Archive for 19th február

alicia_silverstoneA 33 éves amerikai bombázó már több filmjében megizzasztotta a férfiközönséget ingerlő idomainak látványával. A cseppet sem szégyenlős színésznő mindjárt első főszerepe alkalmával, az 1993-as Szerencsétlen baleset című thrillerben megvált a ruháitól, pedig ekkor még csak 17 éves volt. A forró erotikát sem nélkülöző történetben egy tinédzser lány bosszúból tönkreteszi szerelme, egy jóval idősebb férfi életét, mivel az nem viszonozza vonzalmát. Alicia a filmben nyújtott alakításával két díjat is nyert az MTV Movie Awards-on, karrierje pedig ezután meredeken ívelt felfelé.
Buja imidzsének és lehengerlő bájainak köszönhetően a dögös sztár 1996 óta folyamatosan szerepel az FHM magazin 100-as listáján, mely a világ legszexisebb nőit rangsorolja. Meggyőződéses vegetáriánusként és állatvédőként Alicia a pucérkodást gyakran nemes célok szolgálatába állítja, emlékezzünk csak a figyelemreméltó PETA-kampányra, melyben meztelenül szerepelt.

A szerencsétlen baleset – The Crush – Egy férfi, ígéretes karrierrel. Egy nála több mint tíz évvel fiatalabb tinédzser lány, aki hiába ilyen ifjú: korához képest csöppet sem ártatlan. Semmi sem lehet köztük. Amikor a 14 éves Darian találkozik Nickkel, s kiveti a férfira a hálóját, az természetesen nemet mond, s igyekszik tréfásan fogadni az ajánlatot. Ám a lány nem hagyja magát lerázni, egyre makacsabbul, egyre őrültebben üldözi választottját. Iránta érzett szenvedélye veszélyes fordulatot vesz, s muszáj a férfi tudtára adnia, hogy ez a szerelem nem szerencsétlen baleset. Imádottja kezdetben el sem hiszi, mennyire igaz ez a két szó: halálos szerelem. De a cél szentesít minden eszközt, még a gyilkosságot is…
Alicia Silverstone: Alicia (ejtsd A-li-szi-a) Silverstone 1976.október 4-én született San Franciscoban, Kaliforniában. Egy ingatlanbefektető és pénzügyi tanácsadó, Monty Silverstone és egy volt légiutaskísérő, Didi Silverstone, lányaként utazott családjával Angliába a nyári szünetben rokonlátogatóba.
Reflektorfénybe kerülése hatéves korában modellként kezdődött, miután előrelátó apja fényképeket készített róla és elküldte különböző modellügynökségeknek. Bár a színészet jobban vonzotta, Silverstone állandóan modellt áll olyan cégek számára, mint a Levi’s Dockers és Marshall’s. A modellkedés tv-reklámokban való szerepléshez vezetett, mint pl. a Domino’s Pizza hirdetésében, ami végül is helyzetkomédiákban való szerephez juttatta őt. A legemlékezetesebb az “álomlány” alakítás volt a The Wonder Years -ben.
1993-ban, Silverstone megkapta első főszerepét a The Crush c. filmben. Egy idősebb férfit szenvedélyesen szerető tinilány szerepében, Alicia nem volt hajlandó meztelenül megjelenni a filmvásznon, ezért egy hasonmást kellett szerződtetniük az “ágyjelenetekhez”. Silverstone mind a mai napig nem vetkőzik le a filmekben. Ez a film – a Végzetes vonzerő tiniváltozata – óriási sikert aratott a tinédzserek körében és az 1994 MTV Movie Awards díjkiosztón a Legjobb gonosztevő és Legnagyobb áttörés díját Alicia Silverstone-nak szavazták meg. Ezután néhány tv -filmszerepet vállalt, pl. a Torch Songs és Scattered Dreams -ben.
Marty Callnernek, az Aerosmith-videoklipek rendezőjének megtetszett Silverstone alakítása a The Crush c. filmben és azonnal őt választotta ki az Aerosmith együttes Cryin’ c. számának klipváltozatára. Ez volt az első a híressé vált három Aerosmith – klip közül (a Crazy és az Amazing számokon kívül), melyben Silverstone szerepelt (Steven Tyler énekes lányával, Liv Tylerrel együtt). A Cryin’ – klippet választották minden idők legjobb videoklipjének az MTV-n.
Miután hatalmasat alakított az 1995-ös bombasikerben a Clueless-ben, Silverstone játszott a Hideaway, Babysitter, True Crime és Le Nouveau Monde c. filmekben. Silverstone karrierjét igazán az elkényeztetett gazdag lány Cher Horowitz szerepe a Clueless-ben indította el. A film – az Emma ’90-es évekbeli változata – díjesőt hozott Silverstone számára . Megkapta az American Comedy Award Legjobb filmszínésznőnek járó díját, a National Board of Review of Motion Picture Awards Legnagyobb áttörés díját az alakításáért, a 2nd Annual Blockbuster Entertainment Award díját a Legjobb új színésznőnek, valamint a 5th Annual MTV Movie Award díját a Legjobb női alakításért és a Legkívánatosabb nő díjat is.
A Clueless sikere után Barry Josephson a Columbia Pictures-től 7 millió USD-re leszerződtette Silverstone-t két filmre, melyek közül az első az Excess Baggage volt. Silverstone nemcsak a főszerepet játszotta a filmben, hanem ez volt az első film, amelynek producere az ő Kiss Production Company nevű cége volt. Sajnos, az Excess Baggage nem hozott olyan óriási nyereséget, mint a Clueless.
Silverstone következő karakterszerepe a Batgirl volt a Batman és Robin c. filmben, a Batman-sorozat negyedik részében. Az előző filmjével ellentétben a Batman és Robin igazán nagy kasszasiker volt. 1999-ben Silverstone karrierje erőteljesen kezdett emelkedni, miután a Blast From The Past c. romantikus komédiában nyújtott emlékezetes alakítása még nagyobb hatással volt a közönségre. Silverstone nemcsak számos blöki gondoskodó gazdija, de aktívan résztvesz sok állatjogokért küzdő szervezetben, mint pl. a The Ark Trust-ban vagy a PETA -ban. Silverstone-t legközelebb nyáron láthatjuk a Kenneth Branaugh rendezte Love’s Labour’s Lost c. filmben. A Shakespeare -darab musical-változatához Alicia énekórákat vett.
[Lolita]

Bemondók: Kovalcsik Ildikó, Lilu és Demcsák Zsuzsa reggelenként a két konkurens kereskedelmi tévén köszönti a nézőket. Mindketten csatornájuk reggeli műsorának meghatározó arcai, most édesanyák is és most a legjobbak között vannak: esélyesek a Glamour Women of the Year díjátadó gálán a legjobb műsorvezető kategóriában. Ha persze Lilu nem alázza ismét a nézüket alpári szövegekkel. Demcsák majdnem kormányszóvivő lett, ha erotikus fotói és maffiózó férje miatt nem kezdik ki. Hazánkban idén már másodszor rendezik meg a Glamour Women of the Year díjátadó gáláját, ahol most Demcsák Zsuzsa és Lilu, a két konkurens csatorna gyönyörű műsorvezetői szembe kerültek egymással, hiszen mindkettőjüket jelölték a neves díjra. “Nagy megtiszteltetés ez számomra, ugyanis Amerikában és Angliában komoly elismerésnek számít, ha valaki elnyeri ezt a díjat, vagy ha csak jelölik rá” – mondta Zsuzsa, akinek azért is olyan fontos a jelölés, mert úgy érzi, ezzel elismerik munkáját. – A reggeli, élő műsorok jóval több felkészülést kívánnak. Akkor is természetesnek kell lennem, ha politikáról van szó – tette hozzá a TV2 Mokkájának műsorvezetője, aki figyelemmel kíséri a pályatársakat, így a díjra ugyanúgy jelölt Lilu munkásságát is, aki szintén reggeli műsort vezet, ám teljesen eltérő műfajban.
- A két reggeli műsort nem lehet összehasonlítani. Az összekapcsolódási pont talán az, hogy meg akarjuk könnyíteni a reggeli felkelést – vélekedik Zsuzsa. Lilu, az RTL Klub Reggeli című műsorának bájos műsorvezetője is nagyon örül a jelölésnek.
– Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy én is a legjobbak közé kerültem. Különösen azért olyan fontos nekem ez a jelölés, mert amióta megszületett a kisfiam, nem vagyok annyit képernyőn. Örülök, hogy nem felejtettek el az emberek – árulta el Lilu, aki Zsuzsához hasonlóan szerencsésnek tartja magát, amiért édesanyaként is remekül össze tudja egyeztetni a munkát a gyermekneveléssel.
– Minden logisztika kérdése, mindenben számíthatok a férjemre és édesanyámra – tette hozzá a fiatal műsorvezető, aki most éli élete legszebb időszakát. – Egy ideig még szeretnék több időt tölteni a fiammal, de a csatornánál várnak rám, csak rajtam múlik, mikor térek vissza – árulta el Lilu, akit Zsuzsa mellett Adával, Ördög Nórával és Várkonyi Andreával együtt jelölték a legjobb műsorvezető kategóriában.

Lilu beszólásai: Faszom se tudja - Szopjatok le mind –  Szopjam a faszát! Láttad már Lilu bugyiját?

Piásnak állította be és alpári beszólásokkal sértette vérig a Casting minden című film producere – állítja Oláh Ibolya, aki szerint azért nem kapja meg gázsiját, mert mindezt kikérte magának. Elmérgesedett Oláh Ibolya és a Hungáriafilm Kft. májusig elnapolt bírósági vitája. Tovább a teljes cikkre

[Videó] Jancsó Miklós nem változik. Pipázik, utálja az üres divatot, és 88 évesen filmet forgat, amelyről nem szívesen beszél. Minden másról boldogan.

demcsak_zsuzsa_szex

Demcsák Zsuzsa (Prága, 1978. augusztus 21.) magyar modell, televíziós műsorvezető, közgazdász. Édesapja közgazdász, édesanyja főszerkesztője a Piac és Profit gazdasági havilapnak, amelyben a Demcsák család tulajdonosi részesedéssel is bír. 2007-ben a második Gyurcsány-kormány kormányszóvivőjének jelölték, ám erotikus fotói miatt a személyét és családját ért támadásokra hivatkozva visszalépett. Kormányszóvivői jelöltsége: Az Index.hu hírportál egy 2007. február 27-i cikkjében írt arról, hogy Danks Emese kormányszóvivő helyétt hosszabb válogatás után Demcsák Zsuzsa veszi át. A Nemzetbiztonsági Hivatal megkezdte Demcsák C típusú átvilágítását, miközben a sajtóban Demcsák férjével kapcsolatos cikkek jelentek meg. A Magyar Nemzet cikke szerint Demcsák férjét, Kiss József vállalkozót üzleti kapcsolat fűzi Sz. Istvánhoz, akit a rendőrség bűnszervezet vezetésével és működtetésével, illetve egy diósdi kettős emberölés megrendelésével gyanúsít. Demcsák ezt cáfolta, és beperelte az újságot. Közben a leendő kormányszóvivő elindította saját blogját. Az ellenzéki pártok mellett elvi okokból az SZDSZ sem támogatta Demcsák jelölését. 2007. március 26-án Demcsák bejelentette, hogy visszalép a kormányszóvivőségtől, bár a kormány reformpolitikáját támogatja, azonban a személyét és családját ért támadások miatt úgy ítéli meg, hogy azzal segíti a kormány munkáját, ha a szóvivőségtől eláll.
[Babes]

Voksán Virág épp életének egyik mélypontjából mászik ki. Nagyjából egy éve kerültek elő azok a szexképek, amelyeket az egyik napilap nyilvánosságra hozott – számol be a Tabu TV. Voksán Virág ügyvéddel támad az egyik hazai napilapra és egy állítólagos zsarolójára is, hiszen őt és akkori párját intim pillanatokban ábrázoló fotók kerültek a nyilvánosság elé. “Illetéktelen kezekbe kerültek, és egy bizonyos napilap ezeket fel is használta az én beleegyezésem nélkül. Ez az újság félrevezető címet is adott a cikknek, ami nekem súlyos anyagi és erkölcsi problémákat is okoz” – meséli a tabutv.hu riporterének a szexi modell. “Ez az egész dolog még tavaly januárban kezdődött. Akkor felhívott engem egy illető, aki megzsarolt engem egymillió forintra. Azt mondták, ha nem fizetek, akkor felteszik a képeket” – ecseteli a helyzetet a Tabu Tv internetes videójában Voksán Virág, aki természetesen nem fizetett zsarolójának egy forintot sem, majd egy év szünet után előkerültek a képek. Tovább a videóra

A Szexpláza erotika és pornóoldal plázacicái privát baszáson: BrigittaTündeBeatrixMónikaKiraFatimeAndreaDorottyaBernadettBrigittaAnnamariBarbaraAnnamáriaNikiEditViktóriaEszterBorbálaKata - JúliaTitanillaLillaBarbaraMelindaAnnamáriaRékaAdriennKingaMónikaAngelikaAdriennEvilaRitaMariannAdriennTinaKrisztinaAngelikaZsuzsannaKingaAnnamáriaRitaÁgnesAnettIvettÁgnesIldikóEditOrsolyaJúliaRitaBernadettAnnamáriaEszterEditÉvaAngelikaAnnamariAngelikaIldikóHajnalkaÁgnesNikolettaBarbaraÉvaSzilvia – Pornófilm forgatási képek baszás, szopás, gecinyalás, gecinyelés, orális és anális szex az alap: Plázacicák nyelik a gecit cumshot videó mix 01 02 – Casting amatőr és profi csajokkal pornófilm válogatáson 01 02 – Plázacica dugás szopatás pornózáson, backstage képek – Paris Hill backstage képek pornózáson – Mya Diamond spermát eszik a pornózáson – Nyelni kell a gecit a Szexpláza pornófilm forgatásán – Csajok arcon és szájba gecizve a Szexpláza filmezésen – Plázacicák megszopatva pornófilm forgatáson Szexpláza backstage – Plázacica megbaszva pornófilm forgatáson – Pornóforgatáson készült rendezői képek Szexpláza – Szexpláza pornófilm forgatáson folyik az ondó a plázacica szájába – Estella plázacica seggbebaszás után pisál egyet – Plázacica faszban lovagol – Baszás plázacicával – Plázacica amatőr szopatása a háztetőn – Bögyös plázacica backstage képek pornófilmezésen – Pornóképek filmforgatáson gecizős képsor – Leszbiző plázacicák pornófilm forgatáson – Öreg picsa baszás után pofán gecizve – Milf plázamama megkapja a spermát – Hugyozik egyet a Szexpláza pornós picsája – Pornófilm forgatáson készült gruppenszex képek – Folyik a geci és tejszín a plázacicák fejére és szájába – Szexpláza pornózáson backstage képek – Szexpláza backstage szexképek, Paris Hill plázacica – Arcára kapja az ondót, a Szexpláza pornófilm forgatáson – Arcra élvezés a Szexpláza pornófilm forgatásán – Plázacica seggbe és pinán baszva, szopatva ahogy kell – Victoria Swinger a Szexpláza pornófilm forgatásán – Plázacica gruppenszex Pornófilm forgatáson – Niki Miller megbaszva a Szexpláza pornófilmezésen – Szexpláza pornófilmben Niki Miller – Érett asszony szájba spermázva filmforgatáson – Folyik a spermium a Szexpláza pornófilm rendezői felvételein – Öregasszony is szereti a faszt, Szexpláza backstage képek – Szexpláza backstage képek pornófilm forgatásról – MILF picsa gecizve a Szepláza pornófilm forgatásán – Baszás rendezői képek a Szexpláza pornófilm forgatásán – MILF plázamamák pornófilm forgatáson Szexpláza – Nyelni kell a gecit kislány mese nincs – MILF picsa, érett asszony imádata, forgatási képek – Análszex képek pornófilm forgatásról – Pornófilm forgatáson folyik az ondó, rendezői képek – Baszás rendezői képek a Szexpláza pornófilm forgatásán – Folyik az ondó a pornófilm forgatáson Szexpláza – Pornóforgatáson plázacica pinán és szájba baszva – Vivien plázacica szereti a répát – Heni plázacica bemutatkozó fotók – Niki Miller plázacica pornóforgatás előtt fotózva – Baszás rendezői képek a pornófilm forgatáson – Folyik az ondó a pornófilm forgatáson – Plázacica pinán és szájba baszva – Vivien szereti a répát – Paris Hilton pornó casting képek – Szexpláza pornófilm forgatáson készült rendezői képek – Pornófilm forgatáson perverz plázapicsák disznólkodnak – Hanna plázacica amatőr baszás, szopatás képek és videó – Folyik a sperma a plázacicák arcára szájába, pornó forgatáson – Folyik az ondó a plázacicák arcára szájába, pornófilm forgatáson – Plázacicák nyelik a gecit – Csoportszex pornófilm jelenet, rendezői képek – Rendezői képek a Szexpláza pornó forgatásáról – Plázacicák filmezésen, arcon és szájba ondózva – Stella plázacica megdugva szopatva – Ondó perverzkedések plázacicákkal filmforgatáson – Mészáros Dórával leszbikus pornóforgatás – Sperma és bor a Szexpláza plázacicák arcába szájába – Szexpláza pornó forgatás közben készült képek – Pornófilm forgatáson hardcore fotósorozat – Plázacica arcába kapja az ondót pornófilm forgatáson – Arcra, szájba spermázás pornófilm forgatáson – Pornófilm forgatáson készült rendezői képek – Szexpláza pornófilm forgatás közben készült képekMüller Niki, Niki Miller ex grádistalány szájába kivernéd a faszod? Főleg ha így imádja az ondót, na… – Zuzi nem csak gecit kért a szájába, hanem pisit is, szájba lett hugyozva! – Tinka tinicica szereti a spermát – Estella plázacica pinája megbaszva, aztán a szájában habzik az ondó – Leszopja a faszt a Plázacica, aztán játszik a gecivel és a vibrátorral. A gecit nyelni kell, mese nincs! – Mya Diamond egzotikus pornós is imádja a spermát az igazi és műfaszt is. – Szexpláza pornófilm forgatás rendezői képek, a lányok szájból szájba engedik az ejakulátumot, mielőtt lenyelik. Ez a cum swapping, ez a film címe is. – Engedd a spermádat a lány bugyijára és szájába, nyalja és nyelje a ribanc. – Spermás perverziók a Panties filmforgatáson. – Amatőr csaj megkapja az arcába a spermát. Lenyalni kötelező! – Plázacicák nyelik az ondót, van aki kanálból szereti, van aki előtte nagy műfaszt akar a seggébe! – Az öreg MILF picsák se maradhatnak ki az arcra, szájba spermázásból. Imádják a gecit, na! – Geciz, perverzkedj, kell nekik a fehérje! – Nilla plázacica épp hogy 18 múlt, de már tövig nyelte a faszt a castingon, és úgy nyeli az ondót, mintha az élete múlna rajta. – A sporthoz kell az energia, főleg ha faszból kell kiszopni! – Pisiszex előtt is jól jön az ondófolyadék amit arcról szájba kell fogyasztani! – Vivyen szájából folynak a hímivarsejtek! – Perverz picsa belecsorgatja a szájából a leszbi kurva szájába a spermiumot – Müller Niki megbaszva és szájon gecizve – Tini plázacicákról spermázós képek válogatás – A csaj arcán jól mutat a ondó – Bor és ondó a pornóforgatáson – Sperma és tejszínhab: így milyen íze lehet a gecinek? – Kend az arcodra és nyeld le! – Szép lány csúnya állagú ondóval az arcán – Tejszínhabos ejakulátum, nyald és nyeld! – Fiatal Niki plázacica torkára spriccelve kiderül, hogy utálja ezt! – Dugás, szopatás élvezés ki hova szereti, főleg arcba vagy szájba vagy üveglapra hogy nyalogathassa a tinipina – Ne köpd ki baszdmeg! – De állat gecis fejjel a pina! – Szeretni, vagy nem szereti, mindegy. Pénzért szopni, nyelni kell, és úgy kell csináni mintha nagyon finom lenne! – Paris Hill plázacica is fejbe lett lőveAnnamari először maszkban űzi a pénzes baszást, hátha nem ismerik fel, de felismerték aztán nem számított, egy kis privát is belefért. – Erika orrba, szájba, seggbe hagy szóljon a pornó – A szőke Niki fehér gecivel , és Hanna lenyelés előtti állapota jól mutat, feláll rá a farkad? – Caludia kiveri a szájába a faszt – Emma plázamama doktornő, MILF picsa gecivel és fasszal – Titanilla ért a fasz masszírozáshoz, és tolja a deeptrpoatot! – Ery cica segglyukán keresztül izgatható a fasz! Kesztyű kell, nehogy szar menjen a körmöd alá! – Juliet tapasztalatlan 18 éves, de nyeli a gecit mint kacsa a nokedlit. – Stella plázacica divatmodell akart lenni, de a fasz mellett kötött ki. – Geci, geci, geci de a lányok győzik – Gyerünk tovább geci, gecizés, ondó, spermium, ejakulátum, hím ivarsejtek, gecizés, szopatás, faszverés, facial, orálszex, backstage, nyeletés, faszmester, faszszopó, gecinyelő faszszopó perverz picsák.

XVI. Benedek pápa elítélte hétfőn azokat a papokat, akik szexuálisan visszaélnek a rájuk bízott gyermekekkel, és leszögezte, hogy a katolikus egyház mindig is helyteleníteni fogja az ilyen magatartást. A katolikus egyház évszázadokon át kiállt a gyermekek szeretete és alapvető emberi jogaik tiszteletben tartása mellett. Sajnos néha, egyes tagjai a kötelezettségeikkel ellentétesen cselekedtek, és megsértették e jogokat, de ezt a viselkedést az egyház szüntelenül elítélte, és mindig el is fogja ítélni – mondta az egyházfő a Vatikánban, a pápai családügyi tanács előtt. XVI. Benedek pár napon belül találkozik az írországi katolikus püspökökkel, és megvizsgálja velük az ott elkövetett és leplezni próbált ilyen visszaélések ügyét. lmes is bűnnek nevezte a gyermekek megrontását: A papok által gyermekek sérelmére elkövetett szexuális visszaélések “förtelmes bűnök”, amelyekkel szemben nagyon határozottan kell fellépni – mondta XVI. Benedek pápa az ír püspököknek a Vatikánban. “A szentatya leszögezte, hogy a gyerekekkel és fiatalokkal szemben elkövetett szexuális visszaélés nemcsak förtelmes bűncselekmény, hanem súlyos erkölcsi vétek is, amely sérti Istent, és megsebzi a képmására teremtett emberi személy méltóságát” – áll a pápa és az ír püspökök kétnapos megbeszélésének második napján kiadott vatikáni nyilatkozatban.
Videó: A pedofil-ügyek miatt magához rendelte a pápa az írországi püspököket. 2 napig hallgatja meg őket. Tavaly derült ki, hogy ír papok az utóbbi évtizedekben legalább 30 ezer gyereket bántalmaztak vagy zaklattak szexuálisan. Az ír püspökök pedig tudtak erről, de eltitkolták. Gyerekvédelmi szervezetek azt várják a pápától, hogy megbünteti az ír főpapokat. Az utóbbi évtizedekben legalább 30 ezer gyereket zaklattak a katolikus árvaházakban és iskolákban Írországban. A gyerekek elleni szexuális visszaélésekről tavaly két jelentés is készült. 10 év alatt több ezer tanút hallgattak meg. Kiderült az is, hogy az ír katolikus előljárók évtizedekig védték a pedofil papokat, noha tudtak a rájuk bízott gyerekek elleni szexuális zaklatásokról és a megalázásokról.
A Vatikánban most közösen imádkozott az összes írországi püspök és segédpüspök a Szent Péter Székesegyházban, mielőtt a pápával találkoztak volna. A pedofília ügyek miatt rendelte mind a 24-üket a Vatikánba. A misét a Vatikán államtitkára celebrálta. Bertone bíboros förtelmesen gyalázatosnak nevezte a gyerekek elleni szexuális zaklatásokat. A pápa már tavaly, a jelentések nyilvánosságra kerülése után azt mondta, hogy felháborodott és végtelen szomorú a pedofil ügyek miatt. Az ír püspököket két napig hallgatja meg XVI. Benedek. A Vatikánba utazott egyébként az az ír püspök is, akit az egyik jelentés név szerint is említ, mert szexuálisan zaklatott egy gyereket.

[Bulvár]

mi_lesz_ebbol