Franck Ribéryre (27), illetve Sidney Govoura (30),  mindketten érintettjei lettek a néhány napja kirobbant párizsi szexbotránynak. A francia nyomozók egy fővárosi luxusklub, a Zaman körül kezdtek vizsgálódni, mert olyan hírek jutottak el hozzájuk, hogy ott többen fiatalkorú prostituálttal is nemi kapcsolatot létesítettek. Ezen a szórakozóhelyen gyakran megfordulnak focisták, így vezettek a szálak a válogatott játékosokhoz. A jelenlegi legjobb francia focistának tartott Franck Ribéryt a múlt héten hallgatták ki. Ügyvédje, Sophie Bottai több alkalommal is úgy nyilatkozott: a játékosnak csak tanúként kellett megjelennie, az ügyészség neve elhallgatását kérő munkatársa viszont mást mondott a francia hírügynökségnek, az AFPnek.
zahia_dehar_focista_ribanc
– Franck Ribéry elismerte, hogy szexuális kapcsolatba került egy prostituálttal, ám fogalma sem volt a hölgy életkoráról. Nem sejtette, hogy a lány még nem töltötte be a 18. életévét, tehát fiatalkorú, s így bűncselekményt követ el – említette az ügyészség munkatársa.
– Most már minden az ügyben eljáró vizsgálóbírón, Yves Dandón múlik, ő dönthet arról, hogy vádat emel-e Ribéry ellen.
Ha bebizonyosodik a kétgyermekes játékos bűnössége, akkor hároméves szabadságvesztést és 45 ezer eurós (11,94 millió forintos) pénzbírságot is kiszabhatnak rá. A botrány az egész francia válogatott szereplésére kihathat a nyári világbajnokságon. Ennek ellenére a szövetség vezetői nem lépnek.
– Még csak a vizsgálat elején tartunk, nincs is elegendő információnk. A szövetség egyelőre nem kívánja kommentálni az ügyet – tette hozzá Jean-Pierre Escalettes (64), a szövetség elnöke.
Lapértesülések szerint Karim Benzema (22, Real Madrid) és Hatem Ben Arfa (23, Marseille) is képbe került a válogatottak közül.
[Bulvár]

7 Comments

  1. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Ribéry 16 éves kurvát dugott says:

    [...] Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén. A szélső nyakig merült a napokban kirobbant szexbotrányba, hiszen válogatottbeli társaival – Sidney Govou (30, Lyon), Karim Benzema (22, Real Madrid), [...]

  2. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Szex-botrány után megbocsát Ribery neje says:

    [...] a 16 éves éjszakai pillangó hálójába, de úgy tűnik, a feleség kitart férje mellett a szexuális botlás ellenére is. Ribery nem játszott, de róla állandóan szó van, és talán azért is követett [...]

  3. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Öt szeretőt tartott a 13 éves lány says:

    [...] szerint a 16 éves lett. [Teen] Polanski Charlotte Lewist is megrontota - Kiskorúval szexelt a futballsztár - Elnézést kért a gyerekmolesztálásért a pápa - 14 éves lányát is futtatta a [...]

  4. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Ribéry kiskorú kurvás botránya ellenére is népszerű says:

    [...] vette egy fiatal prostituált szolgáltatásait. Ráadásul amikor a házas, kétgyermekes Ribéry látogatta, a marokkói származású szőke kebelcsoda, Zahia Dehar még kiskorú volt. Igaz, azt a hölgy is [...]

  5. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Ezt a csajt kúrta Ribéry says:

    [...] vette egy fiatal prostituált szolgáltatásait. A marokkói származású szőke kebelcsoda, Zahia Dehar (18) olyannyira büszke volt Ribéryvel ápolt, több hónapon át tartó intim kapcsolatára, hogy [...]

  6. Ribéryt és Benzemát őrizetbe vették - Szexpláza says:

    [...] és 45 ezer eurós büntetés is kiszabható. Előző cikkek a témában: Kiskorúval szexelt a futballsztár - Ribéry kiskorú kurvás botránya ellenére is népszerű - Szexbotrány után megbocsát [...]

  7. Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak - Szexpláza says:

    [...] nem feküdt le Zahiával. További cikkek a témában:  Kiskorút lány dugott pénzért a futballsztár - Ribéry kislányos botránya ellenére is népszerű - Szexbotrány után megbocsát Ribery [...]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.