Bencsik Tamarának már nemcsak a hangjában lehet gyönyörködni, hanem a testében is. A Megasztár negyedik szériájának sztárja ledobta a ruháit és ledéren pózol a Playboyban. Az egykori megasztárost már 2008-ban felkérték egy erotikus fotózásra, ám akkor még nem állt készen a feladatra.
– Szörnyen gátlásos voltam, még a strandon is takargattam magam. Úgy érzem, most elég jól nézek ki ahhoz, hogy intim képek készüljenek rólam. Persze sok mindent megtettem azért, hogy ilyen alakom legyen a képeken, hónapok óta keményed edzek, és hat kilót is fogytam – árulta el Tamara. A marokkói fürdőben készült fotók a családnak és Tamara barátjának, Ádámnak is nagyon tetszenek.
– Először ellenezte anyukám a dolgot, ám a párom is támogatott, úgyhogy nem volt nehéz meggyőzni. A fiatal tehetség önbizalmának nagyon jót tett a fotózás, hiszen profikkal volt körülvéve. Nánási Pál készítette a művészi képeket, és az egész meztelenkedés csak az első tíz percben volt kínos, utána belejöttem, és el is felejtettem, hogy nincs rajtam ruha. A legbizarrabb szituáció az volt, amikor Pali azt kérte, csurgassam végig a forró viaszt a hasamon! – nyilatkozta Tamara, aki a fotókon mindent megmutat.

bencsik_tamara_pinara_meztelen

Tamara 1987-ben Szerbiában, azon belül is Szabadkán született. Nem kellett sokat várnia ahhoz, hogy a zene magával ragadja, ugyanis 12 éves kora óta énekel. A középiskolás évei alatt sem hagyta el ezt az irányvonalat, hiszen zenei oktatási intézménybe járt. Az érettségi után sem felejtkezett el a dalolásról, tudását autodidakta módon fejlesztette tovább. Első zenekari élményét 13 éves korában élte át, amikor is csatlakozott a Hangulat együtteshez, ám ez a kapcsolat nem volt hosszú életű, ugyanis csak másfél évig tartott.
Később számos fesztiválon is énekelt a Vajdaságban, mint szólóénekes, ahol szép sikereket ért el a közönség körében.
Az áttörés 2006-ban érkezett el énekesei pályáján, amikor is részt vett a Balkán Express énekes válogatásán barátnőjével. A zenekar egyébként olyan kritériumokat adott a leendő énekeseinek, hogy tudjanak mind szerbül, mind pedig magyarul dalolni. A lányok jöttek, láttak, énekeltek és győztek, azaz mind a ketten az együttes tagjai lettek.
Tamara pedig gondolt egy nagyon 2008-ban, és jelentkezett a népszerű tehetségkutató, a Megasztár 4 versenyzői közé, és produkcióival igyekezett minél jobban elkápráztatni az Eszenyi Enikő, Fenyő Miklós, Mester Tamás alkotta zsűrit. Ami olyannyira jól sikerült neki, hogy egészen a 15-ös, végső keretbe bekerült, és szombat estétől már közönség előtt, élő adásban mutathatja meg mindazt, amit a természet adott neki: a csodás hangot, és a profi előadói stílust.
[Babes - Videók] Bencsik Tamara vetkőzés videók itt

9 Comments

  1. Bencsik Tamara pinára vetkőzött a Playboynak | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] Korábbi nyilatkozata: A Megasztár negyedik szériájából megismert énekesnő első, Tűz című videoklipje kapcsán teljesen új oldalát mutatja meg a közönségnek. Egy igazi, szexi, vadóc lány bújt elő Bencsik Tamarából (22). Korábban valószínűleg sokan szerették volna, ha Tamara eleget tesz a Playboy magazin felkérésének, és ledobja ruháit egy fotózás kedvéért, az énekesnő mégsem tette meg, most azonban megmutatja bájait. Erotika Különleges környezet, fehérnemű és szexi pózok. Bencsik Tamara nagyon erotikus lett. További elképesztő képekért katt a fotóra! – Akkor is és most is határozottan elutasítanék egy ilyen fotózást, a dalnak viszont olyan erotikus töltete van, ami szinte vonzza magával az érzékiséget. A klipben sikerült egy olyan „meztelenkedést” bemutatnunk, ami az énekesi pályán csak még jobban képes kifejezni a dal üzenetét. Való igaz, hogy egy kicsit megmutatom a bájaimat, de ezt a zene kedvéért teszem, pénzért cserébe soha nem tennék ilyet – magyarázta Tamara. – Kezem-lábam remegett, de a zenének köszönhetően sikerült lepleznem a félelmemet – mondta az énekesnő. Úgy látszik mégis van annyi pénz, amiért még a pináját is megmutatja. Tovább a videós cikkre [...]

  2. Bencsik Tamara karrierje a pinamutogatásnál tart | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] Bencsik Tamara a Megasztár egyik népszerű felfedezettje korábban ódzkodott attól,hogy bármijét is megmutassa. Ez sokáig működött is. Eddig csak vonaglott az ágyon, meg ilyenek. Ám most mégis kötélnek állt és megmutatta mindenét. Saját bevallása szerint eddig azért nem fotózhatták le mezítelenül mert kicsit szégyenlős volt. És volt egy olyan vágya, hogy énekesnőként ismerjék őt. Ám manapság egyetlen sztár sem kerülheti el a vetkőzős divathullámot. Persze egyébként is azt tapasztaltam,hogy sok nőben benne van ez a mutogatási vágy. Így szinte biztosak lehettünk abban, hogy ez megtörténik. Ettől őrá még énekesnőként tekinthetünk, vagy egy vetkőző ribancra aki énekel?  Bencsik Tamara pinája itt [...]

  3. Bencsik Tamara nagyon ronda volt | Hírbank indiszkrét provokáció says:

    [...] Tamaráról nemrég erotikus aktsorozat készült a nyuszis magazinba, ahol a barna szépség a pináját is megmutatta. A művészi képeken Tamara kétségtelenül gyönyörű, szinte tökéletes, ám nem [...]

  4. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Bencsik Tamara nagyon ronda volt says:

    [...] Tamaráról nemrég erotikus aktsorozat készült a nyuszis magazinba, ahol a barna szépség a pináját is megmutatta. A művészi képeken Tamara kétségtelenül gyönyörű, szinte tökéletes, ám [...]

  5. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Bencsik Tamara meztelen fotózás videó says:

    [...] – Videók] Bencsik Tamara pinára vetkőzött a Playboynak, Bencsik Tamara régen nagyon ronda volt, Bencsik Tamara vonaglik az ágyon, így énekel [...]

  6. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Bencsik Tamara két év molyolás után szexelt says:

    [...] videóra [Bulvár] Bencsik Tamara meztelen fotózás videó - Bencsik Tamara nagyon ronda volt - Pinára vetkőzött a Playboynak - Szuperszexin vonaglik az ágyon - Bencsik Tamara szexi [...]

  7. Bencsik Tamara két év molyolás után szexelt | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] – Bencsik Tamara meztelen fotózás videó – Bencsik Tamara nagyon ronda volt – Pinára vetkőzött a Playboynak – Szuperszexin vonaglik az ágyon – Bencsik Tamara szexi [...]

  8. Bencsik Tamara nem szarozik, simán mutogtaja a testét - Szexpláza says:

    [...] Tamara playmate és énekesnő igazán nem takargatja magát az utóbbi időben. Totál meztelen fotói jelentek meg, és gyakorlatilag nincs olyan parti, ahol nem sokat láttató ruhában jelenne [...]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.