Egy ex-háremhölgy úgy döntött, hogy megosztja a világgal a Brunei szultán családjának szolgálatában szerzett élményeit. Jillian Lauren könyve áprilisban jelenik meg. Elég jó eséllyel válik bestseller egy olyan könyvből, ami a pénzről, a csillogásról és a szexről szól, ha pedig személyes élményekből születik, a siker biztos. A Some Girls: My Life in a Harem című könyv szerzőjét, Jillian Laurent annak idején igen csábító ajánlattal kereste meg egy “castinggal” foglalkozó ügynökség, miután 18 éves korában kicsapták a színművészeti iskolából.
Kereken 20 ezer dollárt, azaz 4 millió forintot kínáltak azért, hogy szórakoztasson egy dúsgazdag üzletembert barátaival együtt két héten át. A fiatal luxusprostituált hamarosan már a Brunei felé tartó gépen ült, hogy csatakozzon Prince Jefri, a szultán egyik fivérének háremében dolgozó mintegy negyven “kolléganőjéhez”.
A szultán rokonánál elképzelhetetlen gazdagság fogadta, és a palota tele volt gyönyörű nőkkel. Az is előfordult, hogy több luxushotelt birtokló Prince Jefri “kölcsönadta” a háremhölgyet a szultánnak, aki cserében finanszírozta Lauren pazar bevásárlóútjait. A lány összesen 18 hónapot töltött a háremben. Élményeit és a 18 éven felülieknek szóló részleteket az áprilisban megjelenő könyvben olvashatjuk. Az ajánlások szerint az írást a téma mellett az egykori háremhölgy humora és szókimondó stílusa teszi különösen érdekessé. – irja a Deluxe.
[Bulvár]
Archive for 2010, február
Ha tetszenek a Szexpláza pornófilm forgatásain készült képek, vagy a Plázaciák, akkor a teljes Tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD-nyi film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! További bemutató – Jelszó kérése – Belépés tagoknak
Operabáli linkek: Szarok a bálozókra, faszom a bálozóknak a’la ellentranszvesztita - Kiszel és Horvát ott voltak – Bojkottálták a sztárok az Operabált – Kiszel Tünde és Horváth Éva becsókolhat egymásnak – Paraziták mindent a hírnévért - Operabáli ruhák, tervezők, stílusok: Horváth Éva, Karafiáth Orsolya, Kiszel Tünde, Berta Szófia, Szabó Patrícica, Serdült Orsolya.
Szokjuk tehát, hogyan kell kényeztetni az asszonyt otthon, avagy egy kemény férfi hogyan üzekedik a párjával…
A képen Jorek-Sárosi Benzon ellentranszvesztita véleménye látható az operabálról. Szabad fordításban talán: szarok az operabálra, vagy faszom a bálozóknak.
A bál: A celebek többségét nem zavarta, hogy az utcán nyomorgó emberek tüntetnek, többek között Kiszelt, Serdült Orsit, Horváth Évát, Karafiáth Orsolyát, Berta Szófiát, Szabó Patríciát sem. Voltak akik bojkottálták a bált.
A művész: Andy Duchamp szkatovizuális projektje: az ellentranszvesztita művész munkásságának minden mozzanata vérbeli kortárs gesztus, amelynek centrális rendezőelve az a felfedezés, miszerint egy nő akkor a legnőiesebb, ha a transzvesztiták által szorgalmasan összegyűjtött manírokat maradéktalanul visszasajátítja. Jorek-Sárosi akkor került először a nemzetközi művészeti élet látókörébe, mikor egy 1986-os svájci kiállításán fagylalttá transzmutáltatta a lelkét, majd azonnal színlelt mohósággal el is fogyasztotta, miközben nagy címletű bankjegyeket osztogatott. Ezzel felhívta a figyelmet a fajok közti egyenlőtlenségek lehetséges okaira, mely széles körű társadalmi vitát robbantott ki. Ennek egyik következményeképp azóta is töretlen népszerűségű talkshowját vezeti egy belga kereskedelmi tévében, melyben kizárólag transzvesztitákat készít ki idegileg, illetve saját mélységeibe hatol be, hogy határait feltérképezze – olykor a két tevékenység nem válik el egymástól. Alkotásai, magatartásművészete nem csak megreformálja a performanszok porosodó hagyományát azáltal, hogy szenvtelenül továbbgondolja a kreatív életidőt a lukrativitás mentén, hanem mindeközben a bioetika magasabb szintjeiről tekint le rájuk. Andy Duchamp, a kiállítás kurátora, Gertrude Stein díját a szkatovizuális projektjére kapta. Az elképzelés lényege a befogadásesztétika és a gyermekpszichopatológia átjárhatóságára tett kísérlet volt: a projekthez csatlakozó felnőtt önkéntesek a nadrágjukba székelnek kiállítótermekben egy-egy híres festmény előtt, annak szemlélése közben, múzeumi nyitvatartási időben. Megkötés nincs azt illetően, hogy mennyire kell elszínészkedni azt, hogy az adott műtárgy hatása volt ilyen fokon átütő, ezáltal az a különös szituáció jön létre, amikor elidegenedik önmagától a befogadó személye és a műtárgy észlelete kiváltotta hatás megéltsége. 1972-ben – technikai feltételek hiányában – az alkotás nem valósulhatott meg; ezt a hiányt pótolva valósította meg Jorek-Sárosi Benzon 2008-ban egy újabb értelmezési réteget hozzáadva a műhöz, a párizsi Musée de Merde-ben. Az anyagi feltételek hiányában Jorek-Sárosi aktualizációja azzal a különbséggel realizálódott, hogy figyelmen kívül hagyta – az eredeti tervben egyébként komoly hangsúllyal jelzett – székletellenőrzési beszarási műszeres fázist. Az erről készült dokumentációt kiállítja. A művész honlapja itt
[Baszdmeg]
A jelek szerint túltette magát a válsághangulaton a bécsi politikai és gazdasági elit, az idén ismét nagy létszámban képviseltette magát az operabálon. Tavaly sok vállalatvezető lemondta páholyfoglalását vagy valamelyik helyettesét küldte el az év ausztriai társasági eseményére. A feszült gazdasági helyzetre tekintettel inkább nem akartak a rendezvényen mutatkozni – idézte fel a Die Presse napilap. Idén mind egy szálig elfogytak a jegyek, és ismét sok politikus is részt vett az estélyen.
A vendégseregben ott volt Heinz Fischer államfő és Werner Faymann kormányfő, több kormánytag és az európai tárgyalókörúton Bécsben tartózkodó Catherine Ashton az Európai Unió külügyi főképviselője. Elmaradt viszont ezúttal az operabál elleni tüntetés, a csillogó bál hagyományos kísérője. Az Operaház közelében csak az iráni kormány politikája elleni rendszeres tüntetések zajlottak, de rendbontás nélkül véget értek. Az est egyebekben Frédéric Chopinnek állított emléket, abból az alkalomból, hogy idén 200. éve született a lengyel zeneszerző és zongoraművész. A bécsi és a varsói balett táncosai két táncdarabot adtak elő Chopin Perc-keringőjének és egy scherzójának dallamaira, Krysztof Jablonski lengyel zongorista kísérete mellett. Nem maradhatott el az elsőbálozók nyitótánca, ezt 144 pár lejtette el a bálteremmé átalakított nézőtéren ifjabb Johann Strauss egy polkájának dallamára.
A sajtó várakozására rácáfolva mégsem utazott az osztrák fővárosba Lindsay Lohan amerikai színésznő. A botrányairól ismert Lohan érkezése szinte az utolsó pillanatig biztosnak tűnt. Meghívója, Richard Lugner vállalkozó elmondása szerint Lidsay Lohan előbb a bérelt magángépet késte le, majd egy menetrend szerinti járat várt rá két órát, de mert sem Lugner, sem vendége nem tudta kifizetni a hatalmas pótdíjat, a színésznő inkább az Egyesült Államokban maradt.
Az American Airlines társaság szóvivője másnap egy osztrák lapnak cáfolta, hogy bárkire is két órát várnának. Lindsay Helyére Dieter Bohlen egykori német popsztár, zenei producer és élettársa “ugrott be”. A fotósok érdeklődése így Katie Price-ra összpontosult, aki egy vállalkozó házaspár vendégeként érkezett a bálra. A kihívó megjelenésű brit fotómodell időben megérkezett, sőt még városnézésre is futotta az idejéből.
[Bulvár]




