágyott rózsaszínű álmával, minden új élet reményével vesztett.
[Videók]
Meglepően nagy azoknak az aránya, akik szinte függőként használják az olyan közösségi oldalakat, mint a Facebook vagy a Twitter. Különösen a 35 év alattiak azok, akik a legkülönbözőbb élethelyzetekben, így vezetés közben, munkahelyen, nyaralás alatt, de még szex után is a fenti oldalakat böngészik. A felmérés eredményei szerint a 35 év alatti amerikai fiatalok jelentős része gyakorlatilag nem bír meglenni az online közösségi oldalak nélkül, és folyamatosan virtuális kapcsolatainak ápolgatásával van elfoglalva. A 35 év alatti megkérdezettek 56 százaléka napi 1-10 alkalommal, 27 százaléka pedig naponta több mint 10 alkalommal lép be Facebook oldalára. A twitterezők még ennél is “lelkesebbek”: a madaras oldal felhasználóinak 39 százaléka naponta több mint 10 alkalommal ellenőrzi üzeneteit.
A használat gyakorisága mellett a kutatókat meglepte, hogy a felhasználók jelentős része gyakorlatilag folyamatosan “fenn van” a vizsgált oldalakon, és nincs olyan élethelyzet, amelyben nem a fenti webhelyeket böngészi. A válaszok szerint a 35 év alatti felhasználók 64 százaléka a munkahelyen, 65 százaléka pedig a nyaralása alatt is be-belép a közösségi oldalakra. 40 százalékuk vezetés közben, 34 százalékuk randin, sőt 36 százalékuk közvetlenül a – meghitt? – szexuális együttlét után is a virtuális kapcsolatokat keresi.
Ugyanezek az arányok a 35 feletti felhasználók körében már jóval kisebbek. A kevésbé függő korosztály tagjainak csak 29 százaléka nézegeti a közösségi oldalakat a munkahelyén, 41 százaléka a szabadság alatt, 9 százaléka vezetés közben és csak 8 százalék szex után – ismertette a felmérés eredményét az ELTE TÁTK hírlevele.
Más élethelyzet, más eszköz: A fenti különbségeket részben magyarázhatja, hogy a két generáció tagjai eltérő arányban használják a kommunikációs hardver eszközöket a böngészéshez. A 35 év felettieknek 81 százaléka inkább asztali számítógépen vagy laptopon keresztül internetezik, és csak 19 százalékuk lép be a közösségi oldalakra mobilinterneten keresztül.
Velük szemben a fiatalabb korosztály sokkal kiegyenlítettebb arányban használja a két perifériát: 54 százalékuk számítógépen, 46 százalékuk pedig mobiltelefonon keresztül is ellenőriz, csipog vagy az üzenőfalra írogat.
A közösségbe tartozás vágya: Síklaki István, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékán-helyettese szerint a kutatás eredményeiben két dolog keveredik össze. Az egyik a mindenkori fiatal generációk fokozott igénye a társaságra, a társas együttlétre, a másik pedig az, hogy a mai fiatalok már anyanyelvként ismerkednek meg az infokommunikációs (IKT) eszközökkel, és magától értetődően használják ezeket a felületrendszereket az életkori sajátosságaikból adódó igényeik kielégítésére.
Egy hasonló felmérés kimutathatná, hogy a 35 év felettiek mennyivel kevesebbet lógnak köztereken, lakótelepek játszóterein, csak az együttlét kedvéért. Ennek a magatartásnak tehát nincs köze az infokommunikációhoz – fogalmaz Síklaki.
A szakértő szerint a fiatalok azzal, hogy “bennszülöttként” kezelik a modern technológiákat, bizonyos értelemben dupla előnyre tesznek szert. Gyakorlatilag beleszülettek, ezért görcsmentesen működtetik a kommunikáció fenti formáit, amelyek ráadásul a korosztályukból fakadó igényeik kielégítésére nagyszerűen alkalmasak, tehát a készségeik belső indíttatásból tovább csiszolódnak.
[Videók] Elastic Assholes Interracial anál baszások DVD film, kattints és nézd!
Őrizetbe vette a rendőrség azt a péceli férfit, aki a gyanú szerint hónapokon át szexuálisan molesztálta 9 éves nevelt lányát. A Pest Megyei Rendőr-főkaptányság sajtóügyeletese, Kovács Viktória elmondta, hogy a rendelkezésre álló információk szerint K. Zoltán 28 éves péceli lakos 2009. októberétől 2010. januárjáig többször molesztálta otthonukban 9 éves nevelt lányát, miközben élettársa éjszakai műszakban dolgozott.
A Pest megyei nyomozók kedden hajnalban munkahelyén elfogták és őrizetbe vették a férfit, akinek indítványozzák előzetes letartóztatását. A férfit szemérem elleni erőszak bűntette miatt vonják felelősségre – közölte a sajtóügyeletes.
[Szexpláza szexképek] Ha tetszenek a Szexpláza Hulla-hopp című pornófilm forgatásám készült képek, vagy a Plázaciák, akkor a teljes Tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése – Belépés
Pistikéék táborba mentek. Mindenkinek jutott ágy, kivéve Pistikének. Így hát gondolt egyet, odamegy a tanítóhoz, és azt mondja neki:
- Tanárnő! Idefekhetek maga mellé? Mert otthon anyukámnak is így szoktam!
- Na jó! De csak itt a táborban! Míg itt leszünk! – válaszolta a tanárnő.
Egy kis idő múlva Pistike újra megszólal:
- Tanárnő! Beledughatom a kisujjam a köldökébe? Mert otthon anyucinak is így szoktam!
- Ok. De ma este ez az utolsó kívánságod!
Fél perc múlva felsikolt a tanárnő:
- De pistike, az nem a köldököm!
- De nekem sem a kisujjam!
További Kocsis Orsolya hírek és erotikus témák
[Videók] Tinicsaj gangbang pornózik
