liptai-claudia-daroczi-davidA luxusnyaralás után a volt kormányszóvivő már Claudia társasházi lakásában hajtotta álomra fejét. Kézenfekvő megoldás, hogy a szerelmesek egy fedél alatt lakjanak, hiszen Daróczi Dávid eddig bérleményből bérleménybe vándorolt. Azt gondolnánk, hogy Daróczi Dávid a messzi földön töltött idő után siet haza, hogy ellenőrizze: minden rendben van-e lakásában, gyorsan letegye a cuccait, esetleg meglocsolja a virágokat, de nem ezt tette.
A luxusnyaralásból érkező páros ugyanis Liptai Claudia budai otthona felé vette az irányt, és a volt kormányszóvivő minden bizonnyal az éjszakát is ott töltötte, legalábbis tegnap reggel onnan indult napi teendőinek ellátására. Ennek szemtanúja volt az egyik, álmosan munkába induló szomszédjuk is, akinek azonnal kipattant a szeme, amikor azt látta, hogy kedvenc műsorvezetője Daróczival az autójában hajt ki az utcára. Az új építésű társasház környékén ma már egyébként is mindennapos látvány az este együtt érkező és reggel közösen távozó pár.
– Gyakran látom őket Liptai Claudia fekete terepjárójában, amit hol Claudia, hol Daróczi vezet. Úgy használják a kocsit, mint egy jó családban –mesélte az egyik szomszédjuk.
– Napokkal ezelőtt is beléjük futottam, épp amikor hazaérkeztek maldív-szigeteki nyaralásuk után: minden bizonnyal Claudia autójával jöhettek haza Bécsből, ugyanis nem parkolt más autó Liptai lakása előtt. Egyébként is rengeteget látni Daróczit Claudiánál, egyáltalán nem csodálkoznék, ha már rég összeköltöztek volna – tette hozzá a szomszéd.
Sem Liptai Claudia, sem Daróczi Dávid nem kívánt hozzászólni a témához, pedig a Bors kíváncsi lett volna, hogy a műsorvezető lánya, Panka hogyan fogadja el pótapukáját.
[Bulvár]

4 Comments

  1. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa says:

    [...] topmodellel, de tavaly december közepén robbant bombaként a szerelmes hír, hogy hónapok óta együtt van a vetkőző playmate és bemondó Liptai Claudiával (37). Ismeretségük nem volt új keletű, [...]

  2. Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] topmodellel, de tavaly december közepén robbant bombaként a szerelmes hír, hogy hónapok óta együtt van a vetkőző playmate és bemondó Liptai Claudiával (37), akiről így nyilakozott: “Az [...]

  3. Öngyilkos lett Daróczi Dávid, Liptai élettársa | Szex.be says:

    [...] topmodellel, de tavaly december közepén robbant bombaként a szerelmes hír, hogy hónapok óta együtt van a vetkőző playmate és bemondó Liptai Claudiával (37), akiről így nyilakozott: “Az [...]

  4. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Melegbárban verte el a pénzét Daróczi says:

    [...] Összeköltözött Liptai és Daróczi - Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa - Liptai Claudiát új pasi dugja - [...]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.