A mozifilmekben a rendezők előszeretettel használják a pornográf eszközöket. Szélesvásznú ondófröccs, autofelláció, erekció nagytotálban, fojtogatós szex – ezeket a címszavakat inkább hardcore pornóban használják. Pedig mindezek láthatóak, csakhogy a hozzájuk tartozó filmek megjárták a filmfesztiválokat, és függetlenül attól, hogy hatalmas botrány övezte őket, a jeleneteket szinte minden alkalommal vágatlanul vetítették. A leghíresebb művek, amkiben a rendezők pornográf eszközöket felhasználva mutatják be az emberi kapcsolatokat, vagy épp a nemkapcsolatokat. Művészet vagy pornó: Michael Winterbottom brit rendező művét, a Kilenc dalt legelőször a 2004-es cannesi filmfesztiválon mutatták be, és egyből botrányt okozott. A produkcióban ugyanis a két főszereplő nem imitálja a szeretkezést, hanem valóban létrejött a kamerák előtt az aktus. A történet két fiatalról, az angol Mattről és amerikai barátnőjéről, Lisáról szól, akik közösüléseit a filmben kilenc bevágott koncertfelvétel követi, amelyekre a pár korábban ellátogatott. A fiút Kieran O’Brien alakítja, aki a Non-stop partiarcok-ban is szerepelt már, a fiatal lány (Margot Stilley) pedig egyetemista volt azokban az években. Neve saját kérésére nem szerepelt a stáblistán, hogy zavartalanul tudja folytatni a tanulmányait. Persze csak pár napig sikerült megőriznie inkognitóját.

9 songs: A brit Mattet és colos, fiús testalkatú barátnőjét, a 21 éves amerikai vendégdiákot, Lisát tehát felváltva látjuk szórakozás és szex közben – nehéz eldönteni, melyik is az unalmasabb. Az érzékek birodalmától Az utolsó tangó Párizsban című Bertolucci-filmen keresztül az Intimitásig több olyan filmet láthattunk már, melyben a testiség nyílt ábrázolása valami plusz tartalmat adott a műnek. Nos, a 9 dal sajnos nem illeszthető be ebbe a sorba: mivel jobb esetben (lásd a korhatár-besorolást) a film legtöbb nézője már csinált, tehát látott olyan izgalmas dolgokat, mint amilyeneket Matt és Lisa művelnek, ennek szimpla bemutatása kifejezetten semmitmondó és érdektelen.
Az író-rendező Winterbottom nem tesz mást, mint hogy a szexuális együttlétekre redukálja egy párról a megmutatni érdemes dolgokat, ez pedig azt eredményezi, hogy semmilyen szinten sem ismerjük meg a két főhőst, akiket több mint egy órán keresztül bámulunk a képernyőn. Nem konzervatív hozzáállásról vagy prüdériáról (illetve az ezek ellen való lázadásról) van itt szó („A mozi szélsőségesen konzervatív és prűd. Én a másik szélsőség felé indultam el. Csak a szexen keresztül mutatok be egy kapcsolatot” – idézi a DVD-borító az alkotót), hanem tartalom és tartalmasság kérdéséről – ebben pedig a film megbukik.

porno_a_moziflmben

A kilenc dalt (azaz kilenc rockkoncertrészletet) és kilenc szexjelenetet felváltva mutató mű ráadásul mechanikusan és fantáziátlanul építkezik. Akit érdekel két átlagos külsejű meztelen ember gyenge színészi játékkal előadott párosodása, amely minduntalan megszakítja a jó zenéket, annak a 9 dal jó választás lehet, a többieknek mindössze érdekes adalék marad a sokarcú rendező változatos életművéhez: Winterbottom a Lidércfény irodalmi adaptációja, a Csodaország érzékeny drámája, a Welcome to Sarajevo háborús filmje, a Bikatöke önfeledt önreflektív bohóckodása és a Guantánamo politikai valóságdrámája mellé lám, művészpornót is rendezett. A teljes filmet itt nézheted meg. 
[Videók] További moziszex

4 Comments

  1. Szexpláza – Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Pornó a művészfimekben: Ken Park says:

    [...] Azt azért nem árt előre közölni, hogy a filmben bizony van egy csomó szex és nemcsak eljátszott, de valódi is. Ami azt illeti, az ilyen jeleneteket nem mindig indokolja a cselekmény, lévén, hogy többnyire eleve nincs igazi cselekmény, hanem csak lazán egymás mellé illesztett epizódokat látunk. Ráadásul minden epizódban valamelyik fiatal legalább félig meztelen – látszik, hogy a két rendező erre van ráindulva (érdekes módon még nem vádolták meg őket pedofiliával, pedig lenne rá ok). De az egész nem is akar összeállni egy konzekvens történetté, négy – később már csak három – jó barát például csak a film elején látható együtt egy fotón, és a legvégén jelennek meg együtt, de itt is csak azért, hogy a változatosság kedvéért hármasban nyomassák a dolgot. Persze sokan ülnének be a moziba az ilyesmiért, de higgyétek el, ennyire direktben és öncélúan nem néz ki jól, és nem is izgalmas. Arra a kérdésre pedig, hogy mit fog mondani, ha pornográfiával vádolják, a rendező Larry Clark így válaszolt: “A film jellege a legjobb ellenérv. Az, hogy őszinte film. Ha konkrét dolgokra kérdeznek rá, akkor azt hiszem, elég jól meg tudom védeni magam.” Erre mi azt mondjuk, az nem elég, ha egy film botrányos, és az sem, hogy őszinte – legyen inkább egyszerűen jó. [Videók] Pornó a művészfimekben: Kilenc dal [...]

  2. Szexpláza – Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Titkárnő – Pornó a művészfilmekben says:

    [...] [Videók] További erotikus művészfilmek: Ken park, Az érzékek birodalma, Kilenc dal [...]

  3. Szexpláza: Erotikus hírektől a kemény pornóig! » Blog Archive » Pornó a művészfimekben: Románc says:

    [...] a brit filmes cenzorok döntése, miszerint Michael Winterbottom tabukat döngető új filmje, a Kilenc dal vágatlanul került a mozikba. A film élesben felvett szexjelenetei botrányt okoztak a cannes-i [...]

  4. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Moziszex: Túl jó nő a csajom, Alice Eve az ágyban says:

    [...] Grotesque - Zongoratanárnő - Titkárnő - Ken Park - Az érzékek birodalma - Kilenc dal - Pannon töredék szex pornó és [...]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.