Archive for 2010, március

Original Sin – Erendendő bűn, erotika a művészfilmekben. A 2001-ben készült filmben, Antonio Banderas és Angelina Jolie több jelenetben is pucérkodnak. A filmforgatás alatt természetesen több pletyka is keringett arról, hogy a két színész a kamerák leállta után is folytatta az ágyjeleneteket. Antonio Banderas akkoriban már bőven Melanie Griffith férje volt, és az egyébként is híresen féltékeny színésznő, tajtékzott az Angelina Jolie és férje viszonyát firtató történetek hallatán. Griffith féltékenykedése a filmbéli ágyjeleneteket látva nem is csoda.

angelina_jolie_szex

Az eredendő bűn története szerint Antonio Banderas egy gazdag kávéültetvényes (Luis Antonio Vargas), aki levelezés útján szerez magának feleséget, olyat, aki elég fiatal ahhoz, hogy gyermeket szüljön neki. Vargas nem szenvedélyre vagy szerelemre vágyik, gyakorlatias céljai vannak leendő nejével: legyen jó társaság, és hozza világra örököseit. Amikor megérkezik az Angelina Jolie által játszott, postai úton szerzett menyasszony, Julia Russell, a férfi elámul érzéki szépségén. Ez a nő nem az a szerény lány, akire a küldött fénykép alapján számított. Csakhogy a fiatalasszony, nem sokkal az esküvő után rejtélyesen eltűnik. Angelina Jolie fake pornó itt.
Kritika: Az Eredendő Bűn egy sokat sejtető cím, úgyhogy lesz nagy meglepetés, amikor a film utolsó percéig nem sikerül kapcsolatot találnunk a filmbeli történések és a cím tartalma között. A film nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mivel két sztárszereplővel dolgozik: Angelina Jolie és Antonio Banderas most szerepel először együtt egy filmben, ehhez képest rögtön elindultak a pletykák kettejükről, miszerint nemcsak a filmben lettek szerelmesek. Ezek a híresztelések jót tettek a film reklámjának, (persze mindkét fél tagadja a vádakat), de azért ne várjunk nagy szerelmi beindulást, mivel egy kosztümös, XIX-ik századi és Kubában játszódó történetről van szó.
Senor Vargas (Antonio Banderas) egy kubai kávéültetvényes, aki levelezés útján talált magának feleséget, és a film legelején épp a frissen importált feleség-jelöltjét várja Amerikából. Elvileg egy csúnya lány a választottja, mire-nagy meglepetésünkre- Angelina Jolie (Julia Russell) száll ki a hajóból, és elkezdődhet a románc, vagyis a bonyodalmak kezdete. Láthatjuk a pár mézesnapjait (egy jelenet erejéig a szeretkező házasokat is), aztán lassú kibontakozás indul ebből az idilli alaphelyzetből. Az első gyanús momentum, hogy Vargas -ismeretlen okokból- a magánvagyonán kívül a céges bankszámláját is meg kívánja osztani az újdonsült feleségével, amitől minden mozinéző egyből a fejéhez kap. Angelinát a sejtelmes titokzatosság lengi körül, amivel meg kell addig elégednünk, mígnem egy nap el nem tűnik, a férje összes pénzével együtt. Vargas átalakul a házasságban, megváltozik a véleménye a szerelemről (eleinte nem hisz benne), és elkezd nyomozni az eltűnt felesége után. Vissza akarja kapni, de nem a pénzét, hanem a nőt. Ekkor már felmerül a második gyanú is a nézőkben, miszerint egy olyan filmet látunk, ami két, maximum három szereplős lesz. Így is van, a harmadik főszereplőt Walter Downs-nak (Thomas Jane) hívják, ő a magánnyomozó, aki elvileg segít Vargasnak felkutatni a feleségét. Tehát időnk nagy részében őket látjuk a vásznon, a többi felbukkanó karakter csak statiszta-szintű közreműködő a filmben. A történet nagy vonalakban kiszámítható, de azért folytonosan érdekessé tudja magát tenni egy-egy jókor jött fordulattal. A film vége tartogatja a legmeglepőbb csavarokat, úgyhogy érdemes nyugodtan kivárni, hogy végülis mire megy ki a játék. Mivel kevés szereplő vállán nyugszik a film, ezért nekik, Jolie-nak és Banderasnak kell mindent megtenniük, hogy ne lankadjon a nézők figyelme. Angelina Jolie a rutinszerű “rosszlány” karaktert nyújtja, olyan természetességgel alakítja a csábító és ellenállhatatlan rafinált nőt, amilyen magától értetődő egyszerűséggel mindig őt választják ki a producerek ezekre a szerepekre. Banderasnak van néhány valóban pontos megnyilvánulása a filmben, a “latin szerető” ismét jól teljesít, de azért az az érzésünk, hogy neki sem lett a kedvenc filmje az Eredendő Bűn.
A rendező, Michael Cristofer színészként kezdte a pályáját, forgatókönyvíróként folytatta (Az Eastwicki Boszorkányok) és végül filmrendező lett. Az első rendezése egy tv-film, a Gia (Kifutó A Semmibe) volt, ami egy 80-as évekbeli topmodell (Gia Carangi) tragikus sorsáról szólt, és aminek a címszerepe Angelina Jolie számára meghozta az első komolyabb szakmai elismerést, a Golden Globe-díjat. Cristofer ezután még egy nagyjátékfilmmel rukkolt elő, Pár-Baj (Body Shots) címmel, ami egy kicsit zavaros összeállítás volt az ezredvégi fiatalok csajozási-pasizási szokásairól. Az Eredendő Bűn a harmadik filmje, és ezúttal – a Giához hasonlóan – a forgatókönyv is az ő munkája volt. A film sztorija egyébként egy Cornell Woolrich nevű írótól ered, akinek a Valcer A Sötétségbe (Waltz Into Darkness) c. regényét már 1969-ben is feldolgozták, pontosabban Truffaut adaptálta a A Mississippi Szirénje c. filmjében, amiben Belmondo és Catherine Denevue játszották a főszerepeket.
Az Eredendő Bűn elvileg egy szerelmes film, hiszen Banderast (Vargast) egy beláthatatlan szenvedély kerget zavaros vizekre, de a szónak a szoros értelmében véve mégsem szerelmesfilm, mivel egyetlen nyugodt és érdek nélküli pillanat sem történik a film ideje alatt. Inkább hangsúlyosan kosztümös filmről van szó, XIX-ik századi erkölcsről és szokásokról, amibe Angelina Jolie alakja csak némi erőltetéssel fér bele. Trailer videó itt:

Port: Luis Antonio Vargas, a gazdag kávéültetvényes levelezés útján szerez magának feleséget, aki elég fiatal ahhoz, hogy gyermeket szüljön neki. Vargas nem szenvedélyre vagy szerelemre vágyik, gyakorlatias céljai vannak leendő nejével: legyen jó társaság, és hozza világra örököseit. Amikor megérkezik a postai úton szerzett menyasszony, Julia Russell, a férfi elámul érzéki szépségén. Ez a nő nem az a szerény lány, akire a küldött fénykép alapján számított. Csakhogy a fiatalasszony, nem sokkal az esküvő után rejtélyesen eltűnik. Angelina Jolie szexvideók itt, és egy szexjelenet a filmből:

[Babes - Hírküldő] További moziszex


Verőfényes napsütés volt odakint, én még félálomban ültem az ágyon, és az éjszakai események forogtak fejemben kávém kortyolgatása közben. Rájöttem, hogy többé már nem tudok úgy nézni Domikára mint az én édes pici lányomra, hiszen már majdnem igazi nővé vált. Miután agyilag is sikerült magamhoz térnem, Domika arra kért, hogy töltsük úgy a hétvégét ahogy azt Ő szeretné. Bele egyeztem…Elsőként rávett arra, hogy menjünk ki a piacra egy új fürdőruhát venni neki, mert “a tavalyi már ódivatú.”
Felöltöztünk és elindultunk a piacra, ahol megint sikerült kiválasztania a legelképesztőbb fazonú kis kétrészes, tanga fürdőruhát neonzöld színben, ami épp csak a lényeget takarja, és ezen kívül vettünk még egy egyrészest is, ami szintén átlátszó volt, fehér alapon, rózsaszín virágszirmok voltak lehellet vékony anyagán. Az egyrészest már nagyon durvának találtam magasan kivágott derékrésze (szintén tanga) és áttetszősége miatt, ezért nem akartam megvenni neki, de Domika kérlelése, és rábeszélő tehetsége ismét hatott rám. Persze nekem is tetszett az egyrészes, de nem akartam, hogy egy tizenkét éves kislány ilyen kirívó fürdőruhát viseljen. Azt mondta, nagyon megkedvelte az efféle kis ruhadarabokat és megnyugtatásomra megigérte, hogy azt csak otthon fogja viselni.
Gondoltam, természetes szakasz egy kislány érésében, ha viselhet egy felnőttes ruhátó és Ő maga is felnőttnek érzi magát benne. Már alig várta hogy haza érjünk és felavathassa új fürdőruháját a kerti medencében. Rávett arra, hogy egésznap csak napozzunk és lustálkodjunk a medence mellett a kertben. Ebben én is benne voltam, hiszen elég fárasztó volt a hetem. Mikor hazaértünk, Domika besietett szobájába, hogy átöltözzön a henyéléshez, én eközben a konyhába mentem egy pár dobozossörért, hogy meg legyen a sütkérezéshez a filing. Mikor kiléptem a kertbe, eszméletlen látvány fogadott… Hát persze, hogy az egyrészest vette fel, ami olyan tökéletesen mutatott rajta, mintha ráöntötték volna. Épp a nyugágyak kinyitásával bajlódott, ezért odasíettem segíteni neki, közben még mindig a látványtól kábultan néztem a kis drágát, ahogy a vékony anyag testére feszül és teljes egészében átlátszik törékeny kis teste minden részlete. Lefeküdtünk a nyugágyra és süttetni kezdtük magukat a tűző napon, közben én a sörömet kortyolgattam és kislányom testét bámultam egyfolytában, meredező szerszámmal a gatyámban. Nem tudtam betelni a látottakkal, mert élőben még sosem láttam senkit ilyen fürdőruhában, csak maximum a neten szex oldalakon. Már úgy délután négy lehetett, de olyan meleg volt, hogy az első sör egyből a fejembe szállt a tűző napon. Domika szólt, hogy Ő is szomjas, hozzak neki valami inni valót. Elindultam befelé, és ekkor azt mondta.
- Apuci! Szeretnék én is egy kis felnőtt italt, mondjuk Bailey’s – t, mert azt imádom! – Lééégysziii…
- De kislányom, te még csak tizenkét éves vagy. Nem lenne egy kicsit korai neked? – feleltem meglepődötten az iménti kérésre.
- De apu! Úgy megkívántam ebben a nagy melegben és különben is a múltkor Szilviék szülinapi buliján is ittunk Bailey’s – t.
- Hát elég baj – mondtam.
- És tegnap este is – amíg te a fürdőkádban lazítottál – akkor is ittam egy kicsi pohárral belőle, mert nagyon finom íze van.
Egyből tudtam, miért is aludt olyan mélyen. Bele egyeztem hát, hogy hozok neki egy kis pohárral, mivel már nekem is a fejembe szállt a sör, engedékeny lettem.
- Na jó, de csak egy pici pohárral, ok?
- Köszi! – mosolyodott el úgy, hogy a szája a füléig ért.
Hoztam is neki egy pici pohárral, de mivel én is megkívántam, magammal vittem a medencéhez az egész üveggel, gondoltam majd lassan töltögetek magamnak. Elkezdtük hát kortyolgatni a hűvös italt, közben rengeteg hétköznapi dologról beszélgettünk, meg sokat nevetgéltünk a medence szélén. Domika, mikor megitta italát kitalálta, hogy lebírkózik (persze csak viccből), és elkezdett lökdösni a medence felé, hogy menjek be vele játszani. Beugrottunk a jó hűvös vízbe és ő egyből a nyakamba ugrott, hogy lenyomjon a víz alá. Mivel a szemem érzékeny a klóros vízre, nem hagytam magam. Kinyúltam a medence szélén heverő úszószemüvegért, felkaptam magamra és így játszottunk tovább nagyokat nevetgélve. Mikor a víz alá nyomott én úgy tettem mint egy fuldokló, aki próbál ellen állni, persze közben a víz alatt egyfolytában édes kis testét figyeltem, abban az őrülten vadító kis fürdőruhában, ami a víztől olyan áttetszővé vált, mint egy fátyol, és benne az én kislányom napolajtól és víztől fénylő, érintetlen, barna kis teste. Csak még jobban begerjesztett ismét, aminek hatására farkam elkezdett teljes méretére merevedni. Amikor csak tudtam megsimogattam gyönyörű kis testét, ami nem volt szokatlan, hiszen az apja vagyok, de én akkor teljesen mást gondoltam. Szinte kívánták kezeim aranyos, szűz testének minden részletét, s a “vízi játék” közben a víz alatt néha még a punciját is meg-meg simogattam, persze “véletlen”, amire Ő ügyet sem vetett. Közben egyfolytában nevetgélt.
Egyszer csak kimászott a vízből és azt mondta, tölt magának még egy kis italt, amire én csak bólintottam egyet, hiszen már jócskán be voltam csípve a tűző napon elfogyasztott sörtől és kislányom testének varázslatos látványától. Egy húzásra megitta és napolajjal bekente a már csokibarna testecskéjét, majd visszaugrott hozzám a medencébe. Már rajta is átszott, igencsak megártott neki a két kis pohár Bailey’s, mert nagyon jó kedve volt, és hirtelen érzelmi kitörések lettek úrrá rajta.
- Úgy szeretlek apuci – mondta és átkarolt teljesen.
Magához szorított úgy, hogy kis vizes teste teljesen az enyémhez simult. Gondolom, hogy még jobban kifejezze szeretetét és ragaszkodását hozzám, lábait is körbefonta derekamon és úgy szorított magához, aminek eredményeképp farkam teljesen a selymes fürdőruhaanyaggal borított kopasz puncijához nyomódott. Gondolhatjátok, hogy majdnem elélveztem… Én is átöleltem és így álltunk a medence hűvös vizében, amitől kis édes mellbimbója úgy ágaskodott, szinte szúrta a mellkasom. Ekkor hirtelen megszólalt.
- Apuci! Mi ez a kemény a puncimnál? – kérdezte, amire én totál zavarba jöttem, mert még sosem látta a farkamat felállni és nem tudtam hirtelen mit feleljek. Még nem volt felvilágosítva.
- Tudod kislányom, a fiúk kukija, vagy farka nagyon érzékeny, és amikor egy szép “nő” hozzá ér akkor így megkeményedik.
- De aranyos vagy apuci! Tehát én szép nő vagyok? – kérdezte felcsillanó szemmel, de már alig forgott a nyelve.
- Hát már majdnem… – mondtam nevetve.
Ekkor már esteledett, sötétedni kezdett és mi még mindig így ölelkezve álltunk a medencében, s én belekezdtem a felvilágosításba.
- Szóval, amikor a fiú farkához dörgöli egy lány a punciját, vagy ilyen szexis fürdőruhában mutatja magát, az nagyon izgató érzés és olyankor így megkeményedik. Ez azért van, mert megkívánja a lányt és szeretkezni akar vele.
- És te is megkívántál engem apu?
- Neeeeem… ez az érzés sokszor ösztönösen jön a fiúknál! – próbáltam védekezni, nem túl meggyőzően.
- És amikor így megkeményedik a fiúk farka, utána mi történik? – kérdezte izgatott kíváncsisággal.
- Hát a fiú és a lány elkezdik egymás testét gyengéden simogatni, ami mindkettőjüknek nagyon jó érzés, aztán a fiú bele dugja a lány puncijába a farkát, amitől mindketten elélveznek.
- Mi az hogy elélvezni?
- Az amikor már mindketten nagyon hevesen csókolgatják, simogatják egymást, és a fiú farka egyre gyorsabban mozog a lány puncijában, és hirtelen egy emberfeletti, leírhatatlanul jó érzés keríti őket hatalmába… – Domika tátott szájjal hallgatta amit mesélek, és én folytattam az oktatást…És ekkor a fiú farkából kijön a sperma, amitől a lány teherbe esik és gyermeke születik.
- És akkor, ha nem akarnak gyermeket, akkor nem szabad szeretkezniük? – kérdezte kíváncsian.
- De, csak olyankor a fiú nem spricceli bele a lány puncijába a spermáját, hanem a lány szájába és ő lenyeli azt, vagy egyszerűen a lány fogamzásgátló gyógyszert szed, amitől nem lesz terhes.
- És hogy néz ki a sperma? Nincs rossz íze?
- Az egy fehér színű folyadék, és a legtöbb lány szereti az ízét! – mondtam.
- Mutasd meg apuci! Olyan kíváncsi vagyok rá – kérlelt akadozó hangon.
- Azt kislányom csak akkor látod, amikor már a fiú farka teljesen fel van izgatva!
Ekkor, mivel még egymást átölelve beszélgettünk, elkezdte fel-le mozgatni kis testét a farkamhoz dörgölve.
- Húúú apu! – ez nekem is nagyon jó érzés – mondta kicsiket lihegve.
- Hát erről beszéltem az előbb, de ezt nekünk nem szabad csinálni, mert én az apukád vagyok! – mondtam és próbáltam eltolni magamtól lelkiismeretem utolsó erejével.
- De apuci ez olyan jó! Legalább még egy picikét hagy csináljam.
- De ezt így a fürdőruhán keresztül nem lehet csinálni, mert nem érezhető igazán.
- Akkor vegyük le! – mondta és egy szempillantás alatt lehúzta magáról csöppnyi kis fürdőruháját.
Nekem sem kellett kétszer mondani, (gondoltam nem teszek semmi rosszat, hiszen nem dugom meg a saját lányom) én is ledobtam a nyugágy mellé fürdőnadrágomat és ott álltunk egymással szemben a vízben teljesen meztelenül.

KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

[Babes] Bódi Sylvi pináját fogdosta Hargitai Bea – Sylvi újra vaginát villant – Bódy Sylvi és Pantinchin Edina meztelenkednek

Bíró Ica foglalkozás: énekes, fitneszkirálynő, modell. Bíró Ica a Ruhaipari szakközépiskolába járt és divattervezőnek készült. A 80-as, 90-es években vált ismertté fotómodellként és manökenként. Több ezer fénykép, poszter, címlap, kártyanaptár készült róla. Pályája csúcsán, 1985 júniusában megszületett kislánya. Kismamaként is modellkedett, többször szerepelt újságok címlapján, többek között az Ez a divat magazin címlapján is.
1990-ben a Pokolgéppel való közös munka eredményeként jelent meg első lemeze Metal Lady címmel. Második lemezét a még klasszikus felállásban lévő Ossiannal készítette el Azé a nő, aki megműveli címmel. Metal Ladyként két lemezt jelentetett meg , ezek sikeresek voltak, több országos élő koncertje volt. 1995-ben vált a fitness világában is ismertté. 9 darab nagy sikerű Testszépítő videoprogramot készített. 1996-ban kiadta Testszépítő kézikönyvét, mely szintén óriási közönségsikert aratott. Az első könyv folytatásaként jelent meg 2005 karácsonyán A megújulás titkai avagy – A test és a lélekszépítés bibliája című 940 oldalas, életműnek is tekinthető képellek illusztrált könyve. A Barátok köztben epizódszerepben láthattuk.
[Babes] Bíró Ilona kulbjában házkutatás – Cicciolina Staller Ilona és Bíró Ica szőrös pinával pornóztak

[Szexképek]

Jelenleg 3 fő csoportját különböztetem meg a kurváknak: klasszikus kurva (prostituált), apatikus kurva (hülye ribanc), intelligens kurva (hazug ribanc).
A kurva alapvetően nőnemű. A hímnemű változataikkal (hímringyó, tapló, menőcsávó, és a mucsai paraszt egyes módosulatai) ebben a posztban nem foglalkoznék. Meg alapvetően a nőstény kurvák érdekelnek, szexuális beállítottságomból adódóan. Számomra kritikus, hogy a kurvákat időben fel tudjam ismerni, hogy elkerülhessem/hatástalaníthassam őket, és megtehessem a megfelelő óvintézkedéseket ellenük. A hímringyókat meg jobb lenne, ha egy nőnemű fajtársam elemezné ki (lehetőleg olyan, aki nem kurva, csak hogy meglegyen az objektív nézőpont).
A klasszikus kurva az, akinek az a becsületes munkája, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtson pénz ellenében. Tiszta és átlátható tranzakciókat bonyolítanak le, így a maguk módján tisztességesek. Ők azok, akik a kurvák halmazából a legkevésbé kártékonyak a társadalomra nézve. Számuk nem haladja meg azt a szintet, amely aggodalomra adhatna okot, ráadásul a szakma állítólag nem is túlságosan csábító – sokan kényszerből (pl. anyagi válság) lesznek postituáltak.
A “ribanc” szó azoknak a kurváknak az általános gyűjtőneve, akik nem klasszikus kurvák.
Az intelligens kurva másik neve, a “hazug ribanc” nem egyértelmű, ugyanis a hülye ribanc is szokott hazudni. Viszont a hülye ribanc nem intelligensen hazudik, ezért valamivel könnyebb rajta átlátni, a hazug ribanc azonban készségszinten hazudik.
A különböző fajta kurvák között nincs éles határ, és tekintettel arra, hogy a klasszikus kurvaság inkább foglalkozás, mintsem életérzés, semmi sem zárja ki azt, hogy valaki prostituált és ribanc is legyen egyszerre. A ribancok halmazát pedig inkább úgy kell elképzelni, mint egy spektrumot, amely az intelligencián alapszik. A spektrum alsó részén helyezkednek el az apatikus kurvák, a felső részén pedig az intelligens kurvák. Holott pontos adatokkal nem szolgálhatok, megfigyeléseim szerint nagyjából így alakul a kurvák viszonya a nemkurvákéhoz képest az intelligencia függvényében.
Tehát a hülye lányoknak jelentős hányada kurva, méghozzá az apatikus fajtából. Aztán ha egyre távolabb megyünk a spektrumon az intelligens nők irányába, egyre kisebb arányban találunk kurvákat. A relatíve intelligens nők között ugyan jóval kevesebb a kurva, viszont azok már inkább az intelligens kurvák halmazába tartoznak. Nincs éles határ az apatikus és az intelligens kurvák között a spektrumon. A grafikon meg még mindig csak illusztráció, csak a görbe jellegét hivatott bemutatni. (Szóval nem tudod róla leolvasni, hogy vajon a zseni lányok között mennyi kurva van.)
A ribanc lét tulajdonképpen az egyetlen társadalmilag elfogadott női életforma. A lányok megszületnek, szépen felcseperednek, és úgy 12-13 éves korukban észreveszik, hogy kurvának lenni menő, hiszen azok a lányok, akik egy kicsit is “számítanak”, mind kurvák. Így hát elkezdik megtanulni, hogyan is kell kurvának lenni. Ebben segítségükre vannak a különféle tinimagazinok, a televízió, és a megfelelő internetes portálok, és persze nem utolsó sorban a barátnők és a genetikailag kódolt ösztöneik.
Azt a folyamatot, amely során egy lányból kurva lesz, kurvulásnak nevezzük. A kurvulás többnyire automatikusan megy végbe, amely nem igényel gondolkodást. Minden lány ösztönösen tudja, hogyan váljon ribanccá. Úgy tűnik, hogy ez egy életérzés, amely veszélyesen vonzó, ragályos, és jelentősen kártékony. A ribancok az első számú felelősek az antikultúra terjedéséért, következésképpen a társadalom hanyatlásáért.
Az apatikus kurvák megtanulják, hogy ne gondolkozzanak, mert az ciki, inkább hallgassanak az ösztöneikre, ennek következtében kb. állati szinten fognak funkcionálni. Az apátia jelentős szerepet játszik a ribanc-mentalitás kialakításában. Valószínűleg enélkül nem is lenne lehetséges a kurvulás, mert ahol nincs apátia, ott kíváncsiság van, a kíváncsiság viszont gondolatokat követel, a gondolatok viszont elvezethetnének arra a megállapításra, hogy kurvának lenni valójában nem jó, így a lány máris kigyógyulna a kurvaságból (vagy történetesen inkább intelligens kurvává válna). Az apátia kialakításáért a csoportnyomás a felelős. A lányokat lehülyézik és kiközösítik, ha túl gyakran hagyják el értelmes, összetett mondatok a szájukat, hamar megtanulják, hogy csakis az érdekes, amit a fellow ribancok és a celebek érdekesnek találnak. Ráadásul teljesen fölösleges gondolkozni bármin is, hiszen azt a kevés gondolatot, amelyekről úgy vélik, mégis kell az élethez, készen az elméjükbe plántálják a barátnők és a média. A ribancok többnyire azzal vannak elfoglalva, hogy elég ribancosan nézzenek ki, és mind e mellett rendkívül büszkék arra, hogy sikerült elérniük, hogy ribancok legyenek.
A kurvákat nagyjából a környezetük alakítják. Vakon alkalmazkodnak ahhoz a viselkedésmódhoz, amelyet elvárnak tőlük. Sok kurva azt állítja, hogy egyedi, pedig csak arról van szó, hogy ők nem a közízléshez alkalmazkodnak, hanem egy megadott csoport ízléséhez, de az a csoport is ugyanolyan jellegű szabályokat ír elő a kurvulásra, mint a mainstream.
A ribancok gyakran közösülnek olyan férfiakkal, akiket nem ismernek. Pillanatnyi fellángolástól eltekintve semmilyen érzelem nem köti őket ezekhez a férfiakhoz. Ezt a férfiak általában jól ki is használják. A ribancok közösülhetnek élvezetből, illetve bizonyos célok elérése érdekében is – manipulatív képességük ijesztő, különösen az intelligens példányoké. Az empatikus képességük csak korlátozott mértékben működik, így előszeretettel szórakoznak a becsületesebb hím nemű egyedek érzelmeivel. Aki egy ribanccal komolyabb kapcsolatot próbál meg kialakítani, mint érzelemmentes közösülőviszony, az nagy valószínűséggel a ribancok játékainak áldozatává fog válni. (Például egy ilyen “játék” akár helyrehozhatatlan károkat is okozhat egy geek személyiségében.) A kurvák szemszögéből mindez csak puszta szórakozás, tulajdonképpen valószínűleg fel se fogják azt a kárt, amit okoztak. (Vagy ha fel is fogják, nem érdekli őket.) Vitatkozhatnánk arról, hogy vajon hogyan lehetne megakadályozni a kurvulást egy adott személy tekintetében, és egyáltalán lehetséges-e egy ribancot kigyógyítani a ribanc létből.
[Hírküldő]

28 éves lány vagyok. A párommal Misivel 4 éve lakunk együtt. A szexben már szinte mindent kipróbáltunk, beleértve néhány bizarr dolgot is. Az egyik ilyen esetet szeretném most elmesélni.
Péntek este volt. Elmentünk bulizni és kicsit illumináltan, de nagyon jó kedvben érkeztünk haza. Otthon még folytattuk az iszogatást és közben kényeztettük egymást. Kedvesen az ágyon feküdt én pedig orálisan kielégítettem ot. Ezután helyet cseréltünk. Azt vártam, hogy majd hasonlóképpen fog engem is kényeztetni, de ő leszállt az ágyról és kiment a konyhába.
Én teljesen felizgulva feküdtem az ágyon. Kedvesem a konyhából egy két decis vodkával tért vissza. Egy pillanat alatt megitta, majd a lábamhoz térdelt. Széjjelebb nyitotta a lábam és nyalogatni kezdte a puncimat. Fürge nyelvével ügyesen nyalogatta a csiklómat, majd bele-bele dugdosta nyelvét a hüvelyembe, ami már szinte tocsogott a nedvességtol. Ekkor jött az a különleges ötlete, hogy feldugja nekem a vodkásüveget. A hüvelyemhez tette, majd lassan mozgatni kezdte, mindig egy kicsit beljebb csúsztatva járatomba.
Különleges érzés volt, de nagyon jó. Ahogy egyre mélyebbre csúszott bennem az üveg, egyre jobban élveztem a dolgot. A kéjtől hangosan sóhajtoztam és nyögdécseltem. Majd egyre jobban éreztem, nem bírom már sokáig. A testemet az ismerős forróság öntötte el, majd rángatózni kezdtem és hatalmas nyögéssel élveztem el. Nagyon különleges érzés volt, hogy egy vodkásüvegtől élvezetem el. Sosem fogom elfelejteni azt az estét.
[Hírküldő]

A másik hím uszonyán lovagló kardszárnyú delfinektől a nemi szervüket egymáshoz dörzsölő nőstény törpecsimpánzokig, az állatvilág mindenféle életstílust tolerál. „A homoszexualitást több mint 1500 fajban figyelték meg, és közülük 500-nál részletesen leírták a jelenséget” – nyilatkozta a LiveScience internetes portálnak Petter Bockman.
A homoszexualitás fogalmát azonban ritkán vitatják meg a tudományos közösségben, és gyakran elutasítják mint természetellenes dolgot, mivel haszontalannak tűnik a fajfenntartás mindenek előtti célját tekintve. Azonban nem mindig a fajfenntartás a végső cél, mivel sok állat, köztük az ember is, többször bocsátkozik szexuális tevékenységbe, mint ahányszor a szaporodás szempontjából szükséges lenne. Ilyenkor óhatatlanul adódik a feltételezés, hogy csupán az élvezetért kerül sor a nemi érintkezésre. Tovább az Állatvilág.net oldalon található teljes cikkre

homoszexualis_es_bizarr_szexualitas_allatoknal

Angelina Jolie szerint a női test hihetetlenül erotikus. A színésznő legutóbb arról beszélt a leszbikus szex szakértője lett. Korábban pedig arról, hogy több mint egy éve nem volt szeretője. Igaz, akkor a férfiakra gondolt elsősorban. Angelina Jolie azt állítja, olyannyira járatos a leszbikus szexben, hogy a téma szakértőjének nevezi magát. “Nagyon szeretem a nőket. A női test pedig hihetetlenül erotikus” – mondta a 29 éves színésznő a Sun című angol napilapnak, majd rátért arra is, hogyan kell boldoggá tenni egy nőt. “Nőként jobban tudom, mi okoz gyönyört egy másik nőnek. Hiszen ugyanarra vágyik, mint én. Sok szeretőm volt már, ezt tapasztaltam” – mondta a színésznő, aki részleteket nem közölt az újsággal. Angelina Jolie két váláson van túl, és a biszexualitásáról egy hónapja beszélt először a nyilvánosság előtt. A leszbikusoknak szóló Diva magazin februári számának címlapján szereplő színésznő a lapnak adott interjújában beszélt arról, hogy ugyanúgy vonzódik saját neméhez, mint a férfiakhoz.
“Mindkét nemben az embert látom, a szeretet pedig ugyanúgy szeretet, bárki felé irányuljon is. Ezért úgy gondolom nem hülyeség, hogy egy nőt ugyanúgy tudok szeretni, mint egy férfit” – magyarázta a magazinnak Jolie, aki egy filmszerepének köszönhetően bővítette ki repertoárját női szeretőkkel. A Kifutó a semmibe című filmben ugyanis leszbikus nőt alakított, és – mint elmondta – a női testek törékenysége és szépsége nagy hatással volt rá.

Kampánya a szexipar ellen: Angelina Jolie az utóbbi időben sokat nyilatkozott a szexről, de nem a saját életéből merített tapasztalatokról. A tavalyi év végén arra vállalkozott, hogy egy tévés dokumentumfilmet kommentál, mely az európai szexpiacról, az emberkereskedelemről szól. Billy Bob Thornton korábbi felesége azt állította, szívügye ez a probléma. “Tragédia, hogy még a századunkban is évente emberek százezreit használják ki és kezelik áruként” – mondta a színésznő.
[Videók] Angelina Jolie az Eredendő bűnben – Angelina Jolie befolyásos celeb fotóiAngelina Jolie pornó