Archive for 2010, január

Megvert nő buktatta le a szado-mazo forgatást Illegális szado-mazo pornófilmforgatást számolt fel a rendőrség vasárnap. Egy újpesti stúdióban brutálisan megvertek egy nőt, aki végül bejelentést tett a rendőrségen – derült ki a rendőrség szerdai sajtótájékoztatóján. Három férfit gyanúsítanak.

A hétvégén egy pornófilmforgatás helyszínén ütött rajta a IV. kerületi rendőrség, így sikerült félbeszakítaniuk egy szado-mazo film forgatását. A helyszínről több embert elvittek, összesen három férfit gyanúsítottak meg személyi szabadság megsértésével és testi sértéssel. A múlt héten az újpesti rendőrkapitányság egy névtelen levelet kapott, amelyet remegő kézzel írtak – mondta el sajtótájékoztatón Baranyi József kerületi rendőrkapitány. Utóbb kiderült, hogy a levelet egy hétgyerekes családanya írta, aki az ügy egyik sértettje. A nő meghagyta a mobilszámát a levélben, így tudták felvenni a kapcsolatot vele a rendőrök. Az asszony egy álláshirdetésre jelentkezett, amelyben szexmentes, de meztelenkedést követelő, ugyanakkor megerőltetéssel nem járó munkát ígértek 100-200 ezer forint közötti fizetségért. A nő munkanélküli, rendkívül rossz anyagi helyzetben volt, ezért válaszolt a hirdetésre. A nő aláírt egy szerződést, amelyből nem kapott saját példányt. Azt elmondták neki, hogy szado-mazo felvételről lenne szót, de azt hazudták, hogy csak könnyebben, illetve imitálva ütnék, neki pedig imitálnia kellene a fájdalmat. Amint megjelent az újpesti stúdióban, a forgatás helyszínén, egy ágyhoz kötözték, és azonnal verni kezdték. Egy másik nőnek kellett őt ütnie nádpálcával, korbáccsal és egy lapos műanyag tárggyal. Később padkához és vascsövekhez is hozzákötözték. Volt olyan pillanat, amikor az ütlegelő nő sem akarta már folytatni a verést. Előzőleg megbeszéltek egy jelet, amelyet – az ígéret szerint – ha kimondott volna a vert asszony, akkor befejezték volna a verést. A jel az volt, hogy “hagyd abba, könyörgök, nagyuram” – mondta el a rendőrkapitány. A nő azonban hiába könyörgött, az ütlegelést a producer vette át, és véresre verte az asszonyt. A stúdióban készült felvételeket az interneten árulták pénzért, de az is előfordult, hogy online élő adásban, fizetségért lehetett megnézni a stúdióban zajló eseményeket. A rendőrség szerint a stúdióban sok esetben forgattak olyan videókat, amelyek sokáig tartó, brutális verést rögzítettek. A rendőrség jelentős mennyiségű, 14 terabájt adatot foglalt le. A stúdióban volt egy kórházszerűen berendezett szoba is, gyógyszerekkel, fájdalomcsillapítókkal. A helyszínen volt az Országos Mentőszolgálatnak egy beosztottja, akinek a feladata az elsősegélynyújtás volt. Őt végül csak tanúként hallgatták ki. A rendőrség a bejelentés alapján a január 23-24-i hétvégén figyelte a helyszínt, vasárnap pedig egy taktikai egység lecsapott. Az erős rendőri fellépésre azért volt szükség, mert a stúdiót biztonsági szolgálat védte. A stúdiót egy Szilágyi úti, használaton kívüli házban rendezték be, melyben korábban egy vendéglátóipari egység működött – mondta a rendőrkapitány az [origo] kérdésére. Összesen 14 embert állítottak elő, köztük voltak sértettek és tanúk is, végül három férfit gyanúsítottak meg. A három férfi egyikét őrizetbe vették, de nem kezdeményezték előzetes letartóztatását, jelenleg már ő is szabadlábon van. A kapitány határozottan tagadta azt a sajtóértesülést, hogy rendőr is érintett lenne az ügyben. A szado-mazo forgatások sértettjei közül eddig öt nő ismert, akik feljelentést is tettek, de a rendőrök még keresnek további sértetteket, összesen több mint tizen lehetnek – mondta a rendőrkapitány, aki szerint férfiak is lehetnek közöttük. Az eddigi információk szerint 18 évesnél fiatalabb sértett nincs. A rendőrkapitány szerint a személyi szabadság megsértését azzal valósíthatták meg a gyanúsítottak, hogy akaratukon túli dolgokra kényszerítették a sértetteket. Azt még vizsgálják, hogy melyik szereplő egyezett bele a verésbe, és melyikük tiltakozott a verés vagy annak folytatása ellen. A rendőrkapitány hozzátette: a magyar jogrendszer alapján senki nem mondhat le a méltósághoz, az élethez, a testi épséghez fűződő alapvető jogáról, még ha aláír is egy ilyen szerződést, azt semmisnek kell tekinteni. További részletek a Szexplázán, rendőrségi videó a Bixipen

Egy illegális pornófilmforgatást számoltak fel a rendőrök a hétvégén Újpesten, adta hírül kedden a TV2 hírműsora. A Tények úgy tudja, hogy egy szado-mazo film forgatásáról vittek el több embert. Néhányukat személyi szabadság megsértésével gyanúsították meg, vagyis nem minden szereplő egyezett bele mindenbe, ami a forgatás közben történt. A szadomazo filmekre szakosodott újpesti stúdióban a nő hiába mondta be az előre megbeszélt jelszót, amire le kellett volna állnia a forgatásnak, tovább ütötték-verték. A BRFK tájékoztatása szerint idén januárban egy “komoly válsághelyzetbe került” hétgyerekes családanya filmforgatásról szóló internetes hirdetésre jelentkezett. A felvételre január 17-én került sor, egy patinás egykori vendéglátóipari létesítményben kialakított stúdióban, az újpesti vasútállomás környékén.

A helyszínen ismertetett feltételek szerint szex nélküli, imitált szado-mazo jelenetet vettek volna fel. Az asszonyal megállapodtak egy jelszóban, amire a színlelt ütlegelést és a felvételt azonnal félbe kellett volna szakítani. A forgatás elkezdődött, azonban hamar kiderült, hogy a verés nem tettetett, hanem nagyon is valódi. A lekötözött családanya hiába kiabálta a Hagyd abba könyörgök, nagyuram!- jelszót, hosszú ideig tovább ütötték-verték korbáccsal és nádpálcával. A nőt a jelenetben egy másik nő bántalmazta, aki egy idő után megelégelte a helyzetet és leállt a veréssel. Erre azonban bejött a sajtótájékoztatón Gábor néven említett rendező-producer-főszereplő, és mindkettejüket alaposan helybenhagyta.
A hétgyerekes nő jelentkezett a rendőrségen, ennek nyomán a rendőrség 23-án megfigyelte a helyszínt, majd 24-én lecsaptak a forgatás résztvevőire. 14 főt állítottak elő: a többségük sértett, 3 fő ellen azonban személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés gyanúja miatt eljárás indult, egy embert őrizetbe vettek. Baranyi József alezredes, az újpesti rendőrkapitányság vezetője a BRFK-n tartott sajtótájékoztatón elmondta: a helyszínen külön elsősegélyszoba működött, ahol az Országos Mentőszolgálat egyik dolgozója látta el a sértetteket. Az ő szerepét még vizsgálják. A rendőrség egy kisebb szervert lefoglalt. Kiderült, hogy a filmeket egy internetes hálózaton terítették, ennek felgöngyölítése jelenleg is zajlik. A rendőrök a beszámoló szerint maguk is elborzadtak azon, mit művelnek a szereplőkkel, amikor beletekintettek a filmekbe. Az újpesti stúdiónak berendezett helyiség komoly technikai felszereléssel rendelkezett. A felvett filmekért komoly pénzeket fizettek az interneten, de a legnagyobb díjat az online élő közvetítésekért szedhették be. Bár korábban felmerült, hogy az ügyben egy rendőr is érintett, Baranyi József úgy tájékoztatott, hogy a konkrét újpesti bűnügyben erre nem utal információ, de van olyan nem ellenőrzött értesülés, hogy egy másik, hasonló jellegű ügyben lehet erre példa. Mivel a forgatásoknak további sértettjei lehetnek, a rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek, akiket hasonló körülmények között bántalmaztak. Egyelőre öt feljelentés érkezett.
A Tények információi szerint az egyik gyanúsított rendőr. Ez utóbbit hivatalosan nem erősítették meg, mindenesetre a BRFK közölte: hamarosan egy IV. kerületi illegális pornófilmstúdió felszámolása ügyében tartanak sajtótájékoztatót. 
A nádpálcás fenekelés a legismertebb a témában. Magyar lányok elverve, videók a témában:

[Bulvar]

lindsay-lohan-nudeAz oldalán minden évben hírességgel megjelenő Richard Lugner mágnás idén Lindsay Lohant, a botrányairól ismert amerikai színésznőt viszi magával a bécsi operabálba. A 77 éves férfi valószínűleg nem a sármjával, hanem a pénztárcájával dobja be magát a hölgyeknél, de sikeres ez a módszer, eddig ugyanis többek között Dita von Teese-t, a Született feleségek című sorozatból ismert Nicolette Sheridant, aztán Pamela Anderson, Carmen Electra, Claudia Cardinale vagy Paris Hilton volt a kísérője. Lindsay Lohan szexvideója, reméljük Richard Lugnernek is lesznek hasonló élményei, ha már elviszi ezt a bevállalós botrány celebet a bécsi operába. Tovább a teljes cikkre

Lindsay Lohan New Yorkban született, Dina és Michael Lohan első gyermekeként. Hároméves korában már modellkedett. Ő volt az első vörös hajú gyerek a híres Ford Modell ügynökségnél. 1997. január 5-én tudta meg, hogy szerepelni fog az Apád, anyád idejöjjön című film feldolgozásában. Hamarosan megkapta a legjobb női főszereplésért járó fiatal művész díjat. 1999-ben Lindsay újabb filmet forgatott, a Hát nem baba? című filmben Tyra Banksszel. 2000-ben Lindsay elnyerte Rose szerepét a Bette televíziós helyzetkomédiájában, de a szerepet később mégsem vállalta el, mert Los Angelesbe kellett volna költöznie.
2001 júniusában befejezte Lexi Gold szerepének forgatását a Nyomozólányok című műsorban, amely a Disney Chanel 2002 januárjára kiadott filmje – 2002 júniusában újraszerkesztették filmes változatra. 2002 szeptemberében ifjabb Emilio Estefan segítségével elkészítette első zenei albumát. Első lemeze „enyhén rockos pop” stílusban készült. 2003-ban Lindsay elfogadott a Disneytől egy főszerepre szóló felkérést az Egy hisztérika feljegyzéseiben. A filmet Kanadában Torontóban és Ontarióban, illetve New York Cityben forgatták, és 2004 elejére készült el. 2003-ban, maga mögött hagyva a „The Mouse”-t, Lindsay átment a Paramount Studióhoz, hogy újra együtt dolgozzon a Nem férek a bőrödbe rendezőjével, Mark S. Watersszal a Bajos csajokban. 2006-ban elkészült második lemeze, a Little More Personal is.
Lohan magánélete az utóbbi években a bulvármédia központi témája lett. Bár többször mutatkozott párként Samantha Ronsonnal, kapcsolatuk természetét illetően nem volt hajlandó nyilatkozni. A csendet a Harper’s Bazaar magazin 2008. decemberi számában törte meg: „Azt hiszem teljesen egyértelmű, hogy kivel járok… Nem hiszem, hogy ez bárkit is meglepne, már jó ideje tart… Ő egy csodálatos ember, és nagyon szeretem.” Ugyanakkor visszautasította, hogy leszbikus lenne, biszexualitására vonatkozó kérdésre viszont igenlő választ adott.

[Bulvar]

KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

Intim Center Szexshop, 1052 Bp., Károly krt 14. Tel: 06 (1) 317-0918 - IntimCenter.com - Nyitva minden nap 9-20 óráig!

Az üzlet
18 éve nyitottunk. Az üzlet Astoriától 40 méterre a Deák tér felé található a Károly krt. 14. sz. alatti ház félemeletén. Úgy jöhet be a házba, mint egy lakó. A félemeleten csak az üzlet van. A szexuális segédeszközöket beszerzésére különös gondot fordítunk, választékunk naprakész. A minden témakört átfogó pornófilm választékunkból vásárolhat, kölcsönözhet, kabinban megnézheti. Azt tanácsoljuk, hogy fáradjanak el üzletünkbe, ahol tapasztalt eladóink megmutatják a termékeket, annak formáját, minőségét tapintással érzékelheti.

Videókabinok: 20 db egy és két személyes klimatizált videókabin. DVD és VHS filmek: több mint 10.000 pornófilm minden témában! Vásárlás, kölcsönzés, csere! Szexuális segédeszközök: az üzletben minden szolidabb és professzinális eszköz megtalálható, ami a világon csak kapható.
.: Vibrátorok
.: Péniszek
.: Felcsatolható eszközök
.: Vaginák
.: Készletek
.: Péniszpumpák
.: Babák
.: Gésagolyók
.: Sikosítók
.: Cyber termékek
.: Pillangók
.: Tágítók
.: Szexi ruhák
.: Egyéb termékek

A webshop
A webshopban az üzleti választék egy része található. Rendelés esetén az önnek küldött csomag teljesen diszkrét, a feladó a 4 Társ Kft. A termékek raktáron vannak, ezért a megrendelés beérkezése után gyorsan tudjuk postázni, vagy futárral küldeni. A teljes választék megismerésében az üzletünkben az eladók nyújtanak segítséget!
[IntimCenter.com]


Válik Brad Pitt és Angelina Jolie. Tovább a teljes cikkre

Rácz Linda erotikus modell és Mészáros Dóra sztriptíz táncos, ex pornós. Tovább a Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket című cikkre

Az ügyészség kezdeményezésére nyomozást indított a kiskunhalasi rendőrség szemérem elleni erőszak bűntette miatt a városi pszichiátriai otthonban történtekkel kapcsolatban – közölte Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője sajtóinformációkat megerősítve hétfőn az MTI-vel.
Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes az MTI kérdésére csak annyit mondott, hogy az ügyészségre érkezett feljelentés az ügyben, de arról részleteket nem árult el.
Az RTL Klub hétfő esti híradójában a kiskunhalasi pszichiátriai és fogyatékos betegek otthonának egyik volt és egy most is ott dolgozó munkatársa – akik azt kérték, hogy arcukat ne mutassák – azt állította: egyes ápolók vertek, megaláztak, illetve szexuális játékokra kényszerítettek betegeket az intézet zárt osztályán.
“Amikor váltottunk, mesélte az egyik kollégám, hogy az előző nap úgy megverte az egyik beteget, hogy egész éjjel imádkozott, nehogy meghaljon, mert baj lesz” – mondta egyikük.
A televízió beszámolója szerint a két ápolónő azt állítja, az otthon igazgatónőjének hónapokkal ezelőtt szóltak arról, hogy mi történik az osztályon, de nem változott semmi. Végül feljelentést tettek az ügyészségen. Az ügyben a nyomozás mellett belső vizsgálat is indult.
[Bulvar]