Archive for 16th február
Idén is a majdnem meztelen szambatündérek jelentik a látványt Rio de janeiroban. Az egyik brazil szambaiskola egy hétéves kislányt jelölt ki vezető táncosnak, de az igazi látványt idén is formás idomokat rázó, majdnem meztelen szambatündérek jelentik a riói karneválon. Több mint 700 ezer turistát várnak a világ legnagyobb népünnepélyére, amely kedd éjszakáig tart, és addig 12 nagy felvonulást terveznek, de a beugrós fedett bálokon is egyre forróbb lesz a hangulat. A fesztivált Momo király, a karnevál „uralkodója” nyitotta meg 12-én, amikor felmutatta a város kulcsát. Madonna is ott volt.

A Riói karnevál nagy múltra tekint vissza, de jelenlegi formájában 1928 óta rendezik meg. Minden idők leghíresebb karneválja, annak ellenére, hogy a karneválok őshazája Itália. A riói karnevál portugál őse az Entrudo. Ennek résztvevői eredetileg szagos vízzel, kölnivel, vizes porral, záptojással vagy citromhéjjal dobálták egymást nagy vigadozás közepette. 1855-ben létrehozták a „fiatalok karneváli baráti társaságát”. Ők zeneszóval, színes kosztümökbe öltözött résztvevőkkel szervezett felvonulásokat a „cidade maravilhosát” csinálták meg. Lényegében ma is ezek a társaságok rendezik a karneválokat egész éven át. A farsangi szezon alatt Rio de Janeiro néhány napra a világ fővárosává válik. Ekkor rendezik meg ugyanis a riói karnevált. A parádén a látványos jelmezek mellett a szamba is főszerepet kap, hiszen ilyenkor mérik össze tudásukat a legjobb szambaiskolák táncosai a brazil farsang főutcáján, a több, mint másfél kilométeres Sambadronon.
A szambaversenyre benevezett táncosok a karnevál előtt több hónappal kezdik a felkészülést. A karneválra mintegy háromszázezer turista érkezik rendszeresen, akik a méregdrága jegyeket is csak hatalmas “harcok” árán tudják megszerezni. A karnevál szó a latin carne vale kifejezésből ered, melynek jelentése búcsú a hústól, bár ezt senki nem gondolná, ha látja a négy napos rendezvény során azt a rengeteg elővillanó bőrfelületet.
A karnevál megtartása az ókorba nyúlik vissza. Az ókori görögök minden tavasszal ünnepséget rendeztek a bor istene, Dionüszosz tiszteletére. A rómaiak átvették ezt a szokást: ők Bacchus, a boristenük tiszteletére megtartották a Bacchanaliát, valamint a Saturnaliát is, amikor a szolgák részeg tivornyázás keretében ruhát cseréltek uraikkal. A középkorban a keresztény egyház megpróbált elfojtani minden ilyen pogány szertartást, és inkább a húsvét előtti 40 napos böjt első napját szerették volna megünnepelni a farsanggal. Ez azonban nem úgy vált be, ahogy arra az egyház számított: a farsang az egy héten át tartó evés-ivás, mulatozás, zene és szex ünnepe lett.
Az első Riói karnevált, amelyet feljegyeztek, 1723-ban tartották a portugál bevándorlók. Az emberek három napon keresztül maszkokban rohangáltak az utcákon. Az Azori-, a Madeira- és a Zöldfoki-szigetekről érkezett portugál gyarmatosítók aligha láthatták előre, amikor először tartottak karnevált Rióban, hogy ünnepük majd három évszázaddal később globális kisugárzású, allegorikus eseménnyé növi ki magát. Kezdetben a portugálok ünnepe kimerült abban, hogy az akkori hagyományoknak megfelelően álruhát, vagy legalábbis álarcot öltöttek, s aztán megöntözték egymást vízzel egymásra, és vízzel, sárral, liszttel és hasonlókkal árasztották el egymást.
Rio első jelmezbálját 1840-ben szervezték, és a jelmezbál nemsokára átvette a csintalan szórakozás helyét. Nagyjából egy évtized múlva már lovak által vontatott kocsikon vonultak fel a zenekarok, és 1855-ben már lélegzetelállító jelmezekben vonultak fel a karneválon a gazdagabbak. A munkásosztályba tartozók 1872-ig még csak meg sem pillanthatták a jelmezbe öltözött gazdagokat, ebben az évben azonban már ők is beöltözhettek, és részt vehettek a felvonuláson.
Az első karneváli bál idejében egy találékony bolt Portugáliából importált maskarákat, álbajszokat és szakállakat a hangulat teljessé tételéhez. 1852-ben jelent meg Zé Pereira, a brazil ütőhangszeres együttes, amelyet José Nogueira de Azavedo Paredes, becsületes szakmáját tekintve cipész alapított. A Zé Pereira végigvonult a város utcáin, és ezzel kezdődött a karnevál. Három évvel később, 1855-ben alakultak meg az első karneváli klubok, a Nagy Társaságok, amelyek szervezettségükkel, allegorikus mozgó kocsijaikkal előfutárai voltak a mostani karneváli felvonulásnak. Abban az időben a karnevál még megőrizte “európai” vonásait a gyarmatosító portugálok kizárólagos részvételével, az ünneplés aztán folyamatosan “elbrazilosodott”.
A szambaverseny: A Passarela do Samba sétányEzután elkezdték megrendezni a táncversenyeket, a szambaiskolák versenyét pedig 1928 óta tartják meg – ez a mai karneválok legfőbb látványossága. A szambazene mégis csak 1917-ben lett a karnevál aláfestő muzsikája
A Riói karnevál nem véletlenül a világ egyik legnagyobb látványossága. A nagy szenvedélyeket kiváltó táncverseny olyan szambaiskolák között zajlik, amelyek valójában olyan egyesületek, amelyek többet között oktatási és egészségügyi ellátást nyújtanak a tagok számára. Mindegyik iskola választ egy témát, amelyet a zenével és a 10 kocsin táncoló, akár négyezer táncos mozdulataival fejeznek ki. A felvonulás Rio egyik belvárosi utcájában zajlik, és a legjobb helyekért 50 000 forint körüli összeget kell fizetni. A karneválon nem csupán a szambaiskolák növendékei táncolhatnak – bárki táncra perdülhet az utcán, akinek kedve szottyan rá. Rio minden körzetének megvan a saját zenekara és táncosai, akik jelmezeket, utcai ruhákat, karneválos pólókat, vagy akár fürdőruhákat öltenek magukra, majd miután a helyiek összegyűltek egy bárban vagy téren, a zenekar elindul egy előre eltervezett útvonalon. Az összejövetelek általában késő délután kezdődnek. A gyerekektől az idősebbekig mindenki csatlakozik a vidámsághoz, és van olyan zenekar is, amelyik több mint 10 000 résztvevőt vonz. Több mint egy évszázadig, 1984-ig kellett várni ahhoz, hogy a mai riói karnevál külsősége, kerete kialakuljon: ekkor hozták létre a Passarela do Sambát, a kétoldalt tribünökkel, lakóházakkal határolt hosszan elhúzódó sétányt, amelyen a szambaiskolák vonulnak végig. A szamba mint ritmus és tánc 1917-től hódított teret, ez a tánczenei műfaj Salvador da Baiából eredt, az ottani nők ünnepeiről. A ritmus a tradicionális afrobrazil lundu és frevo keveréke a portugálok által behozott polkáéval. A szamba ritmusa varázsolta a karnevált hamisíthatatlan brazil ünneppé, az ország identitásának elemévé.
Napjainkban az Escuelas de Samba, a szambaiskolák két kilométer hosszú felvonulása vagyont érő, s egyben ezért sokak által vitatott üzleti vállalkozás. Nemcsak a Passarela tribünjein kell borsos árat fizetni a helyért, hanem jó pénzt kasszíroznak a közvetítés jogaiért a rádió- és televízióadóktól Brazíliában és a nagyvilágban is, ugyancsak bevételt hoznak a lemezkiadások, képeslapok, fényképalbumok.
A Cidade Maravilhosában persze nem minden csodálatos. Az utóbbi hónapokban nyugtalanítóan emelkedett a kábítószerrel kapcsolatos bűnözés, a maffialeszámolások és terrormegfélemlítések gyakoriak a Rio de Janeiro dombjaira felhúzódó nyomornegyedekben, a favelákban. A rendőrség sem igen tud mást tenni, minthogy erős felszereltséggel, nem ritkán rohamkocsikkal biztosított háttérrel tartson alapos razziákat, igaz, nem sok eredménnyel. A rendőrség nem titkolja, tartanak attól, hogy a kis bűnözök, az alkalmi kábítószerárusok – akiket a drogmaffiózok felhasználnak – most jó alkalmat látnak a karneváli forgatagban portékájuk értékesítésére. Riónak (amely nagyrészt a turizmusból él) tragédia lenne, ha felkerülne a világ legveszélyesebb városainak listájára.
[Party]
Operabáli linkek: Szarok a bálozókra, faszom a bálozóknak a’la ellentranszvesztita – Kiszel és Horvát ott voltak – Bojkottálták a sztárok az Operabált – Kiszel Tünde és Horváth Éva becsókolhat egymásnak – Paraziták mindent a hírnévért - Operabáli ruhák, tervezők, stílusok: Horváth Éva, Karafiáth Orsolya, Kiszel Tünde, Berta Szófia, Szabó Patrícica, Serdült Orsolya.
[Bulvár]
Tavaly nyáron a szüleim kettesben mentek el nyaralni, mivel nekem is és a bátyámnak is, Levinek más elfoglaltságunk volt. Ketten maradtunk otthon. Nagyon jóban voltunk mindig, ezért tudták a szüleim hogy nem lesz gond.
Nagyon helyes fiú, az összes barátnőm bele van zúgva. Egyik reggel fura dolog történt velünk. Levi a teraszon ült és a horgászbotját szerelgette, mert azt tervezte, hogy lemegy a tóhoz, én pedig napozni készültem. Felvettem a fürdőrucimat és kimentem hozzá a teraszra. Amint kiléptem, éreztem, hogy valahogy most másként néz rám, mint szokott. Odaléptem hozzá, és megsimogattam a vállát. Erre ő egy hirtelen mozdulattal az ölébe rántott, majd megcsókolt. Nagyon megijedtem, mert még sohasem tett ilyet, és nem tudtam hogy helyes e. Csókja olyan édes volt mint a méz, egyszerűen nem tudtam neki ellenállni.
Engedtem a csábításnak, és hagytam, hogy a vágy magával sodorjon. Lehámozta rólam a fürdőruha felsőmet és az egyre jobban keményedő mellbimbómat kezdte el csókolgatni.
Először csak gyengéden nyalogatta, majd fogai közé szorította és morzsolgatni kezdte. Ez annyira jó volt, hogy halk sikoly hagyta el ajkamat. Mikor már teljesen fel voltam izgulva, Levi lecsúszott a széken, levette rólam az alsómat, majd fölé guggoltam és nyalni kezdte lucskos puncimat mint egy kiéhezett kutya. Remegtem az élvezettől. Forró nyelvével először apró köröket írt le a csiklóm körül, majd nedves barlangomba dugta és játszadozni kezdett bennem. Miközben belülről nyalt ujjait a duzzadó csiklómon táncoltatta.
Már majdnem elélveztem, amikor kicsúszott alólam megfordított, megragadta a csípőmet és egy erőteljes mozdulattal belémvágta kőkemény farkát. Az érzéstől egy nagyot sikoltottam. Levi egyre mélyebbre nyomta belém férfiasságát. Éreztem ahogy egyre jobban elönt a kéj, ezért kértem hogy még gyorsabban csinálja. Nem is kellett neki kétszer mondani. Nem is kellett több, izmaim vad táncba kezdtek, majd remegni kezdtek, majd egy hatalmas sikoly kíséretében el is élveztem. Levinek sem kellett már több ő is másodpercek múlva belém lövellte forró magjait.
Nagyon furcsa egy nap volt. Nem nagyon mertünk utána egymáshoz szólni. Este megtört a jég és megbeszéltük, hogy nem csinálunk belőle nagy ügyet, és ha máskor is megkívánjuk egymást nem fojtjuk vissza….
[Történet]
Az utolsó pillanatban mondta le meghívását a bécsi operabálra Lindsay Lohan! A botrányos híresség megjelenése először akkor vált kétségessé, amikor meg kellett jelennie a bíróságon, mert szabálytalanságai miatt próbaidőn van, de a bírók elengedték az osztrák fővárosba. A bíróságról azonban nem a százezer euróért bérelt magánrepülőgéphez ment az amerikai színésznő, ami miatt lekéste a magángépet, majd a menetrend szerinti járatot is.
Lohant Richard Lugner osztrák milliomos hívta meg „a bálok báljára”. A 77 éves üzletember minden évben más hírességgel az oldalán jelenik meg a bálban. Vendége volt már Sophia Loren, Andie MacDowell, de Paris Hilton és a sajátos stílusú vetkőzőszámairól nevezetessé vált Dita von Teese is. A hoppon maradt üzletember közölte Lohan ügynökségével: szeretné visszakapni a százezer eurót, amit a magánrepülőgépért fizetett.
[Bulvár]
1955-ben jelent meg Vladimir Nabokov Lolita című regénye, melyet máig a világirodalom legellentmondásosabb alkotásai között tartanak számon. A középkorú főhős, Humbert Humbert és a 12 éves tinilány, Dolores Haze bizarr, szenvedélyes kapcsolata az évtizedek során számos filmrendezőt megihletett. A zsenge korából fakadóan ártatlannak tűnő, ám a valóságban veszedelmesen érzéki, Lolita-típusú lány polgárpukkasztó mozik főszereplőjévé vált. Íme, néhány észbontóan buja színésznő, akinek nevéhez a legemlékezetesebb Lolita-alakítások fűződnek!
Sue Lyon: Az 1946-os születésű amerikai színésznő a regény hősnőjéhez hasonlóan mindössze 12 esztendős volt, amikor Stanley Kubrick kiválasztotta Lolita című kultuszmozija főszerepére. A minden Lolita-film elődjének és példaképének tekintett 1962-es alkotásban a koránál jóval érettebbnek tűnő, szőke szépség olyan legendás sztárokkal játszik együtt, mint a Humbertet alakító James Mason, Peter Sellers vagy a Dolores anyját, Charlotte-ot megformáló Shelley Winters. A film már a munkálatok megkezdésekor botránykő volt, a csábító tinilány szerepét szülői nyomásra több fiatal színésznő is visszautasította. Kubrick utólag úgy nyilatkozott, ha tudta volna, hogy a cenzúra ennyire szigorú lesz, inkább bele sem kezd a forgatásba.
Sue játéka annak ellenére lenyűgözően érzéki, hogy az alaposan megvágott film inkább csak sejtet, mint megmutat, és jobbára a nézők fantáziájára hagyatkozik. A tehetséges fiatal színésznő nem csupán szexis külsejével bűvölte el a közönséget, de azzal a korát meghazudtoló profizmussal is, mellyel kidomborította Lolita jellemének sötét oldalát. A szerep annyira jól állt Sue-nak, hogy két évvel később hasonló karaktert kapott az Iguána éjszakája című Tennesse Williams-adaptációban, a szívtipró Richard Burton oldalán. A hetvenes évektől kezdve a szexis színésznőt elkerülték a főszerepek, 1980-as visszavonulásáig jobbára tévéfilmekben láthatta a közönség.
Lolita, Stanley Kubrick: Humbert Humbert, az elvált professzor francia irodalmat tanít. Az angol tanár az egyik amerikai kisvárosba, Ramsdale-be utazik, ahol tanári állást kapott. Az özvegy Charlotte Haze albérlője lesz, akinek van egy alig tizenöt éves kislánya. A férfi hamarosan beleszeret a koraérett Lolitába. Titokban viszonyt kezdenek, bár a lány nem táplál mély érzéseket iránta. Humbert végül feleségül veszi Charlotte-ot, hogy a lány mindig a közelében legyen. Kapcsolatuk persze nem marad titokban, amikor Charlotte rájön a valóságra, ki akarja tenni Lolitát a házból. Humbert megöli az asszonyt.
[Lolita]
Egy ex-háremhölgy úgy döntött, hogy megosztja a világgal a Brunei szultán családjának szolgálatában szerzett élményeit. Jillian Lauren könyve áprilisban jelenik meg. Elég jó eséllyel válik bestseller egy olyan könyvből, ami a pénzről, a csillogásról és a szexről szól, ha pedig személyes élményekből születik, a siker biztos. A Some Girls: My Life in a Harem című könyv szerzőjét, Jillian Laurent annak idején igen csábító ajánlattal kereste meg egy “castinggal” foglalkozó ügynökség, miután 18 éves korában kicsapták a színművészeti iskolából.
Kereken 20 ezer dollárt, azaz 4 millió forintot kínáltak azért, hogy szórakoztasson egy dúsgazdag üzletembert barátaival együtt két héten át. A fiatal luxusprostituált hamarosan már a Brunei felé tartó gépen ült, hogy csatakozzon Prince Jefri, a szultán egyik fivérének háremében dolgozó mintegy negyven “kolléganőjéhez”.
A szultán rokonánál elképzelhetetlen gazdagság fogadta, és a palota tele volt gyönyörű nőkkel. Az is előfordult, hogy több luxushotelt birtokló Prince Jefri “kölcsönadta” a háremhölgyet a szultánnak, aki cserében finanszírozta Lauren pazar bevásárlóútjait. A lány összesen 18 hónapot töltött a háremben. Élményeit és a 18 éven felülieknek szóló részleteket az áprilisban megjelenő könyvben olvashatjuk. Az ajánlások szerint az írást a téma mellett az egykori háremhölgy humora és szókimondó stílusa teszi különösen érdekessé. – irja a Deluxe.
[Bulvár]













































