Archive for 2010, március

komar_laszlo_keleti_gyorgyiA táncdalénekes a Hal a tortán felvételén többször is elmondta, hatszor volt tripperes, sőt, azt is közölte a publikummal, hányszor és hogyan dugta meg Zalatnay Saroltát. Keleti Györgyinél azonban nemcsak ez verte ki a biztosítékot: a futtatással gyanúsított modellt, Geronazzo Máriát és Terry Blacket olyan stílusban sértegette Komár a TV2 műsorának forgatásán, hogy az már megalázó, állítják a produkcióhoz közelállók. A kiszivárgott információk szerint a három grácia most azt tervezi, el sem megy a pénteki felvételre. A produkcióhoz közelállók szerint a táncdalénekes egy mondatából sem felejti ki a kurva anyád, baszdmeg, faszom töltelék kifejezéseket, sőt, azt sem tartotta magában, eddig már hatszor volt tripperes. Arra ugyan nem tért ki, hogy kórját kiktől szedte össze, ám arra sikeresen rávilágított a felvételek alatt, hányszor és hogyan tette magáévá az azóta már börtönviselt jelzővel felruházott énekesnőt, Zalatnay Saroltát. Komár állítólag azt érezte kínosnak elmondani, Harangozó Terit nem sikerült megfektetnie.
[Hírküldő]

Feleségem a lányom szülése közben meghalt sajnos, ezért egyedül nevelem a lányomat. Mivel elég jó állásom van, sosem kellett nélkülöznünk semmiben. Kertes házunk van medencével, egy pestközel, nyugis kis faluban. Mindenünk megvan, amiről régen csak álmodtam (nyaraló a Velencei tónál, márkás új autó.) Ez a történet akkoriban kezdődött mikor a kislányom, Dominika a tizenkettedik életévét készült betölteni.
Jelenleg tizenhat éves és rendkívül szép lány. Hosszú, hát középig érő, fekete haja, kék szeme van, és alkatilag is minden a helyén van rajta már ilyen fiatalon is. Szóval a korához képest elég érett a kis drágám! Gyönyörű vékony, feszes test, gömbölyödő mellecskék, formás kis fenék, selymes bőr.
Mivel csak ketten éltünk a nagy házban, mindig is nagyon közeli volt kapcsolatunk. Néha volt ugyan egy-két alkalmi partnerem, de igazán komoly kapcsolatra sosem vágytam többé. Domika lányommal nagyon jó volt a kapcsolatom, sosem járkált el otthonról, hiszen velem érezte magát mindig a legjobban, ezért általában velem is akart jönni minden felé a szabadidejében, nem a kis osztálytársaival, akik még – elmondása szerint – nagyon gyerekesek voltak. Egész kicsi kora óta együtt aludtunk, együtt fürödtünk a nagy sarokkádunkban (tehát sokat láttam már kis finom testét), de valahogy a rengeteg munka fáradalmai miatt nem vettem észre, mennyit fejlődött a pici lány!
A történet az egyik ilyen “együtt fürdés” alatt kezdődött, amikor is én észre vettem az előbb említett fejlődést. Lányom már egész szépen kezd nőiesedni, kikerekednek a kis cicijei, puncija tejesen csupasz volt még, jó kis húsos, duzzadt szeméremajkai vannak. Én, mivel régóta nem volt még alkalmi partnerre sem időm, ott ültem vele a kádban teljesen kiéhezve egy női testre. Figyeltem, ahogy beszappanozza a kezét, majd a csupasz kis puncit kezdi dörzsölni vele. Teste a szappantól gyönyörűen csillogott, vizes haja pedig a vállán pihent. Eszméletlen szép látvány volt számomra. Sosem voltam perverz, meg sem fordult a fejemben semmiféle “bűnös” gondolat, de ahogy ott ült velem szemben a kádban és hallgattam csacsogását sulis témáiról, közben egyfolytában finom kis testét figyeltem, ahogy szappanozta magát.
Arra lettem figyelmes mikor feleszméltem, hogy hímtagom – ami szintén csupasz, mert borotválom – , elég rendesen megmerevedett. Kellemetlen volt, de szerencsére ő nem látott semmit az egészből, mert habfürdővel szoktunk fürödni.
Először nagyon kínos gondolatok ötlöttek fel bennem, mit is csinálok, hiszen még csak tizenkét éves és ráadásul az apja vagyok, de miután befejeztük a fürdést lenyugodtam és bele törődtem emberi ösztöneimbe, s elfelejtettem az egészet… Persze nem sokáig, mert jött az este amikor együtt alszunk. Domikának szép kis ruhatára van, aranyos fehérneműi és a hálóingjei is elég felnőttesek, ugyanis nagyon szereti az efféle ruhadarabokat. A múlt héten is vetetett velem néhány kis apró tangabugyit, harisnyákat, meg egy kis fehér, csipkés bodyt, aminek a popsi része amolyan kis csík, oly pici, hogy csak annyi funkciója van, összekösse elejét a hátuljával! Szóval igencsak kihívó, szatén és ráadásul áttetsző is! De hát mit tehettem, annyira szerette volna, hogy nem tudtam kérésének ellenállni… Amikor már én is kikászálódtam a kádból és bementem, hogy lefeküdjek mellé aludni, még mindig nagyon kanos voltam és elhatároztam, hogy holnap valami nő után nézek, mert már teljesen meghülyülök Mikor bementem a szobába ő már aludt, persze a legújabb bodyban és mivel nyár volt és meleg, alig volt betakarózva vesztemre, mert rég ki nem elégített férfiasságom megint elkezdett teljes méretére merevedi…
Úristen, hogy fogom túlélni az éjszakát – gondoltam, mivel őrülten izgató látvány volt ahogy ott feküdt elöttem hason, kissé szétvetett lábakkal, bőre pedig csillogott még a testápolótól és rajta az az izgató kis szatén “rongydarab”, ami a kis popsijába vág.
Befeküdtem az ágyba, gondoltam valami semleges dologgal foglalkozom, majd szépen elalszom, de csak nem sikerült csillapítanom hormonjaim túlpörgését. Farkam még mindig kőkeményen állt. Oldalra fordultam és átkaroltam Domikát, mivel így szoktunk aludni. Ekkor ő, ahogy álmában megérezte, hogy mögé bújik apukája és átöleli, hátat fordított nekem és odacsúszott egész szorosan elém.
Ekkor a kőkemény farkam (ami már majd szétrobbant) pont a két kis fenék – félgömböcskéje közé ment, aminek hatására én egyre gyorsabban kezdtem venni a levegőt és éreztem, hogy most akkorát tudnék élvezni, mint még soha.
Domika ott szuszogott mély álomban előttem a kis szexi ruhájában én meg mögötte, álló farokkal a feneke között, ami arra várt, hogy szétrobbanjon. Ahogy kissé följebb akartam csúszni, farkamon éreztem Domika fenekének sima feszes bőrét, mely a testápolótól – és a nyári éjszakának köszönhetően – a verejtéktől sikamlóssá vált, ami – ha még lehetett – jobban fokozta nemi vágyam.
- Nem bírom tovább – gondoltam, és a hátamra fordulva megfogtam farkam, és elkezdtem őrült extázisban verni, közben Domikát figyeltem, nehogy felriadjon és lebukjak. Szemem egyfolytában Őt pásztázta, gyönyörű zsenge vonalaival, az esti fényben csillogó selymes bőrének látványával nem tudtam betelni.
Az esti fürdéskor látottak jutottak eszembe, szappantól fénylő kis csupasz puncija, ahogy édes kis kezecskéjével tisztára mossa, a kis mellecskéje, ami a habfürdőtől volt fényes és így haladtam szép lassan a végső határokig gondolataim útvesztőjében. Izgalmam hatására olyan lelki állapotba kerültem, hogy már azt sem tudtam mit csinálok.
Háta mögé fordultam és kőkemény, hatalmasra dagadt, csupasz farkam újból az édes kis popsija közé csúszott, s így mozgattam lassan két kis félgömbje között. Már a farkam is teljesen csúszós volt. Domika testápolós – verejtékes kis fenekétől, s a saját elő nedveimtől. Hihetetlen élvezet volt számomra kislányom síkos, sima popsija közt mozogni.
Ekkor megmozdult, amitől nagyon megrémültem és hátrébb húzódtam, de szerencsére csak a hátára fordult, amivel csak még nagyobb vizuális élményt okozott nekem. A body teljesen átlátszott, amin keresztül láthattam szőrtelen, duzzadt kis szeméremdombját, kis melleit, és az egész kis finom testét. Mindketten háton feküdtünk, egymás mellett, ekkor fogtam magam és lejjebb csúsztam az ágyon, kezemben a farkammal úgy, hogy egy vonalba kerüljek Domika puncijával, így folytattam meredező, kiéhezett farkam kielégítését. Hihetetlenül erotikus látvány volt, ahogy az áttetsző finom anyag rátapadt verejtékes dombocskájára. Már alig kaptam levegőt az izgalomtól, ahogy a farkam vertem, s közben bámultam alvó kislányom selymesen sima punciját az átlátszó anyagon keresztül úgy húsz centire a fejemtől. Nem bírtam magammal, odahajoltam fejemmel Domika szeméremdombja fölé, s nagyon finoman – nehogy felébredjen – félre húztam dombocskájáról a kis anyag darabot, s elkezdtem lágy csókokkal halmozni sima kis dombját, amitől Ő álmában széjjelebb nyitotta lábacskáit, s légzése is szaporábbá vált.
Az élvezetek teljesen hatalmukba kerítettek, szívem ezerrel vert, és teljesen elvesztettem önkontrollomat, aminek hatására egyre határozottabban csókoltam kislányom selymes kis dombját, néha még nyelvemmel is bele-bele nyaltam a kis vágatba. Persze azért finoman, nehogy felébredjen a kicsim. Éreztem nyelvemmel, ahogy puncikája egyre nedvesebb és légzése még jobban szaporodik, de mivel nagyon mély álomban volt, láttam, hogy nem ébredhet fel. Ekkor felkeltem a fekvő helyzetből és enyhén széttárt lábai közé térdeltem, kezemben a már tűzvörös farkammal és így folytattam tovább az önkielégítést. Annyira be voltam indulva, hogy nem bírtam ki, hogy legalább egy pillanatra ne érintsem hozzá kőkemény, előnedves hímtagomat, Domika lágy, hamvas kis szeméremdombjához, ami már szintén nagyon nedves volt csókjaim hatására. Közelebb toltam magam és nedves, tűzforró makkomat behelyeztem csurom nedves kis puncijának szeméremajkai közé, és így mozgattam fel-le farkamat kis édes vágatban. Éreztem, hogy Domika szinte – valami elemi ösztönnél fogva már – már rámozdul farkamra, épp az ellentétes irányba, mint amiben én mozdulok. Szédülni kezdtem az izgalomtól, testem görcsbe rándult és iszonyatos erővel tört elő belőlem a ragacsos folyadék, pontosan kislányom csupasz szeméremdombjára spriccelve. Én csak élveztem-élveztem és már azt hittem, sosem lesz vége a spermafolyamnak. Közben makkommal kentem szét a puha kis dombocskán az összes gecit ami kijött belőlem és úgy vertem a farkam, hogy már szinte fájt. Már egész teste az én ondómtól úszott, de nagyon óvatosan csináltam mindezt, nehogy felébredjen a kis drágám.
Én úgy vettem észre, hogy Ő is elélvezett álmában, hiszen nagyon szapora volt a lélegzete, s arra gondoltam, én okoztam neki élete első orgazmusát… Hihetetlenül ki voltam már éhezve, de most ez egy darabig elég lesz – gondoltam és fogtam egy puha ruhát, mellyel óvatos mozdulatokkal törölgetni kezdtem a kis alvó testről a gyönyörnedveimet, miközben újra hatalmába kerített lelkiismeretem megszólaló hangja. Nem sokkal ezután átölelve Domikát, sikerült mégis elaludnom.
Másnap reggel arra ébredtem, hogy Domika ágyba hozza nekem a kávémat és csak egy kis aprócska, virító, rózsaszínű tangabugyi volt rajta (a frissen vásárolt kollekcióból) és egy hófehér kis top. Mivel épp előtte fürdött le az éjszakai nagy meleg miatt, gyönyörű látvány volt, ahogy a fehér toppon keresztül ágaskodott kis mellbimbója, ahogy a reggeli kissé hűvös levegőt megérezte.

Lassan őszbe fordult az idő. Sárgulni kezdtek a levelek, de még kellemes meleg napokat hozott az “indián nyár”… Már három hónapja voltunk együtt. Az első hónap a “rózsaszín ködbe” burkolt eufóriáé volt, a másodikban nevetve próbáltunk éjszakákon át olyan dolgokat keresni, amiben nem illünk össze, mostanra pedig már mindketten elkönyveltük magunkba, megtaláltuk életünk párját…
Péntek este volt. Éppen a Te régi barátnőd nyaralójához igyekeztünk, ahol este lesz egy kis hússütéses, borozgatásos buli.
Te már jártál többször is a kis hegyi házikóban, de inkább csak sejtetted, melyik erdei úton kell lekanyarodni. Már legalább 10 perce mentünk az egyre szűkülő erdei csapáson. Útnak nem lehet nevezni, mert az erdő már annyira visszahódította magának a területet, hogy a kocsi oldalát már 1-2 perce folyamatosan kisebb ágak simogatták.
- Nézd! Ott egy szikla, amiből csordogál a víz! Fordulj meg a kocsival, addig megtöltöm az üveget friss forrásvízzel. – mondtad.
Megálltam. Kiszálltál a kocsiból kezedben az üres Colás flakonnal és elindultál a szikla felé. Rövid fekete bőr szoknya volt rajtad valami mintás pólóval, amit a hasadnál összecsomózva hordtál. Egy darabig még néztem utánad, mert így, három hónap után sem tudtam betelni a szépségeddel. Aztán újra elindultam, hátha találok egy kis tisztást, ahol megfordulhatok. Elég sokat kellett mennem, de végül sikerült ép bőrrel a visszavezető irányba állnom. Lassan gurultam lefelé az úton, amikor megláttalak az egyik fának támaszkodva.
A bal lábad behajlítva a fa törzsét támasztotta… a szoknyád egészen felhúzódott ettől és a kis fekete bugyi kilátszott alóla. A pólóddal nem is tudom mit csináltál, de alig takart el valamit a melleidből. (Szóval játszani akarsz?) Szabad ég alatt még sosem csináltuk, de az biztos, hogy ennél megfelelőbb helyet nem is találhattunk volna!
Mosolyogva néztél felém és a jobb kezedet lassan, de feltűnően húzogattad a bal hüvelyk ujjadon… a nyelvecskédet lassan végighúztad a felső ajkadon…
(Akkor játszunk!) Lefékeztem előtted és leengedtem a feléd eső ablakot… Őrjítő csípő ringással jöttél a kocsihoz… Még meg sem szólaltál, de már bizony nagyon szűknek éreztem a nadrágom… Egészen behajoltál az ablakon… Az egyik melled ki is bújt a pólód alól. Ránéztél, de mintha nem is érdekelne a dolog, újra megnyaltad az ajkaid…
- Ötezerért azt teszel velem, amit akarsz!
- Rendben kislány!
Szó nélkül átjöttél az én oldalamra.
Leengedtem az ablakot, erre minden előzmény nélkül benyúltál és a nadrágomon keresztül megmarkoltad a farkam…
- Bassz meg! – mondtad csak úgy egyszerűen, mintha egy pohár vizet kértél volna, odamentél a legközelebbi fához, lehúztad a bugyid a bokádhoz és mélyen előre hajoltál.
(Sokat játszottunk eddig is az elmúlt három hónapban, de ilyennek még sosem láttalak. Meg sem tudnám számolni, hányszor mondtam köszönetet a sorsnak Érted, de most újra csak ezt kellett tennem! Hát játsszunk most ilyet!)
Elővettem egy ötezrest. Lassan odasétáltam Hozzád, hogy minden percét kiélvezzem a látványnak, amit ebben a pózban nyújtottál. Bedugtam a bankjegyet a pólódba és közben két ujjammal rászorítottam az egyik mellbimbódra.
- Előbb dolgozz meg a pénzedért, kurva! – mondtam, és most mindkét mellbimbódat megcsavartam.
Hangosan felhördültél, de pontosan tudtam, hogy imádod, ha megkínozlak. Mivel vendégségbe mentünk, ezért nem volt nálam a kis táska, aminek a tartalmát az elmúlt három hónapban Te is kiegészítetted ezzel-azzal.
És itt az erdőben olyan fákat láttam magunk körül, amikkel szintén nem tudtam mit kezdeni.
- Vedd le a pólód, ribanc!
Megfordultál és szó nélkül engedelmeskedtél. Két végénél összefogtam a ruhát és összesodortam. Az egyik végét átdugtam a combjaid között és odaszorítottam az oldaladhoz a kezemmel. A másik végét pedig egy erős rántással felhúztam, amitől a póló nemcsak belevágott a puncidba, de el is csúszott rajta. Láttam az arcodon azt a mostanra ismerős kis grimaszt, amivel a számodra kéjt kiváltó fájdalmat honorálod.
- Fogd meg! – szóltam Rád és a pólód hasadnál lévő végét a kezedbe adtam. – Mondtam, hogy dolgozz meg a pénzedért! Kínozd a pinád magadnak kurva!
Vágre felszabadult az egyik kezem amivel azonnal simogatni kezdtelek. A tested hirtelen mozdulataiból láttam, hogy “megdolgozol a pénzedért”. Mikor a karod megfeszült, lenéztem a combjaid felé és láttam, hogy a pólód mélyen belevág a puncidba. A légzésedből már azt is tudtam, hogy kezdesz “vadulni”…
A lágy simogatást időnként hirtelen abbahagytam és megcsavartam a mellbimbód újra. Mivel már csukva volt a szemed, ez váratlanul érhetett, mert felkiáltottál. Aztán hirtelen hátat fordítottál nekem és felvetted azt a pózt, amivel kezdődött az egész aktus.
- Bassz már meg! – kiabáltad és hallottam a hangodon, hogy az őrület határán állsz. Ahogy meghallottad a zipzár hangját, azonnal hátranyúltál és anélkül, hogy megfordultál volna, megkerested a farkam. Tudtam már jól, hogy ha egyszer megvadultál, akkor nincs időhúzás.
A farkamnál fogva rántottál magadhoz és már be is nyomtad magadnak… Nagyon élveztem a helyzetet… Megint egy új oldalad ismertem meg. De ezen persze csak most gondolkodok el, visszatekintve arra a csodálatos erdei kalandra. Akkor és ott csak élveztem… Az együtt töltött idő alatt már annyira egymásra hangolódtunk, hogy szinte mindig sikerült egyszerre elélveznünk. Most is így volt… Éreztem, hogy hatalmas adag spermát spricceltem Beléd és Te is két óriási sikollyal élveztél el. De most más volt a folytatás!
Ahogy elélveztél azonnal felegyenesedtél, amitől kicsúsztam a puncidból, még mindig lüktetve. Felrántottad a bugyidat és felvetted a pólód amit kissé megviselt, hogy kínzóeszköznek használtuk. Felvetted a földről a pénzt, ami persze ott hevert, amióta a felsőd lekerült, és felmutattad.
- Ez már az enyém! – mondtad mosolyogva és egyszerűen beszálltál a kocsiba. -Na, jössz már? El fogunk késni!
Megráztam a fejem mosolyogva és beszálltam melléd.
(Imádtam Benned ezt a kiszámíthatatlanságot, az életörömödet… Mindent imádtam Benned!!!)
Újra elindultunk… Ahogy a kocsi ablakait felhúztuk, éreztem, hogy valószínűleg patakokban folyik ki a puncidból amit Beléd spricceltem. Te is megérezted a semmivel sem összekeverhető illatot, felhúztad a szoknyád, benyúltál a lábad közé és megsimogattad a puncid.
- Hmmm… Imádom! – és nevetve rám kacsintottál. Aztán elővettél a kesztyűtartóból egy tollat, ráírtál valamit az ötezresre, amit ma kerestél és egy mozdulattal betetted a cicijeid közé.
Fél óra késéssel érkeztünk meg a megbeszélt időponthoz képest.
- Remélem, éhesek vagytok? – köszöntött a házigazda.
Egymásra néztünk és összekacsintottunk.
- Értem! – szólt nevetve a házigazda és az asztalhoz vezetett minket…
[Történetek]

Kiszelt a Glamour gálára nem engedték be, most megint be akart pofátlankodni valahová. Pár napja több híresség is segített pénzt gyűjteni a Madarász utcai Gyerekkórház számára, egy árverés keretein belül. Kiszel Tündéék kivételével! Ha sokat szemtelenkedik Karcsi bever egyet. Mocskos köpőlégy! – így fenyegetőzött Tünci azon az ominózus partin, amelyre őt és párját nem akarták beengedni. Aztán az “eszközként” használt Karcsival még egy buliban megjelent, amely sokaknak nem tetszett. Ekkor tette Sarka Kata és Tornóczky Anita azt a “felhívást”, amely nyomán mostanra egész mozgalom indult az interneten…

[Videók]

baszdmegVan, aki meg van győződve róla, hogy hosszú sz betűvel kell írni: fasszopó, mások szerint csak simán: faszopó. A másik ilyen kifejezés a baszd meg! Ne tagadjuk, magyarok vagyunk, szidunk mindent és mindenkit, mint szódás a lovát, leggyakrabban baszdmegolunk. Kimondva nincs is vele semmi gond, bárki a legnagyobb természetességgel mondja. De amikor már le kell írni? Na, az már nem is olyan egyszerű. Állítom, ha egy veresenyt rendeznénk, ahol azt néznénk, melyik kifejezést írják a legkülönfélébb módokon, a baszd meg nyerne. Hiszen, hogyan írja le a hülye gyerek? Néhány írásmód, amikkel a leggyakrabban találkozom!

  1. Bazmeg! – ez az eddigi legrosszabb helyesírás szempontjából, a magyar nyelv egyetlen szabálya sem lelhető fel benne.
  2. Baz meg! – a következő szint, amikor az író már “tisztában van” az igekötőkkel és az azokra vonatkozó helyesírási szabályokkal.
  3. Bazdmeg! – itt inkább a ragozás az író erőssége, nem az igekötők.
  4. Bazd meg! – kétség kívül ez a leggyakoribb szerencsére, mert ha már nem helyes, de ez áll a legközelebb a helyes megoldáshoz, hiszen tökéletes a rag, az igekötő elvált az igétől miután hátra került, csak magával a szótővel van némi gond.

A helyes megfejtés ugyanis a Baszd meg! kifejezés, hiszen a szótő a basz szó. Márpedig szótöveket nem gyakran változtatunk meg ragozással – főleg nem a mássalhangzók terén –, így aztán a baszból soha a büdös életben nem lesz baz még akkor sem, ha az felszólító módba kerül. Ugyanis létezik egy olyan kifejezés a nyelvtanban, hogy részleges hasonulás. Nos, a részleges hasonulás tömören azt jelenti, hogy egyik hang kiejtésben (és csak kiejtésben!) hasonul egy másik hanghoz, de ezt írásban nem jelöljük.
Térjünk vissza az eredi problémához, nevezetesen a Baszd meg! írásához. A fenti szabályok figyelembe vételével könnyen belátható, hogy itt csupán részleges hasonulásról van szó, semmiféleképpen nem lehet teljes hasonulás, azaz hiába ejtünk z hangot az sz helyett, írásban meg kell hagyni az sz betűt, ergo helyesen Baszd meg! és nem Bazd meg! A többi írásmódról meg szót ejteni sem érdemes.
Szóval ezt csak mind azért írtam le, mert elég szomorúnak tartom, hogy már 8-10 évesek le tudják írni, hogy fuck, suck, bitch és motherfucker, de nem tudnak magyarul káromkodni. Pedig a legszebben (értsd: legváltozatosabban) állítólag csak magyarul lehet káromkodni!!! De jó lenne azt is megtanulni helyesen.
Persze nem tanulhat meg mindent a gyerek az iskolában, így a káromkodást sem, hiszen hogyan is nézne ki a tanmenetben: 10. óra: A Baszd meg! és a faszszopó kifejezések helyesírási problémáinak megvitatása. 11. órán meg írjanak dolgozatot belőle, nem? Tehát belátom, hogy ez nem egy járható út, de valahol csak meg kell nekik tanítani, hogyan káromkodjanak helyesen! Vagy ha nem is pont arra tanítják meg a gyereket, hogy hogyan kell leírni a baszd szót, akkor tanítsák meg neki, hogyan írja le az úszd, vagy mászd szavakat, és akkor rájön magától is (ha nem olyan hülye!), hogy hoppá! Ha két nagyon hasonló szót is így kell írni, akkor talán ezt is, mert úgy tűnik, a képben és a különben elcsépelt példaszavak nem túl célravezetők etéren. Meg hát ehhez az is kellene, hogy a gyerek otthon leüljön, kinyissa a helyesírási szótárt a szabályoknál és elolvassa; hogy ne bízza magát mindig a Wordre és egyéb helyesírást javító szövegszerkesztőkre, főleg ne Győzikére vagy Mónika sztárvendégeire. Vagy ez ma már túl utopisztikus gondolat?
[Iq]


Korábbi nyilatkozata: A Megasztár negyedik szériájából megismert énekesnő első, Tűz című videoklipje kapcsán teljesen új oldalát mutatja meg a közönségnek. Egy igazi, szexi, vadóc lány bújt elő Bencsik Tamarából (22). Korábban valószínűleg sokan szerették volna, ha Tamara eleget tesz a Playboy magazin felkérésének, és ledobja ruháit egy fotózás kedvéért, az énekesnő mégsem tette meg, most azonban megmutatja bájait. Erotika Különleges környezet, fehérnemű és szexi pózok. Bencsik Tamara nagyon erotikus lett. További elképesztő képekért katt a fotóra! – Akkor is és most is határozottan elutasítanék egy ilyen fotózást, a dalnak viszont olyan erotikus töltete van, ami szinte vonzza magával az érzékiséget. A klipben sikerült egy olyan „meztelenkedést” bemutatnunk, ami az énekesi pályán csak még jobban képes kifejezni a dal üzenetét. Való igaz, hogy egy kicsit megmutatom a bájaimat, de ezt a zene kedvéért teszem, pénzért cserébe soha nem tennék ilyet – magyarázta Tamara. – Kezem-lábam remegett, de a zenének köszönhetően sikerült lepleznem a félelmemet – mondta az énekesnő. Úgy látszik mégis van annyi pénz, amiért még a pináját is megmutatja. Tovább a videós cikkre

Minden nap nyitva: H-P 9-20, Szo-V 9-18 óráig! Kölcsönözzön filmet, vagy tegye színesebbé szexuális életét:
VibrátorokSíkosítóDildókSzexpumpákAnális eszközökCsiklóizgatókFelcsatolható eszközökVaginákSzex patikaSzexy fehérneműkGésagolyókPéniszgyűrűk, mandzsettákIntimkészletekSzexbabákPotencianövelőkS/M termékekSzextársasokEgyéb<
/a>
szexshop

Az üzlet 18 éve nyitott! Helye: Astoriától 40 méterre a Deák tér felé található a Károly krt. 14. sz. alatti ház félemeletén. Úgy jöhet be a házba, mint egy lakó. A félemeleten csak az üzlet van. A szexuális segédeszközöket beszerzésére különös gondot fordítunk, választékunk naprakész. A minden témakört átfogó pornófilm választékunkból vásárolhat, kölcsönözhet, kabinban megnézheti. További infók itt – Képek az üzletből

Bencsik Tamarának már nemcsak a hangjában lehet gyönyörködni, hanem a testében is. A Megasztár negyedik szériájának sztárja ledobta a ruháit és ledéren pózol a Playboyban. Az egykori megasztárost már 2008-ban felkérték egy erotikus fotózásra, ám akkor még nem állt készen a feladatra.
– Szörnyen gátlásos voltam, még a strandon is takargattam magam. Úgy érzem, most elég jól nézek ki ahhoz, hogy intim képek készüljenek rólam. Persze sok mindent megtettem azért, hogy ilyen alakom legyen a képeken, hónapok óta keményed edzek, és hat kilót is fogytam – árulta el Tamara. A marokkói fürdőben készült fotók a családnak és Tamara barátjának, Ádámnak is nagyon tetszenek.
– Először ellenezte anyukám a dolgot, ám a párom is támogatott, úgyhogy nem volt nehéz meggyőzni. A fiatal tehetség önbizalmának nagyon jót tett a fotózás, hiszen profikkal volt körülvéve. Nánási Pál készítette a művészi képeket, és az egész meztelenkedés csak az első tíz percben volt kínos, utána belejöttem, és el is felejtettem, hogy nincs rajtam ruha. A legbizarrabb szituáció az volt, amikor Pali azt kérte, csurgassam végig a forró viaszt a hasamon! – nyilatkozta Tamara, aki a fotókon mindent megmutat.

bencsik_tamara_pinara_meztelen

Tamara 1987-ben Szerbiában, azon belül is Szabadkán született. Nem kellett sokat várnia ahhoz, hogy a zene magával ragadja, ugyanis 12 éves kora óta énekel. A középiskolás évei alatt sem hagyta el ezt az irányvonalat, hiszen zenei oktatási intézménybe járt. Az érettségi után sem felejtkezett el a dalolásról, tudását autodidakta módon fejlesztette tovább. Első zenekari élményét 13 éves korában élte át, amikor is csatlakozott a Hangulat együtteshez, ám ez a kapcsolat nem volt hosszú életű, ugyanis csak másfél évig tartott.
Később számos fesztiválon is énekelt a Vajdaságban, mint szólóénekes, ahol szép sikereket ért el a közönség körében.
Az áttörés 2006-ban érkezett el énekesei pályáján, amikor is részt vett a Balkán Express énekes válogatásán barátnőjével. A zenekar egyébként olyan kritériumokat adott a leendő énekeseinek, hogy tudjanak mind szerbül, mind pedig magyarul dalolni. A lányok jöttek, láttak, énekeltek és győztek, azaz mind a ketten az együttes tagjai lettek.
Tamara pedig gondolt egy nagyon 2008-ban, és jelentkezett a népszerű tehetségkutató, a Megasztár 4 versenyzői közé, és produkcióival igyekezett minél jobban elkápráztatni az Eszenyi Enikő, Fenyő Miklós, Mester Tamás alkotta zsűrit. Ami olyannyira jól sikerült neki, hogy egészen a 15-ös, végső keretbe bekerült, és szombat estétől már közönség előtt, élő adásban mutathatja meg mindazt, amit a természet adott neki: a csodás hangot, és a profi előadói stílust.
[Babes - Videók] Bencsik Tamara vetkőzés videók itt


Chloe Sevigny leszopja Vincent Gallo-t a Brown Bunny című művészfilmben.

Mint hívó szóra a hűséges kutyusok, úgy bújtak elő a botrány hírére a további szeretők. Mind-mind azt állították, hogy a bűnbánó bajnok velük is hempergett néhányszor. Nem telt el úgy nap, hogy ne jelentkezett volna újabb hölgyike. A manhattani VIP-hosztesz mellé hamarosan felsorakozott Jaimme Grubbs pincérnő, Kalika Moquin üzletvezető, Jamie Jungers fehérneműmodell, Cori Rist fürdőruhamodell, Mindy Lawton gyorséttermi pincérnő, egy névtelenségbe burkolódzó televíziós műsorvezető, egy szintén háttérben maradó nő, egy orlandói pincérnő, Holly Sampson pornószínésznő, majd Veronica Siwik-Daniels, aki szintén felnőttfilmekben szerzett kétes hírnevet. S ha már botrány, hát legyen jó szaftos! Egy hollywoodi kuplerájtulajdonos asszonyság szerint Woods milliókat volt képes kiperkálni azért, hogy orgiákon vehessen részt. Gyakorta 10-15 lánnyal töltötte kedvét, ami még egy Tigerhez hasonló lyukmágustól is elismerésre méltó teljesítmény.
A közönség persze imádta, ahogy egyre terebélyesedik Woods szexhistóriája, és a szórakoztatóipar sem akarta kihagyni a ziccert. Az NBC Saturday Night Live című show-műsor azonnal pellengérre állította a nőfaló sztárt, akit gúnyos hangvételű jelenetben tettek még röhejesebbé. Tiger foghatta a fejét a tévé előtt ülve, pedig az igazi gyomros csak ezután következett. A Huffington Post értesülései szerint ugyanis a pornóipar sem szeretett volna kimaradni a mókából. Az egyik felnőttfilmgyártó cég paródiát készül forgatni igencsak pikáns – Tiger’s Wood – címmel. Már a szereplőket is kiválasztották: Tyler Knight alakítja Tigert, nejét pedig Kayden Kross. A producer biztos a sikerben, olyannyira, hogy még azt is megreszkírozta: egymillió dollárt fizet fejenként Woods szeretőinek, ha hajlandóak kamera előtt rekonstruálni a házasságtörő enyelgést.

[Babes] Tiger Woods extrém szexfüggősége nem ismert határokat. Joslyin James pornósztárral is perverzkedett.