Archive for 2009, november

jordan_capriKatie Price (Jordan) attól fél, volt pasija, Alex Reid tönkreteszi a karrierjét, ha nyilvánosságra hozza a róla készült pucér fotókat. A modell retteg, hogy a férfi arra fogja használni a róla valaha készült legintimebb fotókat, hogy visszavágjon, mert kidobta őt, miután otthagyta a Celeb vagyok, ments ki innen! valóságshow brit változatát. Egy bennfentes szerint: „Ha a képek nyilvánosságra kerülnének Jordanről, minden romba dőlne, amit elkezdett felépíteni. Ugyanis úgy jött ki a dzsungelből, hogy komoly üzletasszonyként és mintaszülőként él majd” – írja a FemaleFirst. Jordan anyja, Amy állítólag felhívta Alex családját, hogy megegyezzenek a képekről, de nem járt sikerrel. Katie anyja, Amy állítólag felhívta Alex családját, hogy megegyezzenek a képekről, de nem járt sikerrel. Azonban a modellnek – aki három gyereket nevel exférjével, Peter Andréval – állítólag van egy sorozata a meztelen Alexről. A brit Daily Star informátora hozzátette:
„Katie nem véletlenül készítette a képeket Alexről, mert azt gondolta, elég biztosíték lesz neki. Azonban Alexet ez egyáltalán nem érdekli. Mindent tud exbarátnőjéről, és Katie bizonyára retteg, hogy kiteregeti a szennyest róla.
Katie („művésznevén” Jordan) akkor lett – akarata ellenére – sztár, amikor akkori pasijával, Dane Bowersszel készült házi szexvideójuk felkerült az internetre, majd DVD-ként is megjelent 2003-ban.

Egy svájci bíróság szerdán elfogadta Roman Polanski 4,5 millió dolláros (800 millió forintos) óvadékkérelmét. A rendező házi őrizetbe vételéhez azonban a svájci Igazságügyi Minisztérium jóváhagyása is szükséges. A bíróság döntése értelmében Polanskit a svájci Gstaadban lévő villájában tartanák őrizet alatt. A rendező abba is beleegyezett, hogy elektronikus követőeszközöket alkalmazzanak megfigyelésénél. Tovább a teljes cikkre

puma-swede_mariah-milano
Puma Swede képek és videók - Mariah Milano pornósztár

Sandra Sanchez pornós összes munkája - Eufrat és Sandra Sanchez leszbi perverzkedések:

Nevelése alatt álló személy sérelmére folytatólagosan elkövetett megrontás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 39 éves nyimi férfival szemben a Siófoki Városi Ügyészség.
Az előzetes letartóztatásban lévő férfi és felesége házasságkötéséből öt gyermek született, továbbá – pár éves koruktól – közösen nevelték a feleség korábbi házasságából származó két lánygyermeket.
A vádlott viselkedése 2000-től kezdett egyre agresszívabbá válni a családtagjaival szemben. Egyik nevelt lányát 12 éves korától, 2004 novemberétől arra kényszerítette, hogy szexuális életet éljen vele. A gyermekkel rendszeresen közösült a Nyimben lévő otthonukban. A vádlott kamerás mobiltelefonnal rendszeresen készített pornográf felvételeket a lányról, illetve a kettőjük nemi aktusáról, amelyek egy részét meg is őrizte a telefonja memóriájában.
Egy évvel ezelőtt menekült a rendőrségre, és tett feljelentést 16 évesen a sértett középiskolás lány, akit az édesanyjával és a húgával együtt fegyverrel és veréssel rettegésbe tartott, és napokkal korábban fegyverrel el is üldözött a nyimi otthonukból a nevelőapja. A rendőrség akkor arról számolt be, hogy elfogták a nevelőapát, aki büntetett előéletű: orvvadászat és súlyos testi sértés miatt volt korábban elmarasztalva. Illegálisan tartott lőfegyvereket, és több szarvas-trófeát is lefoglaltak a lakásán.

Ez volt a második együttlétünk a történtek óta, és ez is iszonyat nagy dugás volt. Amióta nem vagyunk egy pár, azóta talán még inkább élvezem vele a szexet. Azt az őrült szerelmet, amit egymás iránt éreztünk, felváltotta egyfajta cinkos barátság. Eleinte nem akartuk beismerni, hogy a testi vonzalom még mindig él, de az fokozatosan, egyre erősebben adta jelét létezésének, és próbált feltörni, míg végül megadtuk magunkat neki. Valahogy felszabadultam a nyomás alól, amit az jelentett, hogy meg akartam felelni neki; akartam hogy szexinek lásson, és okosnak is tartson, hogy imádjon, hogy élvezzen velem szeretkezni. Most ez mind nincs. Úgy érzem, mindent megkaptam tőle, amit nő férfitól kaphat, vagy amire tudat alatt vágyhattam: szerelmet, szenvedélyt, a legszebb gyereket. Házasságot sosem kívántam, nem hiszek a házasságban… pontosabban nem hiszek a házasság utáni szenvedélyben.
Még ma is a legszebb és legkívánatosabb férfinak tartom, akivel valaha találkoztam, de mára nincs bennem semmi szorongás, semmi kényszer, hogy még többet és többet akarjak az életéből. Tudom, ha megdug, azért teszi, mert megkívánt, és kefélni akart velem; és más nem is érdekel. Ez tisztán érzékiség, hús a hús ellen…. és ezt én gyönyörűnek találom a maga mocskosságában. Azt hiszem, megbaszni egymást durván és kéjesen, egyfajta bosszú mindkettőnk részéről… talán bosszú az elvesztett szerelemért. Nincs is ennél édesebb.
Mire találkoztunk, már annyira elborított a vágy, hogy szinte fájt. Lüktetett a puncim, nedves volt és síkos, csak arra várt, hogy az a farok beléhatoljon. Amikor megérkezett, legszívesebben lelöktem volna egy ágyra, és a puncimat a szájára nyomva, megparancsoltam volna neki, hogy nyaljon. Vagy csak ráültem volna, és ráhúztam volna magam arra a gyönyörosztó farkára, hogy iszonyatosan meglovagoljam. Nem tettem, mert amikor megláttam, annyira letaglózott a vágy, hogy nem voltam más, mint a saját könyörgő pinám, aki kész arra, hogy megadja magát, hogy megnyíljon a farkának. Kívántam, hogy azt tegyen velem, amit akar… és mintha megérezte volna, áthajolt a vezetőülésből, egyszerre a száját az enyémre tapasztotta, és a szokásos pinanedvesítő-farokállító csókunkkal már benne is voltunk a közepében. Ez mit sem változott, mintha nem létezne a világ, mikor megcsókol. Már ettől elvesztem az eszem.
Szétnyílt a lábam, a csípőm mozogni kezdett, annyira kívántam a nyelvét, hogy majd belehaltam. Ő csak az ujjaival körözött a belső combomon, de csak a környékét érintett a puncimnak, ami addigra már forró volt, és a vágy fájdalmas gyönyörűséggel sugárzott az alhasamba. Aztán egyszerre elvette száját az enyémről, és mélyen a szemembe nézett; akkor már tudtam, mi következik. Szemétül hosszúnak tűnt az a pillanat, ami eltelt addig, míg megérintette a nyelve a puncimat…. Először csak nézte, mintha felmérné, hogyan is lásson hozzá. Csak a leheletét éreztem, majd egész finoman, a nyelve hegyével szétválasztotta az ajkakat. Szeretem ezt a kicsit csiklandós érzést, amit ott lenn érzek ilyenkor; felkúszik egészen a torkomig. Aztán lassan, de kellően keményen végignyalta egész a fenekemig…. és még egyszer. A lélegzetem is elállt. Imádom ezt….
Aztán rátért a finom munkára. Széthúzta a puncimat, és a nyelve hegyével játszott a csiklómon, úgy csókolta a pinámat mintha a számmal csókolózna. Próbáltam még jobban széttárni a lábam, hogy még többet kapjak belőle. Majd bedugta a nyelvét a lyukba, ahol nemsokára a farka lesz, és miközben mozgatta bennem, az álla olyan gyönyörteljes nyomást gyakorolt a csiklómra, hogy azt hittem beleőrülök. Jézusom! Úgy nyal, mint egy isten! Végül segítségül hívta az ujjait. A középső ujját dugta először belém. Miközben még mindig nyalt, kitapintotta a G-pontomat – amit annak idején még ő mutatott meg nekem – és tőle megszokott csodás technikával masszírozni kezdte. Ismeri a testem, tudja mire vágyom, és azt meg is adja nekem….sőt annál mindig eggyel többet is. Addigra már annyira közel jártam a gyönyörhöz, hogy egy ujj nem volt elég. Nem tudom, hány ujja volt bennem, de úgy éreztem az egész kézfeje eltűnik a puncimban. Durván megbaszott az ujjaival, közben nem csókolt, talán nem is nézett rám, de nem figyeltem, csak kapaszkodtam belé, szorítottam, amilyét értem. Fájhatott volna neki, de a lélegzéséből hallottam a kéjt, még a fájdalmat is élvezte, ahogy én is. Megszűnt a világ, mintha mindent sötét köd borított volna be, a gyönyör úgy öntött el, ahogy eddig nagyon ritkán életemben.
Most én következtem. Egy rövid csók után – ami csak azért kellett, mert imádom érezni a saját ízemet a száján – már a farkán volt a szám. Imádom, hogy mindig mire odajutok, már harcra kész… szeretem a farkát, ahogy kőkeményen áll, gyönyörű. Először végignyaltam, majd a nyelvem hegyével játszadoztam kicsit a végével. Mindent elfelejtve, gátlástalanul csókoltam azt a gyönyörű testrészt, ahogy ő csókolta előzőleg a puncimat. Szeretem az ízét, az illatát beszívni, szeretem a számba venni, nyalogatni, csókolni, szeretem szopni, szeretem megfogni, és szeretem nézni, ha ő hozzáér. Szeretek beleharapni is, de azt hiszem ezt ő nem nagyon díjazza. Aztán miközben ő simogatta a puncimat, bekaptam, és szoptam a farkát, ahogy bírtam. Ő enyhe csípőmozgásokkal finoman húzogatta, és még mélyebbre tolta. Furcsa, hogy ez alapvetően kellemetlen érzés kéne legyen, de mégis őrjítően izgató. Hányszor elképzeltem, hogy ott áll velem szemben álló fasszal, és az arcomat maga felé fordítva, tövig nyomja a számba a farkát… és végül óriásit élvez bele. A lehető legmélyebbre akartam engedni, tudom, hogy azt élvezi, ha a vége nekiütközik a torkomnak…. néha úgy érzem, már annyitól el tudnék élvezni, hogy látom, ő mennyire élvezi. Már nagyon vártam, hogy bennem legyen. És elérkezett az idő, megérkeztünk hozzám.
Lefeküdtem az ágyra, félig ülve széttártam a lábaimat, és vártam, hogy megdugjon. Már maga a mozdulat is őrjítően felizgat: a vágytól legyőzötten, csupasz pinával várni, hogy egy fasz belém hatoljon… Ő közelebb jött, és megcsókolt, letérdelt a két lábam közé úgy, hogy a farka olyan közel volt a puncimhoz, hogy már csak egy utolsó pici mozdulat hiányzott, és végre megkaphatom. De nem mozdult. A csípőm vonaglott, egyre tolta magát az ágyékhoz, ami mágnesként vonzotta mindig is, és most itt van végre. Könyörögve néztem rá, de még kínzott egy kicsit. A farka végét a „bejárathoz” érintette, majd dörzsölni kezdte vele a csiklómat…. óóó, istenem…. húzogatta rajta, simogatta vele, közben néha azt nézte, amit csinál, néha a szemembe nézett elégedetten, és gonoszul, amiért így „megkínozhat”. Végül megadta magát.
Úgy hatolt belém, hogy a világ felrobbant körülöttem. Egy mozdulat volt, nyugodt és magabiztos. Nem kapkodott, tövig nyomta belém a farkát. Mindig is imádtam ezt az első pillanatot, nekem felér egy orgazmussal. A hátam ívbe feszült, és azt kívántam, bár örökké így maradna. Így kerek a világ, ennek a fasznak az én pinámban a helye, mélyen bennem… néhány pillanatig úgy maradtunk mozdulatlanul, majd nagy lökésekkel ki-be húzta és tolta, felnyársalva engem, miközben a keze a nyakamra fonódott. Szinte dobáltam magam a kéjtől, markoltam azt a jó seggét, és én is basztam őt, csak basztam és basztam! Nem láttam őt sem, csak azokat a csillagokat, amiket eddig olyan ritkán láttam még vele is… ő meg azt lihegte
„Basszál! Basszál! Úgy baszol, mint egy ribanc!” Régen ritkán beszélt így hozzám … most már bánom, hogy nem mondtam neki, hogy ez számomra mennyire izgató néha. Bár a tekintetében ugyanezt látom, mégis ilyenkor érzem igazán, mennyire kíván. Nem tudtunk uralkodni a testünkön, téptük, haraptuk, marcangoltuk egymást. Én kiabáltam, sikoltottam, néha szinte úgy éreztem, sírnom kell, amikor annyira kibírhatatlanul élveztem, amit csinál vagy amit belőlem hozott ki ez az „őrület”, de a megváltó orgazmus mégsem jött. Már csak arra emlékszem, hogy végül őt a gyönyör úgy érte, hogy kinyújtott lábaimat átkarolva az egekbe emeltem, amitől olyan mélyre hatolhatott belém, amilyenre csak akart és bírt. Ütemesen egyre gyorsulva dugott, miközben rá-rácsapott a fenekemre. Nem tartott sokáig, amíg belém élvezett, de az eltelt „igénybevételtől” már olyan érzékennyé vált a puncim, hogy ez az alig két perc is elég volt, hogy elmenjek. Szerintem nem is tudta, hogy ez volt aznap este a harmadik. ….azt hiszem, úgy széjjeldugtuk egymást, hogy ilyet általában csak pénzért kap az ember. Csak ez igazi volt, és ezért gyönyörű…
Remélem még lesz ilyen gyönyörű élményem, mert most, hogy felidéztem, újra érzem azt a vágyakozást, amit akkor. Már most elképzelem, mi az, amit még szeretnék. Le akarom lökni egy székre, és az ölébe ülve meg akarom lovagolni… Akarom érezni, milyen, ha egyszer belép az ajtón, és csak némán hátat fordítok neki, kitolom neki a fenekemet, mire ő nekidönt a falnak, előveszi a farkát, és keményen megbasz… Akarom, hogy lássa, ahogy maszturbálok, mielőtt beszáll… Akarom látni egyszer, ahogy ő maszturbál előttem, akarom tudni, hogy kibírnám-e anélkül, hogy hozzáérnék, vagy ő hozzám… Akarom újra használni a gésagolyókat vele, amiket tőle kaptam… Akarom, hogy élvezzen, akarom látni azt a tekintetet… Akarom, akár két perc, akár két óra… Akaromakaromakarom…..
Nincs megállás, kiengedtük a szellemet a palackból…