Archive for 3rd február

KépKépKépKépKépKépKépKépKép

Ördög Nóra Mórahalmon született 1981. szeptember 8-án. Általános iskoláját a Móra Ferenc Általános Iskolában végezte Mórahalmon. Középiskolai tanulmányait a Radnóti Miklós Gimnáziumban végezte Szegeden, és itt is érettségizett. Pályáját egy szegedi kábeltelevíziónál kezdte, ezután került az RTL Klubhoz gyakornokként. A Budapesti Gazdasági Főiskolán szerzett diplomát. Első televíziós szereplése a Top of the pops című zenei műsorban volt, majd a Kölyök klub és a Mozi klub műsorvezetője volt. Ezt követte a Reggeli és a nagy sikerű Szombat esti láz Stohl Andrással. Jelenleg a Csillag születik háziasszonya, emellett játszik a mórahalmi színházi előadásokban is. Egy öccse van, Árpád, aki szintén a médiában helyezkedett el nővére segítségével. Hét évnyi együttélés után 2008. augusztus 2-án ment hozzá Rubint Kristóf-hoz, akitől 2008 decemberében vált el. Jelenleg Nánási Pál fotóművésszel él együtt.

[Video]

Gyógyszer végzett vele vagy a politika? Az itt a kérdés. Csak elméletek vannak. Hollywoodi partikon csillogott, szédítette a férfiakat, a filmvásznon játszotta a buta szőkét, miközben az akkori elnök, John F. Kennedy, illetve testvére, Robert Kennedy akkori igazságügyi miniszter cicája volt. Ő Marilyn Monroe, aki 1962. augusztus 5-én, egy vasárnap hajnalban halt meg, 36 évesen. Tovább a teljes cikkre
[Babes]

Kép KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

Állatszex videómegosztó Animaldesire.net – Állatszex képek és filmek Zooszex.com – Bixip.com állatszex videók

Pályakezdőként, életem első munkahelyén kerültem igen kényes szituációba, ahol titkárnőként dolgoztam. A Közvetlen főnököm egy disznó volt, kezdettől fogva trágár viccekkel igyekezett felhívni magára a figyelmet, ami engem kifejezetten zavart, de igyekeztem tudomást sem venni róla.
Állandó jelleggel udvarolni próbált, alig győztem visszautasítani, de hiába magyaráztam neki, hogy párkapcsolatban élek és nem akarok tőle semmit, nem akarta megérteni.
Pár hónap után már odáig fajultak a dolgok, hogy kezdett elviselhetetlenné válni a helyzet. Egyik délután, amikor már csak ketten voltunk az irodában, odalépett hozzám, se szó, se beszéd átkarolt, megmarkolta a mellemet és megcsókolt. Nagy nehezen kiszakítottam magamat az ölelésből és az első döbbenetet leküzdve kérdőre vontam, igaz nem túl irodalmi stílusban, de válasz helyett csak bambán vigyorgott, mint aki tökéletesen végezte dolgát. Másnap reggel azonnal jelentettem az esetet az úriember főnökénél, de ahogy az lenni szokott, működött a férfiak közti szolidaritás. Még ő volt felháborodva, hogy ilyesmivel merek vádolni egy “tisztességes”, családos embert. Nekem sem kellett több, azonnali hatállyal felmondtam.
Azóta szerencsére semmi hasonlót nem tapasztaltam, de hosszú idő kellett, amég sikerült túllépnem a történteken.


[Video]

Megmutatta bájait Orlando Bloom tökéletes testű kedvese, Miranda Kerr. A Victoria’s Secret szupermodellje a hírek szerint bizonyítani akart a kitárulkozással, hiszen az utóbbi időben egyre többen támadták azzal, hogy rengeteget fogyott, és beállt a csontsovány modellek táborába.
A gyönyörű sztár tagadja, hogy veszített volna a súlyából, de tény, hogy karcsúbban sokkal kelendőbb a világban, mint kerek idomokkal. A Forbes magazin 2009-es összeállításából kiderül, hogy Miranda hárommillió dollárt keresett a modellkedéssel. Miranda képek itt.
– Pont annyi a súlyom, mint egy évvel ezelőtt – bizonygatja a szépség.

[Babes]

Karsai Zitának nincsenek filléres gondjai Dubajban: Négy hónapja költözött ki férjéhez, Margl Tamás olimpikonhoz Karsai Zita, és azóta megoldódtak a Magyarországon tapasztalt filléres gondjai. Az RTL stáb nem telefonon érdeklődött a táncosnő hogyléte felől, inkább meglátogatták. “Olyan, mint egy mesevilág” – áradozott a stábnak Karsai, aki három hét ottlét után megkapta első munkáját, amit azóta számtalan újabb felkérés követett. Karsai egyébként Dubaj egyik legexkluzívabb klubjában táncol, a hely művészeti vezetője szerint remekül. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy a közönség szereti. Azt egyébként sem a hely tulajdonosa, sem pedig a művészeti vezető nem tudta, hogy Karsai ismert Magyarországon, ez csak akkor derült ki számukra, amikor a sráb forgatási engedély kért. A táncosnő egyébként nem hiányolja a népszerűséget, és boldog, hogy végre biztos alapokon állhat. Bár Karsai és az olimpikon már örök hűséget esküdött egymásnak, még nem mernek belevágni a gyerekvállalásba, de tudják, hogy egyszer majd szeretnének.
[Bulvar]