A mai lányok vámpírja szexis, sármos és csakis rájuk vágyik. Mint a szőke herceg, csak a vérszívó annál sokkal izgalmasabb. Vámpír-mesék a XXI. században!
Archive for 2010, január
Előkerült egy fénykép, amely jókora megrökönyödést váltott ki azokból, akik látták. A két szexbomba ugyanis félreérthetetlen pozícióban látható a felvételen. A sztárvilágban már-már legendásnak is nevezhető Hargitai Bea és Bódi Sylvi sok évre visszanyúló, szoros barátsága. Volt idő, mikor együtt járták a világot, közösen tombolták ki magukat a pesti éjszakában, és mindig benne vannak egy kis pajzán bolondozásban. Korábban teljesen meztelen leszbikus fotók is készültek róluk. Tovább a teljes cikkre. A videón Bódi Szilviék szexi fotózása látható:
Tizennyolc éves vagyok, és egy családi házban lakom a szüleimmel, öcsémmel és tizenhat éves húgommal. Egy májusi napon – nem régen – csak ketten voltunk otthon: Imola (így hívják a húgomat) és én. Délelőtt füvet nyírtam, ő pedig ebédet főzött, ami általában finomra szokott sikeredni, de most nem. A hús odaégett, a rizs pedig összetapadt. Mivel a fűnyírás kimerített és felizgatott, elég türelmetlenül reagáltam, és lehordtam őt mindenféle béna picsának. Erre ő is visszakiabált, hogy én egy tutyimutyi seggfej vagyok, mert még nem volt barátnőm. Én ezen teljesen kiakadtam, és képébe üvöltöttem, hogy ő meg egy kurva, hallom, az egész iskola arról beszél mit művelt a múltkor az egyik fiúval a suli mögött. Húgom ajka erre megremegett, falhoz vágta a poharát, és kiviharzott a konyhából. Nagy megindulásomban is konstatáltam azért, milyen rövid farmernacit hord és milyen napbarnított a combja. Hiába, igaza volt, tényleg régen dugtam, és ilyenkor az ember a saját anyját is megkívánja.
Azért támadt kevés lelkiismeret furdalásom, így elkoslattam utána. Imola bezárkózott a szobájába. Törtem a fejem, mit tegyek.
- Imola! Gyere már ki! – üvöltöttem végül.
- Kabbe te pöcs! – kontrázott.
Előhalásztam egy cigit, és rágyújtottam. Jelenleg az sem érdekelt, hogy anyuék megérzik, ha hazaérnek.
- Ne haragudj! Gyere már elő!
- Hagyj békén te bunkó! – hallottam hogy sír.
Vállat vontam és a hűtőhöz mentem. Tudtam, hogy a hátuljában el van rejtve egy kis üveg jégermeister. Töltöttem magamnak egy felest, az üveget meg felöntöttem vízzel, hogy ne tűnjön fel a hiány. Lehúztam, aztán némileg higgadtabban mentem vissza Imola szobája elé.
- Figyu hugi. Tényleg bocsánat. Te dolgod mit csinálsz a Krisszel. És a kaja sem olyan rossz. Csak melegem volt.
- Krisz szeret engem!
- Persze. Persze hogy szeret – kidobtam a cigit a kertbe. – Beengedsz?
Nem felelt. Ám egy perc múlva kattant a zár, bár az ajtó nem nyílt ki. Álldogáltam még egy percig, aztán lenyomtam a kilincset, és az ajtó kitárult.
Imola az ágyán feküdt, mégpedig hason. Nem tehettem róla, szemügyre kellett vételeznem. A kurta nadrágocska alól kivillant hosszú, sima, barna lába, felül pedig csak egy bikinimelltartót viselt, így a hátát is végigsimogathattam szememmel. Hirtelen görcsberándult a gyomrom a vágytól, és heves, követelődző erekcióm támadt. A lábam az ágyához vitt, és leültem mellé.
- Haragszol még? – kérdeztem halkan a húgomtól.
- Igen – suttogta a párnába, és vesztére kicsit szélesebbre tárta a lábát. És vesztére nem hordott alatta bugyit. De legfőbbképpen az volt a veszte, hogy a nadrágszárán felkukucskálva megláttam a borotvált nuniját.
Remegő kézzel megsimogattam a haját. Selymes volt és meleg a szobába besütő naptól. Kicsit felengedett, éreztem, hogy megremeg a teste.
- Bocsáss meg jó? – duruzsoltam, és simogatni kezdtem a hátát. Lassú, félénk, mégis érzéki mozdulatokkal. Egyre jobban remegett.
- Na… – folytattam, egyre lejjebb haladva. Már a derekánál voltam, és láttam, nacija hogyan tapad kis kemény fenekére. Iszonyúan felállt a farkam.
Hirtelen felült, és ijedt mozdulattal félresöpört a haját csinos arcából. – Mit művelsz?
Szemébe néztem, megsimogattam az arcát, majd adtam rá egy puszit.
- Nyugalom. Feküdj vissza. Gondolj arra, hogy csak álmodsz.
Egy darabig némán nézett, aztán sóhajtott és visszahanyatlott az ágyra.
- Álmodom… – duruzsolta. – Olyan fáradt vagyok… ez a hőség…
Ettől felbátorodtam, és egyre hevesebb mozdulatokkal simogattam a hátát. Aztán odahajoltam, és végigsimogattam a gerincét. Majd kikapcsoltam a melltartó pántját…
Imola halkan felnyögött, és a melle alá tette kis kezeit. Nem láttam, de tudtam, most a bimbóival játszik…
Feltérdeltem, és csókolgatni kezdtem a hátát. Sima volt és ajkam alatt éreztem, ahogyan vonaglik. Finoman a fenekére tettem a kezemet, és éreztem, hogy milyen forró a bőre a nacija alatt.
Akkor egy hirtelen, bátor mozdulattal megfogtam a nadrágot, és húzni kezdtem lefelé. Magam is meglepődtem, amikor a húgom megemelte a popsiját, a naci lecsusszant, és ott hevert előttem a feneke meztelenül, izgatóan.
Végighúztam egy ujjamat a vágatában. Imola felnyögött. Gyengéden gyúrni kezdtem a seggét, ő pedig kicsit szélesebbre tárta a combjait. Amikor megláttam domborodó kis pinusát, azt hittem elájulok az izgalomtól. Megragadtam a lábait, még széjjelebb húztam, és nyelvemmel megérintettem a punciját.
Imola testén erős remegés futott végig, és mély hangon felnyögött. Nyalni kezdtem, élvezve pinájának izét. Valami fantasztikus volt.
Húgom szuszogva négykézláb tornászta magát, és pucsított. Nyilván azt akarta, hogy dolgozzam meg az ujjaimmal és a nyelvemmel. Meg is tettem, lihegve az izgalomtól. A nedvek végigfolytak a combján, ujjaim ki-be siklottak a sunájában, s közben a nyelvem a csiklóján járt izgató táncot. Imola hamarosan elélvezett, de olyan hangosan, hogy azt öröm volt hallani.
Sokáig feküdtünk egymás mellett szótlanul, és a verebek csivitelése még percekig feleselt az ő szuszogásával. Azután jöttem csak rá, hogy nem is a húgom volt, akit kinyaltam, hanem a barátnőm.
De miért hittem azt, hogy a húgom volt? Sokáig gondolkoztam ezen, amíg le nem konyult a farkam. A probléma az volt, hogy jóval később, amikor a McDonaldsban ettünk, és a krumplit épp a majonézbe tunkoltam, rám nézett, és valamit láthatott az agyamban, mert öt nappal később otthagyott. A húgommal viszont még sokáig néztünk együtt tévésorozatokat.
Külföldön is nagy viszhangja van a minden idők legnagyobb magyar szadista mazohista pornóbotránynak. A világ számos országában fizetős weboldalakon lehetett nézni a webkamerákon közvetített, Újpesten zajló kínzásokat. Szadista filmkészítők: A rendőröket is elborzasztotta az a brutalitás, amellyel a szadomazo-pornófilm készítői bántak szereplőikkel. Tovább a teljes cikkre
Külföldön is nagy viszhangja van a minden idők legnagyobb magyar szadó-mazó pornóbotrányának. A világ számos országában webkamerákon lehetett nézni az Újpesten zajló kínzásokat. Pornóbotrány: A rendőröket is elborzasztotta az a brutalitás, amellyel a szadomazo-pornófilm készítői bántak szereplőikkel. Mint arról beszámoltunk: vasárnap kommandósok rohamozták meg a Szilágyi utcai kúriát, hogy véget vessenek a kegyetlen orgiának. Ostorok, pálcák, tűk és véresre vert, megkötözött, ládákba gyömöszölt nők látványa fogadta a zsarukat.
– Egy hétgyermekes asszony bejelentése juttatott el minket a filmesekhez – közölte tegnap dr. Baranyi József ezredes, Újpest rendőrkapitánya. – A nőnek a film készítői azt mondták, hogy nem lesz valódi kínzás, puha pálcával ütik majd, s csak imitálnia kell a fájdalmat. De nem így történt – mondta a kapitány. Lapunk úgy tudja: az asszony többször az életéért könyörgött, ennek ellenére sem hagyták abba meggyalázását.
– Eddig öt nő tett feljelentést, de valószínűleg sokkal több sértettje lehet az ügynek – folytatta az ezredes. – Volt, akinek áramot vezettek a nemi szervébe, volt, akit tűkkel szurkáltak össze. A forgatásokon rendszeresen ott volt az Országos Mentőszolgálat egyik mentőse, aki a sérülteket látta el.
A gyanú szerint arra is volt lehetőség, hogy akár a Föld túlsó oldaláról online, élő adásban nézhessék a kegyetlenkedést, természetesen pénzért cserébe. A filmeket G. Péter, L. János és Z. Gábor rendezte, valamint finanszírozta, mindhármuk ellen nyomozást indítottunk. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Borsnak elmondta: a rendőrségi vizsgálat után döntik el, hogy mi lesz a mentős sorsa. A képen: A kikötözőgerendák fölött elektromos vibrátor lóg, ezzel vezettek áramot a lányokba!
[Bulvar]
Előkerült egy fénykép, és a “Bódi Sylvi pináját fogdosta Hargitai Bea” cikk szerint jókora megrökönyödést váltott ki azokból, akik látták. A két szexbomba ugyanis félreérthetetlen pozícióban látható a felvételen. A sztárvilágban már-már legendásnak is nevezhető Hargitai Bea és Bódi Sylvi sok évre visszanyúló, szoros barátsága sokmindent megenged. Tovább a teljes cikkre
Az oldalán minden évben hírességgel megjelenő Richard Lugner mágnás idén Lindsay Lohant, a botrányairól ismert amerikai színésznőt viszi magával a bécsi operabálba. A 77 éves férfi valószínűleg nem a sármjával, hanem a pénztárcájával dobja be magát a hölgyeknél, de sikeres ez a módszer, eddig ugyanis többek között Dita von Teese-t, a Született feleségek című sorozatból ismert Nicolette Sheridant, aztán Pamela Anderson, Carmen Electra, Claudia Cardinale vagy Paris Hilton volt a kísérője. Lindsay Lohan szexvideója. Tovább a teljes cikkre














































