P. József (26) félt, hogy butának, csúnyának, bolondnak nézi környezete, ettől tartott a H. Nóra (†14) megölésével és megerőszakolásával vádolt férfi.
– Rejtőzködő életmódot folytatott. Kijelenthetjük, hogy magányos volt – mondta a kriminálpszichológus P. Józsefről, utalva arra, hogy a férfi szerettei halála után a házába sem engedett be senkit.Gyakorlatilag az egyik kocsmában „lakott”, volt, hogy ott is aludt, vagy pizzát rendelt oda.
– Alacsony önértékelésű. Azt sugallta, hogy neki sok alkalmi partnere volt, kudarcról pedig sohasem számolt be – folytatta a szakértő, aki megvizsgálta a férfit. P. Józsefnél elfogása után a rendőrök lefoglaltak egy kisebb nőitanga-gyűjteményt is. A kriminálpszichológus szerint ez utalhat szexuális aberrációra, azt azonban nem lehet kijelenteni, hogy ezek a tárgyak fétisek lettek volna a gyanúsított számára.
Az elmeszakértő úgy véli: bár a gyilkossággal vádolt fiatalember valóban személyiségzavarban szenved, ez nem kóros mértékű. Vagyis P. József beszámítható. Éppen ezért tettéért akár életfogytig tartó fegyházbüntetést is kaphat. A férfit azzal vádolja a Pest Megyei Ügyészség, hogy 2008. november 23-án hajnalban megerőszakolta és megölte a helyi tinidiszkóból hazaigyekvő H. Nórát. P. az elfogása után kétszer beismerte a gyilkosságot, a bíróságon azonban mind a nemi erőszakban, mind az emberölésben tagadta bűnösségét.
[Bulvár]
Archive for 2010, április
A hétvégén egy 2 napos házibuliban + disznóvágáson voltam egy festői falucskában, a Mátra környékén. A sok erős parasztlegénynek mind rám állt a fasza. Nem is okoztam csalódást, amelyik életrevalóbbnak tűnt, és többet is kinéztem belőle szimpla kiskanos szerencsétlenkedésnél, bevállaltam. Még egy csaj is becsúszott – de menjünk sorba (nem vagyok nagy pinaimádó, de ebben a lányban volt valami).
Péntek este érkeztünk meg, hulla fáradtan, ezért egy alapos bebaszáson kívül másra nem volt energiánk. Egy helyes kis parasztházban voltunk elszállásolva. Szombat reggel a szomszéd Jani bácsi disznajával kellett elbánnia a fiuknak. Én sok mindent birok, de a malachalált nem – a haláltusa után csatlakoztam, amikor az állat már fel volt lógatva, kibelezve és megpörzsölve.
Később Bikám egy hatalmas rönkvágó fűrésszel birkózott a disznó gerincével, én meg a csajokkal töltöttem a kolbászt, hurkát, és előállítottunk némi töpörtyűt hozzá. Közben Jani bácsi, a szomszéd paraszt, előhozott valami kerítésszaggatót, azt ittuk.
- Ej, osztán hagyjatok neköm egy kis sült vírt! – mondta és mi örömmel teljesítettük a kedves ember óhaját és vérszomját.
A délutánt kocsmázással és vásárlással töltöttük az esti bulira. Szép napos idő volt, de hideg. Elmentünk a Spárba, ahol Tomi gálánsan levadászott egy karton Egri bikavért meg néhány üveg orosz pezsgőt. Ebben a társaságban mindenki tudja, hogy egy ribanc vagyok és ekképpen is bánnak velem. Közvetlenek, őszinték, kedvesek, viccesek. Bikám is csajozni jött, úgyhogy éjfél felé elváltak útjaink. Én rámásztam egy Bálint nevű 20 éves srácra. Nagyszájú volt és igazi pinabolond. Hamar meg is egyeztünk, hogy baszunk egyet a szobájában. Ő is a parasztházban lakott, ami egy kétszintes épület volt, istállóval, 1 mosókonyhával, 2 zuhanyzóval, mindennel. Egymásnak estünk, már a folyósón. Amint megéreztem a hatalmas dudorodó faszát a gatyáján keresztül, hirtelen annyira benedvesedtem, mintha bepisáltam volna. Amikor levetkőztettük egymást és az ágyba zuhantunk, elkezdek furulyázni ágaskodó faszán és várom, hogy mikor csúszik le végre a fitymája. De állj! Nem csúszott az sehova. A srácnak fitymaszűkülete volt. Mondtam neki, hogy vagy óvszerbe csináljuk, de így be nem rakja nekem, ki tudja, mi van alatta? Erre azt mondja, hogy a környékbeli lányoknak így is megfelel. „Hát az lehet, de nekem nem kell semmi fitymameglepetés!” Mivel kotonja nem volt, azt mondta, hogy mindjárt jön, megoldja. 10 perc múlva visszatért és hopp! le volt engedve neki. Ezt meg hogy csinálta? Azt mondta, hogy lekókasztotta a szerszámát, felhúzta nyakig a garbót – vagy inkább lehúzta – és rámerevítette a ceruzáját. Aztán lent maradt a fityma. Micsoda technika! Kérdem, hogy nem fáj, nem szorítja a makknyakát? Erre azt mondja, kissé, de ezzel ne is törődjek… jó az, ha szorítja egy picit, mert legalább nem élvez el tőle hamar. Amúgy is túl érzékeny a makkosa! A szabaddá vált makkját örömmel kaptam be. Éreztem, hogy úriemberrel van dolgom, mert előtte megmoshatta, ugyanis tusfürdőtől illatozott. Szeretem az ilyet. Az ágyba döntött. Határozottan, ahogy szeretem. Hány parasztlányt tehetett már boldoggá irdatlan dorongjával? Amint belemelegedtünk, úgy döntöttem, most már előveszem magam: néztem, hogy nyalogassam-e a lábujjait, de az asztalon égő olajlámpa sápadt fényében is láttam, hogy mennyire mocskosak. Emiatt hanyagoltam ma hőn szeretett passziómat: nyalogassa a kutya neki! A megvadult kis paraszt olyan vadul csókolt, hogy többször összekoccant a fogunk és néha idegesítően sokáig nézett a szemembe (már azt hittem, szerelmet vall, mert közben ijesztően komoly arcot vágott) szagolgatott és precíz felfedezőként mindenemet végigtapizta. Ha csiklandós lennék, kínszenvedés lett volna. Amikor megtalálta a pinámat, sokáig csak nézte és simogatta, mint egy cicát, majd a lábam közé vetette magát és úgy kinyalt, hogy a fejem az ágy támláját verte. Amikor berakta a kukiját, kicsit lejjebb ereszkedtem, mert most jött csak az igazi csörte! Erősen megbaszott, és szinte fuldokoltam a kéjtől. Megkértem, hogy legyen olyan szíves most már seggbe is kínálni. Ő nem tiltakozott. Megint egy örökkévalóságig csak nézte és tapogatta a valagamat, majd feldugta nekem az ujját. Először csak egyet engedtem be, de ő erőszakosan utat tört a többinek is. Ez bejött. Seggben is nagyon ügyes volt. Én hálából még egyszer leszoptam, közben az ujjaimmal az ő segge lukát simogattam. Bálint bejelentés nélkül élvezett az arcomba, ami nagy bárdolatlanság, de neki elnéztem.
Rajta kívül még két sráccal mentem el ezen a hétvégén, de ők említésre sem méltók, viszont a csajos esetemet elmesélem: a leányka igazi mucsai szépség volt. Igaz, ami igaz, én kezdtem ki vele. A nagykonyhában gyűltünk össze, majd miután a többiek kiütötték magukat, csak ketten maradtunk. Ékes tájszólása valahogy felbúgatott. Rövid haja volt, hozzá kicsit kövérkés alkat. Elkezdtünk a fiúkról és a szexről beszélni és az én közönséges, csöpögő beszámolómat annyira átélte, hogy rendesen beizgult tőle. Ezt közölte is velem. Erre én, mint valami olcsó pornóba, villámgyorsan a pinájához nyúltam: farmer volt rajta, de a pinameleg a vastag anyagon is átsütött.
- Ej, de felment a láza valakinek – mondtam neki.
Elkapta a karomat és lehúzott magához, majd a nyakamba csókolt.
- Osztan van kedvöd…? Illetve, vótá’ má’ lánnal? – kérdezte.
- Még nagyon régen, a gimis időkben – mondtam szendén.
Ekkor elmeséltem neki: a tornaórán volt egy Kati nevű, nagyon fiús, vékony, rövid fekete hajú csaj, akitől mindig elájultam. Mondom, alapvetően nem vagyok pinapárti, a többi csaj nem is érdekelt az osztályban, de ő lenyűgözött. Csak ültem a padon, és csak néztem, amikor kosarazott és repült a levegőben, izzadva. Nem sokat beszélgettem vele, de az elsősök gólyabálján összejöttünk. Ő kezdeményezett. Bátortalan puszikkal és tapogatózásokkal indult, majd a legvadabb pinaharapásokban végződött. Itt nyaltam először női segget, és megérte, mert neki gyönyörű volt és borotvált – ahogy egyébként a pincsije is. Fasz híján ujjaztuk egymást, és fantasztikus volt. Ez kétszer történt meg velünk összesen, utána valamiért nem akarta tovább folytatni. Azóta férjhez ment, azt tudom.
Erre a sztorira a parasztlány teljesen begerjedt: elkapta a fejem és belenyalt a fülembe, majd végig az arcomat, mint vizsla a fagylaltot. Ha fasza lenne, most könyörögnék, hogy basszon szájba istenesen. Újra bevetettem a mocskos számat:
- Légy ma estére a buzikurvám! – suttogtam a fülébe.
Felmentünk a szobájába – én nem akartam a mi szobánkba vinni, mert ha Bikám bent van, vagy éppen betoppanna, akkor biztos be akarna szállni, de én most csak a csajra kívántam koncentrálni. Most már leírom a nevét is, Viola. Viola elárulta, hogy most lesz először nővel, és én nem akartam elrontani azt a regényt, melynek első fejezetét én írhattam meg. Lassan, kényeztetve bántam vele, hogy majd örömmel emlékezzen vissza rám. Finoman kinyaltam a szőrös punciját, és amikor rá került a nyalás sora, ő elcsodálkozott, hogy miért borotvált az enyém.
- Há’ te így-e, csupaszon hordod, raúzsám? – mondta.
Violának hatalmas tenyere volt és rá is kéredzkedtem: kértem, hogy addig nyomja fel nekem izmos ujjait, amíg nem szólok. Ami érdekes volt, hogy sokat csókolgatta a csöcsöm és a combom belső részét. De ha már a csöcsöknél tartunk: neki hatalmas volt, szabályos és gyönyörű. Bele tudtam volna fulladni: ha csávó lennék, minden este ideverném a faszomat. Ezek a mellek arra születtek, hogy szexuális tárgyak legyenek. Na, szép szolidan elélveztünk mindketten, műfasz által (mindig hordok magamnál egyet, sose tudni, mikor jön jól).
Hát, ennyi, most nincs kedvem tovább írni – nem is történt már semmi, vasárnap este Tomival eljöttünk. Ő is elmesélte, kivel és hogyan baszott, ahogy én is. Neki csak egy szende városi tyúk jutott, aki szintén meghívott vendég volt (szépen berakott haj, és még éjszaka is egy hatalmas napszemüvegben közlekedett), ellentétben az én őslakos partnereimmel. Tomi kezd lepukkanni. Bennem meg sem fordult, hogy ne helybeliekkel kezdjek ki – ahogy a mondás tartja: „aki eljön Tokajba, bort igyék, ne sört!”
Az már biztos, hogy az élet egyik legnagyobb császárát Leonardo Medeirosnak hívják. A pasas teljesen úgy néz ki, mint egy lerobbant földrajz-biológia szakos tanár, mégis meztelenül hempereghetett a gyönyörű Hámori Gabriellával a Budapest című filmben, és még egy halom pénzt is kapott érte. Basszus. Öröm látni, hogy a fenti jelenet mennyire magán viseli a klasszikus és egyben kihalófélben lévő glamúrszex alapvető stílusjegyeit: egy kis cici, egy-két villanásnyi popsi, de a rengeteg közbevágott csókolózásból ordít, hogy itt az érzelmek dübörgésén van a hangsúly és nem a hormonokén. Nem mellesleg egy hasonlóan érzelemdús szexjelenetben látható Hámori Gabi a Kaméleon-ban is, ahol Nagy Ervin a partnere, ám a brazilos meztelenkedés fényében erős a gyanú, hogy testdublőrt használtak, hiszen a cicik nyomokban sem hasonlítanak egymásra. Azért Nagy Ervint így sem kell sajnálni.
Tartalom: José Costa (Leonardo Medeiros), a sikeres szellemíró éppen a Névtelen Írók Konferenciájáról tart hazafelé Isztambulból, amikor gépe kényszerleszállást hajt végre Budapesten. Megérkezésekor beleszeret a magyar nyelvbe, az egyetlen nyelvbe, amit még az ördög is tisztel. Bár Rióban felesége, Vanda (Giovanna Antonelli), egy éjjeli hírműsor bemondónője, és fia várja vissza, rá kell jönnie, hogy a házassága megromlott, egyre boldogtalanabb, végül magyarul kezd motyogni álmában.
Amikor pedig Costa egy sikeres munkája hatására, felesége beleszeret a feltételezett szerzőbe, csalódottnak és becsapottnak érzi magát, s elhatározza, hogy visszamegy Budapestre: megtalálni önmagát, és új történeteket írni.
Costa találkozik Krisztával(Hámori Gabriella) a harmincas, elvált és fiát, Pistit egyedül nevelő magyartanárral. Az ő szeretetével és támogatásával José Costából Kósta Zsozé lesz, magyarországi szellemíró, aki újra képes lesz mesteri értekezések, novellák, versek megírására. A tükröződések útvesztőjében – két város, két nő, Borges és Gogol modorában – vajon Costa azt írja meg, amit átél, vagy azt éli át, amit ír? Vajon létező dolog a szerelem és a boldogság, vagy csak a könyvek, dalok, üres szavak tárgya?
Kritika: Nem olvastam Chico Buarque regényét, így nem tudom megítélni, a Budapest adaptációnak milyen, de az biztos, hogy filmnek erőtlen és egyéniség nélküli. Walter Carvalho filmje egy brazil bértollnokról (Leonardo Medeiros) szól, aki nem szereti a nőjét és utálja, hogy mások aratják le helyette a babérokat, ezért az évek során frusztrált farokká válik. Véletlenül megismerkedik Budapesttel és a csodás magyar nyelvvel, később pedig egy csodás magyar nővel, Kriskával is (Hámori Gabi), és ez örökre megváltoztatja az életét. Vagy mégsem. Lelövöm a poént: a brazíliai frusztrált farok Budapesten is csak frusztrált farok marad. Ettől még persze lehetne lebilincselő a film, de nem az, mert Medeiros figurája totálisan érdektelen. Nem elég sármos ahhoz, hogy szívesen nézzük, és szenvedése nem elég mély ahhoz, hogy átérezzük. Egy nyavalygó fickót látunk két órán keresztül, aki a világban mindenhol egyformán rosszul érzi magát. És még felpofozni se támad kedvünk, annyira semmilyen. Még az a szerencsénk, hogy magyarok vagyunk, így legalább mi nevetgélhetünk az ordas nagy sztereotípiákon, amiket népünkről felvonultat a film – más nemzetiségű nézőknek még ez sem adatik majd meg. Kiderül például rólunk, hogy az utcán közösülünk, mint a kutyák, és amikor már elegendő pálinka robog az ereinkben, orosz rulettre tesszük fel mocskos kis életünket (Kálloy Molnár Péternek jut a kétes megtiszteltetés, hogy ezt illusztrálja). Az egyetlen igazán jó dolog a Budapest-ben Hámori Gabi, aki először úgy fél óra után lép színre, és tőle rögtön felvidul a film. A forgatókönyv vele is elég mostohán bánik, ezért sok kérdőjel marad a figurája körül, de benne legalább van tűz és élet, és amíg őt látni a vásznon, kicsit háttérbe szorul a filmet belengő érzelgős unalom. Szívesebben megnéztem volna a Budapest-et úgy, hogy ő a főhős, a szenvelgő brazil csak epizódszereplő.
[Videók]
Jennifer Lopez megverte és kitartó gonoszkodásokkal földönfutóvá tette férjét! Jennifer Lopez első férje, Ojani Noa elhatározta, hogy mindenáron kiad néhányat házi videófelvételeiből, amelyekből jó néhányon Jenniferrel látható intim körülmények között. A videót állítólag főleg bosszúból akarja megjelentetni, mivel Jennifer házasságuk alatt folyamatosan bántalmazta, utána pedig kisemmizte. Barátai szerint Ojani Jennifer mesterkedéseinek köszönhetően gyakorlatilag hajléktalanná vált. Kérdés, hogyan tudja megjelentetni a szexi videokazettákat, mivel egy korábbi bírósági döntés kötelezte, hogy semmiféle információt ne szolgáltasson ki volt nejéről.
Ügyvédje szerint azonban megoldható a dolog, több kiskaput is talált a határozatban; például úgy, hogy Ojani csődöt jelent (nem is áll messze ettől egyébként), és elárverezteti ezeket a kazettákat, és mellette még egy seregnyi félreérthető fotót volt feleségéről. Kíváncsiak vagyunk, vajon a bíró is indokoltnak látja-e majd az eljárást.
P. József (26) félt, hogy butának, csúnyának, bolondnak nézi környezete, ettől tartott a H. Nóra (†14) megölésével és megerőszakolásával vádolt férfi.
– Rejtőzködő életmódot folytatott. Kijelenthetjük, hogy magányos volt – mondta a kriminálpszichológus P. Józsefről, utalva arra, hogy a férfi szerettei halála után a házába sem engedett be senkit.Gyakorlatilag az egyik kocsmában „lakott”, volt, hogy ott is aludt, vagy pizzát rendelt oda. Tovább a teljes cikkre
[Szexpláza szexképek] Ha tetszenek a Panties című pornófilm forgatásám készült képek, vagy a Plázaciák, akkor a teljes Tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD-nyi film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! További bemutató – Jelszó kérése – Belépés
Tegnap délben bejelentés nélkül leléptem Bikámtól. De ha érdeklődik is, akkor sem tájékoztattam volna, mert semmi köze hozzá. Nem féltékeny típus – mint már korábban ecseteltem, a mi kapcsolatunk nem szerelmen alapul, hanem szélsőséges szenvedélyen. Ha megyek valahova és látja, hogy nincs bevásárló cekker a hónom alatt, akkor sejtheti, hogy csak baszni megyek. Bejelentkeztem Ádámhoz. Nem vettem bugyit. A srác néha kiszőkítteti a haját, mint egy igazi köcsög és a kerekded fejéhez annyira nem passzol, mint a hatalmas napszemüvegek, amiket néha az arcába tol. Amikor felmentem hozzá, egyből azzal kezdte, hogy van számomra egy meglepetése. “Vajon mi lehet az – tippelek magamban – egy póni?” Lassan nekem lát, elkezd nyaldosni, fogdosni, nekidönt a falnak és harapdálja a fülemet. Egy idő után megunom az udvariaskodását és felszólítom őt, hogy most már legyen szíves úgy bánni velem, mint egy cafattal, és ne úgy, mint a picsányi barátnőjével. Ekkor megragadta a karomat és bevágott a hálószobába, leszorított az ágyra és keményen a nunámba markolt. Igen, ezt az iramot szeretem, nem a nyugdíjasházat! Ádám elérkezettnek látta az időt, hogy előrukkoljon a meglepetésével. Először egy felcsatolható műfaszra gondoltam, és majdnem el is találtam. Ugyanis a meglepi nem más volt, mint egy hatalmas vibrátor. Fekete. Nem volt olyan ijesztően nagy max 20 centi, egyenes, eres és valamitől síkos. Mintha már nem lenne szűz…
Tudtam én már előre, hogy nem nekem szánja a kis buzi, hanem saját magának.
Ádám rálökött az ágyra és a lábam közé tolakodott. Elkezdtük tépni egymásról a ruhát. Amikor már mindketten pucérak voltunk, mint a cseresznye, azonnal beverte a seggembe az orrát és éreztem, ahogy szimatol, mint egy kutya. Elfelejtettem mondani, hogy ő nagy seggszimatoló és nyaló is. Amikor megunta, előkapta a vibrit és egy óvszert kotort elő az éjjeliszekrény fiókjából. A fogával feltépte a csomagolást és ráhúzta a kotont a műfaszra. Azt tudom, hogy így szokták csinálni, mert jobban csúszik és higiénikusabb. Elkezdte tologatni, először a pincsimbe, majd a valagamba. Nagyon élveztem. Megkértem hogy forgassa, amikor bent van és gyorsabban rángassa ki-be. Egyszer csak kihúzza belőlem és a következőt mondja:
- Ha nem vagy túl irigy, és megosztod velem, én megköszönöm.
Semmi akadálya, mondom és átveszem a szerszámot. Ádám örömmel kínálja felém a seggét, pucsítva, mint valami fosni készülő macska. Szépen berakom neki és elkezdem tologatni. Hát, gyerekek ! A srác óbégatott örömében. Ekkora köcsedéket! Mondjuk, ezúttal háttérbe szorította oly rendszeres következetességét, ugyanis, amikor kihúztam belőle a faszt, csokis volt a vége. Igen, az anál szex egyik szabálya, hogy alaposan szard ki magad aktus előtt.
Látja, ahogy sietve lehúzom a gumit, mire ő azt hitte, hogy végeztünk. Meg is jegyezte:
- Miért húzod le, sietsz valahova? Nem mondtam, hogy végeztem, hülye kurva!
- Ne aggódj, gyöngyön, csak ízesített gumit rakok fel helyette…
- Ízesített gumit a seggemnek?? Normális vagy te?
- Kuss!
- Még mit nem? Fruttit ne kenjek rá??
A gumicsere után basztam még egy kicsit, majd kezdett elfáradni a kezem. Akkor hagytam abba, amikor ő sikeresen és zihálva kiverte a farkát, miközben tövig eltűnt a seggében a vibri. És velem mi lesz? Azt mondtam neki, hogyha valóban úriember lenne, akkor most kinyalna. A nyelvét nem kaptam meg a picsámba, de a műfaszt szívesen bevágta nekem. El is élveztem.
Hazafelé a buszon azon töprengtem, hogy a mai alkalmat szerintem ő jobban élvezte mint én. Annyira nem így terveztem a mai napot. Sírni tudnék, hagyni, hogy csak potyogjanak a könnyeim mindenhova. Köcsög! Hétfőn jövök legközelebb, drágáim! Szombaton kulturdiszkó lesz a program, úgyhogy nem fogok üres pinával távozni…
[Lolita történetek]
Az alig 17 perces The Kiss Goodnight-ot elkezdve az ember nem tudja elhessegetni azt az érzést, hogy valójában egy közepes költségvetésű pornófilmet néz. A kevés helyszín (üres iroda és luxusvilla), az akcentussal elmondott angol dialógusok és a cselekmény tökéletes hiánya minden jóérzésű pornóaddictból azt a reflexet váltja ki, hogy bokáig tolt nadrággal és bekészített papírzsebkendővel várja a lényeget. Talán több értelme lett volna ténylegesen a keménypornó irányába terelni ezt a filmet, mert amit kapunk az nem sok: nehezen értelmezhető hablatyolás Árpa Attilától a vágyainkról, félelmeinkről, némi meleg vonulattal és egy unottan szeretkező Dobó Katával. Csak miatta fért be ez a film az első húszba, de követeljük, hogy növessze vissza a haját.
Árpa Attila már nem kívánja Dobó Katát. A semmiből bukkant elő egy előzetes a The Kiss Goodnight (Jóéjtpuszi) című minden ízében magyar, de angol nyelvű rövidfilmhez, amelyet Juszt László 27 éves fia, Juszt Balázs rendezett. A filmben Dobó Kata és Árpa Attila egy szexuális problémákkal küszködő házaspárt alakít. Dobó jóéjtpuszi ürügyén szexet próbál kicsikarni Árpából, aki fáradtságra hivatkozva igyekszik kibújni házastársi kötelezettségei alól, de csak annyit ér el, hogy Dobó megkérdőjelezi erekciós képességét (“you soft dick”). Később Dobó egy veszekedés során kiböki, hogy lefeküdt férje főnökével, erre Árpa meglepő módon úgy reagál, hogy meghívja vacsorára a felettesét. A vacsora éjszakáján valami bizarr szexuális háromszög látszik kialakulni – nem elég, hogy mindkét férfi lefekszik Dobóval, de az előzetes egyik kockája arra enged következtetni, hogy Árpa is rámászik a kopaszodó főnökére (Ben O’Brien). Szinte biztos, hogy ez utóbbi jelenetről majd kiderül, hogy csak egy rossz álom volt, mert az übermacsó Árpa Attiláról nem tudjuk elképzelni, hogy eljátszana egy olyan figurát, aki tényleg análisan közösül egy férfival. Árpa Attilát eddig főleg igénytelen tévéműsorok producereként és műsorvezetőjeként, egy felháborítóan rossz film rendezőjeként, és egy felettébb szórakoztató könyv írójaként ismerhettük meg, de már korábban is színészkedett a Hyppolit és az Egy szoknya, egy nadrág remake-jeiben, játszott Hajdu Szabolcs Necropolis című kisfilmjében, valamint az idei Szemlén is fel fog tűnni a Czukor show című alkotásban. Meglepő, hogy az előzetesben Árpa egészen hiteles angol nyelvű alakítást nyújt (valószínűleg Alec Baldwin-filmeket tanulmányozott előtte), Dobó Katának viszont sok évnyi amerikai tartózkodás ellenére is erős magyar akcentusa maradt. The Kiss Goodnight filmbemutató itt.
[Videók]
[Szexpláza szexképek] Ha tetszenek a Pissing (Pisilős plázacicák) című pornófilm forgatásám készült képek, vagy a Plázaciák, akkor a teljes Tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD-nyi film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! További bemutató – Jelszó kérése – Belépés






