Archive for 2010, április

Angliában forgalomba hozták az első olyan tablettát, mely képes segíteni a korai magömléssel küzdő férfiakon, és egyben párjaikon. A pirulát egy-három órával az aktus előtt kell bevenni, segítségével a férfiak legalább háromszor annyi ideig bírják a szexet, mint azelőtt. A módszer egy hormonon, a szerotoninon alapul, amely az agyban termelődik. A szerotonin segít, hogy nagyobb kontrollt gyakorolhasson a férfi orgazmusa eljövetele felett.
A korai magömlés egyébként a brit férfiak 30%-át érinti. A problémával küzdő férfiak fele úgy véli, hogy nem lehet segíteni a helyzetükön. A kínos esetek elkerülése végett sokan helyi érzéstelenítőt használnak, ami a boltokban spray vagy krém formájában kapható. A férfi nemi szervre kenve vagy fújva ezek a szerek segíthetnek a problémán, ugyanis némileg késleltetni lehet velük az orgazmust.
Mások azzal próbálkoznak, hogy meg-megszakítják az aktust, és minden erejükkel azon vannak, hogy visszafojtsák orgazmusukat. A kondom használata köztudottan csökkenti a férfi nemi szerv érzékenységét, ezzel is késlelteti az orgazmust. Ezek a módszerek azonban nem mindig, és nem mindenkinél válnak be.
A Priligy a 18 és 64 év közötti brit férfiak számára csakis vénnyel, külön konzultáció után, a neten vásárolható meg. A férfiak ugyanis vonakodnak személyesen megbeszélni ilyen jellegű problémáikat orvosaikkal, viszont ezt az akadály leküzdhető az online módszerrel.
A szert árusító gyógyszertár egyik vezető munkatársa szerint a pirula legalább akkora mértékű megoldás a férfiak szexuális problémáira, mint a Viagra. Az ilyen jellegű problémák ugyanis a kapcsolatokra is kihatnak, így a férfiak általános jólétét is javíthatja az, ha nem kell problémáik miatt szoronganiuk az ágyban. A gyógyszer egyébként más európai országokban már kapható volt eddig is, az ottani jó eredmények miatt döntöttek a gyógyszerészek amellett, hogy Nagy-Britanniába is honosítják a módszert.

[Videók]

VirtuaGirlHD - Carmen Gemini & Cabiria / White goddesses (ImageVenue)VirtuaGirlHD - Bijou / Sunset blvd (ImageVenue)

Angliában forgalomba hozták az első olyan tablettát, mely képes segíteni a korai magömléssel küzdő férfiakon, és egyben párjaikon. A pirulát egy-három órával az aktus előtt kell bevenni, segítségével a férfiak legalább háromszor annyi ideig bírják a szexet, mint azelőtt. A módszer egy hormonon, a szerotoninon alapul, amely az agyban termelődik. A szerotonin segít, hogy nagyobb kontrollt gyakorolhasson a férfi orgazmusa eljövetele felett. Tovább a teljes cikkre


Moziszex: Hámori Gabriellát Nagy Ervin dugja a Kaméleon című filmben.

A szexuális tartalmú videók és fényképek húzódhatnak a válság mögött – állítja az egyik német lap, utalva az amerikai tőzsdefelügyeletnél kirobbant botrányra. Kiderült ugyanis, hogy dolgozóik egy része a munka helyett pornófilmeket néztek. A szexuális tartalmú videók és fényképek húzódhatnak a válság mögött – állítja az egyik német lap, utalva az amerikai tőzsdefelügyeletnél kirobbant botrányra. Kiderült ugyanis, hogy dolgozóik egy része a munka helyett pornófilmeket néztek.
- Az egyik alkalmazott egy hónap alatt körülbelül 16 ezerszer látogatott meg pornó oldalakat, töltött le videókat és fényképeket. Egy másik dolgozó pedig a napi nyolc órás munkaidőből hatot meztelen nők fényképének letöltésével és nézegetésével töltött – olyan sok és nagyméretű file-t töltött le, hogy megtelt a munkahelyi számítógépének memóriája – állítja a lap az ABC News-ra hivatkozva.
A tőzsdefelügyelet illetékesei megígérték, hogy a közeljövőben beazonosítja és nyilvánosságra hozza a léhűtők nevét. A vizsgálatról egyelőre csak annyit tudni: az egyik alkalmazottnak távozásakor ki kellett üríteni a táskáját – valószínűleg céges adathordozóját próbálta kimenteni.
[Bulvár]

…de izibe! Lakik egy néger valahol a környékünkön, de jó volna megtudni, pontosan hol? Gyakran látom, ahogy narancssárga kabátjában, napszemüvegben elsétál az ablakunk alatt. Nagy lomha, laza fasz „ki ha én nem” -mozgása van, mint a negróknak általában. Azt már megfigyeltétek, hogy a fekák általában mindig rikító cuccokban járnak, mint a cigányok? Mondjuk van közös vonás a két rasszban: hangosak, nem szeretnek dolgozni… és basznak, mint a nyulak. Az utóbbi tulajdonságukat szeretném kihasználni én is. Cigánnyal is voltam már, de annyira büdös volt a fasza. A cigányok (lányok, fiúk is) nagyjából 25 éves korukig szépek, a bőrük sima és a vonásaik is arányosak még. Amint átlépik ezt a kort, a vonásaik megereszkednek és kiütköznek rajtuk a tipikus cigányos jelek, amitől rosszindulatú bűnöző fejük lesz. A zsidók is többnyire ilyenek, ha megfigyelitek az öregedő sztárokat, akik az idő múlásával inkább önmaguk paródiájává változnak. De vissza Afrikába: ezt a negrót valamiért elneveztük Bandinak. Bikám mindig szól, amikor előbb veszi őt észre, hogy „Csilla, jön a haverod!”. Elhatároztam, hogy megkörnyékezem, ha a fasz Tomi egyszer tartósabban elhúz a picsába. Ehhez mérlegelnem kell pinám befogadóképességét, bár nagy meglepetés nem érhet. Egyszer régebben volt egy kínai pasim. Kis pöcse volt, de nem is ez a lényeg… annyira beteg volt. Megkértem, hogy köpjön szájba, de megijedtem, amikor hangosan felszívta az orrát hozzá, mintegy tisztességes adagot gyűjtve. Már meg sem lepődtem, amikor arra kért, hogy fingjam le. Amikor megtettem, ő a lukam körül szimatolt, mint a medve, amikor mézet keres, és szájon keresztül szipákolva a levegőt, mélyen letüdőzött.
Elkezdtem terveket szőni a négerem befogására. Mi lenne, ha kinyitnám az ablakot és leüvöltenék neki, hogy ”szólj a gazdádnak, hogy este várom. És hozzon téged is!” Elképzeltem, hogy leviszem a szemetet és amikor a kukába szórom a zsákokat és a faszi jön arra, akkor beszélgetésbe elegyedem vele, tüzet kérek, vagy valami. Rámenős leszek és felhívom egy kávéra. Ha ez bejön, akkor nekem is meglesz az erős feketém. Elképzeltem, ahogy belök az előszobába, nagy tenyerével rácsap a picsámra, majd tépni kezdi rólam a ruhát. Óriási nyelvét ledugja egészen a torkomba, míg én szinte könyörgök neki, hogy kúrjon már meg. Irdatlan fekete faszát tövig benyelném. Először pinába baszatnám magam, majd seggbe… Ráparancsolnék, hogy erősebben basszon, nem az anyja vagyok! Aztán követelném, hogy köpjön le és dobjon a padlóra. Lépjen rá meztelen talpával az arcomra, préselje a szőnyegbe a fejemet. Aztán verje rám a faszát. Én úgy akarok elélvezni, hogy ő benyomja az orrát a seggembe, míg közben ujjazza a pinámat. Miközben ezt írom, teljesen felizgultam. Muszáj masztiznom.

A lány már abbahagyta, de pár éve még az egyik legkeresettebb luxusprosti volt. Első ránézésre meg sem mondaná az ember, hogy mivel foglalkozik mellékállásban. Leginkább a különleges passziók szerelmesei foglalkoztatták, és mára annyi élményanyag gyűlt össze benne, hogy simán összedobhatna egy bestsellert. Az egyik ügyfelének különleges, ugyanakkor ártatlan és vicces passziója volt: be kellett pelenkázni és párszor alaposan tökön rúgni. Nem ettől élvezett el, ez csak a tüzét hevítette – általában attól ment el, hogy egy műfasszal szodomizálták. Adri elmesélte, hogy nyüszítve élvezett el, amit nagyon mulatságosnak talált.
Aztán volt egy fojtogatásra erektáló ügyvéd – ő rendszerint azt kérte Adritól, hogy álljon a háta mögé, kapja a nyakát a könyökhajlatába, majd kezdje el brutálisan fojtogatni. Mivel az ügyvéd úr elég szép szál legény volt, mindkettejüknek le kellett guggolniuk a művelethez. Az ügyvéd közben verte magának a saját faszát és amikor a csúcspontra ért, Adrinak üvöltöznie kellett a fülébe, mindenféle ocsmányságot, hogy „te hazug szemét geciláda, most aztán elkaptalak, ki leszel te csinálva!!”
A legborzasztóbb páciense egy olyan pasi volt, aki azt kérte tőle, hogy az általa hozott ezüst tűket finoman szúrja a bőre alá, a hátán – Adri eleinte nem akarta elvállalni, de annyi pénzt ajánlott neki az illető, hogy belement. Ugye, végül is ez a dolga, aki pedig kurva, az ne rinyáljon, ha megbasszák.
Mindössze egyetlen nő járt hozzá – egy negyvenes évei elején járó, elfoglalt üzletasszony. Ő biszex volt, tehát a pinára is ráindult. Ő velem rokonlélek volt, mert szintén lábfetisiszta volt, csak őt a női lábak érdekelték. Adrinak addig kellett nyomnia a lábát a nő pinájába, vagy a seggébe, amíg az nem szólt, hogy elég.
Volt egy bizarabb eset is: egy fiatal pár is feljárt hozzá, férj és feleség. A jelenet úgy nézett ki, hogy a férj lecibálta asszonyáról a ruhát, kikötözte egy székhez, és végig kellett néznie, amint megkúrja Adrit. Néha elengedték, hogy ő is beszálljon, néha hagyták csöpögni és a férj csak a faszát verette ki rá Adrival. Néha egyenesen az arcába ment a tejcigeci.
Természetesen nála is felbukkantak a gonosz kis kövér zsidómanók. Volt egy kövér úr, akinek az volt a szenvedélye, hogy egy vízzel tele eresztett kádban Adri a lábával lenyomja a fejét a víz alá – na, ennek is jó lehetett a gyerekkora, mert az fix, hogy ez valami korai trauma eredménye. Befeküdt kényelmesen a kádba, mintha csupán ejtőzne, és várta, hogy Adri lenyomja a víz alá. A csaj elmesélte, hogy néha olyan sokáig képes volt lent maradni, hogy már-már azt hitte, megfulladt az öreg. De nem, a le-és felmerülések aránya mindig osztható volt kettővel.
Kedvenc ügyfele egy 16 srác volt, aki azt kérte, hogy kenjen le neki egy nagy pofont és köpje le, majd pórázon sétáltassa körbe-körbe a lakásban. Ez még lájtosnak is mondható. Szerencsére szart és hányást senki nem kért tőle, de Adri azt mondta, nem is vállalt volna olyat, mert „az már ártana a pszichéjének.”
A beöntéses és pisis játékok viszont az alapfelszereltségbe tartoztak. Az ügyfelek gyakran kértek tőle olyat, hogy egy erre a célra gyártott latex bevonatú beöntő pumpával nyomjon fel neki vizet vagy pisát.
Elgondolkodtam, hogy milyen fura emberek vannak (beleértve magamat is) és azon, hogy, mi volt a legdurvább pornó, amit valaha láttam (a korábban elemzett hányáspornón kívül). Egyszer láttam olyat, hogy gumilepedőn, olajozott testű lányok birkóztak. Ez volt az alaptörténet. Természetesen ázsiai lányokról van szó, tőlük jön a legtöbb okosság, mert gátlástalanok és zsinórban képesek ontani a perverziót. Szóval az egész egy ’pornó olimpia’ felkészülését mutatta be. Az edző csaj valami olyan tornadresszben sanyargatta a lányokat, amit még általánosban volt kötelező minden lánynak viselni, az én időmben. Japánul hadovál, utasítgat, majd hirtelen leteremti az egyik versenyzőt valamiért. Megragadja a karját, mint a rossz kislányoknak szokták, és a gumiszőnyeg közepére penderíti. Lenyúzza magáról a tornadresszt és ráül a csaj arcára. A lány eleinte tiltakozik, majd heves fuldoklást mímel. Ezután az edzőnő leszáll róla és a szőnyeg szélére zavarja, a többi lány mellé, akik várakozva nézték az iménti csörtét. És most jön a fordulópont – egyszer csak az edzőnő leguggol, a kamera felé tartva a picsáját, majd szépen odaszarik a szőnyeg közepére. Ekkor magyarázni kezd a versenyzőknek valamit és két lányra mutat. A végén rájöttem, mi volt az utasítás: verekedniük kellett a szarért és a győztes elfogyaszthatta. Így is történt, a lányok szépen összemérték erejüket, tépték, cibálták egymást, (rendes karate ütésekkel verekedtek, hozzá Linda kiabálás, híííjjjá! rendesen kivédték az ütéseket) kicsit meg is ujjazták közben a másikat, volt nunanyalás is, majd a győztes két vállra fektette a másikat és diadalmasan nekilátott a vacsorának. Igen, tényleg megette, hányás nélkül. Megkérdeztem egy perverz videókban jártas barátomat, hogy áruljon már el erről a műfajról néhány kulisszatitkot. Azt mondta, hogy általában úgy zajlik az ilyesmi, hogy ha nem kell megenni a szart, akkor műszart használnak, ha meg kell enni, akkor valami szintetikus cuccot gyömöszölnek föl maguknak a dolog elején. Ha meg kell enni a szart és a néző már látta, hogy igazi jött ki a valagból, akkor azt egy vágókép során kicserélik másra – hiszen miért kéne megenni a színésznek azt a büdös szart, amikor ki is lehet kerülni? A hányáspornó is így működik, ott vagy beisznak előtte egy spéci folyadékot, amit viszonylag könnyű a felszínre csalogatni, vagy szoftban nyomják: pofazacskóban tartva és csak a becsapódásra állítják a kamerát, hogy de látszódjon a csalás.
A másik durva pornó az volt, amit azóta sem értek, és kurva élet, hogy nem nézem meg többször (ezt is félbe hagytam) amikor tolószékes és testi hibás középkorú népek orgiáját drukkoltam végig. Ennek nem tudom, mi volt a vége, mert nem bírtam végig nézni. Na, itt teljesen kizárt a rendezői koncepcióba épített csalás, ugyanis a szereplők valóban nyomorékok voltak, a felvételt sem a Spielberg rendezte, mert szar volt. Ott nem lehetett csalni. Kíváncsi vagyok, hogy hol szedik össze ezeket a… khm, színészeket? A szakértő barátom nagy bölcsen kijelentette, hogy egyszerűen csöveseket meg nyomornegyedben élőket keresnek fel és annyi pénzt adnak nekik, ami nekik soknak számít és valójában még nem is láttak annyi lóvét egyben. Nagyon sokan mondanak rá igent, lásd a műfaj töretlen fejlődését.
Láttam egy magyar alkotást is, Edd a meleg szart és Szarospalacsinta címmel. Ez sima szarszexről szólt – és a szakértő barátom elmondta, hogy a főszereplő férfi Kispesten volt csöves. Néha arra járok, de nem találkoztam vele. Biztos elszállt a sztárságtól, de lehet, hogy külföldi karriert futott be és feladta az oly jövedelmező csöves szakmát. Valamit valamiért.
Aztán itt van a móka kategória: egy vidéki paraszt tyúkot dugott, rendesen ráhúzta a faszára. Aztán láttam olyat, hogy két vörhenyes csöves esik egymásnak. Utólag megnéztem, van ilyen műfaj. A csöves szex elég bizarr, én még élőben sem szeretem őket, amikor nem is kúrnak csak kókadnak a járda mellett.
[Lolita történetek]

[Videók]

ribery_kiskoru_kurvat_dugottNyakig merült a szexbotrányba, nem csoda, hogy ideges Franck Ribéry (27)! A Bayern München francia futballsztárja nehéz napokat él át, talán ennek is köszönhető, hogy buta piros lapjával nehéz helyzetbe hozta csapatát az Olympique Lyon elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén. A szélső nyakig merült a napokban kirobbant szexbotrányba, hiszen válogatottbeli társaival – Sidney Govou (30, Lyon), Karim Benzema (22, Real Madrid), Hatem Ben Arfa (23, Marseille) – ellentétben ő nem is tagadta, hogy közelebbi kapcsolatba került a Café Zaman nevű szórakozóhelyen megismert Zahia Deharral (18), aki akkor még csak 16 esztendős volt.
Igaz, Ribéry állítása szerint nem tudott arról, hogy a szőke kebelcsoda ilyen fiatal lenne, és ezt később Zahia Dehar is megerősítette egy közösségi oldalon. Mint mondta, ha bevallja korát, elvesztette volna a számára szimpatikus kuncsaftokat. A kis ribanc felvételei alapján kijelenthető, nehéz lenne első látásra megállapítani, hány éves is valójában. Mindenesetre nem él rosszul, kétes munkájával havi 20 ezer eurót (5,3 millió forintot) is összekurválkodik.
zahia_dehar_ribery_kurvajaRibéryt viszont hároméves szabadságvesztés réme fenyegeti kalandja miatt, míg felesége és két gyermekének anyja, Wahiba válást helyezett kilátásba a muzulmán vallású futballistának. A Lyon elleni elődöntőt mindenesetre a müncheni Allianz Arenában követte végig a sértett asszony, és együtt is távoztak a stadionból. 
A fiatal lány azóta egyre népszerűbb az interneten, legújabban egy korábbi francia tévéműsor részlete került elő, amelyben megmutatja, miért is kedvelték őt annyira Ribéryék. Megtörte a hallgatást az a 18 éves prostituált, aki még kiskorúként került szexuális kapcsolatba Franck Ribéryvel, Karim Benzemával és Sidney Govouval. A lány azt mondta, a három válogatott futballista úriemberként bánt vele, és mindannyiukat nagyon szerette. “Elkényeztettek és vigyáztak rám. Ők voltak az én férfijaim” – mondta büszkén a Zahia Dehar nevű örömlány.
Franck Ribéry több hónapon át kapcsolatban volt vele, tavaly tavasszal fizette a Németországba szóló repülőjegyét, és alkalmanként 600 ezer forintnak megfelelő összeget fizetett neki szolgálataiért. A lány 16 éves kora óta dolgozott prostituáltként, és havonta 6 millió forintot keresett, ügyfelei között a futballisták mellett más gazdag és híres emberek is voltak. Zahia Dehart gyakran vitték Dubajba, ahol ötcsillagos szállodákban szálltak meg.
A videón ledobta a bikinifelsőt a Ribéryvel rajtakapott prostituált.

[Bulvár videók]