ribanc_seggeJóképű, harmincas férfi volt drága öltönyben és több milliós sportkocsival. Társaságot keresett egy egész éjszakára. Háromezer euróban állapodtunk meg. Kellemesnek ígérkezett az este, hiszen a férfi izgató volt, nem perverz, ráadásul értette is a dolgát, már ami a szexuális teljesítményt illeti. Nyalt is nekem, és közben nem hüvelyemben ujjazott, hanem a fenekemet ujjazta. Análszexnél sikosítót használt, és nem dugott erőszakosan. A számba élvezett, és mint legtöbbbször le kellett nyelnem a spermáját. Van amelyik férinak nagyon rossz ízű, szinte büdös a spermája – ezt onnan tudom, hogy sokszor a tenyeremből kell felnyalogatni -, de ennek kellemesen édeskés volt. Az állaga se mindegy, utálom a sűrű, kocsonyás ondót. Az araboknál volt, hogy három fiatal fiú testvérrel voltam együtt, és szopás befejezéseként mindannyian egy pohárba verték ki a farkukat, és ezt akarták megitatni velem. Tudni kell, hogy egy férfinek, ha ki van élvezve, és sokáig szexel, elég sok spermája lehet, nem még háromnak. Gondoltam egy kis Baileys-el felhigítom, hogy jobb íze legyen, de ettől meg besűrűsödött. Magamra öntöttem, és szétkentem az egészet, próbálkoztam hogy nyalják le, de undor és megvetés ült ki az arcukra. Persze másnap meg kellett ismételni, három kortyra lement az egész. Tovább a teljes cikkre

One Comment

  1. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Magyar modelleket futtatott a szépségverseny rendező says:

    [...] Az arab sejkek voltak a legbőkezűbbek, akik a háremeiket havonta frissítették. Ha ide bekerült valaki, naponta legkevesebb 500 dollárt kaptak tisztán, ezen felül az egy hónapos szolgálat alatt kapott akár ezer dolláros ruhák, ajándékok is az övék maradtak. Eközben a közvetítő sem járt rosszul, ők elérhették a napi 4.000 dollárt is, ha megfelelő lányt szállítottak a dollármilliárdos arab uraknak. Az üzletet viszont az utóbbi időben erősen fenyegeti az orosz lányok megjelenése, annál is inkább, mert ezzel párhuzamosan a magyar lányok hozzáállása jelentősen megromlott. Jack elárulta, hogy a magyar lányok mostanában kevésbé fegyelmezettek, mint korábban. Manapság nem ritka, hogy egy-két megrendelés után már önállóan próbálják intézni ügyeiket, az ügynökséget kihagyják, csakhogy hosszú távon ez nem működik, a saját költségen történő kijutás szinte lehetetlen, ha elszalad valakivel a ló. Érthető hát, ha a dúsgazdag sejkek inkább a mostanában felbukkanó orosz lányok felé fordultak. Igaz, ennek nemcsak a megbízhatóság az oka, hanem az is, hogy lényegesen kevesebb pénzért is elszegődnek, miközben kevésbé kell őket az extra feladatokra ösztönözni. A prostik közvetítésére létrejött szervezeteket egyébként nem egyszerű felszámolni, hisz többségük valójában álcázás céljából modellügynökségként működik. Ez egyrészt legális vállalkozás, másrészt nem feltűnő, hogy a szebbnél szebb lányokat rendszeresen külföldre utaztatják, harmadrészt pedig az sem mellékes, hogy ebben a szakmában viszonylag egyszerű a legszebb lányokat megtalálni, akik a modellmunka mellett vállalják az egyéb megbízásokat is.Természetesen a számos biztonsági intézkedés ellenére a kultúrkörülmények sem nyújtanak maximális garanciát a veszélyek elkerülésére. Az utcai örömlányokhoz képest azonban mégis van egy nagy eltérés: itt a nagyobb kockázatért többet kell fizetni. Megéri-e az akár dollármilliókban mérhető fizetségért cserében, hogy valaki soha többé ne tudjon félelmek, szorongások nélkül felkelni reggelente – ahogy ezt teszi egy lány, aki a mesés fizetségért cserébe elfogadta egy közismerten perverz férfi egy hónapra szóló ajánlatát… Lányok futtatásával vádolják az egyik szépségverseny- sorozat szervezőjét és tulajdonosát. Dubai túrák: A férfi a vád szerint prosti modelleket közvetített üzletembereknek.  Az ügyfelek többnyire e-mailekben kapták meg a – zömmel 20-25 éves – lányok képeit, akik közül kiválaszthatták a nekik tetszőket. A kiközvetített lányok között modellek és szépségversenyek résztvevői is voltak, akiknek a külföldi keresményükből többnyire 30 százalék jutalékot kellett adniuk a magyar férfinak. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított olykor önállóan, olykor pedig a megrendelővel együtt szervezte meg a lányok utazásait, volt, hogy a helyszínre is elkísérte őket. A magyarországi eljárással párhuzamosan az osztrák, a cseh és a francia szervek is nyomozást folytattak a magyar férfival kapcsolatot tartó külföldiekkel szemben, akik között szerepeltek a Queen of the World cseh és osztrák licenc-tulajdonosai is. A Queen of the World versenyen több ismert modell is indult korábban. Bódi Sylvi még 1995- ben nyerte meg ennek tinitagozatát, Dammak Jázmin pedig 2002-ben lett Queen of Hungary később Zimány Linda második lett. Tovább a teljes cikkre [Babes - Bulvár] Metzker Viktóriát Dubajozással vádolják, Molnár Anikó mit csinált Dubaiban két millióért, Bódi Silvynek volt arab barátja, Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok [...]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.