Archive for 14th február

Bár az idei szezonban a fekete (volt) a sláger, a celebek közül Orosz Barbarán, Fodor Zsókán és Király Lindán kívül nem sokan választották az örök elegancia színét. A sok-sok bevállalós tarka ruha között ez például az aranyat a barackszínnel kombinálja. Serdült Orsolya szépségkirálynő választotta ezeket az árnyalatokat, amik remekül passzolnak hajszínéhez.

A ruha elöl izgalmasan sliccelt, így aztán egy kis combvillantást is garantál időről időre, de egészen ízléses formában. Valószínűleg nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy így járni is nyilván könnyebb benne. Ha egyetért azzal, hogy a könyök fölé érő kesztyű az elegancia netovábbja, akkor önek majd mindenképpen Serdült Orsolyára tetszik, mert ő az egyetlen a mezőnyben, aki ezt a kiegészítőt választotta az Operabálon.

[Teen]

Idén elmaradt a megszokott sztárparádé az év egyik legrangosabb társasági eseményének tartott, tizenötödik alkalommal megrendezett Operabálon! Tegnap este a 15. Operabált rendezték meg, ahol hagyományosan a magyar társasági és üzleti elit teszi tiszteletét. A nyitótáncot idén 96 elsőbálozó keringője tette különlegessé.
Meglehetősen kevés volt ugyanakkor az egy négyzetméterre jutó celebek száma. Kiszel azért rendezett óriási balhét órákkal a kezdés előtt, mert szerinte neki járnak a méregdrága ingyenjegyek! Ha nem lett volna ott Fodor Zsóka, Horváth Éva, Mága Zoltán, Király Linda és Kiszel Tünde, szégyenszemre igazi csillogás nélkül maradt volna az estély. Pedig a szervezőktől, tervezőktől megtudta a lap, hogy százezer forintos meghívót kaptak Schobert Norbiék, Hajdú Péterék és Liptai Claudiáék is, az utolsó pillanatban azonban mindannyian lemondták a meghívást. Az este egyik leglátványosabban pózoló híressége Horváth Éva volt, akinek mély dekoltázsa csak úgy vonzotta az ifjú táncosok tekintetét.

szerelmi_serkentoszerAz illatoknak egyéniségük van, méghozzá éppen olyan összetett és gazdag, mint neked. Kedvenc parfümöd annyira hozzád nőhet, hogy később a hasonló illatokról mindig te fogsz az emberek eszébe jutni, kedvesed párnáján ottfelejtett illatfelhőd pedig még másnap is felidézi benne a szerelmes éjszaka emlékét. Főleg, ha feromonos parfümről van szó! Szexuális vágyfokozók lapulnak a spájzban is, de az aromák azonban nem csak akkor izgatóak, ha kötődnek valakinek a személyéhez, egyes illatok önmagukban is erőteljes vágykeltő hatással bírnak. A szerelmesek napján ez különösen fontos kelléked lehet! A tablettás kivonatokkal csak óvatosan!  Afrodiziákum mindig jól jöhet!
Ámbra Ha olvastad a Moby Dicket, tudhatod, hogy az ámbra az ámbráscetek édes illatú, igen értékes anyagcsereterméke. A kiköpött ámbra a trópusi tengereken úszik, amit olykor – hol dekányi, hol mázsányi – fehéres szürke masszában partra vet a tenger. Ázsiában az ámbrát afrodiziákumként használják, nyugaton pedig ez a nagyon ritka és drága anyag a legfinomabb parfümök alkotóeleme, ami tartóssá teszi és enyhíti a virágillatokat. A vágykeltő ámbraillat olyan tartós, hogy még mosakodás után is megmarad a bőrödön, de nem csak belélegezve hat szerelmi elixírként. Szájon át fogyasztva állítólag erős vágyfokozó hatása van: Ázsiában ilyen célból fogyasztják az ámbrával ízesített kávét.
Jázmin Mámorító illata miatt a jázmint évszázadok óta afrodiziákumnak tekintik. Nehéz, érzéki, szinte animális illata szerelemfokozó hatásában a pézsmaillathoz hasonlít. Az illatok királyának tartott jázmin sokkal erőteljesebb és férfiasabb, mint az illatok királynője, a rózsa.
Alig van olyan illategyüttes, amelynek ne lenne alkotóeleme, akár virágillatról, akár valamilyen férfiasabb illatról van szó, afrodiziákus hatása pedig a testre és a lélekre egyaránt kiterjed. Érzelmekre gyakorolt pozitív hatásában a jázminaroma felülmúlhatatlan. Stimulál, elűzi a rosszkedvet, és megteremti a szexhez szükséges hangulatot. Ez az illat a szenvedély és az öröm szimbóluma: aromája kellemes közérzetet kelt, növeli az önbizalmat, optimizmust sugároz. Ha tehát hódítani készülsz, illatosítsd be nyakad egy csepp jázminnal, és vonzerőd garantáltan nem fog elhagyni!
Szantálfa A szintén pézsmaillatú szantálfa az alfa-androsztenol szagára emlékeztet, ami az emberi verítékben található férfiferomon. Ez magyarázatot adhat arra, miért használják évszázadok óta afrodiziákumként a szantálfát, azonban nem csak a pézsmára emlékeztető illata miatt vágykeltő ez az aroma. A szantálfa ugyanis szabályozza a hormonokat, és egyszerre hat a testre és a lélekre. Az aromaterápiában sokszor az impotencia kezelésére használt illat kiváló antidepresszáns, enyhe eufóriát okoz, és jó közérzetet biztosít.
Ilang-ilang Ez az afrodiziákum elsősorban az érzelmekre gyakorolt pozitív hatása miatt lett híres. Illata kiváló a depresszió ellen, emellett pedig oldja a stresszt és a szorongást is, amelyek a szexuális problémák leggyakoribb okozói. Az ilang-ilang nem véletlenül jelenti a virágok virágát: rendkívül édes, nehéz és érzéki illat, ezért gyakran keverik bergamottal vagy citrommal, hogy könnyedebb legyen. Bánj azonban óvatosan ezzel az erotikus illattal, túl nagy koncentrációban vagy túl hosszú ideig használva ugyanis émelygést vagy fejfájást okozhat.
Rózsa Az évszázadok során a rózsa igen értékes aroma volt, fáraók és királyok illatszere. Az illatok királynőjeként tartják számon, és ősidőktől fogva használják vallásos és mágikus szertartásokon, illetve afrodiziákumként. A szerelmi bájitalok kedvelt összetevője.
Az ókori gyógyfüvesek a rózsát a nemi szerveket és a testi szerelmet szabályozó Vénusz bolygó virágai közé sorolták. A rózsa mindig is a szerelem illata volt, és egészen a mai napig megőrizte rangját, amely drágaságában is megmutatkozik.
Az illatesszencia kivonása mérhetetlenül költséges folyamat: fél kiló rózsaolaj kinyeréséhez nem kevesebb mint egy tonna rózsasziromra van szükség. A rózsa erejét a fenilanol nevű anyag adja, ami narkotikus hatású, csökkenti a szexszel kapcsolatos szorongást, és abban is segítségedre lehet, ha érzelmi okokból nem tudod érezni a nemi izgalom állapotát.
[SzexDr]

Pornó

Egy felmérés szerint a bécsiek 51 százaléka tervezi, hogy ezen a napon valamilyen ajándékkal – virággal, édességgel vagy egy romantikus meghívással – lepi meg szeretteit. A Bécsi Gazdasági Kamara megbízásából készített közvéleménykutatás szerint a férfiak többet költenek Valentin napra, mint a nők: míg az előbbiek átlagosan 37 eurót adnak ki Bálint-nap alkalmából, addig a nők 29-et.
Ráadásul több férfi nyilatkozott úgy, hogy meg kívánja lepni kedvesét, mint nő. Míg a nőknek csupán 44 százaléka forgat ilyen terveket a fejében, addig a férfiak 57 százaléka. A párkapcsolatban élők esetében még szembetűnőbb ez az arány: itt a férfiak 89 százaléka ajándékozza meg partnerét, míg a nőknek csupán 42 százaléka teszi ugyanezt.
A nők ezzel szemben szívesen kedveskednek ezen a napon gyermekeiknek (44%) és barátaiknak (22%), míg a testvéreket és a nagyszülőket inkább hanyagolják.
Hasonló eltérés figyelhető meg a generációk Valentin naphoz való hozzáállásában is: idén az idősebb bécsiek sokkal romantikusabbak, mint a fiatalok. Míg az 50 év felettiek 53 százaléka tartja fontosnak a Valentin napi ajándékozast, addig a 15 és 29 közöttieknek csupán a 44 százaléka. Tavaly ez éppen fordítva volt.
A legtöbb bécsi – 69 százalék – virággal lepi meg kedvesét, ezt a különböző édességek követik 25 százalékkal. Az ajándékok sorában a szinházi illetve éttermi meghívók állnak a harmadik helyen – 7 százalékkal. A bécsiek szívesen vesznek még párjuknak ruhaneműt, kozmetikumot, élvezeti cikket, ajándékutalványt, plüssállatot vagy ékszert.
A Valentin napi virágok között természetesen a vörös rózsa áll az első helyen az osztrák főváros lakói körében. A virágkínálat legnagyobb része hazai termesztésből származik: Ausztria-szerte 20 millió vágott és 12 millió cserepes virágot nevelnek a melegházakban. A Valentin nap az évek során fontos tényezőjévé vált az osztrák főváros gazdaságának: 23 millió eurós forgalmával nélkülözhetetlen része a februári üzletnek.
[Bulvár]

Létezik-e egyetlen napra korlátozódó szerelem? Már a kérdésfeltevés ellen is tiltakozna Szent Valentin, akinek Bálintra magyarosított neve napját nevezték ki a szerelem ünnepévé. Hogy kinek jutott eszébe a messzi tengerentúlon? Valószínűleg nem a szerelmeseknek, sokkal inkább azoknak az érzelmi kufároknak, akik remek üzleti alkalomnak tekintik a már hagyománnyá lett jeles napot.
Ilyenkor már jó előre sulykolják a reklámok, hogy kötelező az ajándékozás, figyelemfelkeltő piros szívek, giccses feliratú léggömbök, desszertek, virágok dukálnak meglepetésként, szerelmi zálogként a pároknak. A Valentin-nap persze gyorsan múlik, csakúgy, mint a többi import ünnep. Szerencsére az igaz szerelem naptári évfordulókon átívelő tartós érzés, ráadásul a házasság hete is egybeesik a Valentin körüli felhajtással. Ezért egyre inkább elgondolkoztató, lehet-e, illik-e ilyenkor nem ide való témáról beszélni.
A bőr- és nemigyógyász szakorvos azonban megnyugtat, egy pillanat alatt elsöpri kételyeimet.
- Nézzen körül, a rendelőre kitehetnénk a “megtelt” táblát. Igaz, sokféle panasszal érkeznek a bőr- és nemibeteg-gondozóba a páciensek, de szép számmal akadnak, akik a klasszikus és új nemi betegségektől fertőződtek meg. Az STD – Sexually Transmitted Diseases – szexuális úton terjedő betegségeket jelöl az orvosi szótárban. Volt olyan időszak, évekkel ezelőtt, amikor azt hittük, ezek a vírus, baktérium és gombák által okozott fertőzések visszaestek, sőt sikerült némelyiküket teljesen felszámolni. Az idő azonban rácáfolt a korai örömre, mert a modern életmód, a növekvő idegenforgalom, a felelőtlen partnerkapcsolatok, a fiatalok hiányos szexuális ismerete mind kedvezett és kedvez a szexuális úton történő fertőzéseknek. Amikor a penicillint elkezdtük például a szifilisz gyógyítására használni, sokan elkönyvelték, hogy “szabad a vásár”, hiszen néhány injekció – és volt fertőzés, nincs fertőzés. De ez nem így van. Az utóbbi egy évtizedben sajnos újra az érdeklődés középpontjába kerültek a nemi betegségek, és közülük az egyik legismertebb, a szifilisz vagy vérbaj, amelyről mi is azt hittük, sikerült megszabadulni tőle.
- Ezek a betegségek, ahogy nevük is jelzi, szexuális úton terjednek. Pontosabban mit kell ezen érteni?
- Több mint 30 kórokozó terjedhet szexuális úton, és egyetlen együttlét után is több kórokozó idézhet elő fertőzést. Mi a szexuális út? Minden olyan érintkezés, ahol a nemi szervek a szexuális partner valamely nyálkahártyájával kerülnek kapcsolatba. Bárki megfertőződhet, aki szexuális életet él. A fertőzés kockázata természetesen nagyobb, ha valaki váltogatja szexuális partnereit, és védekezés, óvszer nélkül vesz részt az együttlétben. A szexuális úton történő fertőzések után nem marad tartós védelem a szervezetben, ezért ugyanazt a fertőzést életünk során többször is megkaphatjuk. Nagyrészük gyógyítható, néhány pedig folyamatos kezelést igényel.
- Melyek a ma leggyakrabban előforduló, legismertebb nemi betegségek, és mit kell tudnunk róluk?
- Már említettem a szifiliszt, amelynek kórokozója a közösüléssel járó apró hámsérüléseken keresztül hatol be a szervezetbe. Több szakasza ismert, valamennyi szakaszában antibiotikummal gyógyítható, de ha kezeletlen marad, súlyos, maradandó kórképek kialakulásához vezethet. Lappangási ideje 3-4 hét, és jelentéktelen tünetekkel indul, fájdalom nélküli apró fekélyekkel. A női belső nemi szerveket támadja meg, ezért hosszú ideig rejtve marad. A második fázis tünetei már súlyosabbak, viszont ezek csak két hónap elteltével jelentkeznek. Különösen veszélyes, hogy egy ilyen beteg szervezete fogékonyabb az AIDS vírus támadása iránt is. Sajnos egyre több nő szül szifiliszes csecsemőt. Egyre gyakoribb fertőzés, amelyet a human papilloma vírus okoz. A nemi fertőzéssel orvoshoz fordulók egyharmada ennek tüneteivel érkezik.
Súlyos szövődmények is kialakulhatnak: A főorvosnő elmondja, hogy ez a fertőzés kisebb-nagyobb “kakastaréjszerű” húskinövéseket okoz a külső és belső nemi szerveken. Legfőbb veszélye, hogy másodlagosan, az egykori vírustámadás következményeként több év múlva rákos daganat alakulhat ki a szervezetben. A beteg hosszú időn át tünetmentes, ezért könnyen továbbadja partnerének a fertőzést.
Ismertetése szerint régóta ismert a gonorrhea vagy népnyelven tripper, kankó. A fertőzést követően néhány napon belül heveny húgycsőgyulladás jelzi, fájdalmas vizeléssel. Nőknél a méhnyakcsatorna hámját betegíti meg, náluk tünetszegényebben zajlik a betegség, gyakran csak a partnernél fellépő panaszok figyelmeztetik rá őket, hogy a kórokozó hordozói. Kezeletlenül súlyos szövődményeket okoz, férfiaknál prosztata- és heregyulladást, nőknél méh- és petevezeték-gyulladást, amelyek következtében meddőség is kialakulhat.
A chlamydia hosszú lappangási idejű, férfiaknál húgycsőgyulladást, nőknél méhnyakcsatorna-gyulladást, alhasi fájdalmat, vérzészavart, meddőséget vált ki, esetleg vetélést, koraszülést idéz elő. Késői szövődménye ízületi gyulladás is lehet.
Gyakori a gombás hüvelyfertőzés, amelyet fehér színű folyás jelez égés, viszketés kíséretében. Férfiaknál a hímvessző makkján és a fitymán jelentkeznek a tünetek.
Beszélhetünk trichomonas okozta hüvelygyulladásról: zöldes folyással jár, férfiaknál húgycsőgyulladással, de gyakran tünetmentes hordozói a fertőzésnek.
A nemi szervi herpeszt fájdalmas tünetegyüttes jelzi, gyulladás, hólyagok megjelenése, nyirokcsomók megnagyobbodása, vizelési és székelési képtelenség, láz, rossz közérzet. A betegség 2-3 hét alatt lezajlik, viszont kiújulhat, gyakorisága és súlyossága egyénenként változik.
A félelmetes HIV (emberi immunhiányt kiváltó vírus) okozta AIDS emberi vérrel, nemi váladékkal, anyatejjel és eszközök érintésével alakulhat ki. Az immunrendszer működését gyengíti, az évek során teljesen elpusztítja a védekezőképességet. A vírus szaporodását lassítani lehet, egyébként az AIDS ma még nem gyógyítható. Minél korábban ismerik fel, annál eredményesebb a kezelés. A fertőzést követően 1-2 hónap múlva jelentkezik, enyhe tünetek képében, kiütések, nyirokcsomó-nagyobbodás, levertség, láz, fájdalom jelezheti. A fertőzöttek 90 százaléka nem tud betegségéről, csak az AIDS stádiumában ismeri fel.
A főorvosnő felhívja a figyelmet arra, hogy bármilyen gyanús jel esetén az érintettnek sürgősen szakorvoshoz kell fordulnia. Az országban mindenhol vannak STD-centrumok és -pontok. A nemi betegségek gyors felismerése, diagnosztizálása, a kezelés megkezdése a gyógyítás érdekében rendkívül fontos.
Nem szégyenbetegség, annak ellenére, hogy akik a biztonságos párkapcsolatot, szexuális együttlétet választják, kevésbé veszélyeztetettek. Régen, ha nemi betegséget észlelt az orvos, kötelezően jelentenie kellett a nemi kórtani intézetnek, és az érintettet partnerével, partnereivel együtt kezelték. Ma az emberi jogokra, személyiségi jogokra hivatkozva ez a kötelező “utánajárás” megszűnt, de lényegbevágó a párhuzamos kezelés, a páros terápia a visszafertőződés elkerülése érdekében.
Valentin védőszent. A szerelmesek számíthatnak rá, de Ámor szertecikázó nyilait nem követi figyelemmel. A felelősség tehát mindig a pároké, akik az örök szerelem vagy az illanó románc oltárán kockáztatnak esetleg egy nem kívánatos, kellemetlen, maradandó “ajándék” ma is létező esélyével. – írja a Net ambulancia.
[SzexDr]

cicciolina_husikaStaller Ilona, azaz Cicciolina meglepő vallomást tett a minap: a szexdíva elárulta, hogy hamarosan férjhez megy, méghozzá egy nála 25 évvel fiatalabb olasz férfihoz, akivel már a gyermekvállaláson is gondolkodtak, s mindketten megerősítették, hogy mindennapjaik középpontjában a szeretkezés áll.
Staller Ilona ugyan csak néhány órára látogatott Budapestre, mégis tartalmasan töltötte a szerda délutánját. Cicciolina egyenesen Rómából repült, újdonsült vőlegényével Luca di Carloval Magyarországra, s a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsorának felvételén a elárulta: lehetséges, hogy itthon tartják majd a menyegzőt.
Cicciolina hozva régi önmagát, megmutattta, hogy nem hord bugyit. Tovább a teljes cikkre