Archive for 26th február

Sasha Grey tizennégy évesen pornó videókat nézett, és pornó weboldalakat látogatott: most uszonegy éves, de már közel 200 pornófilmet tudhat a háta mögött a szexipar egyik nagy kedvence, Sasha Grey. A csajra nemcsak a felnőtt filmesek figyeltek fel, tavaly valódi mozifilm-szerepet is kapott Steven Soderbergh The Girlfriend Experience című művében, és a zöldek is oda vannak érte: év elején a PETA állatvédők egyik plakátjához állt modellt meztelenül és videót is készítettek. A szlogen mondjuk meglehetősen vicces volt az ő testével fémjelezve: „a túlzásba vitt szex nem vezet jóra”.

Grey legutóbbi interjújából kiderült, annak ellenére, hogy nem kevés férfival volt már együtt a kamerák előtt, nem érzi úgy, hogy erre ráment volna a magánélete, sőt. „Azt kell, hogy mondjam, a pornóipar nekem lehetőséget adott arra, hogy megvalósítsam a fantáziámat” – mesélte. Hozzátette, annak ellenére, hogy gyakran mondják, ebben a szakmában kiég az ember, nála pont az ellenkezője történt, és miután megkapta, amit akart, ma már tudja élvezni a gyengéd szexet is.
A pornószínésznő arról is beszámolt, hogy viszonylag korán került kapcsolatba a pornóval: „Tizenegy évesen láttam először pornót, de ahelyett, hogy maszturbáltam volna rá, nevetnem kellett” – vallotta be, és kiderült, mostanság azok a pornófilmek indítják be, amik némi meglepetéssel is szolgálnak számára, vagyis nem tudja kapásból, hogy mi fog történni a következő jelenetben. „Ezen kívül szeretem, ha a pornó és a művészet között elkenődnek a határok.”

Sasha Grey egyébként három éve van együtt férjével, Ian Cinnamon fényképésszel, akinek állítólag semmi gondja nincs azzal, hogy asszonykáját munkaidőben egyszerre akár hatan is megdugják. „A féltékenység haszontalan érzelem. Időt és energiát pazarol, amiket az ember értelmesebb dolgokra is fel tud használni. A férjem egyáltalán nem féltékeny típus” – magyarázta, és azt is elárulta, élete legjobb szexuális élményéhez nem volt szüksége orgazmusra.

[Babes]

oreg_noBizonyára sokan emlékeznek arra az évekkel ezelőtti botrányra, amit egy híres-hírhedt amerikai fotóművész, Andres Serrano egyik képe okozott Budapesten, még a fotókiállítás megnyitása előtt.
A tárlatot hirdető plakátokon ugyanis egy idős meztelen nő volt látható, és csak pár napig maradhattak hirdetőoszlopokon, ugyanis egy hivatalos felszólítás után (közszeméremsértésre hivatkozva) a szervezők kénytelenek voltak beszedni azokat az utcáról. Megkockáztatjuk, a képpel semmilyen probléma nem lett volna, ha egy fiatal női testet ábrázol, és nem egy olyan témát feszeget, ami valamiért tabunak számít, és megbotránkoztatja a közönséget: az időskori szexualitást. Egy német fotóművész még ennél is messzebb ment: a 28 éves Katrin Trautner egymással szeretkező idős embereket (homoszexuálisokat is) ábrázol Reggeli szerelem című fotósorozatában, amihez a modelleket hirdetés útján találta meg. Azoknak, akik az időskori szexualitást ízléstelennek találják, megrázó lehet az alábbi galéria, és ezzel Trautner is tisztában van – pontosan erre akarja felhívni a figyelmet: az öregeknek is vannak szexuális vágyaik és igényeik. Vannak? A kérdére 1959-ben már Golde és Kogan is kereste a választ, és egészen lehangoló eredmény született. Egy tanulmány során egyetemistákat kértek arra, hogy fejezzék be a következő mondatot: „A legtöbb idős ember számára a szexualitás…”. Szinte alig volt olyan fiatal, akinek nem az lett volna a véleménye, hogy „elhanyagolható”, „már a múlté”, illetve „nem fontos”. A Szexpláza korosodó Plázamamáit itt nézheted meg.

[x69]

További Isabeli Fontana képek és videó

avatar_pornoTeljesen egyértelmű volt, hogy a hollywoodi filmsiker után nem sokkal jön a bejelentés, miszerint a pornóipar is lecsap James Cameron scifijére, és elkészítik az Avatar pornóváltozatát. (Így történt ez a Csillagok háborúja, a Beverly Hills 90210, a Gladiátor esetében is, és sorolhatnánk.)
Minden idők egyik legnagyobb kasszasikerét hozó filmjéből a Hustler készít pornóparódiát, a tervek szerint hónapok kérdése és piacra is dobják – írta a royaltyfame.com. Arról nem szól a fáma, hogy a pornóváltozat milyen technikával fog készülni, de Larry Flint stúdiója minden bizonnyal nem a háromdimenziós megoldásra fog rámenni ebben az esetben. Bár, ki tudja.
A hírek szerint ugyanis a pornóipart is megfertőzte már a 3D-s őrület, az AVN expón a Bad Girls In 3D például elsőként mutatott be háromdimenziós pornófilmekből álló online könyvtárat. A felnőtt filmek készítői egyébként már jó ideje használják ezt a technikát: az 1969-ben piacra dobott The Stewardesses című szexfilm volt az első – a produkció két év alatt 27 millió dollár bevételt eredményezett.
[Party]

[Babes]


A dögös amerikai színésznő alig Dominique “Tedd a számba” Swain 17 évesen kapta meg a főszerepet Adrian Lyne 1997-es Lolita feldolgozásában. Ekkoriban a szarrábaszott cenzúra már korántsem volt olyan szigorú, mint Kubrick idejében, így a pöcs film bővelkedik a sikamlós jelenetekben, melyek az USA-ban nem kis felháborodást masztiztak ki. Az új pedóbaszó Lolita-film szereposztása az 1962-es változathoz hasonlóan parádés: Humbertet Jeremy “Redvespöcsű” Irons, Lolita anyját pedig szopósszájú Melanie Griffith alakítja.
A kaliforniai szépséget nem kevesebb, mint 2500 lány közül választották ki a geciputtony csábító tinilány szerepére, és vérforralóan buja játékával nem is okozott csalódást. Tovább a teljes cikkre

Miért szeretik a PET állavédők? További Sasha Grey pornós anyag - és Hard változat


[Videók]

benko-daniel-andreaA lantművész pornóképeket készített Andival töltött intim pillanatairól, és a fotókat nyilvánosságra hozza. Mint állítja, felvilágosító szándékkal. Mindenki kukkolhatja Benkő Dánielt és feleségét, Andreát a legintimebb pillanataikban. A szemérmet hírből sem ismerő lantos ugyanis közzé akarja tenni azokat a fotókat, amelyek hálószobájukban készültek, miközben a lepedőt gyűrték. A minden korábbinál merészebb ötlet óriási vihart kavarhat, még akkor is, ha a zenész állítja, a pornográfia határát súroló fényképek nemes célt szolgálnak: erotikus iskolájuk tananyagát „gazdagítják” majd. Tovább a teljes cikkre