Szexpláza

Jó pár nap eltelt már a bábukészítés óta. Ahányszor csak eszembe jutott az a délután, le kellett nyugtatnom magam. Be kell valljam, ez volt a legerotikusabb élményem addig, és nem tudtam kiverni a fejemből. Az estéink otthon, a vacsorák, az ingázás, minden folytatódott, mint rendesen. Beszélgetéseink természetes mederben folytak, minden szexuális felhangot nélkülözve. A játékok bizalmas kapcsolatunk apró, titkos pecséttel lezárt pillanatai, töredékei voltak csupán. A kivételt az egyszerű érintések, a külső szemlélő által észre sem vehető, mindennapi gesztusok jelentették. Mikor reggel beléptem a konyhába, ahol Laura narancsot vágott az asztal mellett, megérintettem a csípőjét jó reggelt kívánva, éreztem, hogy viszonzásul ő is hozzám nyomja a fenekét. Vagy mikor felsegítettem rá a hátizsákját, megsimítottam a csuklóját. Ha leült mellém a kanapéra, a combomon nyugtatta a kezét, vagy olykor lesimította a fülem mögötti hajtincset, ha magyarázott valamit.
A tél elmúlt, és a tavaszi nappalok megnyúltak, olykor már reggel is szinte meleg volt. Ez azt is jelentette, hogy Laura elkezdett könnyebben öltözni. Még segítettem is neki az alagsorból felhozni a nyári cuccokat, amiket szétterítettünk az ágyon. Felizgatott a gondolat, hogy mostantól ezeket a ruhákat fogja viselni, de nem árultam el magam. Jólesett élveznem a bizalmát. Ő meg azt élvezte, mekkora hatást gyakorolt rám. A csudába is, tudtam, hogy én sem hagyom őt hidegen. Így titkaink a normális napi teendőktől külön, a pecsét alatt nyugodhattak háborítatlanul. Egy este azonban óvatosan kipróbáltam, hol húzódnak a játék / nem játék határvonalai.
Mikor beléptem a szobába aznap, Laura a földön feküdt a tévé előtt. A nap lemenőben volt, de a lámpákat még nem kapcsoltuk fel; a szobában halványodtak a fények, egyre jobban kiemelve a tévé természetellenes, hideg sugárzását. Piros kis topot viselt, és egy kinyúlt, keki sortot – mezítláb volt. Hátam a kanapénak vetve, mögé telepedtem, hogy kinyújtott lába tőlem jobb kézre esett. Rátettem a kezem a sima vádlijára, mire az mozgásba lendült, aprókat csóválva a kezem alatt, de a tévét tovább bámulta a könyökére feltámaszkodva. Ezen az estén a testére összpontosítottam, na meg a fickós önmagamra.
Simogatni kezdtem a lábát. Nem reagált. Semmi játék, csak mi ketten. Most nem jutott eszébe semmi rég elfeledett társas. A combján jártam, mikor megkérdezte, “Megmasszíroznád a lábam?” “Persze,” mondtam. Vissza a lábfejéhez. Keményebb dörzsölésbe fogtam, ujjaimmal a talpára koncentrálva, amit mindig hálásan fogadott. Popsijának alja kilátszott a nadrágból, de egyre kevésbé tudtam kivenni a részleteket a sűrűsödő homályban. Egy kis idő múlva visszacsúsztattam kezem a vádlijára, majd fel a combjára. Nem szólt semmit. Bevallom, egyre izgatottabb lettem, még a kezem is remeghetett egy kicsit. A belső combját simogattam, de nem mozdult. Lábai elég szorosan feküdtek egymás mellett, semmivel sem adta tanújelét az érdeklődésnek.
Feltáratlan területen jártam. A játékainkon csapongtak a gondolataim, a negyeddolláros feltalálásán, a nyílt maszturbáción a szobájában, a csókon. A mostani simogatás semmi azokhoz képest – gondoltam. Előre csúsztam, hogy elérjek a sortjáig, és kezem becsúsztattam a nadrág szára, és a bugyija közé, ott folytatva a tevékenységem. Semmire nem reagált, úgyhogy nemsokára abbahagytam az egészet.
A szobában már csak a tévé volt világos, hiányzott a kis lámpa megszokott fénye. Pár perc múlva újra rákezdte a lábával, s egyszer kétszer a combomat is meglökte vele. Ok. Ez valami jelzés? Minden kis mozdulatnak jelentőséget tulajdonítottam, érzékeim felfokozódtak, még egy kis erekcióm is támadt. Ez talán még jól fog jönni később. Rendben, mit veszíthetünk? Újra mellé húzódtam, hogy ne kelljen előrehajolni, és benyúltam a fenekéhez. Simogattam egy kicsit, majd a bugyi alá fészkeltem az ujjaimat. Először a feneke félgömbjén köröztem, aztán combja belső íve mentén, egyre lejjebb. Most már nagyon dobogott a szívem. Éreztem az ajkait, éreztem, hogyan nedvesedik egyre jobban, hogyan nyílik meg kutató érintésemre. Ujjaimmal már a résén matattam, de a jelek szerint nem bánta. Figyeltem a fejét, de az alig moccant, úgyhogy folytattam. Ha zavarja, majd visszavonulok, gondoltam. Majdnem felugrottam, mikor hirtelen megszólalt, “hé…, mit művelsz ott hátul?” Nem vádlón, csak érdeklődéssel. “Ummm, semmit, csak játszom egy kicsit.” Arrébb mozdult, ez elég volt ahhoz, hogy visszahúzzam a kezem. Egyszerre megemelte kissé a csípőjét, és jobb kezével lenyúlva kigombolta a nadrágot, majd a cipzár hangját hallottam. És most a combjait is széjjelebb tette, de csak épphogy. Bár egy szót sem szólt közben, ezt már valódi felhívásnak tekintettem. Újra visszanyúltam, egyenesen a nadrágszárába, a bugyija alá, az édesen gyöngyöző puncijához. Megtaláltam a csiklóját, és óvatos izgatásába fogtam. A csípője mozgásba kezdett. Ahogy köröztem a csiklóján, úgy mozdult ő is, sőt mikor picit abbahagytam, ő folytatta tovább. Most már csak odatartottam az ujjam, és hagytam, szerezzen magának élvezetet. Hű! Most már egyformán nedvesek voltunk, úgy éreztem saját érintésem nélkül is bármikor el tudnék sülni. Most már a tévére sem figyelt, fejét vállai közé ejtette. Halk hangon szólalt meg párszor, “de jó érzés…”, aztán “ó…, rossz fiú vagy.”
Szavai felbátorítottak, és feljebb csúsztattam a kezem, a kisajkai közé. Mutatóujjammal benyúltam a szűk, nedves résbe. Hihetetlen érzés volt. Beljebb merészkedtem, ő azonnal hátra nyomta a csípőjét. Hallottam a zihálását, ahogy nyíltan masztizott a kezemmel, mindent a csípője mozgásával irányítva. Eltávolodott tőlem, majd ráhúzta magát az ujjamra, aztán hagyta, hogy a szőrpamacs alatt körözzek, majd a redőcskék közeit fedezzem fel. Felnyögött, mikor vastagabb hüvelykujjam került a punijába. Éreztem, hogyan húzzuk fel egyre jobban magunkat, hogyan mocorgunk és nyögdécselünk egymás érintésétől. A mennyekben voltam. Alaposan felizgulva.
Hirtelen előre húzta magát, elkúszva tőlem, “ó, ez… jól van, ennyi volt, ok, ok.” Ragacsos ujjakkal, meredten ültem mögötte. Nem értettem, miért hagytuk abba most, mikor láthatóan éppen az élvezés határán volt. Aztán összeszedte magát, megigazította a copfját, felhúzta a cipzárját. Aztán felült, miközben én visszacsúsztam a kanapéhoz. Hozzám araszolt, és felnézett rám, “hááát ez…,” mondta, és láttam, hogy csípője közben izeg-mozog. Rám mosolygott, és szégyenlősen elhúzta a száját (ami úgy imádtam). Elélvezett volna? Nem voltam benne biztos.
Így ültünk még egy darabig, majd két kezébe fogta a tenyerem. “Tudod, most nekem van valamim, amit kezelésbe kell vennem,” mondta, és a kezem az ágyéka fölé, a hasára tette. “Tehetek érted valamit?” kérdeztem. “Ummm, nem, azt hiszem, te már megtetted a magadét,” szólt, és kezét a nadrágomra szorította, ahol a péniszem ágaskodott. Megszorította, majd felállt, és kiment a szobából. Ó, Istenkém, miért kellett így félbe hagyni?

Tovább a teljes sorozatra

Ez volt a kezdet: Botrányt kavart a japán meztelen híradó. Jelbeszéddel és meztelenül adja elő péntek éjszakánként a híreket egy csinos japán bemondónő az egyik japán kereskedelmi tévécsatornán. A felháborodást az váltotta ki, hogy kiderült: az ötperces hírshow kormánytámogatást élvez. A műsor 400 ezer yent (633 ezer forint) kapott támogatásképpen a kormánytól, mivel a tévécsatorna elnyerte azt a pályázatot, amelyet a fogyatékosoknak szánt műsorok készítésének támogatására írtak ki. A kiírásban azonban nem kértek részletes műsorleírást, így a tévécsatorna könnyen elhallgathatta, hogy miféle jelbeszédes híradót tervez. A show-t a Paradise Television hozta létre 1998-ban, de csak nemrég derült ki, hogy a kormánytól pénzt kapnak az adáshoz. A kormány az ügy kipattanása után megvonta a támogatást, ám a tévécsatorna vezetői folytatni akarják a meztelen híradót támogatás nélkül is. Sokan ugyanis nagy tetszéssel fogadták a show-t, ezt bizonyította a telefonálók és az interneten hozzászólók véleménye.
Aztán a folytatás: Naná, hogy ez is japán! Európai szemmel szélsőséges, extrém, bizarr dolgokkal tudnak előállni. Sokan fel nem tudják fogni, hogy ezek a fura kis emberkék a föld túloldalán miért izgulnak fel attól ha egy bemondónőt hírolvasás közben többen arconélveznek. Emlékeztek még Anchorwomanre. Tovább a teljes cikkre

Közösségi portálról lementett képpel illusztrálta a tavaly ősszel kirobbant megfigyelési ügyről szóló cikkeit a HVG. Tóth János, az UD Zrt. igazgatója magánfotójának publikálása miatt perelte be a hetilapot. Az Iwiwen talált képek felhasználása a bíróság szerint sérti a személyiségjogokat.
Pert vesztett első fokon a HVG Kiadó Zrt. Tóth Jánossal, az UD Vagyonvédelmi Zrt. egykori vezetőjével szemben. Tóth János – többek között – azért indított eljárást a lap ellen, mert a lap a 2008. szeptember 20-i, valamint a 2009. április 4-i számaiban hozzájárulás nélkül, jogosulatlanul jelentette meg fényképét.
A HVG elismerte, hogy az arcképet az Iwiw közösségi portálról szerezték be, de a lap álláspontja szerint azzal, hogy a fotó az iwiw.hu-n szerepelt, Tóth János a képmás közzétételéhez is hozzájárult.

Rocco Siffredi anyagok a Szexplázán. Videók a Bixipen. Életrajza és további videók itt

Karsai Zita az esküvőjén bugyi villantással, a Vacsoracsatában arab ételekkel igyekszik elkápráztatni vendégeit holnap Karsai Zita az RTL Klubon. Mire a hastáncosokkal megspékelt főzés adásba kerül, a táncoslány már Dubaiban eszik igazi arab kosztot a párjával, Margl Tamással. Tovább a teljes cikkre

Csillag, sztár, legenda, híresség és celebrity: egyek közülünk és mégis mások, mint mi. Van köztük kultúrhérosz, hírhedt bulvármunkás, médiacsászár és ragyogó tehetség, de mindannyian a sztárcsináló gépezet részei. Függünk tőlük, de a média illuzórikus birodalmában ők is csak tömegtermékek: mindig van új kultikon a nap alatt. Bár a sztárkép korról korra változik és lecserélhető, de a hírnév misztériuma, s a mítoszteremtés iránti ősi vonzódás egyidős az emberrel. A sztárkultusz nem napjaink vallása: a rajongás, az apoteózis és a mitizálás iránti tömegigény végigkíséri a történelmet. Ugyanúgy vallási hevületű delírium övezte az ókor híres drámaíróit, a romantika zsenikultuszának költőgéniuszait, mint a popkultúra tévé- és filmikonjait, s a lappangó vallási ősminták nem csak a XX-XXI. század diktátorainak, hanem a római császárok felülről kierőszakolt sztárképének is részei voltak. Tovább a teljes cikkre