A barátommal nyaralás előtt szakítottunk. Nagyon ki voltam borulva, de nem akartam feladni a nyaralást emiatt. Így úgy döntöttem, hogy nem fogok sajnálkozni, és jól fogom érezni magam. Hát így is történt. A repülőjegyem egy jóképű fiú mellé szólt, akiről kiderült, hogy ugyan ott fog eltölteni egy hetet, ahol én. A szállodában még a szobáink is egymás mellett voltak. Csodálatosan találtunk egymásra, gyönyörű napokat töltöttünk együtt. Az utolsó napon, pedig testünk és lelkünk teljesen egyé vált.
Este mikor a szobámba kísért, és szeme mindent elárult, de azt hiszem az enyém is. Nem szóltunk semmit, mint kiéhezett oroszlánok estünk egymásnak. Csókjaink egyszerre voltak vadak, szenvedélyesek és érzékiek. Testemet rögtön feltüzelte a pár pillanatnyi nyelvkardozás. És mikor simogatni kezdett, egyszerre futott végig rajtam a hideg és a forróság. Hamarosan kihámoztuk egymást ruháinkból, az ágyra fektetett, és csókolni kezdte minden porcikámat. Először nyakszirtemet kezdte csókolni, és eközben pedig mellbimbóimat cirógatta. Forró ajkaival és nyelvével egész testemet végigkényeztette.
Mellbimbóim már csúcsosan álltak, fogaival meg nagyon finoman harapdálta. Majd ujjaival lefele kalandozott, szeméremajkaim felé. Kitapogatta csiklómat, és apró simogatásokkal izgatta, ujjhegyeivel pedig körözött rajta. Testem teljesen fel volt tüzelve, csípőm pedig vad táncot lejtett. Majd nyelvével is feltérképezte a terepet. Először belenyalt köldökömbe, amitől azonnal a gyönyörök szigetén, majd mikor elérte csiklómat, és végül belenyalt nedves puncimba, azonnal az élvezetek tetőfokán voltam. Testem megremegett, hangosan felnyögtem, majd a kéj teljesen elöntötte testem, és szabályosan beleúsztam a csodába. Percekig csak elpilledve feküdtem az ágyon, teljesen önkívületi állapotban éreztem magam, megszűnt körülöttem az egész világ.
Csak arra eszméltem, hogy valaki az arcomat cirógatja, és csókokkal borítja el. Én is viszonozni akartam azt a gyönyört, amelyben ő részesítettem engem, ezért egész testét csókokkal borítottam el. Mellkasánál kezdtem, majd egyre lejjebb haladtam, míg végül el nem értem, már ágaskodó bársonykígyóját. Először nagyon finoman kezdtem el ízlelgetni, úgy nyaltam körbe-körbe makkját, mintha egy óriási eperfagylaltot nyalnék tele gyümölcsdarabokkal. Miközben nyelvemmel kényeztettem, ujjaimmal golyóit masszíroztam. Mikor megláttam első örömnedveit, azonnal felbátorított, és a hatalmas dákó egy az egybe eltűnt ajkaim között. Olyan hevesen szoptam, ahogy csak tudtam, még levegőt is alig tudtam venni. Mikor már érezte, hogy a kéj az ő testét is kezdi elönteni, fejemet megállította, és felém kerekedett.
Fölém hajolt, és egészen óvatosan belém vezette hatalmas kéjdorongját. Amilyen finomsággal belém hatolt, olyan finomsággal kezdett el mozogni bennem. Nagyon élveztem, ahogy merev dákója ki-be mozgott bennem. Éreztem, hogy testemet újra elönti a forróság, és a hullámokban rám törő élvezet teljes hatalmába keríti a testemet. Testem apró villanások szaladtak át, és hangos nyögések közepette átéltem a gyönyört újra. Majd partnerem testén is megjelentek az első gyöngyöző izzadságcseppek. Egyre hevesebben kezdett el bennem zakatolni, majd testünk teljes összhangban mozgott, és beteljesülésünk tetőfokán telelövellte meleg nedűjével forró bensőmet. Mikor magunkhoz tértünk, mindketten úgy éreztük, ez a csoda koronázta meg az együtt töltött csodálatos egy hetet…
[Történetek]
Archive for 2010, március
[Szexshop] Az Intim Centerben a szexuális eszközök teljes választékával várjuk! A legsikeresebb termékek online. Szexshop infók vásárlói szemmel.
Többféle pornófilmben, többek között leszbikus jelenetekben is szerepel a Magyar Gárda egyik tagja. Müller Nikolett neve ismerősen csenghet azok számára, akik követték az Erzsébet téri, be nem jelentett demonstráción őrizetbe vett gárdista lány ügyét, de Nikki Millerként is az ő többnyire hard képeit, videoit dobálja ki a keresőprogram. Müller Nikolett ugyanakkor korábban sem tagadta, hogy pornózott volna. Sem a kérdést először feszegető romalapnak, sem a pornósztárságát a Hírszerzőn írt blogjában felvető Radics Bélának nem cáfolta. Tovább a teljes cikkre
[Babes - Videók] Pápai Gyöngyi szűzhártyája, további sztriptíz videók, Hugh Hefner is felfigyelt rá
Müller Nikolett, Candy és Niki Miller néven pornózó lány boldog, hogy a Magyar Gárda tagja lehet. Eddig 150 pornófilmben szerepelt. Többféle pornófilmben, többek között leszbikus jelenetekben is szerepel a Magyar Gárda egyik tagja – írta a Velvet a LIFE roma lap egyik tavaly őszi cikkére hivatkozva. Müller Nikolett közel 150 pornófilmben szerepelt, ezek között vannak leszbikus jelenetek is. Ez azért is meglepő, mert a Magyar Gárda köztudottan melegellenes, és harciasan védi a keresztény erkölcsiséget. A LIFE szerint egyébként Müller élete legboldogabb napjának nevezte, amikor gárdistának avatták.
Müller Nikolett a magyar szélsőjobboldali szervezetek több rendezvényén is részt vett, egy ilyen alkalommal pedig jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt 30 ezer forint pénzbírsággal sújtotta a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság. A indoklás szerint Müller 2009. július 4-én az Erzsébet téren egy be nem jelentett demonstráció résztvevőjeként a rendőri intézkedésnek ellenszegült, és a hatóság által meghatározott területet nem hagyta el. Az ellenszegülést a rendőri felszólítások ellenére is tovább folytatta, és az intézkedő rendőr irányába rúgott. A Velvet nem kapott választ a Magyar Gárda tisztségviselőitől és magától Müllertől sem, hogy az erkölcs védelmében oly hevesen szónokló gárdisták miként értékelik a napvilágot látott információkat.
Trágár erkölcsvédők: Az utóbbi időben mind több jobbikos politikusról derül ki, hogy a valóságban nem éppen azokat az erkölcsi értékeket követik, amelyeket hirdetnek magukról. Legutóbb Szávay Istvánról, a párt soltvadkerti képviselő-jelöltjéről kerültek nyilvánosságra olyan fotók, amelyeken részegen, illetve egy “pénisznagyobbítóval” pózol.
De meglehetősen trágár gondolkodásra vall Vona Gábor és Morvai Krisztina egy-egy megjegyzése is. A Jobbik elnöke nemrégiben arról értekezett, hogy a vécében bizonyítaná be, hogy nem zsidó. A párt EU-képviselője pedig metélt farkincákról értekezett korábban. Király András, a Jobbik szóvivője pedig azt követően kényszerült lemondani, hogy kiderült, egy melegfesztiválon transzvesztitákkal és melegekkel pózolt, valamint drogot fogyasztott. Müller Nikolett munkái Candy néven. Forrás: ATV
[Videók - Bulvár - Babes] Müller Niki a Szexpláza pornófilm forgatásán - Müller Niki gárdistalány maszturbál - Müller Niki gárdistalánnyal pornófilm forgatás képek - Kilép a pornós csaj a Magyar Gárdából - Müller Nikivel Vine című pornófilm forgatás képek - Müller Niki seggbe kúrás után nyeli a gecit – Néger fasszal – Pornó anyag 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Külföldön az ánuszfehérítés nagyjából annyira magától értetődő és hétköznapi dolog, mint havonta egyszer elszaladni gyantáztatni. Leegyszerűsítve azon az elven működik, mint a fehérítő, pigment folt elleni krémek, csak természetesen gyorsabb hatásmechanizmussal. Lehet online is rendelni, de igen erős kémiai összetevőket tartalmaz. Jó pár cég forgalmaz ilyen jellegű terméket, de sokban megtalálható a hidrokinon is, ami brutálisan káros lehet. Annyira erős redukáló anyag, hogy korábban fényképek előhívására is használták, ma pedig rákkeltő anyagként tartják számon.

Szóval nem divat a holdudvar! Vannak az anál dolgokban kínos pillanatok, de tudjátok meg, én úrilány vagyok! Le kell ezt szögeznem, mert a mai témám több mint sikamlós és isten ments, hogy későbbi éveim során ezt az írást valaki majd felhánytorgassa nekem. A szépségápolás és a szex nagyon sok ponton kapcsolódik. Távolról elindulva, azért rúzsozunk, hogy felhívjuk a figyelmet a szánkra, nagy pillákat festünk, hogy remegtethessük őket, pirosra lakkozzuk a körmeinket, hogy mutatós kezecskéink legyenek.
Közelebbrők, nagyon közelről pedig intim szőrtelenítünk, azért is, hogy szépek legyünk ott lent (imádom ezt a pipiskedő kifejezést) és néha azért is, hogy a szex még igazibb legyen. Még közelebbről… pedig még fehéríttetünk is. Mármint az ott lent-től kicsit még hátrébb. Jó, kimondom, mi több leírom: még az ánuszunkat is világosíttatjuk. e álszenteskedjetek! Volt a Szex és New Yorknak egy olyan része, amiben kiderült, hogy Charlotte még soha életében nem nézte meg magát ott lent. Én a legtöbb esetben hiszem, ha látom, módszerre szavazok. Ha az mindennapos, hogy minden tükröződő felületben megnézzük magunkat, akkor az, miért nem, hogy legalább évente egyszer beköszönjünk a nemi szervünknek, ami majdhogynem a nőiességünk leginkább magától értetődő szimbóluma? Arról már írni is alig merek, hogy nézzétek meg a hátsó fertályotokat, pedig higgyétek el, rengeteg nő nem érzi cikinek a dolgot. Olyannyira nem, hogy bártan be is pucsítanak, hogy még szebbé tegyék azt. Külföldön az ánusz-fehérítés nagyjából annyira magától értetődő és hétköznapi dolog, mint havonta egyszer elszaladni gyantáztatni. Nem csak a felnőtt filmekben színészkedők mennek el, hanem mindenki. Még pasik is! A folyamat alig vesz némi időt igénybe, és eltünteti az esetleges kis holdudvart.
Aztán ha egyszer elkap titeket is gépszíj és elmentek az intim plasztikai sebészhez egy férfimagazinból kitépett oldallal, hogy kisebb mellbimbót szeretnétek, ilyen meg olyan nemi szervet, g-pont nagyobbítást, akkor nyugodtan kérjétek meg a dokit, hogy csapjon már hozzá egy babapopsit is!
[Lulu]
Úgy hozta a sors, hogy sikerült egy kocsmát bérelnem, nagyon jó feltételekkel. Először nem igen akartam, de más lehetőséget nem láttam arra, hogy pénzt keresek. Tehát bátran mondhatjuk, hogy kényszervállalkozó lettem. Az előző bérlő már nem igen foglalkozott a bolttal, volt olyan nap, hogy mivel nem volt kedve ki sem nyitott. Nagy lendülettel vetettem magam a munkába, reggel hattól este tízig voltam nyitva, de nagyon sokszor előfordult, hogy éjfél előtt nem értem haza. Haza nem várt senki, agglegény voltam, és a szüleimnél laktam. Lejattoltam a reggeli munkásjáratok sofőrjeinek, így minden reggel nálam álltak meg. Béreltem egy biliárdasztalt és néhány játékgépet, kezdett beindulni az üzlet. Napközben, ha volt kedvem és időm főztem valamit, volt a raktár mellett egy kis főzőfülke, gáztűzhellyel, hűtővel, mikróval. Általában egyszerű egytálételeket készítettem, mert igazán ezekre volt igény. A velős pacalomnak és a szarvas pörköltemnek hamar híre ment, szerintem ez is hozzájárult ahhoz, hogy egyre több visszajáró vendégem lett. Mindennap zárás után kitakarítottam az egész boltot, reggel erre nem igen volt idő. Néhány hét után be kellett látnom, hogy nem bírom egyedül, valami segítséget kell keresnem. A pénzt nem szívesen adtam volna ki a kezemből, ezért úgy gondoltam egy takarítónő tudna könnyíteni az életemen. Hosszas keresgélés után ajánlottak egy közelben lakó özvegyasszonyt, aki szívesen dolgozna nálam. Másnap már be is jött hozzám, hogy megbeszéljük a részleteket. Jolán néni a hatvanas évei elején járt, egyszerű falusi asszony volt. Elmesélte, hogy már tizenöt éve özvegy, nyugdíja nagyon kevés, alig tud megélni belőle. Mivel a környéken még a fiataloknak is nagyon nehéz elhelyezkedni, neki semmi esélye arra, hogy munkát találjon. Elmondtam neki az elvárásaimat miszerint minden nap zárás után kell takarítani. Azonkívül minden nap délelőtt három – négy órát kell dolgozni, ilyenkor lehet ablakot tisztítani, és más olyan munkákat elvégezni, amire éjjel nincs idő. Szemtelenül kevés bért ajánlottam neki, ő mégis azonnal igent mondott. Aznap este már be is kezdett, meg voltam elégedve a munkájával. Az első naptól főnökömnek szólított, én Jolikának hívtam. Ha főztem mindig meg kínáltam, amiért nem győzött hálálkodni. Bizony a napi néhány fröccsöt sem utasította vissza.
Jól megvoltunk egymással, egy idő után még azt is megengedtem neki, hogy ott tusoljon. Elpanaszolta egyszer, hogy nincs otthon fürdőszobája, itt pedig volt egy személyzeti öltöző tusolóval, gondoltam használja nyugodtan. Az amúgy is az ő rezidenciája volt, ott tartotta a tisztítószereket, és a takarítóeszközöket is. Egyik este amikor zuhanyozott meglestem, persze most perverznek gondoltok. De enyhítő körülményként vegyétek figyelembe, hogy már fél éve nem voltam nővel, mivel sem időm, sem energiám nem volt arra, hogy barátnőt szerezzek. Tetszett amit láttam, Jolikának kreol bőre volt, a mellei egy kicsit megereszkedtek, de a feneke formás gömbölyű volt. Amikor megfordult meglepetten láttam, hogy a lába közt sötét, sűrű bozont virít. Olyan erekcióm lett, hogy szinte fájt. Ettől az estétől más szemmel néztem a kolleganőmre, gondolatban többször megkamatyoltam.
Egy nyári este zárás után már minden rendben volt, bezártam az ajtókat, összeírtam a másnapi rendelést. Jolika kitakarított, és elvonult tusolni, ma olyan furcsának találtam. Eltelt egy negyed óra, de csak nem akart előkerülni. Hátra mentem az öltözőhöz, és bekopogtam, semmi válasz. Benyitottam, és nagyon megijedtem, a takarítónőm meztelenül feküdt a földön. Először azt hittem, hogy rosszul lett, de aztán megláttam a félliteres pálinkás üveget mellette. Nagyon dühös lettem, vadul megráztam, és ráordítottam.
- Jolán! Azonnal keljen fel, és takarodjon innen
- Mi a baj főnököm – nézett rám üveges szemekkel
- Az a baj aranyom, hogy megloptál, berúgtál, és most itt fetrengsz részegen.
Felült, most valahogy nem találtam olyan vonzónak, mint amikor tusolni láttam. Nagy nehezen fogta fel mi történt.
- Itt a fizetése, holnap már nem akarom itt látni.
Pár bankót dobtam mellé a földre, és ott akartam hagyni.
- Ne rúgjon ki drága főnököm, mindent megteszek, csak könyörgöm ne rúgjon ki.
Sírva ölelte át a lábaim, és nem engedett. A mérgem már elszállt, tudtam itt az idő, hogy kihasználjam az asszony kiszolgáltatottságát.
- Egy esélyt kapsz, de nagyon ügyesnek kell lened – tegeztem továbbra is.
- Mindent, mindent megteszek, és nagyon ügyes leszek – ismételte bambán. A lábam még mindig átölelve fogta, lehúztam a cipzárt a sliccemen, és elővettem keményen ágaskodó fegyverem. Az asszony ijedten hőkölt hátra, a hajába markoltam, és a szájába toltam a farkam.
- Most szépen leszopsz, ha meg leszek veled elégedve maradhatsz, sőt talán még a fizetésed is megemelem.
Némán bólogatott mivel a szája tele volt. Szép lassan mozogni kezdtem a szájába, ő szinte semmit nem csinált, de így is nagyon jó volt. Lassan fogta fel, hogy mi történik vele, de amikor ez sikerült neki, szeretett volna nagyon megfelelni az elvárásaimnak.
- A kezeidet is használd – szóltam rá erélyesen
Azonnal marokra fogta a farkam az egyik kezével, a másikkal pedig a tojásaim morzsolgatta. Egyre jobban élveztem a dolgot, hálásan simogattam meg az asszony fejét.
- Jól van Jolika ügyes vagy, így tovább – dicsértem meg.
Ütemesen mozogtam, a magömlés hirtelen jött, lüktetve lövelltem magom az asszony szájába. Aki meglepetésében az összes spermát lenyelte. Farkam félkeményen csúszott ki a szájából, megtöröltem magam egy törölközővel, és felöltöztem.
- Most mi lesz velem főnököm, maradhatok? – nézett rám esenyen
- Álljál fel hadd lássalak – gonoszkodtam vele
Nyögve tápászkodott fel, megfogtam a melleit, benyúltam a lába közé. Sercegett az ujjaim közt a pinaszőr. Ahogy tövig toltam az ujjam a forró, nedves hüvelyben Joli hangosan sóhajtozott. Egyre keményebben ujjaztam, öreg barátnőm teljesen hozzám simult, átkarolta a nyakam, és a fülembe lihegett. Majd magához szorított, többször görcsösen összerándult, majd éreztem, hogy az ölét forró kéjnedv önti el. Nem nagyon romantikáztam vele, lefejtettem magamról, kezet mostam, és otthagytam. Másnap félve jött dolgozni, állandóan körülöttem somfordált, majd amikor ketten martunk, majdnem sírva bocsánatot kért.
- Ne haragudjon főnököm a tegnapi bűnömért, soha többé nem fog előfordulni.
- Már nem haragszom Jolika. Mire emlékszik a tegnap estéből? – kivácsiskodtam
- Hát arra, hogy a kezével simogatta a pinámat.
Olyan jó volt, húsz éve nem éreztem ilyent. vallotta be elvörösödve.
- És ami előtte történt? – faggattam tovább.
- Hát, úgy emlékszem, hogy a számba rakta a faszát. Ezt még senki nem csinálta velem.
- És milyen volt?
- Szokatlan, de nem találtam undorítónak. Meg kell, hogy mondjam főnököm derék szerszámmal áldotta meg a teremtő. – mosolyodott el.
- Örülök Jolika, hogy így áll a dologhoz, mert mától elvárom magától, hogy amikor kívánom maga szájjal kielégítsen. Ha erre nem hajlandó, akkor sajnos búcsút kell vennem öntől. Láttam rajt nagyon gondolkodik, de hamar meg hányta – vetette magában a dolgot.
- Szeretnék maradni, és rendelkezzen velem főnököm, ahogy jónak látja.
Alig vártam, hogy záróra legyen, és mindenki eltakarodjon. Bezártam az ajtókat, bepakoltam a hűtőkbe, közben Jolika is befejezte a takarítást.
- Végeztem főnököm, mehetek.
- Nem, még nem végzett. Most jön az est fénypontja. – gonoszkodtam.
Hátra vezettem az öltözőhöz, ahova délután egy öreg fotelt állítottam be. Levetettem a nadrágom, és kényelmesen helyet foglaltam a fotelben. A földre egy párnát dobtam, és arra térdeltettem a meglepett asszonyt. Tanácstalanul nézett rám, megfogtam a fejét, és meredező fegyveremhez húztam. Kinyitotta a száját, és láttam becsukja a szemét, majd óvatosan körbenyalja a lilán feszülő makkot. Elengedtem a fejét, kényelmesen hátradőltem, és élveztem öreg barátnőm kényeztetését. Először finoman szopta a farkam, alig engedve a szájába. Aztán egyre hevesebb lett, gyorsított a tempón, szinte tövig elnyelte a hatalmasra duzzadt dorongot. Nagyon élveztem a mutatványt, kéjesen nyögdécselve élveztem ismét Joli szájába. Meglepetésemre ő ismét lenyelte a spermát az utolsó cseppig. Majd a nyelvével tisztára nyalta a meggyötört, félkemény szerszámot.
- Nagyon ügyes volt Jolika, jöjjön, ezért megjutalmazom.
Felöltöztem, kimentem a söntésbe öntöttem egy jó pohár pálinkát az épp érkező asszonynak.
- Fogyassza egészséggel, és ezt meg tekintse jutalomnak a jól végzett munkáért. Egy ötezrest tettem elé, amit alig mert eltenni. Hálálkodva köszönt el.
Hetente két – három alkalommal vettem igénybe a takarítónőm extra szolgálatait. Bár egyre jobban szopott az öreglány, mégis kezdett unalmassá válni. Valami másra vágytam, valami izgalmasabbra. Úgy döntöttem itt az ideje, hogy megdugjam öreg barátnőmet.
- Mehetek főnököm, vagy maradjak – hangzott el záráskor a szokásos kérdés.
- Maradjon Jolika, tusoljon le rögtön jövök – marasztaltam
Szótlanul ballagott hátra, és rövidesen hallottam a víz csobogását. Benyitottam az öltözőbe Jolika dudorászva tusolt. Észrevett, de abszolút nem zavartatta magát. Leültem a rozzant fotelomba, és kíváncsian mustrálgattam. Érdekesnek találtam, hogy sehol nem láttam ráncosnak, ez talán annak is volt köszönhető, hogy kicsit molett volt. Végzett a fürdéssel, megtörölközött, és elém állt. Semmi szégyenérzet nem volt benn, sőt mintha kacérkodna velem.
- Nem vetkőzik főnököm? – érdeklődött
- De igen, mára más programot találtam ki, jöjjön utánam.
Kimentünk a raktárba, ahol volt egy nagy hűtőláda. Takarót terítettem rá, és a szélére ültettem. Gyorsan ledobáltam a ruháimat, hanyatt döntöttem, lábait a vállamra raktam, és behatoltam. Jolika meglepetten felnyögött, lassan toltam erektáló fütykösöm a forró barlangba. Örömmel tapasztaltam, hogy hüvelye nincs kitágulva, sőt úgy passzol rám, mint egy kesztyű. Egyre intenzívebben gyaktam, mellei önálló életre kelve hullámoztak a félhomályban. Kihúztam fegyverem az isteni satuból, és a combjait mégjobban szétnyitva a másik lyuk ellen indítottam támadást. Alig ért a makkom a segglyukához hevesen tiltakozott.
- Ne, ne főnököm, ott nem akarom – kérlelt Visszadugtam dorongom az éhesen tátongó hüvelybe, ami még mindig szorosan ölelte körül lüktető férfiasságom. Kitapintottam a babszemnyire duzzadt csiklót, és gyengéden nyomkodtam, masszíroztam. Öreg barátnőm hangos nyögésekkel nyugtázta ténykedésem. Éreztem, hogy közeleg a magömlés, combjait szorosan átöleltem, és tövig toltam robbanni készülő fegyverem a nedves hüvelyben. Szinte beékeltem magam, majd nagyon lassan kihúztam, csak a makkom hegye volt benn. Aztán villám gyorsan ismét tövig toltam péniszem a forró barlangba. Ezt eljátszottam néhányszor, amikor ismét tövig benne voltam, megálltam, és lüktetve lövelltem magomat barátnőmbe. Ő többször összerándulva, állati üvöltést hallatva, fogadta magába magomat. Természetesen most sem romantikáztam otthagytam a még mindig hangosan ziháló asszonyt. Letusoltam, felöltöztem és kimentem a söntésbe. Kitöltöttem a pálinkát, és kikészítettem az ötezrest. Az elkövetkező hetekbe, különböző pozitúrákat próbáltunk ki mindkettőnk nagy örömére. Egyszer az öltözőben dugtam hátulról, és ismét próbáltam análisan megközelíteni, de most is heves ellenállásba ütköztem. A tiltott gyümölcs, ugye – ugye mindig az kell. Tudtam, nem nyugszom addig, amíg seggbe nem dugom. Komoly tervet eszeltem ki, hogy lépre csaljam Jolit. Megtudtam mikor van a születésnapja, és úgy döntöttem berúgatom. Szerette az öreglány az italt soha nem utasított vissza semmit. Zárórakor már szépen állt, felmentettem az aznapi takarítás alól, aminek nagyon örült. Viszont megkértem, hogy jöjjön ki velem a hegyre borért, gyanútlanul beleegyezett, Bezártunk, néhány műanyag kannát dobáltam a csomagtartóba a hitelesség kedvéért. Tízpercnyi autózás után már meg is érkeztünk. A pince felett volt egy kis szoba, Jolikát ide vezettem. Pálinkát, és poharat tettem az asztalra. Mondtam neki, hogy igyon nyugodtan, rögtön jövök, csak megtöltöm a kannákat, és otthagytam. De nem mentem messze, az ablakból lestem mit csinál. Minden a tervem szerint történt Joli két – három kupica pálinkát ivott meg gyorsan. Tudtam, hogy rövidesen eléri a boldogság, visszamentem. Töltöttem neki még egy kis itókát, mélán nézett egy darabig, majd akadozva beszélni kezdett.
- Úgy szeretem magát főnököm, maga egy nagyon rendes ember.
- Csak az ital beszél magából Jolika. – cukkoltam
- Á, tudja azt maga, bármit megtennék önért.
- Bizonyítsa be!
- Hogyan?
- Vetközön le, és táncoljon nekem.
Tétován gombolkozni kezdet, szerencsére nem sok ruha volt rajt. Fülledt nyári este volt, így Jolin csak a szokásos szerelése volt. Egy vékony otthonka, ami alatt bugyit, és melltartót viselt. Az otthonkát és a melltartót sikerült ülve levetni, de ahhoz, hogy a bugyijától is megszabaduljon fel kellett volna állni. Ez szemmel láthatóan komoly nehézségekbe ütközött, nagy nehezen lerángatta magáról a bugyit. Visszahuppant a székre, láttam teljesen kiütötte magát. Eljött az én időm, a sarokban lévő vaságyhoz vonszoltam, és ráfektettem. Nagy nehezen hasra fordítottam, majd mindkét kezét és lábát a vaságyhoz kötöztem. Levetettem a ruháimat, és elővettem az előre oda készített vazelint. Vastagon bekentem vele, öreg barátnőm ráncos ánuszát. A lábai közé térdeltem, széthúztam az izmos farpofákat, majd makkom a krémtől fénylő lyukhoz dörgöltem. Lassan toltam át kőkemény, hatalmasra duzzadt dorongom a szoros izomgyűrűkön.
- Ne, ne, nem szabad. – motyogta alig halhatóan.
Még félig sem voltam benn, megálltam, rápaskoltam Joli fenekére, amire halk nyögéssel reagált. Nagyobbat ütöttem, és ő hangosabban nyögött fel. Keményen elfenekeltem, isteni kéjt okozott. Lüktetve élveztem barátnőm végbelébe.Csalódottan másztam le az ágyról, nagyon rövidre sikerült az aktus. Groteszk volt, ahogy az asszony kikötőzve, biborszinüre vert fenékkel feküdt az ágyon. Az a tudat, hogy uralkodhatok valaki felett, és bármit tehetek vele izgalomba hozott. Megint erekcióm lett, és ekkor az asztalon megláttam egy gyertyát, magamhoz vettem egy öngyújtóval együtt. Ismét Joli lábai közé térdeltem, és újból birtokba vettem a saját spermámtól síkossá vált lyukat. Most sem hatoltam tövig, megálltam, és meggyújtottam az oda készített gyertyát. Érdekes volt, ahogy a forró viasz az asszony hátára cseppen, és ott azonnal megszilárdul. Minden cseppentésnél összerándult, és én ilyenkor mindig beljebb, és beljebb toltam lüktető nyársam a forró satuba. Iszonyúan kívántam a kéjt, elfújtam a gyertyát, és az ágy mellé dobtam. Megmarkoltam az asszony fenekét, és vadul baszni kezdtem. Farkam, mint egy dugattyú járt Joli fenekébe. Nem igen érdekelt, hogy jó az asszonynak, vagy sem, csak a saját kielégülésem foglalkoztatott.Szakadt rólam a veríték, a magömlés, mint egy vulkánkitörés úgy jött el. Ordítva, többször összerándulva, lüktetve élveztem öreg barátnőm végbelébe. Beleborzontam a kéjbe, fantasztikus nyugalmat, és kielégülést éreztem. Most hallottam csak meg, hogy Jolika halkan, szipogva sírdogál. Kioldottam a köteleit, és a hátára fordítottam, megsimogattam az arcát.
- Mi a baj, miért sír? – érdeklődtem ártatlanul
- Mit tett velem főnököm, ezt még meggyónni sem merem.
- Talán nem is kéne. Ma engem olyan csodában részesített, amilyent életemben nem éltem át.
Tetszet neki a dicséretem, összeszedte magát, szó nélkül felöltözött. Másnap nem jött dolgozni, egyik szomszédjával üzent, hogy nem érzi jól magát. Néhány nappal később bejött, és felmondott, kifizettem. Tudtam, úgysem tudom marasztalni, igaz ő azt mondta, azért megy el mert nehéz neki a munka. De én elég jól ismertem már, és láttam rajt, hogy fél tőlem, nem mert a szemembe nézni. Fél attól, hogy legközelebb mit találok ki. Ismét takarítónő után kellett néznem. Természetesen olyant kerestem aki univerzális, kötetlen munkaidőben tud dolgozni, és lehetőleg egyedülálló legyen.
Megalázza a nőket: Bár már jó ideje nyílt titok Richardson munkamódszere – apró részletekről ő is beszélt korábban -, a lavina csak most indult el egy dán színésznő-rendezőnek köszönhetően, aki azért keveredett összetűzésbe a divatfotóssal a párizsi divathéten, mert az engedély nélkül felhasznált egy képet Rasmussenről Terry World című könyvében. „Mondtam neki, hogy megalázó, amit a nőkkel csinál, és, hogy remélem tudja, csak azért dughatja meg a lányokat, mert van egy fényképezőgépe, ismert a divatvilágban, és, mert a képei a Vogue-ban is megjelennek” – idézte fel Rasmussen a párizsi divathéten elhangzott szavait a New York Postnak. Bár a Mihalik Enikővel és Lindsay Lohannel – aki pucér fenékkel pucsított – dolgozó 44 éves divatfotós elhagyta a helyszínt a színésznő osztása után, később felhívta az egykor modellkedéssel is foglalkozó Rasmussen ügynökségét, és panaszt tett. Tovább a teljes cikkre























