[Babes videók] Pápai Gyöngyiről (22) több internetes oldalon jelentek meg Natasha Portman néven aktképek és ennél egy kicsit erotikusabb nyitott lábas képek és vetkőzős szexvideók, amire ő nem adott engedélyt. Pápai Gyöngyit átverták a szexfotózással
Archive for 2010, április
Babes videók - Pápai Gyöngyiről (22) több internetes oldalon jelentek meg Natasha Portman néven aktképek és ennél egy kicsit erotikusabb nyitott lábas képek és vetkőzős szexvideók, amire ő nem adott engedélyt. Pápai Gyöngyit átverták a szexfotózással
Azok kedvéért, akik még nem látták a Szezon című filmet: a fenti jelenet egy meglehetősen klasszikus szituációból bontakozik ki. A fiatal, csóró, de annál rámenősebb pincérfiú (Nagy Ervin) ráhajt a szállodában unatkozó asszonykára (Kerekes Éva), akit látványosan hanyagol a rettentően fontos férje. A végeredmény természetesen nem lehet más, mint egy kissé nehezen induló, de annál hevesebb párnacsata. Sajnos a remek kezdés után a lényegről ezúttal is lemaradunk, de Nagy Ervin üveghez nyomódó vonalkódos feneke így is telitalálat.
Nagy Ervin MILF-vadászata mellett a Szezon tartogat még egy olyan jelenetet, amit nem tudtunk kihagyni a válogatásunkból, annál is inkább, mert profi pornós is szerepel benne. A férfi főhős ezúttal is Nagy Ervin, aki úgy dönt, hogy a vendéglátózás mellett kipróbálja magát szexiparban is, és elmegy egy pornófilm próbafelvételére. A vicces jelenetet több sztár teszi még hitelesebbé: a Nagy Ervin bájos hölgypartnere ezúttal nem más, mint Varga Kinga, akit Lisa Sparkle néven tart számon a pornóipar. A kiállhatatlan operatőrt sem egy beugró statiszta alakította, hanem egy vérprofi, ugyanis Mundruczó Kornél forgatja a kamerát a szeretkezni próbáló párocska fölött. Szintén érdekes adalék, hogy Nagy Ervin egy későbbi interjújában* meglehetősen pozitívan emlékezett vissza Lisa Sparkle művésznőre, akivel a forgatás után állítólag befejezték a félbehagyott jelenetet. Fejet kell hajtanunk az ilyen mértékű szakmai elkötelezettség előtt.
Tartalom: Nyáron három huszonéves fiatal – Guli, Virág és Nyéki Peti – tengődik Karcagon, a kelet-magyarországi kisvárosban. Néhány éve végeztek a debreceni vendéglátó-ipari szakközépben, s most a helyi Flash diszkóban dolgoznak pultosként. A történet főszereplője Guli, nehezen találja helyét a sivár kisvárosi közegben. Anyja, aki férje halála miatt, születésétől kezdve egyedül neveli a fiút, a kabai cukorgyár üzemi fogorvosa. Guli utálja a cukrot. Andi, Guli volt szerelme most a Flash diszkó tulajával jár. Guli mosogatás közben eltör egy poharat, s egy vendég elvágja a száját, emiatt pedig kirúgják a diszkóból. A fiú az anyja pénzéből tengeti eseménytelen hétköznapjait. A srácok a karcagi strandon megismerkednek három fiatal lánnyal, elhívják őket bulizni a Flash diszkóba, Guli volt munkahelyére, ahol Virág és Nyéki még mindig pincérként dolgozik. Guli viszi ki a lányokat kocsival és jól indul az este, Virág áll a kapuban, Győri a pultos, nem kell semmiért fizetni. Váratlanul azonban betoppan a főnök társasága.
[Videók]
Mint írtuk Keleti Györgyi, és Lala összebútoroztak. A volt honvédelmi miniszter lánya kivonta magát a bulvárból. Jelenlegi pasijával, a Kozmix frontemberével, Lányi Lalával már kapcsolatuk kezdetén megbeszélték, sem a hálószobatitkaikat, sem szerelmük kevésbé intim részleteit nem teregetik ki a médiában. Keleti Györgyi egyébként elfogadta Lányi kisfiát, ahogy a négyéves gyermek is őt, többek között ez a kapcsolatuk kulcsa. Na meg az is, hogy Lányi a falkavezér. A volt honvédelmi miniszter lánya elmondta, kapcsolatukban Lányi a falkavezér, és ez mindkettőjüknek jó így, hiszen a szüleiktől is ezt a mintát látták. „Úgy vélem, hogy az is számít egy kapcsolatban, hogy a férfi férfi tud-e maradni. Ez a nőn is múlik, hagynia kell a férfit kiteljesedni a maga nemében, ami manapság elég ritka, mert a nők is szeretnek irányítgatni.”
- Györgyi szeretni való ember, aki maga is rengeteg szeretetet képes adni. Tőlem pedig ő kapja azt, amire szüksége van, és ez így van jól – mondta Lányi Lala. – Két-három éve a zajos celebműsorok helyett a családi kötelességeimet választottam, és jól döntöttem. A visszavonulásom idején azt is megtanultam, hogy egy olyan embernek, aki közel 18 éve ad ki lemezeket, csak a színpadon állva kerek a világ. A Kozmix az idén már 15 éves lesz, és készülünk valamire. Aparobot, színpadi ember, végzős hallgató, vállalkozó és nem utolsósorban társ is kell, hogy legyek. Tovább a teljes cikkre
[Bulvár] Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Keleti Györgyi címlapfotózása – Keleti Györgyi allűrjei – Keleti Györgyi kurválkodott - Keleti Görgyi és Metzker Viki kurtizánok fotózása
Másfél éve nem jön össze Dundikának a baba! Annak idején nagy reményekkel vágott bele a “babaprojektbe” a csinos playmate – Dundika és párja már igencsak vágynak gyermekre, de mindeddig hiába próbálkoztak. A modell már az örökbefogadáson is gondolkodik. Nagyjából másfél éve szeretne már teherbe esni Dundika, de próbálkozásaik a párjával eddig sikertelennek bizonyultak. Bár párjával mindketten egészségesek, ha a jövőben sem járnak sikerrel, még az is megfordult a fejükben, hogy örökbefogadnak egy csecsemőt. Most tartanak egy kis szünetet, a munkájukra koncentrálnak, és igyekeznek nem rágörcsölni a dologra. Dundika huszonhat éves, úgy véli, nincs semmivel sem elkésve. Két gyermeket szeretnének, fiút és lányt is, egy-két éve korkülönbséggel – árulta el az egykori playmate.
Dundika és párja, Laci 2008 januárjában Mauritius szigetén mondta ki a boldogító igent, egy romantikus tengerparti szertartás keretében. Az esküvő után egy hatalmasat sétáltak a naplementében – Dundika úgy fogalmazott, ezek volt életének legmeghatóbb percei. A volt playmate és férje hosszú ideje szeretnének már kisbabát, ezért a sikertelen próbálkozások miatt a csinos modell el is van kissé szomorodva. Mint nemrég elmondta, családjában már így is el van késve, ő 26 éves, édesanyja és testvére pedig még húsz esztendősek sem voltak, amikor gyermeket szültek. Dundika és párja már többször járt orvosnál, ahol megállapították, hogy egyikükkel sincs semmi gond, és megnyugtatták őket, nem mindenkinél jön elsőre a baba, csak lelkesen próbálkozzanak tovább. Az egykori playmate elárulta, nem változtattak a szexpózokon, de nagymamák által tanácsolt párnán alvást és gyertyaállás-trükköt is kipróbálták már. Az örökbefogadás lehetősége már korábban is megfordult a fejükben, de Dundika elmondta, elsőre mindeképp saját babát szeretnének. Régebben el sem tudta volna képzelni, hogy más gyermekét nevelje, mostanra azonban nem tartja kizártnak, hogy a második gyermeket árvaházból vegye magához – árulta el korábban a szépség.
[Babes szexképek]
Szarral még soha nem játszottunk, de azon kívül szinte mindennel. Nem is tudom, mikor, talán decemberben, éppen kettesben néztük az állami romaidomár Józsi Barátot, amikor Bikám benyögi, hogy mi is bemehetnénk egyszer a műsorába.
- Hát, aztán neked mi problémád van? Nincs kinyalva a segged? – kérdem.
- Csak a poén kedvvért, és elmesélnénk, hogyan szoktunk kúrni – válaszolta.
- Na, ez nagy poén lenne. Gondolod, adásba is engednék
Látványosan unatkoztunk, de nekem szerencsére dolgom volt, házon kívül. Aznap este vendégségben jártam… és így kezdeném a Szar köreit.
Nem messze lakik tőlünk egy haver – ők hívtak át. A csávó következő viszonyban van a nőivel: egy 26 éves full hippi palit képzeljetek el (Miklós), aki két nővel él együtt (Ágnes és Barbara). Egész nap be vannak állva, és úgy kódorognak a lakásban, mint a kísértetek. Az egyik csajnak meglepően jó melója van, és elég sokat keres (hogy konkrétan mit csinál, nem tudom, de valami tőzsdés cucc). A másik csibe a cukra után kap állami támogatást és a szüleivel él. Ezek hárman igazi beteg állatok.
Még délben felhívtak, hogy csináltak a tiszteletemre egy kis színdarabot és szeretnék bemutatni nekem. „Kíváncsiak a szakértő véleményemre.” Na, ez nem lehet egyszerű – gondoltam és este átmentem.
Ágnes engedett be. A lakás elsötétítve, mécsesek égnek és valami elmebeteg zene szól halkan. Barbara a földön, felpolcolt párnákon, fekete gumilepedőn fekszik anyaszült meztelenül. Ágnes izgatottan maga mellé ültet, mint valami lepukkant színház programszervezője. Áhítat az arcán – ülünk az ágyon, amikor egyszer csak Miklós sétál be, szintén pucéron. Tudomást sem véve rólunk, nehogy kizökkenjen a szerepéből, zavartalanul Barbara arca fölé guggol és erősen leszarja a fejét. Először kis kecskebogyók potyognak a lány arcára (a száját persze nem meri kinyitni, ennyire nem akar nagylány lenni!) majd egy formás kis szarhurka óvatoskodik elő szégyenlősen, végül egy kevés, nagyjából két evőkanálnyi fos is becsapódik az arcba. Biztos azért sikerült ilyen eklektikusra a végtermék, mert izgult a művész úr. Ha meg akartak botránkoztatni engem, ez kevés volt hozzá. Nem tudom, mi volt a céljuk, de talán semmi – a nagy nulla. Egy hangyányit húztam csak föl a szemöldököm, de mondhatni nem döbbentem meg, mint közönség.
Miklós a műlesikló pózból felegyenesedik, halál komoly arccal rám néz, majd azt mondja:
- Ez a nő most le van szarva.
Olyan színpadiasan homályos hangon jelenti be, mint a filmekben az orvos, amikor megállapítja a halál időpontját. Erre sem borzadtam el. Első gondolatom az volt, hogy tisztességesebben is rákészülhetett volna a művész úr, teszem azt, több rostot fogyaszt, és akkor egyben és szépen kijött volna a most szégyenteljesre porciózott adag. A végén az a kicsi fos olyan volt, mint valami utóirat egy fenyegetőlevélen. Ágnes tapsviharban tört ki. Valóban szürreális darab volt, akár a Ludwig-ban vagy a Kogart-ban is be lehetne mutatni, ha helyet szorítanak neki két zsidó között. Elképzeltem, ahogy frakkos pincérek pezsgőt szolgának fel, a sok sznob meg koccint, és ágaskodó répával, kigúvadó szemmel lesi a műsort.
Miklós elvonult, Ágnes pedig odaszaladt és leguggolt a leszart fejű Barbara mellé – egy pillanatra megijedtem, hogy most le fogja enni róla a cuccot, de nem történt ilyen. Nem nyalta le. Barbara egy előre odakészített papír kéztörlővel kente szét magán a mocskot, Ágnes pedig segített neki ebben. „Hát, igen, a sminkednek annyi, bogaram„ Nem tudom biztosan, hogy nyalják-e egymást ezek ketten, de erős a gyanúm, hogy igen leszbik. Pláne amikor Miklóssal hármasban nyomják – ezt biztosan tudom, mert Miklóssal közös témánk a nő általi férfisegg-nyalás, és mindig konzultálunk erről. Neki még nem csináltam, és nem is fogom, mert egy bunkovics alkoholista szardarab.
Miklós felöltözve tért vissza, már ha a szakadt mackóját ruhának vesszük, Barbara is rendbe hozta magát – csevegtünk még egy kicsit. Ettünk valami szendvicset is, a lányok csinálták – merem remélni, hogy valóban csak szendvicskrém volt rajta, nem pedig házi szardellapaszta.
Ahogy hazafelé baktattam, valahogy én is kedvet kaptam egy kis borzongató bizarr szexre. Gondoltam, meglepem Bikámt. Az ötlet olyan gyorsan hasított belém, hogy észre se vettem. A következőt találtam ki: mivel én se szarral, se hányással nem játszom – de az élmény érdekel – befordultam a sarki kínaiba és elvitelre kértem abból a jellegzetes kínai levesből, ami sűrű, és valóban egy jól kicsapott hányás textúráját idézi. Két dupla adagot kértem. Ez jó lesz. Nem vagyok finnyás, hiszen szeretem, ha lehugyoznak, de a valódi büdös barnaszar más. A hányással meg az a bajom, hogy én nem tudom előidézni, és ha igen, akkor rosszul leszek tőle, és minden vágyam elszáll. Értitek ezt?
Amikor a lakásba lépek Bikám még mindig a tévé előtt kókad. Elaludt. Mint egy nagy baba! Pont jó. Levetkőztem meztelenre. Kinyitom az egyik műanyag dobozt, amiben a hányásom van, és annyit kortyolok belőle, amennyit csak tudok. A nappaliba megyek és lassan Bikám ölébe ereszkedek. Az kinyitja a szemét, és álmos fejjel bambul rám. Én közben elképzeltem, hogy milyennek láthat most ő engem: pocokmódra felfújt pofával, mint egy debil, ülök az ölében. Erre a képre hirtelen elkapott egy görcsös nevetésroham és orromon, számon, de még tán a szememen is kirobbant az anyag. Bikámt elárasztottam levessel. Szegény srác nem tudta, mire gondoljon. Elpilled a tévé előtt egy kicsit, és most úszik valami hányásban.
10 percig tartott, míg összeszedtem magam. Muszáj volt kimennem a konyhába, mert nem bírtam Bikámra nézni, hiszen akkor újból elkapott volna a röhögő görcs. Amikor rendben voltam, elmeséltem neki, hogy miért csináltam a trükköt, és nem ez volt a célom. Elmeséltem neki a Miklós-féle szarszíndarabot is, majd mutattam, hogy milyen néznivalót kaptunk. Be is raktuk azonnal.
Na, a film egy nagyon érdekes darab volt: spanyol hányáspornó, népművészeti motívumokkal, latinos gitárszólókkal, ugyanis a szereplők mind be voltak öltözve Carmennek meg matadornak, vagy mit tudom én, minek. Tisztességesen meg volt csinálva, mint egy tévésorozat, áriafutamokkal, szöveggel, sztorival. Az egyik jelenetben az úrnő bugázáson kapja a cselédlányát, akit azonnal meg is büntet (no, no szenyóra, szí, no, no, por favóre!!). Lenyomta a padlóra és ledugta az ujját a saját torkán. Lehetett látni, hogy igazi hány készülődik felfele… Le is okádta a szegény cselédlányt, aki hamarosan élvezni kezdte a dolgot és kente szét magán a cuccot. Aztán cseréltek, de a cselédlány annyira szegény volt, hogy nem volt mit kihánynia – ezt csak én gondolom, mert némi nyálkás öklendezés után, nem túl hiteles, barna lé ömlött a szájából, amit nem láttunk, tehát azt – kamerán kívül – jól bekortyolta kamulag, mint én az előbb a levest. Persze, meg volt rendezve az egész, semmi erőszak nem volt ott, és ez annyira nevetségesen látszott.
Végignéztük, majd Bikám lehúzta a nadrágját és két kezébe kapta irdatlan lomposát. Hanyagul eldobta magát, mint valami maharadzsa. „Nem szolgálnád fel a levest, te riherongy?” – kérdezte halk torokhangon. Annyira felizgultam hatalmas, dölyfösen követelőző faszának látványától és attól, hogy mindjárt le fogom hányni neki, hogy esküszöm megszédültem, mint egy szélütött vén hülye. A fürdőszobába mentünk – elvégre nem vagyunk állatok! Én nem fogom a szőnyegből reggel szedegetni a tofut, az kurva isten. Amit az előbb Bikámra köptem, szerencsére rajta is maradt, így ami kicsi mellément, azt könnyen fölszedtem a bőrkanapéról egy ronggyal. Mindennek megvan az egészséges határa. Gyorsan befejezem, mert kicsit már unom az írást. Na, megyünk hányni: ő befekszik a kádba. Hozom a levest, kortyolok és ráköpöm, közben rá is játszom kicsit, hányáshangokkal, mintha friss gyomortartalom lenne, nem pedig az utcai gasztronómia remeke. Bikámt először arcon köptem, majd a faszát hánytam le szép szolidan. Amikor már kellően begerjedtünk, ő fenékbe jött belém, majd úgy akart elélvezni hogy miközben a seggét nyalom, kiverem neki. Így is lett, ő pedig cserébe élvezésig ujjazott. Nagyon szeretek ujjazva lenni, ez az én bűnöm, bocsássatok meg érte.
















