Archive for 17th október
A legfrissebb adatok szerint a nyomozást vezető tisztek súlyos hibákat követtek el a hang- és videoanyagok elemzése közben. Nem vezettek megfelelő nyilvántartásokat, és a jelentésekben is jelentős hiányosságokat hagytak. A vizsgálatok során több mint 3000 embert hallgattak ki, de Charlene-t mégsem találták meg. Az ügy jelenlegi állása szerint valószínűsíthető, hogy a blackpooli Funny Boyz étterem tulajdonosai, Iyad Albattikhi és Mohammed Raveshi ölhette meg, és dolgozhatta fel vendéglőjük vendégei számára a kislányt! Tovább a teljes cikkre
“Jelentkeztem a Színművészetire, négyszer is hiába. Először soványan, aztán kövéren. Sehogy se volt jó. Egy másik intézet fogadott be, a Pesthidegkúti Pszichiátria. Bulimiával kezeltek, mert szünet nélkül ettem, és amit megettem, nem tudtam kihányni. A huszonöt dekás margarint kentem a kenyérre . Egyszerre ettem meg az öt kiló zsírszalonnából kiolvasztott töpörtyűt, a kerek egész trappista sajtot, egy kiló kenyeret, három liter kakaót, csokitortát, krémest, és egyszer egy lavór szilvát….” Tovább a cikkre
Mészáros Dóra (Dorothy Black) showgirls és pornós további anyagok a Szexplázán – Pisiszex és leszbi – Képek és szexvideók az Iwiw.tw-n
Képsorozat – Amatőr cumi – További cum swapping képek: Arcra a spermával – Arcra fejbe szájba élvezések – Barátnő szopatások – Sperma arcon szájban fejen – Tini pinák arcon gecizve – Szopások, mélytorok technikák, sztárok és barátnők, feleségek: Oralszex.com – Évezések a Bixip.com oldalon
Kolossy Sándor (48) és Komjáthyné Erzsike (67) akiknek összesen 20 millióval tartozik Zalatnay Sarolta (61) – most várhatóan megkaphatják a pénzüket, hiszen az ítélet szerint elárverezhetik a lefoglalt ingóságokat. Erre mindeddig azért nem került sor, mert Cini és barátai p., Delhusa Gjon igénypert kezdeményeztek, vagyis azt állították, hogy minden az övék, Zalatnay használatra kapta tőlük a bútorokat, tévéket, számítógépeket, antik asztalt és bőr ülőgarnitúrát, hatmillió forint értékben. Az énekesnő házát nem foglalhatták le, mert az a lánya nevére került. Tovább a teljes cikkre
Nyolc év után kiderült, igazat mondott a naptárdíva, valóban az a férfi a kis Donatella apja, akiről Tünde mindig is állította. A Bors úgy tudja, a baritonista egy budapesti gyámhivatalban ismerte el, hogy ő nemzette a gyermeket. László, a Németországban élő magyar operaénekes a hetekben hazánkba érkezett kizárólag azért, hogy teljes hatályú apasági nyilatkozatot tegyen: ő Kiszel lányának, Donatellának édesapja. Tovább a teljes cikkre
Bár mindkettőnkön volt alsó, de azért ezt csöcsörészést már a farkam sem bírta merevedés nélkül. Amint ő megérezte a merevedésemet, még inkább hozzányomta és dörzsölte puncikáját a keménykedő rudamhoz.
- Ne tedd újra ezt velem, mert ezzel csak fölöslegesen kínzol engem és egyben magadat is.
Próbáltam én ellenállni, de nyilván látta rajtam a gyengeségemet és erőtlennek bizonyult számára. Úgyhogy folytatta tovább a sajátos erőszakoskodását. Ezután hátrább húzódott egy kicsit, lenyúlt a keménykedő rudamhoz és a rugalmas alsómat lefordítva róla kiszabadította a fogságából, amely ringatózva meredt immáron az ég felé. Aztán azonnal megmarkolta kicsi kezével és húzogatni kezdte rajta a bőrt.
- Ne Betti! Ne tedd ezt velem. Visszaélsz a gyengeségemmel!
Ő persze ezt meg sem halotta, csak folytatta. Sőt a tettek mezejére lépett. Ezzel pedig egyre jobban begerjesztett engem is. Tovább a teljes történetre












































