Archive for 2010, február

Az 50-es évei végén járó férfiak egyre gyakrabban ébredhetnek arra, hogy már nem olyan energikusak, mint régen, és már a szex sem érdekli őket annyira. Egyre többször fordulhat elő, hogy nincs kedvük semmihez, sőt, a barátaik szerint is ingerlékenyebbek. Mindezek az öregedés jelei lennének? Vagy csak a korábbi egészségtelen életmódod következményei? Vagy talán éppen most lépsz a férfi-klimaxba? Már mindannyian hallottuk a kifejezést, de valóban létezik ilyen? – tette fel a kérdést a Newsweek magazin. A nőkhöz hasonlóan az évek során a férfiak nemi hormonszintje is csökken. Azonban a férfiaknál ez a változás egészen másképp megy végbe. A nőknél a legfőbb nemi hormon, az ösztrogén szintje felnőttkoruk túlnyomó részében magas, ám 50 éves koruk környékén mindössze öt év alatt hirtelen lecsökken. Az ösztrogén alacsony szintje okozza a menopauza idején tapasztalható testi-lelki változásokat, beleértve a legegyértelműbbet, a menstruáció elmaradását. A férfiaknál mindez sokkal fokozatosabb. A férfiak nemi hormonjának, a tesztoszteronnak a szintje már 30 éves koruktól elkezd csökkenni. Azonban nem pár év alatt zuhan, mint a nőknél, hanem nagyon lassan, évente körülbelül 1 százalékkal, egészen életük végéig. Ez a folyamat olyan lassú, hogy sok férfi nem is veszi észre a jeleket mindaddig, míg el nem telik néhány évtized.
A tesztoszteronhiány tünetei
Felmerül a kérdés, vajon a tesztoszteronhiány okoz-e a férfiaknál olyan tüneteket, mint amilyeneket a nők az alacsonyösztrogénszintnek köszönhetően tapasztalnak magukon. A válasz: természetesen igen. Az alacsony tesztoszteronszint miatt a férfiak veszítenek az izomtömegből, gyengül a csontok erőssége, nő a testzsír mennyisége, csökken az energiájuk, kevésbé érdeklődnek a szex iránt, erekciós zavarok léphetnek fel, ingerlékenyek és gyakran depressziósak. Mindezek a tünetek enyhíthetőek tesztoszteron-pótló terápiával.
Nem egyértelmű az összefüggés
Átlagos esetben azonban nagyon nehéz megjósolni, hogy a tesztoszteronhiány éppen milyen tüneteket fog produkálni, illetve, hogy hormonpótlással biztosan enyhíthetőek-e azok. Ez több okra vezethető vissza: Számos más betegség is okozhat a tesztoszteronhiányhoz hasonló tüneteket. Túlzott alkoholfogyasztás, pajzsmirigy-illetve más hormonális betegségek, máj-és vesebetegség, szívelégtelenség, krónikus tüdőbetegség mind hasonló tünetekkel járhat. A depresszió normális tesztoszteronszint mellett is kiválthatja a fenti tünetek jelentős részét. A vérben található tesztoszteron egy része aktív, míg más része inaktív. Noha az alacsony aktív tesztoszteronszint felelős a férfiakat “sújtó” problémákért, az orvosok általában a teljes tesztoszteronszintet vizsgálják. A tesztoszteronszint még az azonos korosztályú férfiaknál is jelentős eltéréseket mutat. A férfi nemi hormon szintje széles skálán mozog a különböző napszakokban, még az egészséges férfiak esetében is. Mindezek függvényében igen nehéz megállapítani a normális tesztoszteronszint értéket. Ezenkívül előfordul, hogy “normál” értékkel rendelkező férfiaknál is jelentkeznek a különböző tünetek, míg az alacsony tesztoszteronszinttel rendelkező férfiak egy része nem tapasztal magán semmiféle változást.
Mit tehet, ha tünetei tesztoszteronhiányra utalnak?
Ha elmúlt 50 éves és a fenti tüneteket tapasztalja magán, keresse fel az orvosát! Ő majd megállapítja, nem más okozza-e a tüneteket. Az orvosnak meg kell mérnie a vér tesztoszteronszintjét. A tesztet a reggeli órákban kell elvégezni, mikor a hormonszint a legmagasabb, és legalább egyszer meg kell ismételni a biztonság kedvéért. Ha az érték magasabb, mint 400 nanogram/dl, nincs tesztoszteronhiánya, a tüneteket valami más okozza. Ám, ha kevesebb, mint 200ng/dl, akkor biztos lehet benne, hogy alacsony a nemi hormon szintje.
Mikor érdemes a hormonpótlással próbálkozni?
Ha tünetei komoly gondot okoznak, illetve túl alacsony az aktív tesztoszteronszintje, mindenképpen hasznos lehet próbálkozni a terápiával. A tesztoszteronpótlásnak legnépszerűbb módjai manapság a tapasz, gél illetve az intramuszkuláris injekció. A tapasz és gél használatával a hormon bőrön keresztül felszívódva könnyen bejut a véráramba, noha a tapasz bőrirritációt okozhat, míg a gél lassabban szívódik fel és szagot hagy maga után. Az intramuszkuláris injekcióhoz 2-4 hetente lehet hozzájutni egészségügyi intézményben, azonban természetellenesen magas vérnyomást okoz közvetlenül az injekció után, majd hetekre marad túlságosan alacsony. Ráadásul sokan tapasztalják a tünetek kiújulását közvetlenül a következő injekció előtt.
A tesztoszterontabletták népszerűek voltak 20 évvel ezelőtt, ám mint később kiderült, májkárosodást okoztak, így kivonták a forgalomból. Jelenleg egy új gyógyszer fejlesztésén dolgoznak, ami egy újfajta hormon, az úgynevezett módosított szelektív androgén receptor, mely hasonlít a tesztoszteronra, ám nem károsítja a prosztatát. Akár férfi-klimaxnak hívjuk, akár nem, a férfiak egy része igenis produkál komoly és zavaró tüneteket a tesztoszteronhiány miatt. Sajnos az orvostudomány sokkal kevesebbet tud a férfi-klimaxról, mint a nőiről. Azonban a probléma iránti növekvő érdeklődésnek és a tudomány fejlődésének köszönhetően egyre többet tudhatunk meg.
[Szex Dr]

[Videó]

Már régóta elképzeltem, milyen lehet, egy lánnyal szeretkezni, és már volt is benne részem, de arra voltam a legkíváncsibb, hogy milyen lehet egy testvérrel. Ezt a kérdést meg is osztottam a húgommal, amire ő csak annyit válaszolt, hogy próbáljuk ki. Tudtam róla, hogy egy bevállalós csaj, és szemében láttam a felcsillanó tüzet. Először kicsit feszülten éreztem magam, majd Kata volt az, aki gyorsan feloldotta bennem a gátlásokat. Simogatni kezdtük egymást, és az első, várva várt csók mindennél többet nyújtott nekem.
Forró lehelete különösen izgatóan hatott rám, amit nem bírtam ki viszonzás nélkül, és nyelvünk vad kergetőzésbe kezdett. Szinte szikrázott körülöttünk a levegő, és mikor a parti elkezdődött, már nem volt megállás. A ruhák gyorsan lekerültek rólunk, és ahogy testemet érintette ujjaival, egy áramütés futott végig rajtam. A forróság és a hideg egyszerre öntötte le testem, és mikor partnerem nyakamat csókolgatta, izgatottságom a tetőfokára hágott. Egy hirtelen mozdulattal hátára döntöttem, és nyelvemmel kezdtem feltérképezni egész testét.
Mellbimbóival játszadoztam, majdnem csókolgatta. Ettől ő is egyre inkább beindult, és vándorútra indította kezét testemen. Ujjai elidőztek csiklómon, puncim már tocsogott a nedvességtől, és ujjai játéka összhangban volt nyelvével való csiklandozásával. Majd megfordult, simogatni kezdte fenekemet, majd csókokkal borította el belsőcombomat, amit én is viszonoztam. Egyre hangosabb sóhajok, és nyögések hagyták el ajkainkat. Fogainkkal egyre érzékiebben morzsolgattuk csiklóinkat, amitől egyre inkább a boldogság kapujában éreztük magunkat.
Míg végül tekintetünk egyre inkább elhomályosult, testünk pedig ritmikus vad táncot lejtett, és mindketten betáncoltunk a gyönyör óriási termébe. Mikor magamhoz tértem szólni sem tudtam, de ez az élmény, várakozásaimat felülmúlta teljesen, Kata meg csak annyit mondott, hogy ezt meg kell ismételnünk….
[Történet]

operabal_kiszel_tunde

A hajnalig tartó rendezvény díszvendége a világhírű tenorénekes és karmester, az argentin José Cura volt. A bálra a válság ellenére ezúttal is minden páholy és szabad hely elkelt. Pedig a legolcsóbb belépő is 75 ezer forint volt, a legdrágábbért pedig 365 ezret kellett fizetni. És erre jött még a ruha, a fodrász, valamint a smink ára. Az elentüntetésen zsíros kenyeret ettek az emberek. Meglehetősen kevés volt az egy négyzetméterre jutó celebek száma: Ha nem lett volna ott több sztár:  ott Fodor Zsóka, Horváth Éva, Mága Zoltán, Király Linda és Kiszel Tünde parókában, szégyenszemre igazi csillogás nélkül maradt volna az estély. Pedig a szervezőktől, tervezőktől megtudtuk, hogy százezer forintos meghívót kaptak Schobert Norbiék, Hajdú Péterék és Liptai Claudiáék is, az utolsó pillanatban azonban mindannyian lemondták a meghívást. Tovább a teljes videós cikkre
[Bulvár]

Egy nyári éjszakán három srác autózik egy kietlen országúton. Érezhetően mindhármuk szívesebben lenne valahol máshol.

Unalmas szex, csipkés hálóing helyett kinyúlt trikó, tűsarkú helyett, papucs. Ugye te sem így képzelted el? Mégis maradsz. S, ha megkérdik miért, nem tudsz válaszolni! Pedig nem jó a párkapcsolatod. Nem olyan jó, mint, amilyennek elképzelted, amikor még szerelmes voltál. Olykor a férjed durva, néha a pohár fenekére néz. Majdnem biztos, hogy megcsal, hozzád viszont nem nyúlt már fél éve lassan. Mégse válsz el. Pedig türelmetlen a gyerekkel, foghegyről beszél veled, ha szól egyáltalán. Mi lehet az, ami mellette tart. Nézzük sorjában
[Gamemaster]


Venczlik Yvette a Szexplázán és a Bixipen

[Videók]