További képek a témában: Vetkőzz hagy lássam a pinád!
Archive for 2009, november
Pierre Woodman Casting Jennifer Stone magyar lányal
Nem töröltem le a spermát az arcomról. Lecsorgott a nyakamra és a melleim közé. Most láttam, hogy akit Janie másodjára leszopott, ráélvezhetett az arcára, mert csak úgy csillogott a fehér anyagtól, még a hajába, a nyakára, sőt, még a melleire is jutott belőle.
Egymáshoz hajoltunk és csókolóztunk. A nyelvünk csak úgy táncolt egymás szájában. A srácok üdvrivalgásban törtek ki. Mekkora ribanc lett belőlünk hirtelen! Pedig fejenként még csak egy sráccal keféltünk, egy másikat meg leszoptunk. Minimum harminc éhes szám figyelt bennünket. Hát, ha már egy sráccal dugtam nyilvánosan, miért ne csinálhatnám még pár másikkal?
Hirtelen az jutott eszembe, milyen király lenne, ha megpróbálnék minél több spermát a testemre összegyűjteni anélkül, hogy hozzáérnék a srácok farkához. Odahajoltam Janie-hez és a fülébe súgtam az ötletem. Janie huncutul elmosolyodott és bólintott.
Két srác egy asztalt hozott a színpadra. Továbbra is hangos rockzene szólt, valaki bekapcsolta a diszkógömböt is, ami színes fényeket tükrözött szanaszét. Két srác felkapott, az asztalra fektettek és egy párnát dugtak fejem alá. De az ágyékom, amiből még mindig csöpögött a sperma, lelógott az asztalról. A sárcok felkapták Janie-t is és fölémrakták úgy, hogy a puncija pont az arcom előtt legyen. Éreztem a kiáramló sperma szagát, és aztán Janie dörzsölgetni is kezdte hozzám. Ki-be huzogattam a nyelvemet a puncijában, ő meg teljesen rászorította az arcomra. Olyan sok sperma folydogált benne, hogy kifolyt a számra és az orromra.
Aztán egy kemény faszt éreztem a pinámban. A nedveim bőségesen folydogáltak, az a fasz meg csak ki-be mozgott, amit hihetetlenül jó érzés volt. Ugyanakkor próbáltam Janie-t nyelvelni, aki az arcomon csúszkált – minden olyan csúszós lett. Az arcom még mindig a punciban volt elmerülve, amikor hirtelen leemelték rólam, és egy ágyra helyezték, amit valaki most gurított elő. Úgy láttam, hogy egy kórházi ágy lehetett, mindkét végén ráccsal. Janie tudta, hogy most mi jön, és hagyta, hogy csuklóját és bokáját az ágyhoz kötözzék. Aztán valaki egy dákót nyomott a számba, úgyhogy már nem láttam Janie-t, de hallottam, hogy nyögdécselni kezd, ahogy a száját és a pináját is keményen basszák, és vadul rángatja a rácsot.
Pár percig csak baszták a pinámat és a számat, hallottam a terem izgatott morajlását, ahogy a srácok a sorukra vártak. Egyszerre csak felnyögött a srác, aki dugott, és mélyen a puncimba élvezett, kihúzta és három-négy adagot a hasimra és a combomra lövellt. Éreztem a lábam között a forró anyagot, éppen a fenekem felé csorgott – ettől új ötletem támadt. Aztán a másik srác a számba élvezett, és végig a rúdján tartotta a fejem, úgyhogy az egész a számba ment – öt vagy hat nagy lövés. Majdnem a felét lenyeltem, de a maradék kicsurgott a szájam sarkában. Az íze egyszerre volt sós és édes, de fantasztikus érzés volt! A sráccal egymás szemébe néztünk, míg a nyelvemen a nedveivel játszottam. Aztán összegyűjtöttem egy nagy csomóba, és kiengedtem a számból, pont a nyakamra.
Erre sokan megtapsoltak. Eddig nem is igazán gondoltam a közönségre.
Közben Janie-t sorban dugta három fiú. Felváltva másztak a puncijához, egy negyedik srác meg a fejénél térdelt, és a szájában huzogatta ki-be a farkát. Janie csak nyögdécselt, úgy élvezte a kezelést. A farok a szájában hirtelen elpuhult, teletöltötte a száját, de az arcára és selymes hajára is jutott belőle. Annyi volt már ott a sperma, meg sem lehett volna mondani, hogy kié. Befedte a lány haját, orrát és arcát, lecsorgott a nyakán és a mellén a matracra. És még mindig oda volt kötözve az ágyhoz, hogy le se törölhesse magáról – de eszembe jutott, hogy milyen vidáman bólintott nemrég az ötletemre, úgyhogy tudtam, hogy akkor sem törölné le, ha tudná!
Egy srác megfogta a kezem, felsegített az asztalról és ráfektetett Janie-re. Fölétérdeltem, nyalogatni kezdtem spermás arcát. Hirtelen megéreztem valamit a lábam között, de ezúttal néhány ujj próbálgatta a pinámat és a seggemet. Kissé hátranyomtam a csípőmet, de közben lekötözött barátnőmet nyalogattam. Janie pináját másik srác kezdte baszni. A fenekemben már két ujj volt, aztán három. Aztán valami hűvöset éreztem, biztos a síkosítót. Utána meg valami nagyobb próbált a seggembe hatolni. Hátranéztem: egy nagyon jóalakú, kétméteres srác nyomta fenekembe merev farkát. Először lassan mozgott, csak a felét engedte be, finoman kihúzta és újra visszanyomta. A seggem szűk volt, de ez csodálatos volt – nem fájt, de más érzés volt, mint az eddigiek. A sárc mozgására én is lassan ráeresztettem magam, míg végül az egész pénisze belémkerült. Janie és az a Fleet’s…
Lassan mozogni kezdtünk. Belémnyomult, én meg hátratoltam magam. Már nem is nyalogattam Janie arcát, hogy csak a hátsómat betöltő érzésre koncentrálhassak. Éreztem, hogy az izmaim ellazulnak, és a síkosító segítségével a farok már egyre kevesebb erőfeszítéssel táncolt bennem. Máris hallottam, hogy a srác felnyög és éreztem, hogy belémüríti magát. Kihúzta és gyorsan Janie szájába dugta a péniszét, aki szopta és nyalta. Látszott rajta, hogy nagyon szereti. Ahogy letisztította a farkat, felkeltem és Janie arcára ültem, szétfeszítettem a fenekem, és hagytam, hogy a srác gecije kicsorogjon belőle, éppen Janie szájába. Na ez aztán hangos éljenzést váltott ki a fiúkból.
Janie még mindig le volt kötözve. Eddig még csak két srác dugott meg, igaz, az egyik a fenekemet, de Janie már néggyel kefélt, vagy öttel? Nekem meg még csak a szájam körül virított egy kis fehér folyadék, pedig neki már az egész arca tele volt vele.
Nagyon meleg volt, mind izzadtunk, úgyhogy pihenni akartam egy kicsit, és felhajtottam egy hideg sört, amit valaki a kezembe nyomott. Kioldozták Janie-t, hogy ő is ihasson egyet.
A szünet csak két-három percig tartott. Most a két matracot a színpad közepére tolták, egymás mellé. Egy hatalmas szerszámú srác hanyattfeküdt az egyik matracra, a feje a végénél volt, Janie pedig a másikra térdelt, úgyhogy arca, amit megvilágított a csillogó diszkógömb, a srác arca fölé került. Pár perce még csöpögött róla a geci, de most mintha már rászáradt volna. Ideadták a síkosítót. Rögtön rájöttem, hogy azt várják tőlem, hogy beleüljek a seggemmel ebbe a hatalmas faszba. A fenekem még mindig ki volt tágulva, úgyhogy a pénisz könnyedén belémcsusszant. Megint a seggemben volt tízcenti kőkemény fasz, és ki-be kezdett mozogni bennem. Egy másik nagyon izmos srác is odajött, a szemembe nézett, elmosolyodott és megcsókolt. A puncim már nedves volt a seggemben mozgó farok hatásától, és rádöbbentem, most a pinámat is meg fogják baszni.
Ahogy hátradőltem, az alattam lévő srác a bimbóimmal játszadozott, és most a másik srác a pinámba nyomta a rúdját. Ha még nem voltatok így szendvicsbe fogva, ki kell próbálnotok. Annyira dögösnek, durvának és BASZOTTNAK éreztem magam! Mindkét fiú mozogni kezdett bennem, ahogy csak bírtak – nehéz két fasszal mozogni, könnyen kicsúszhatnak, és nekem mind a kettőre szükségem volt! Egy harmadik pasi hanyattfeküdt, becsúszott Janie alá, belökte vastag, kemény dákóját a puncijába, Janie pedig lovagolni kezdett rajta. Egy negyedik srác bekente hatalmas rúdját, és Janie seggére támadt vele. Janie csak le kellett hajoljon, és a szerszám máris belécsúszott, úgyhogy mostmár mindketten teljesen szendvicsben voltunk. Én felfelé néztem, Janie pedig lefelé, úgyhogy egymás szájába tudtuk tolni a nyelvünket, miközben mindkét lyukunkba behatoltak. Éreztem az ajkáról szivárgó spermát.
A nagy nyögés, sikoltozás, sóhajtozás közepette nehéz volt megmondani, ki fog hatunk közül először elélvezni. Végül a Janie seggében dolgozó srác lett a győztes. Kihúzta, az arcunkra irányította, és úgy öt nagy spriccel beterítette még a hajunkat is. Mi meg csak csókolóztunk tovább. Aztán a puncimban lévő srác jött, kihúzta, és hangos nyögéssel az arcunkra lőtte, miközben mi még mindig az első pasi anyagát élveztük. Közben a fenekemet és Janie pinája továbbra is keményen kapta a dugást. Mindkét srác szinte egyszerre élvezett el – megint éreztem a combom belső oldalán csordogáló spermát.
Fehér folyadék csöpögött Janie nyílásából, és kis tócsába gyűlt alatta a matracon. Mind a négy lyukunkat gyorsan tömték újabb srácok, és a baszás folytatódott. Ezúttal mind a négyen leálltak, mielőtt elélveztek volna. Felálltak és négy másik sráccal, akik nem bírták már tovább, körülálltak, és ott verték. Megragadtam az egyiket, a szájamba húztam a farkát, erre rögtön élvezni kezdett. Egy kicsit lenyeltem belőle, de sok kifolyt az arcomra. Janie kapott a szájába, úgyhogy játszott vele egy kicsit. A hat srác egyenként engedte a szájunkba, az arcunkra és a mellünkre a cuccot. Megint megcsókoltuk egymást. Mindketten úsztunk a fehér folyadékban, de bassza meg, ő még mindig több fiúval dugott, mint én.
Janie időt kért egy újabb sörre, de én be akartam hozni a lemaradásomat. Hanyattfeküdtem, szélesre tártam a lábaimat, és jól látszott hogy csöpög mindkét lyukamból a geci. Hívogatóan szemezni kezdtem pár sráccal. Gondoltam, ennyi elég lesz, és igazam is lett. Ezúttal simán megbaszattam magam sorban öt sráccal. Végig misszionárius pózban csináltuk, a lábam a levegőben, rajta még mindig a magassarkú cipő. Hárman a puncimba élveztek, egyik a nyílásra engedte, egy meg megint az arcomra. Az ajkamat nyalogattam, élveztem a csöpögő folyadék ízét. Janie végzett a sörével és lefeküdt mellém, intett, hogy hajoljak fölé, és a puncimból csorgó három adag sperma keverékét a szájába engedtem. A nyelvével próbálta simogatni az ajkakat, aztán keményen nyalni kezdte a csiklómat, miközben még mindig csepegett rá a geci. Felsikoltottam és olyan nagyot élveztem, hogy majdnem hanyattestem, de ő tovább nyalogatta a csiklómat. Felkiáltottam és megint elélveztem. A háttérben néhányan tapsoltak.
Mostmár Janie arcán ültem. Az ágyékom és Janie arca is olyan ragacsos volt már, hogy pár percig csak csúszkáltam rajta. A közönség szinte teljes csendben figyelte, hogy mit művelünk. Eszembe jutott, hogy úgy kilenc sráccal kefélhettem, és megelőztem Janie-t, de aztán kezdett összefolyni, és eltévesztettem a számolást. Felálltunk, összedörzsöltük a mellünket és egymáshoz simultunk, mintha csak olajjal lennénk bekenve, annyi volt rajtunk a geci.
Janie máris készenállt a folytatásra. Letárdelt és összezárta lábait,így a feneke jól kiemelkedett. Ujjazni kezdte magát a közönség előtt. Egy kevés gecit az szájába szopott az ujjairól, de aztán tovább ujjazta magát. Erre pár srác megint a színpadra jött és az egyik belévágta a puncijába a farkát kutyapózban. Olyan keményen baszta, hogy mind hallottuk, ahogy a húsa Janie seggéhez csapódik. Janie farpofái minden lökésbe beleremegtek, és mikor a srác végre ráélvezett, a spermája lecsorgott a lány lábain. Letérdeltem, hogy egy kis friss gecihez jussak Janie ágyékából, és lenyaltam a tenyeremről. Egy másik srác jött oda, és baszni kezdte Janie-t hátulról. Volt rajta egy rózsaszín óvszer is. Ez a dugás tovább tartott, gondolom, az óvszer miatt, és Janie-nek keményen meg kellett dolgoznia a siker érdekében. Végül egy hangos nyögéssel elélvezett, de tovább pumpálta a lányt.
Aztán Janie lehúzta a gumit. A közönségre nézett, és feltartotta az óvszert a végével lefelé. Nyalogatta egy kicsit, letisztította a külsejét. Aztán kifordította, és hagyta, hogy a geci lassan a nyelvére csorogjon. Amikor abbamaradt, kiszívta belőle a maradékot, sőt, ki is nyalta. Végül odaadta srácnak, hogy tartsa meg szuvenírnek.
Hirtelen két újabb gumis farok jelent meg a láthatáron. Az egyik srác seggbebaszott. Gyorsan végzett, úgyhogy ráültem a puncimmal, és lovagoltam rajta. A közönség gyönyörködhetett a vaginámban táncoló farok látványában. Miután a második srác is elélvezett, úgy döntöttem, én sem maradok le Janie mögött. Levettem az óvszert a srácról, aki a fenekembe élvezett, és óvatosan kiszívtam belőle mindent. Aztán a puncimat kezelő fiúról is levettem ls azt is kinyalogattam. Nem igazán volt különbség az ízük között, kezdtem teljesen hozzászokni. Odaadtam Janie-nek a gumikat, aki kinyalta, ami még bennük volt, ás átadta a fiúknak.
Az ágyhoz vittek, ezúttal engem kötöztek le. Fura érzés, ha nem próbáltátok még ki. Teljesen tehetetlennek érzi magát az ember, és mégis olyan érzéki az egész. Az ember érzi, hogy hatalmasat fog élvezni, de nem tudja, hogy pontosan hogy. Nagyszerű érzés. Egy sárc az arcomhoz térdelt, és baszni kezdte a számat. Rászorítottam az ajkamat, hogy olyan legyen neki, mintha egy pinát baszna. Három srác felsorakozott széttárt lábaim előtt és felváltva dugni kezdték a puncimat. az egyik srác úgy tíz lökés után kihúzta, a másik ugyanígy, aztán a harmadik is. Csöppet sem finomkodtak, keményen basztak, kezdtem is beleremegni, és vadul rángattam a szíjaimat. A srác, aki a számat baszta, szilárdan tartotta a fejemet a hajamnál fogva. Nagy szerszáma újra és újra a torkomig csúszott. Végül a farok lüktetni kezdett, és a srác elélvezett – olyan mélyen a torkomba lőtte, hogy ezúttal mind lenyeltem. Kissé csalódott voltam, mert nem maradt semmi belőle, amivel látványosan játszhattam volna. A másik három srác még mindig a számat baszta, közben valaki egy új kemény faszt nyomott a számba.
Az első srác a puncimba élvezett, a második már a helyére is állt, rögtön bedugta, pedig még csöpögött belőlem az előző adag. Egy-két perc elteltével a második srác is belémélvezett, aztán az is, aki szopatott, csak ő az arcomra. Mindenütt a sperma folyt, de a szíjak miatt nem tudtam letörölni.
Végül a harmadik srác ráverte a puncimra, úgyhogy a baszásnak vége lett. Az összes testnyílásom tele volt. De hirtelen egy újabb farok ürült az arcomra. Ez meg honnan került ide? Az a srác volt, aki mögöttem Janie seggét dugta eddig. Az arcomon már szó szerint nem volt hely több spermának, már a nyakamon és a mellemen is csordogált. Janie odajött hozzám, felémkerült és hatvankilencezni kezdtünk. A puncijában már egy friss adag sperma is volt, szinte már csordogált ki belőle. Pár percig ezt csináltuk – mindkettőnket vastagon fedte a sperma, és egymás punciját nyalogattuk. Kétszer élveztem el, és ha jól emlékszem, Janie is…
Amikor kioldozták a szíjakat, szinte már sajnáltam! Addigra teljesen eltévesztettem a számolást, nem tudtam, hány sráccal dugtunk. Felkiáltottam, hogy van-e valaki a teremben, akivel még nem volt dolgunk, és kiderült, hogy heten is vannak! Úgy döntöttünk, hogy ezt közösen fejezzük be. Hanyattfeküdtem, Janie pedig fölémtérdelt úgy, hogy az arcom a lába közé kerüljön. Minden srác a lány mögé térdelhetett, és a szájam fölött kutyapózban megbaszhatta a lány pináját. Ha akarta, pár lökés után bedughatta a számba, aztán meg vissza Janie puncijába. Mindenki eldönthette, hogy a szájamba akar-e élvezni, vagy Janie-be, vagy éppen a seggére, hogy kicsorogjon belőle, és az ajkaimra folyjon. Tetszett, hogy sosem tudtuk, hova fogja lőni a srác a levét.
[Lolita]

Bemutatták a természetesség jegyében készült Pirelli 2010-es naptárját Londonban. A Brazíliában készített fotókon szerepel az egyre sikeresebb magyar modell, Mihalik Enikő is. Az idei év témája a természetesség volt, és a 11 modell smink és drága kiegészítők nélkül állt az idei év fotósa, Terry Richardson gépe elé. Fél évvel az emlékezetes brazíliai fotózás után ünnepélyesen bemutatták a Pirelli 2010-es naptárját. Az idei évben Terry Richardson készítette a képeket, és az idei év témája a természetesség volt. A naptár 30 képből áll, melyekhez 11 modell pózolt. Mihalik Enikő mellett a brit Rosie Huntington, Daisy Lowe, Lily Cole, az ausztrál Miranda Kerr, Catherine McNeil, Abbey Lee Kershaw, a brazil Ana Beatriz Barros, Gracie Carvalho, a holland Marloes Horst, és a szerb Georgina Stojiljkovic szerepel a fotókon.
Mihalik Enikő a fotózás kapcsán a elmondta, a Pirelli naptárban szerepelni az egyik legfontosabb állomás egy modell karrierjében. Azonban az ünnepélyes bemutatón már nem tudott részt venni, hiszen pont ugyanarra a napra esett a Victoria’s Secret éves fehérneműbemutatója, mellyel szintén egy álma vált valóra.
A kockás ingéhez továbbra is ragaszkodó Terry Richardson igyekezett visszahozni a Pirelli naptár eredeti hangulatát, és a képeken – melyek közül pechünkre olyat nem hoztak nyilvánosságra, melyen Mihalik is szerepel – az egyszerűségre törekedett, olyannyira, hogy a mesterséges megvilágításról is lemondott. A modellek az előző évekkel ellentétben nem díszletek között dolgoztak, nem viseltek drága ékszereket, és a sminkről is le kellett mondaniuk.
Pirelli naptár: Az első naptárt 1964-ben készítették, és a cég Egyesült Királyságban található leányvállalata adta ki. 1975 és 1983 között leállították a fotózásokat az olajválságra hivatkozva. A Pirelli naptár azért számít igazi különlegességnek, mert kereskedelmi fogalomba sosem kerül, a cég csupán kiemelt ügyfeleknek és hírességeknek ad belőle egy-egy példányt. Az elérhetetlensége mellett természetesen az is sokat emelt a kiadvány ázsióján, hogy az egy-egy témát körbejáró – például környezetvédelem – naptárakat a legtöbb esetben félmeztelen nőkkel dobják fel. Többek között olyan hírességek szerepeltek benne, mint Naomi Campbell, Giselle Bündchen, Cindy Crawford, Laetitia Casta, Heidi Klum, Sophia Loren, Hilary Swank vagy éppen Adriana Lima. A naptárban való közreműködés egyébként nem csak a modelleknek, hanem a fotósoknak is óriási megtiszteltetést jelent.

A kép forrása – További pornós csajok: Viva Small, Suzy Sparks, Sandra Sanchez, Puma Swede, Brigitta Bui, Mia Stone, Tera Bond, Jasmine, Magyar lányok, Maya Gold, Angelina Crow, Minden idők legszexisebb pornósztárjai
A budapesti forgatás után, ismét a nyílt utca adott helyszínt annak a vállalkozó kedvű három nőnek, akik Szeged belvárosi utcáin szabadultak meg ruháiktól. Az öncélú pőreség elérte a célját, hisz a járókelők megbotránkoztak, a vetkőzésről készült videót pedig már csaknem egymillióan látták az interneten – adta hírül elsőként a Délmagyarország című lap. A videón végig hallhatóak a kameramantól érkező „jó tanácsok”. – Várjál, most gyerekek jönnek. Most jó! Peti, te a zsarukat figyeld – hallani a háttérből az operatőr instrukcióit. A botrányszagú videó kimeríti a pornóban rejlő számtalan lehetőséget. Akad benne vetkőzés, ahol a nők nemi szerve sem marad takarásban, de az utcán való pisiléstől sem rettennek meg az amatőr „művésznők”. Puszta magamutogatásnak tartja a szexológus az utcán vetkőző nők megbotránkoztató tettét. – Az ilyen típusú magatartásnak egyetlen lényege van, mégpedig, hogy aki csinálja, fel akarja hívni a figyelmet magára. Visszaigazolást akar arról, hogy szép – vélekedett Rusz Edit szexuálpszichológus. A videó tartalma nem szeméremsértésnek, hanem közerkölcs megsértésének minősül, ami tízezer forint bírságot von maga után. – Ebben a esetben a jegyzőnek van eljárási joga, azaz a rendőrök az illetékes jegyzőnél jelentik fel a bűnösöket – magyarázta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
„Várjál, most gyerekek jönnek. Most jó! Mehet! Peti, te a zsarukat figyeljed!” – halljuk az operatőr utasításait egy videóban, amelyben annyit látunk: egy lenge öltözetű nő sétál Szegeden, a vértói erdőben. Leguggol, pisilni kezd. „Húzd csak le a ruhádat!” – jön az újabb instrukció, a szereplő pedig előbb a melleit teszi szabaddá, majd nemi szervét. A háttérben a Rókusi körút és a buszmegálló látszik. Sokan várakoznak itt. A felvétel a legnagyobb internetes fájlmegosztóhoz hasonlóan működő, pornográf videókat bemutató portálon látható.
Több olyan videó is látható az interneten, amelyet Szeged közterületein forgattak. Egy másik felvételt például a belvárosban, a Bartók téren rögzítettek. Egy toporgó, járkáló nőt mutat a kamera, amint fényes nappal leguggol a bokrok előtt, és pisilni kezd. Olyan harisnyában van, amely szabadon hagyja nemi szervét. Felhúzza pulóverét, és láthatóvá válnak mellei. A háttérben sorban húznak el a buszok, trolik, egy nő is elfut mellette. Néhány méterre a Bartók téri buszmegálló. A háttérben gyerekzsivajt hallani – közel a dühöngő, lehet, hogy éppen játszanak a kicsik. Több iskola felé mennek erre a diákok, a közeli Mars térre is sokan igyekeznek. A júliusban feltöltött képeket eddig 590 ezren látták.
Hasonlóan „népszerű” az a képsorozat is, amelyet a Huszár Mátyás rakparton rögzítettek, az egyik úszóház előtt. Az operatőr az úszóházra vezető hajópallóról filmez. Néha instrukciókat ad – úgy hallani, németül. A nő felhúzza szoknyáját, mögötte közlekednek az autók. Két fiatal a partfalnál észreveszi, nevetnek, obszcén jeleket mutogatnak neki. Több, felháborodást okozó eset történt idén Budapesten is: az egyik legismertebb internetes oldalon például egy fiatal lány a Hősök terén kelleti magát lenge öltözetben, az ismeretlen katona sírja mögött, majd maga a rendező teszi magáévá, miközben több turista fényképezi. Hopka Ferenc pornó- producer az egyik lapnak azt nyilatkozta: külföldi, minden bizonnyal német pornósok előszeretettel forgatnak közterületeken, illetve tömegrendezvényeken.
Legfeljebb 60 ezer a bírság: A közerkölcs megsértésének és köztisztasági szabálysértésnek minősül az, ami a videón látható – tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Előbbi 10 ezer, utóbbi 50 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. E szabálysértésekben a jegyzőnek van eljárási joga, ha a rendőrök hasonló esetet látnak, intézkednek, és feljelentik a vétkeseket a helyi jegyzőnél. Előbbi akkor merül fel, ha valaki közterületen vagy nyilvános helyen közerkölcsbe ütköző magatartást tanúsít, utóbbi pedig akkor, ha valaki a közterületen, a közforgalom céljait szolgáló épületben, illetőleg közforgalmú közlekedési eszközön szemetel, ezeket beszennyezi. Kamarás Péter jogi szakértő szerint szeméremsértés bűncselekménye akkor valósul meg, ha az elkövető saját nemi vágyának kielégítése céljából mutogatja magát. A pornóban viszont dolgoznak, és nem kielégülnek a szereplők.
Amatőr filmesek: Szélpál Gábor, a Szegedi Városkép Kft. ügyvezető igazgatója általánosságban elmondta: ha a filmforgatás rendezvénycélú, vagyis használnak például díszleteket, forgatási kellékeket, hangosítást, azt be kell jelenteni. Ilyen volt legutóbb a Magic Boys rögzítése vagy a Red Bull utcai parádé filmezése. Amatőr filmesek viszont közterületen ott fényképeznek, videóznak, ahol akarnak. Képek a nyilvános pisilésről – Videók a pisiszex forgatásról itt


























































































































