Archive for 2010, február
Kleopátra nem volt szép, Casanova is szerelembe esett életében egyszer, Sissi királyné pedig maga szerzett ágyast férje, Ferenc József számára. Íme néhány meglepő tény a híres szeretőkről, akiket Károly herceg és felesége, az évtizedekig szeretői státuszra kényszerült Camilla Magyarországra jövetele apropóján szedtünk sorba. Házasságon kívüli titkos szerelmi kapcsolat. Akadnak, akik akkor találnak rá életük nagy szerelmére, amikor az már házas, ám hajlandók akár évtizedekig is a boldogságra várni, mások azonban egyik szeretőjük karjából bújnak a másikba. Mondhatnánk: ahány ágy, annyi szokás.
Henriette Casanova igaz szerelme: A nagy szívtiprók közül alighanem Giacomo Casanova kívánkozik az élre. A világ valaha élt leghíresebb csábítója volt: a bók, a széptevés és a humor nagymestere, akinek se cseléd, se arisztokrata nem tudott ellenállni. Hét nyelven beszélt, plusz a nők nyelvén – utóbbin ellenállhatatlanul. Az 1725-ben született hivatásos szerető a szerelembe volt szerelmes, vagyis inkább a lángolásba, a hódításba, ha úgy tetszik, a női nembe. Egyik ágról szállt a másikra, meghódított, majd kíméletlenül eldobott szeretőit gyakorta a legmélyebb kétségbeesésbe taszítva. Egyszer az életben azonban a 73 évesen teljes magányban, egy csehországi vár könyvtárosaként elhunyt Giacomo szíve is őszintén lángra lobbant. Henriette (csak ennyit tudunk a hölgyről) férje bántalmazásai elől menekült Franciaországból Velencébe, és ott Casanova ágyasa lett. És talán egyetlen igaz szerelme, ám ezúttal a hölgy hagyta faképnél Casanovát. Henriette, talán attól tartva, hogy a nagy szívtipró előbb-utóbb ráunna, egy hajnalon örökre kilépett hálószobájuk ajtaján, búcsúüzenetként gyémántgyűrűjével ezt karcolva a tükörbe: „Henriette-et is elfeleded egyszer”. De nem így történt.
Mata Hari a filozofikus kurtizán: A hölgyek között is feljegyzett a történetírás jó néhány vérbeli csábítót. Némelyikük kurtizánként boldogult, mások azonban előkelő szalonok gyakori vendégeként szerezték újabb-és újabb skalpjaikat, és akad közöttük olyan, aki kifejezetten a művészvilág legnagyobb alakjainak ágyába vágyott. A holland származású, egy sikertelen házasság után azonban önmagát indiai hastáncosnak kiadó Mata Hari szédületes kurtizánkarriert futott be, ám szerencsétlenségére kitört az első világháború, amely során – az ágyban igen sok információhoz hozzájutó hölgy – kémkedésbe fogott. Csakhogy ezt is szélkakas módjára tette, aminek nem lehetett más következménye, mint a lebukás, és a halálos ítélet. A könnyűvérű Mata Hari állítólagos utolsó szavai azonban a keleti filozófusok bölcsességeit idézik. Kivégzése (1917. október 15.) előtt állítólag így szólt a katonákhoz: „A halál semmi, és ami azt illeti, az élet is. Meghalni, aludni, eltűnni a semmibe, mit számít ez? Minden csak illúzió.”
Erzsébet királyné kiszolgálta férjét: Kevéssé híres történet, ám, annál érdekesebb eset, ami Ferenc Józseffel megesett. Az ötödik ikszet taposó császár oldalán az 1870-es évek közepe felé Erzsébet királyné már nemigen kívánta teljesíteni házastársi kötelezettségeit. Éppen ezért „dublőzt” keresett maga helyett – és talált. Mégpedig egy korabeli színésznő, bizonyos Schratt Katalin személyében. A császár nemcsak hogy elfogadta a felesége teremtette helyzetet, de állítólag bele is szeretett az érzéki Katalinba, akivel, a fennmaradt források szerint a királyné kifejezetten baráti viszonyt ápolt. Olyannyira, hogy bizonyos esetekben a császári pár legkisebb gyermekével kiegészülve négyesben járták a nyaralóhelyeket.
Aurore Dupin a férfi, aki nőként hódított: Az irodalomtörténet egyik legrejtélyesebb figurája George Sand, akinek regényeiért a 19. században rajongott a kortárs publikum. A férfiúi név azonban vérbeli nőt, egyben botrányos életű szeretőt rejtett: Aurore Dupin 1804-ben Párizsban látta meg a napvilágot. Kora ifjúságában is kitűnt nembéli társai közül, és a női egyenjogúságért a végletekig kiálló igazi kékharisnya lett: nadrágot viselt, cilindert hordott, tüntetőleg szivarozott és mindeközben falta a férfiakat. Szeretőinek száma több tucatnyi, közülük azonban csak a leghíresebbeket őrizte meg a művészettörténet. A férfinéven ismertté vált hölgy Dumas, Balzac, Flaubert, Heine, Stendhal, Liszt Ferenc ágyában egyaránt megfordult, Frédéric Chopinhez pedig hosszú éveken át tartó szoros kapcsolat fűzte. Csoda-e, hogy a novellákat, színdarabokat és regényeket egyaránt az utókorra hagyó, 72 évesen meghalt Sand sírjánál a francia írófejedelem, Victor Hugo is beszédet mondott?
Madame Pompadour a leghíresebb királyi szerető: Épp itt az ideje, hogy a királyi ágyasokról is szót ejtsünk. Egy valamire való uralkodó ugyanis nem is létezhetett szeretők nélkül. Az egyik jött, a másik ment; az egyik felemelkedett, a másik eldobott szajhaként a társadalom aljára süllyedt. A közös emlékezet azonban csak néhányuk nevét őrizte meg. Közülük is a leghíresebb királyi szerető talán Madame Pompadour, aki XV. Lajost boldogította, míg meg nem halt. Jeanne-Antoinette Poisson kisasszony 1721-ben látta meg a napvilágot, és már születése körül sem volt minden rendben. Állítólagos vér szerinti apja 1725-ben fogadta őt örökbe. Huszonnégy éves, amikor egy maszkabálon kurtizánként „feltálalják” XV. Lajosnak, aki éppen előző hivatalos szeretőjét gyászolja. A király azonban azonnal heves érzelmekre lobban az ekkor már egy házasságán túljutott hölgy társaságában, akit később hivatalos szeretőjévé és Pompadour márkinőjévé tesz. Jeanne-Antoinette hatalmas befolyásra tesz szert, nemcsak riválisait tartja ravaszdi praktikákkal távol az uralkodótól, de még a nagypolitikai kérdésekben is tanácsokat osztogat. Ám sorsát ő sem kerülheti el. Húszévnyi tündöklés után 1764-ben hirtelen ágynak esik, és három hét betegeskedés után eltávozik az élők sorából. Alig múlik el egy-két hónap, és a király (akinek legalább 15 hivatalos szeretője volt élete során) immár Madame du Barry oldalán vigasztalódik. Hogy is mondja a francia: C’est la vie (ilyen az élet). Vagy még inkább: C’est l’amour (ilyen a szerelem).
Camilla Parker kontra Diana: Ha már a királyi családokat említjük, VII. Edward is beírta magát a híres szeretőket tartó kékvérűek nem létező enciklopédiájába: Viktória királynő fiának (egyik?) ágyasa ugyanis nem más volt, mint Alice Keppel. Hogy ez a név nem mond semmit? Nem csoda. Ha azonban eláruljuk, hogy az illető hölgy nem más, mint Camilla Parkers Bowles anyai dédnyagyija, akkor azért rögvest izgalmassá válik a helyzet. Hiszen Camilla Parkers a brit trón első számú várományosának, a nemsokára hazánkba látogató Károly hercegnek a felesége. S ha valaki, hát Camilla megszenvedett e címért. Az akkor még ifjú hölgy 1971-ben, egy lovaspóló-mérkőzésen találkozott Károllyal, és a két intelligens fiatal egymásba szeretett. Ám az etikett nem tette lehetővé házasságukat, így Camilla Andrew Parker Bowles felesége lett, míg Károly herceg elvett egy elbűvölő személyiségű, ám intellektusában, természetében abszolút nem hozzá illő nőt: Diana Spencert. Házasságuk konfliktusok és válságok sorozatát hozta, s csupán egyetlen dologban értettek egyet: két fiukat a legjobb nevelésben kívánták részesíteni. Diana 1997. augusztusában bekövetkezett tragikus halála megnyitotta a reményt a szerető, Camilla Parker számára, hogy immár hivatalosan is összekösse életét Károllyal. Ám a hivatalos frigyre nyolc évet kellett várni. Ekkorra már lecsendesült a Camilla iránti népharag, és a királyi család is megenyhült. 2005. április 9-én, amikor az „ifjú pár” kilépett a windsori Szent György-kápolnából, akkor mögöttük immár mosolyogva lépkedett a királynő és férje, Fülöp herceg, valamint az immár felnőtté vált Vilmos és Harry, sőt, Camilla két ugyancsak felnőtt gyermeke, Tom és Laura is. Így aztán, amikor március közepén a trónörökös hazánkba látogat, immár a feleség jogán sétálhat mellette a modernkor egyik leghíresebb (volt) királyi szeretője. (Bors)
[Gamemaster]
Úgy tudták a nagyatádiak, hogy külföldi modellmunkából van pénze az őrmesternek. Napok óta Sz. Csaba (23) melegpornófilmje a téma Nagyatádon. A város apraja és nagyja, de főleg a nagyja azt tárgyalja, hogy Sz. milyen figurákat mutat be fiúkkal és középkorú férfiakkal a felvételeken. Ám a botrány nem azért tört ki, mert az izmos fiú egyébként profi, és részben Prágában forgatott melegpornófilmben szerepel, hanem azért, mert Sz. Csaba szerdáig a városi kapitányság közrendvédelmi osztályán járőr volt. Közös megegyezéssel távozott a testülettől, mivel egyébként méltatlanság címén távolították volna el. Merthogy hétfőtől az egész város tudja, melegpornófilmjei megnézhetők az interneten, ahova a volt rendőrőrmester ismerőse szerint egyik haragosa rakhatta fel a videókat. „Még az is lehet, hogy egyik volt barátnője volt az, akivel szakított, és ezért így állt bosszút rajta” – fogalmazott az ismerős. Csaba ugyanis heteroszexuális, csak a pénz miatt vállalt szerepet a melegfilmben. Nagyatádon egyébként eddig azt hitték róla, hogy külföldi modellfotózásokon vesz részt szabadidejében, és abból tud a legújabb divat szerint öltözködni, valamint menő autókkal furikázni. Így érthető, hogy a lányok ragadtak rá. Sz. Csaba azt remélte, hogy a filmek nem kerülnek hazánkban forgalomba, sőt azt mondták neki, hogy csak a tengerentúlon fogják terjeszteni. Nagyot tévedett! Pechjére haragosa hozzájutott a filmekhez, és fel is rakta a világhálóra, ott pedig egyszer csak egy nagyatádi polgár rábukkant, ráadásul azonnal fel is ismerte a rendőrt.
- Heteroszexuális vagyok! – mondta egy exkluzív interjújában. Sz. Csaba, a homo erotikus videói és képei miatt elbocsájtott nagyatádi őrmester. A férfi szerint szándékosan járatták le.
Nagyatádon úton útfélen még mindig beszédtéma a meleg videóiról hírhedtté vált rendőr. Mint ismeretes a 23 éves járőr másodállásban homoerotikus videókat forgatott és Kris Evans művésznéven meleg oldalakon pózolt meztelenül. A fiatalember ismerősei előtt és munkahelyén is titokban tartotta tevékenységét, így nem csoda, hogy mindenki megdöbbent
– Én régóta ismerem Csabát, de nem gondoltam volna, hogy ilyen dolgokban részt vett – csóválta a fejét az egyik barátja. Mások szerint a rendőr feltűnően drága ruhákban és kocsival járt, és ez többeknek szemet szúrt, hogy ez a fizetéséből nem tellett volna, és valaki szándékosan jelentette fel a munkahelyén, miután rábukkant a kompromittáló videókra.
- Soha nem volt fegyelmim, s a hivatásomat sem vittem bele ebbe a dologba. Azaz a rendőrruha számomra mindig szent volt – mondta a Borsnak Csaba – Valószínűleg szándékosan szúrt ki velem valaki. Feltehetően megtalálta valamelyik sorozatot az interneten, felismert, s az ezzel kapcsolatos levél hamarabb eljutott a rendőrkapitányhoz, mint hogy én értesültem volna róla a városi pletykákból. Három évig szolgáltam őrmesterként, esküt tettem, hogy a hazámat védem és szolgálom majd. Az eset után azonban azonnal felajánlották a közös megegyezést, ellenkező esetben méltatlansági eljárás indult volna ellenem. Természetesen elfogadtam, mit tehettem volna? – magyarázta.
A fiatalembert úgy tájékoztatták, hogy a tévút, amelyre tévedt, összeegyeztethetetlen a hivatásával, de mint mondja, igyekezett véget vetni a kettős életének.
- A szüleim részben tudtak erről a dologról, az ügy kirobbanásakor lett világos számukra minden. A családi kör megbeszélte ezt a dolgot, s ők továbbra is mellettem állnak, mint ahogyan nagyon sokan. Sajnos nem csak a pénz volt, ami miatt belekeveredtem ebbe a dologba. Csak sodródtam, és belecsúsztam. De a részletekről nem szeretnék beszélni, hogy miért – magyarázta a férfi, majd kérdésünkre: vállalt-e erotikus munkát szolgálati ideje alatt, szintén őszinte választ adott. – Nem mondanám, hogy nem. De nagyon régen – magyarázta, majd azt is elmondta: egyelőre nem tudja, mihez kezdjen az életével.
Az édesanyát, akit látszólag nagyon megviselt a fia meghurcolása, kezeit tördelve csak annyit mondott: – Én nem szeretnék semmit hozzáfűzni ehhez a dologhoz.
A család lakhelyének közelében a rendőrséget gyalázó feliratok kerültek több háztömbre.
- Az esetről korábban nem volt tudomásunk, az ügyet nem kívánjuk kommentálni, azt azonban elmondjuk, hogy az érintett személy szerda óta már nem rendőr – fogalmazott közleményében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Bíró Gábor. A Sonline.hu úgy tudja: Sz. Csaba azt fontolgatja, hogy külföldre költözik. A rendőröknek egyébként rosszkor jött a botrány, hiszen még le sem csengett a pécsi rendőrnő ügye, aki barátjával huncutkodott a szolgálati bilincsével, és a fotóik szintén a neten landoltak.
[Bulvár]
[Szexpláza.hu] Ha tetszenek a Szexpláza Gonzó pornófilm forgatásám készült képek, vagy Estella a Plázaciák közül, akkor a teljes Tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD-nyi film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! További bemutató – Jelszó kérése – Belépés tagoknak
Férfi testben született nő a Barátok közt egyik statiszta szereplője. A transzvesztita Kriszta, keresett lett, mióta pillanatokra felbukkant Bartha Zsolt esküvőjén, nem csoda, hogy a sorozattal hirdeti szolgáltatását.
Furcsa lány: A násznép döbbent tekintete kísérte a templomban azt a két vendéget, aki hívatlanul bukkant fel Bartha Zsolt és szentmihályi Zsófi esküvőjén. Az egyik furcsa külsejű hölgyet egy transzvesztita alakította, aki Krisztaként hirdeti erotikus szolgáltatásait a világhálón:
„21 éves, 175/50 félhosszú szőke hajú (saját), ugyan még kezdő, de rendkívül fejlődőképes, fiatal, belevaló travi cica vagyok. Hamarosan láthattok az RTL klub közkedvelt sorozatában is. :) akárcsak élőben.” – írja magáról a női fehérneműkben pózoló fiú.
– Rékasi Károly és Kiss Ramóna esküvőjén láthattál, de hétfőtől ismét képernyőn leszek – mondta el kollégánknak Kriszta, amikor arról kérdezte, miért emelte ki honlapján, hogy az RTL-en is láthatjuk. Érdeklődésünkre azt is elárulta, hogy mire számíthatnak ügyfelei.
– Fél óra tízezer forint velem, egy óra tizenöt, s ebben a francia, gumi nélkül is benne van, a szex csak gumival – magyarázta, de arról szemérmesen hallgatott, hogyan akadtak rá a sorozat készítői. Az viszont biztos, hogy a tévés szereplés nem tett rosszat forgalmának, ugyanis telefonja tegnap szinte folyamatosan foglalt volt.
– Az fiatalember casting ügynökségen keresztül került a sorozatba, és mindössze egy közel harminc másodperces, szöveg nélküli, statiszta szerepben tűnt fel a képernyőn, ezen egy epizódban. Az sokkal zavaróbb és felháborító, hogy ezzel a jelentősnek nem mondható megjelenéssel, a sorozat népszerűségét kihasználva hirdeti magát – mondta el lapunknak Böjte Piros, a Barátok Közt sajtófőnöke. Forrás: Borsonline
További Viva Small (Sabina Blue, Ihász Petra) pornós anyag - Viva Small felnyalja a gecit - Orálszex videó





























































































































































