Archive for 2010, március

Az ajánló a Bixip videómegosztó szex és pornóvideóiból, véletlenszerű generálással készült.

[Szexpláza.hu] Ha tetszenek a Szexpláza Clown című pornófilm forgatásám készült képek, vagy a szereplő Plázaciák, akkor a teljes Tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD-nyi film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! További bemutatóJelszó kéréseBelépés

[Babes]

Túlságosan erotikusnak találta az NBC tévécsatorna a PETA állatvédő szervezet legújabb kampányfilmjét, amelyben arról próbálnak meggyőzni mindenkit, hogy vegetáriánusként a szexuális életük is sokkal jobb lesz. A film különösen vadnak talált pillanatai közé tartozik, amikor egy fehérneműs modell „a medencetájékát masszírozza egy sütőtökkel”, sőt meg is nyalja azt, vagy hogy “a mellét simogatja, miközben egy brokkolit vesz a szájába”, esetleg hogy „a spárga hajtásait a melléhez érinti”, sőt az ölébe is veszi „mintha a vaginájába akarná helyezni azt” Tovább a videós cikkre
[Bulvár]

A Titkárnő – Secretary 2002 – Terápia: Egy szado-mazo történet és egy művészfilm egymásra találásából sok minden kisülhet, bár mi élből nem jósolnánk nagy sikert ennek a párosításnak. Persze az a kérdés, hogy egy különös jelenséget filmesítünk-e meg jól, vagy pedig egy érdektelen történetből lesz-e, jobb híján egy független film? A Titkárnő kicsit nehéz eset, mert a film elején még azt hisszük, egy érzékeny és érdekes filmmel állunk szemben, legalábbis a film főszereplőnője, Maggie Gyllenhaal egy darabig el tudja ezt hitetni velünk.

Egy fiatal lány látunk, Lee Hallowayt, aki éppen most hagyja el az elmegyógyintézetet, ahova -mint később rájövünk – azért került, mert gyerekkora óta az a szokása van, hogy “szadizza” magát, vagyis vágásokat ejt a testén, forró teáskannát szorít a combjához, egyszóval folyamatos fájdalmat okoz magának. A Zongoratanárnő c. filmen megedzett nézőknek már csak kicsit rebben a szemük az ilyen jelenetek láttán, miközben igyekszünk meggyőzni magunkat, hogy a mazochizmus és a fizikai fájdalmak nem alapelemei a művészfilmeknek, és bár a kritikusok szeretni szokták az ilyen történeteket, nem kell most már minden második filmben nőket, lányokat néznünk, ahogy magukat vagdossák. Nem, szerencsére, a Titkárnő egyszerre pihenteti és továbbfűzi ezt a mazochizmus vonalat, amikor Lee jelentkezik titkárnőnek egy egyszemélyes ügyvédi irodához, James Spaderhez, vagyis a filmben Mr. Grey-hez. Az ügyvéd kicsit fura személyiség, láthatóan kiborítja a körülötte levő nőket, azzal együtt, hogy ő maga szinte retteg egy talpraesett szőkétől, akiről a film végéig nem tudjuk meg, kicsoda is valójában. Lee nagyon jól tud gépelni, és nagyon készséges is, úgyhogy Grey felveszi őt titkárnőnek, és ezzel kezdetét veszi a kettejük játéka (aminek persze mi isszuk meg majd a levét). Ez a játék borzasztóan vontatottan bontakozik ki, és elég sokszor nem is követhető tisztán a menete, a lényege viszont abban a jelenetben csúcsosodik ki, amikor Mr. Grey el kezdi súlyosan verni titkárnője meztelen fenekét. Hűha, mondhatjuk, megint az élet sűrűjébe kerültünk egy film által, mert hát miről szólnak a független filmek, ha nem azokról a dolgokról, amik nem adódnak egy-az-egyben a hétköznapi filmfogyasztás közben?
Ezúttal tehát arról az érdekes jelenségről tudunk meg sokkal többet, mint szerettünk volna, hogy milyen érzés egy mazochista lánynak beleesni a szadista főnökébe, milyen rossz lehet folyton hiába várni, hogy újra elfenekeljék őt, és milyen kemény küzdelem zajlik a az idősebb férfi főnök lelkében, aki szeretné, de mégsem teheti, hogy minden délután megalázza a titkárnőjét. Ilyen, és ehhez hasonló mély értelmű lelki folyamatokról szól a film, mi pedig leginkább csak értetlenül állunk az eseményekkel szemben. Az miért tekinthető gyógyulásnak, ha ugyan többé nem vagdossa már magát a főszereplőnk, de csak azért, mert helyette ütik, megalázzák, lóként bánnak vele (nyereggel, szénával, ahogy kell), vagy az miért tekinthető rendes színészi játéknak, amit James Spader művel, azaz, hogy egyáltalán nem derül ki, mit miért tesz, és a karakterének kb. mi jár a fejében a film ideje alatt? Spadernek eddig két jelentősebb színészi villanására emlékszünk, egyrészt a Szex, Hazugság, Video c. ’89-es kultfilmben mint csábító idegen, másrészt a Farkas-ban mint minden idők leggonoszabb megszállottja. Amúgy már a Crash (Karambol)-ben kipróbálta az extrém szexualitást, és volt egy jó jelenése a Két Nap a Völgyben c. jó krimi-thrillerben is, de nekünk mégis mindig rossz farkasként jut eszünkbe. Ezúttal egész egyszerűen nem erőltette meg magát Mr. Grey szerepében, bár az is igaz lehet, hogy a forgatókönyv nem írt számára pontos instrukciókat arról, hogyan működik egy szadista ügyvéd. Persze ehhez nincs köze annak, hogy nagyon kevés pénzért vállalta a szerepet (400 ezer dollár+ későbbi részesedés a profitból), szerintünk csak azt gondolta, hogy bármikor lezavar kisujjból egy ilyen perverz szerepet. Kolléganője, a még teljesen ismeretlen és kiejthetetlen nevű 26 éves Maggie Gyllenhaal több beleérzést mímelt a mazochista karaktere iránt, vagyis az ő játékával nem lenne semmi bajunk, ha nem épp ebben a filmben lett volna hozzá szerencsénk.
A film költségvetéséről egyébként nincs adatunk, csak annyi tudunk, hogy épp, hogy 4 millió dollárt hozott az USA-ban, és mivel legutoljára a ’99-es Go’ (Nyomás) készült 6.5 millió dolláros szuperalacsony költségvetésből, azt gondoljuk, a Titkárnő anyagilag nem lett sikeres. (Ez lenne a független filmek sorsa?)
Számos bajunk van ezzel a filmmel, kezdve a történetével és az alapkoncepciójával, de a fő gondunk az, hogy rájátszik az extrémitásra, és úgy tesz, mintha nem létezhetne művészfilm fájdalom, gyötrődés, vagy perverz szexuális beállítódás nélkül. Számunkra ezek nem adódnak természetesen, és ha felbukkannak, akkor pedig egy jobb megvalósítást kívánnának filmen. És ehhez nem elég egy belső és két külső helyszín, nem elég 4-5 szereplő, és egy rosszul megírt forgatókönyv. Erotikus művészfilmek: Ken park, Az érzékek birodalma, Kilenc dal
Egyébként pedig a perverz szexuális játékok még a ’90-es években voltak divatosak a filmekben (a film alapjául szolgáló Mary Gaitskill-regény ’89-ből való), és mára már nem tesznek a nézőkre olyan nagy hatást. Kivéve persze a Zongoratanárnőt. Tovább a videóra

Lady Gaga nővel csókolózik a klipben, és látszik, hogy puncija van. Néhány hónappal a Telephone című kislemez megjelenése után elkészült a számhoz a klip, amit Lady Gaga nem aprózott el. A Beyoncéval közös dalhoz közel tízperces kisfilmet forgattak, amiben a női börtöntől kezdve mellmutogatáson át a Kill Bill Pussy Wagonjáig minden van, még Beyoncé is egy kicsit. A szám érdekessége még, hogy Gaga eredetileg Britney Spearsnek írta a dalt, aki viszont kiadója kérésére nem rakta fel új lemezére, ezután került vissza Gagához. Tovább a videóklipre és a teljes cikkre

 

Rihanna nem bír magával. A szuperszexi énekesnő valódi férfifalóvá vált, amióta a szinglik életét éli, de ez sem elég neki a színpadon robotokkal szexelt

Lady Gaga nővel csókolózik a klipben, és látszik, hogy puncija van. Néhány hónappal a Telephone című kislemez megjelenése után elkészült a számhoz a klip, amit Lady Gaga nem aprózott el. A Beyoncéval közös dalhoz közel tízperces kisfilmet forgattak, amiben a női börtöntől kezdve mellmutogatáson át a Kill Bill Pussy Wagonjáig minden van, még Beyoncé is egy kicsit.

Elkészült Lady Gaga Beyoncéval közös számának a Telephone-nak a maratoni hosszúságú videoklipje, ami inkább rövidfilm, mint klasszikus értelemben vett klip. Lady Gagát általában Madonnához szokták hasonlítani, de a kis híján tíz perces új klippel Gaga odalépett többek között Michael Jackson mellé, aki szintén gyakran rövidfilmeket készített számaihoz.
Viszont míg Jackson Thrillerében a horroré meg a szörnyeké a főszerep, Gagánál a nemi szerveké, az erotikus táncé és a női börtönöké, meg egy kicsit Beyoncéé is, akivel a szám elvileg duettben készült, de egyértelműen Gagán van a hangsúly. A szám érdekessége még, hogy Gaga eredetileg Britney Spearsnek írta a dalt, aki viszont kiadója kérésére nem rakta fel új lemezére, ezután került vissza Gagához.
A videó erősen indít, a női börtönbe – a klip szerint prison for bitches – kerülő Gagát a smasszerek, akik akár a női pankrátorliga nagykövetei is lehetnének, levetkőztetik. Gaga mellbimbóját megint szigszalag takarja, nemi szervét viszont csak néhány pixelnégyzet, az őrök meg is állapítják, hogy az énekesnőnek valóban nincs farka, így adva stílusos választ a Gagát érő állandó vádakra. A klipben egyébként most már kevesebb bujtatott reklám van, mint például amennyi volt a Bad Romance című szám klipjében. A legfeltűnőbb a Gaga hajcsavarójaként funkcionáló 0,33-as Light Coca Cola, a plentyoffish.com társkereső oldal, valamint a számban többször előkerülő LG VM265 telefon. A videót Jonas Akerlund rendezte, aki a Paparazziban is együtt doglozott már Gagával. A készítők Tarantinora emlékeztető történetet és képi világot hoztak össze, ami még Lady Gagához is passzol.
“A Paparazziban az volt a csodálatos, hogy a számnak megvannak a tiszta popzenei erényei, miközben kritikát ad a celebkultusznak. A maga módján Jonas Akerlund ezt tökéletesen leképezte a klipben. Ugyanezt akartam elérni ezzel a videóval is, egy egyértelmű popszámot, aminek a felszínen sekélyes a jelentése, valami mélyebbé átalakítani” – nyilatkozta a klipről Gaga az E! Newsnak.
“Valószínűleg van valami tarantinós a videóban. Nagyon szeretem, ahogy (Tarantino) különféle formákat használ, hogy valami újat teremtsen. Ő is beszállt a klip elkészültébe azzal, hogy kölcsönadta a Pussy Wagont” – folytatta az énekesnő, akinek az ismert rendező azután adta kölcsön a Kill Bill című filmben megismert járművet, miután Gaga előadta neki a klipötletét. Végül hozzátette, a szám arra próbál meg reflektálni, hogy a fiatalokat teljesen elárasztják az új technológiák és a különféle információk. A szám szövege alapján a párkapcsolatokról szól, amelyeket a mobiltelefonok állandó jelenléte inkább csak megnehezít, akkor is felhívjuk a másikat, amikor nem kéne, nem lehet valakit lerázni, amíg tudja a telefonszámunkat. A klip története ennél egy kicsit tovább megy, Gaga és Beyoncé megbosszulják azokat a férfiakat, akik tönkretették az életüket. Lady Gaga a monumentális klippel igyekszik bebiztosítani a helyét a popzenében, meghatározó alakká szeretne válni, amit nem is igazán titkol. Rendszeresen nagy port felverő nyilatkozatokat tesz, száz százalékon pörög azóta, hogy néhány évvel ezelőtt betört a popszíntérre.
Ilyen szempontból Madonnához szokás hasonlítani, aki szintén tabukat nem ismerő, a hírnévért mindent elvállaló magatartásával hívta fel magára többek között a figyelmet. Egyelőre persze nem tudni, hogy Gaga valaha eléri-e azt a státuszt, amit Madonna, de mindent megtesz érte, hogy több mint húsz évig ott tud maradni a fogyasztható popzene élvonalában. Madonnánál fontos még az is, hogy Kylie Minogue mellett hatalmas melegikon, amit Gaga szép lassan elbitorol tőle. Gaga megosztó személyisége természetesen a meleg rajongótábort is megosztja. Remek szórakozás Steiner Kristóf olyan megnyilvánulásairól hallani, amikor azon lamentál, hogy tönkreteszi fiújával a kapcsolatukat, hogy ő gyűlöli Lady Gagát, barátja viszont rajong érte. Az utóbbi időben Gaga annyira meghatározó pontja lett a celebvilágnak, hogy divat lett különféle nyilatkozatokban kijelenteni, hogy az ember kedveli-e Lady Gagát, vagy sem. Legutóbb Helen Mirrenről tudtuk meg, hogy neki bejön az egyelőre nehezen kategorizálható stílus, ahogy Rihannának is, Roisín Murph és Tori Amos viszont nem bírják a magamutogató énekesnőt, aki a számai mellett a különféle intim testrészeinek az állandó mutogatásával is felhívja magára a figyelmet. Mindenesetre a szakma hivatalosan kedveli az eddig két lemezt kiadó énekesnőt. Számos díjat kapott már zenéjéért. A Billboardtól begyűjtött egy nagy zsákkal, kapott három Brit Awardot, három díjat az MTV VMA-n, két Grammyt, az NME 2010-ben meg egyszerre választotta meg a legjobban és a legrosszabbul öltözött előadónak.
[x69]

[Videók] További anyag Mandy Bright és Clara G